–

Szerelmem, az őszi erdő

A nyüzsgő nyárelővel ellentétben az ősz a nyugalomra készülődés és az elcsendesedés ideje a természetben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne tele élettel minden, sőt:

talán soha nem annyira vibráló és sokszínű a táj, mint amikor egyszerre sárgulnak a levelek és nyílnak az utolsó virágok, miközben számos fa és cserje ízletes gyümölcsökkel várja a természetbarátokat.

(Őszi versválogatásunkból például kiderül, mennyi árnyalata is van ennek az évszaknak!)

A közösségi média telis-tele van az ismerőseink gyönyörűbbnél gyönyörűbb túrázós tájképeivel, és ilyenkor a csodás őszi képekre montírozott velős idézetek lepik el az internetet – így aki kedvet kap a műfajhoz, de még sosem indult a természetbe hosszabb sétára, az könnyen gondolhatja, hogy ez a profik terepe. Pedig nem! Akár a városszéli mező is izgalmas helyszíne lehet egy kiadós sétának, ha a megszokottnál jobban lelassulunk és figyelünk arra, mi minden történik körülöttünk, ha pedig valaki átesett a tűzkeresztségen, már bátrabban indul nagyobb távokra is.

De mi most maradjunk az alapoknál: ugyan mit lehet csinálni az őszi „vadonban”? És egyáltalán: hogyan induljunk el?

Mit vegyél fel?

A legeslegfontosabb a réteges öltözködés, és ez nem afféle elcsépelt intelem, hanem nagyon is praktikus tanács. Reggelente már igencsak hűvös van, napközben viszont könnyen megizzadhatsz, ha egyetlen vastag réteg alatt vészelnéd át a túrádat, csak közben hét ágra süt a nap és felmelegszik a levegő.

Az izzadt túrázó percek alatt képes megfázni, szóval törekedj a több rétegre, a legfelső pedig (vagy egy plusz réteg, amit a hátizsákodba csomagolsz) védjen az esőtől, ha esetleg rosszra fordulna az idő.

A másik varázsszó pedig (na jó, valójában ez két szó) a vízálló lábbeli. Én például mindig sík terepen mozgok, ahol nem ritka a bokáig vagy azon felül érő sár/víz, így egyértelmű, hogy mindig a szexi, hófehér, masnis (ne röhögj) gumicsizmámban indulok felfedezőútra. Ez persze nem lenne praktikus sziklás, csúszós stb. terepen. Épp ezért ha túrázni indulsz, akkor jó előre kérj tanácsot a nálad tapasztaltabb útitársaidtól arra vonatkozóan, mit tanácsolnak cipőkérdésben!

A vízállóság típustól függetlenül is szükséges, hiszen ősszel már sok helyütt nem szárad fel egykönnyen a harmat, így akkor is pikk-pakk átázhat a lábbelink, ha a napokban nem esett is az eső.

Mire figyelj?

  • Mindig az edzettségi állapotodnak, gyakorlottsági szintednek megfelelő célpontot válassz, ez nem verseny!
  • Tervezd meg, mennyi időt szeretnél a sétával tölteni, és nézd meg előre, mikor nyugszik a nap, nehogy sötétben kelljen hazabóklásznod!
  • Mindig vigyél magaddal vizet és egy-két falatnyi ételt is (hacsak nem a ház mögötti rétre indulsz közvetlenül)!
  • A kullancsok sajnos ősszel sem pihennek, használj kullancsriasztót, és hazaérve ellenőrizd a tested!
  • Legyetek csendesek, ha csapatosan mentek is! A lelkesedés szuper dolog, de a természetben vendégek vagyunk, és ha elijesztünk minden állatot a zajongással, akkor nem csupán magunkat fosztjuk meg a teljesebb élménytől, de őket is a nyugalmuktól! Beszélgess erről a gyerekekkel, meg fogják érteni – míg az indok nélküli pisszegéssel inkább csak elveszed a kedvüket az egésztől.
  • Papír zsebkendő (amit nem dob el senki). Apróság, de csípős hidegben szörnyen kellemetlen, ha nincs.

Őszi csemegék a fáradt vándoroknak

Nincs bőkezűbb az őszi erdőnél-mezőnél! A szántóföldek közelében találhatunk egy-egy lábán hagyott kukoricatövet, egy-egy ottfelejtett csővel, amelyen ilyenkor már megszáradtak a szemek. Ne vigyük el haza az egészet, de nyugodtan mutassuk meg a gyerekeknek, milyen kemény a megszáradt kukorica, és ha hiányos a cső, magyarázzuk el, hogy a mezei rágcsálók ilyenkor már kezdik bevackolni magukat, és raktárkészletet halmoznak fel az ínséges időkre. Ha a tarló szélén árválkodó napraforgót találunk, vizsgáljuk meg a tányért: ha még benne vannak a magok, kóstoljuk meg bátran a nyers szotyit. Ha mázlink van, még azt is megfigyelhetjük, amint a mezei pockok serényen gyűjtögetik a terméseket.

Az erdőszélen sok a kökénybokor, amelyek termése az első fagyok érkeztéig nagyon savanyú. Ha viszont megcsípte a dér az apró, kék bogyókat, isteni csemegévé változnak, ráadásul rengeteg C-vitamin van bennük! Ugyanez igaz a csipkebogyóra is, amit akkor érdemes megkóstolni nyersen, ha már picit lottyadt a fagytól, így ugyanis az édes gyümölcshús könnyen kinyomható a héjból anélkül, hogy a magok között lévő szúrós szálacskákkal meg kellene birkóznunk.

Ha még találunk bodzabogyót (és felismerjük a bodzát, tehát nem keverjük össze semmilyen más terméssel!), akkor érdemes hazavinni néhány fürtöt: készíthető belőle szörp, mártás, de akár csak így simán is fogyasztható például joghurtba keverve.

A bogyókra vonatkozó általános szabály az, hogy semmit, de semmit ne együnk meg, amit nem ismerünk fel százszázalékos bizonyossággal, különben könnyen mérgezés, rosszullét lehet a vége. Ezt jó előre tisztázzuk a gyerekekkel is!

Az erdőkben szórványosan találhatunk mogyoróbokrokat és persze diófákat is, érdemes gyűjtögetni a terméseket, hogy aztán otthon, a jó melegben együtt fogyasszuk el a zsákmányt. (Nyilván nem magántulajdonban lévő fákra gondolok…)

A vadkörte (vackor) és a vadalma is az első fagyokkal válik finom édessé, addig összehúzza az ember száját, de érdemes megnézni és megvitatni a gyerekekkel, az apró gyümölcsből nemesítéssel hogyan lett az idők során a boltok polcain látható hatalmas alma vagy körte. És az árokpartokon, legelőkön itt-ott találkozhatunk nemes (pontosabban kissé elvadult) almákkal is, amelyek turisták által eldobott almacsutkák magjaiból vagy madarak által elhurcolt magokból keltek is. Ezeket is megkóstolhatjuk, kis szerencsével isteni gyümölcsöket gyűjthetünk vadon nőtt fákról!

És természetesen nincs őszi erdő gomba nélkül! Gomba viszont nincs kockázat nélkül, úgyhogy MINDEN ESETBEN vizsgáltassuk be a gyűjtött gombákat még akkor is, ha a társaságban van olyan, aki ismeri a különböző fajtákat.

Nem túlzás, hogy az életünk múlik azon, hogy egyetlen mérgező példány se keveredjen az ételünkbe, úgyhogy nagyon szépen kérnék mindenkit, nézesse meg szakemberrel, amit gyűjtött! A legtöbb piacon van gombaszakértő, de az országban sokfelé, még a kisebb falvakban is vannak szakértők megfelelő végzettséggel.

Á, ezt a gyerek biztos nagyon fogja unni…

Azt csak hiszed! A kérdés az, miként vonod be, és mivel teszed indirekt módon érdekessé a számára a kirándulást. Íme, néhány ötlet (a nyáriakon túl), amikkel az egész családnak/baráti társaságnak jó buli lehet a természetjárás!

  • Családi fotóverseny: nagyobb gyerekekkel roppant szórakoztató, és nem is olyan költséges program ez, mint amennyire elsőre hangzik. Akár régi, már használaton kívüli telefonokkal, de akár egyetlen telefonnal is simán működik! A feladat: válasszunk ki közösen egy témát vagy egy növényt, tájrészletet stb., amit mindannyian lefotózunk a saját ízlésünk szerint. Bátran használjunk filtereket, különböző beállításokat, kísérletezhet mindenki utómunkával is! Az adott határidőre elkészült műveket a családi/baráti kupaktanács összegyűjti, mintha csak egy hivatalos fotópályázat volna ez, és szavazással eldöntik a résztvevők, ki a győztes az adott kategóriában (érdemes különdíjakat is osztani, hogy ne legyen sértődés a vége…). A merészebbek pedig Insta-storyban is megversenyeztethetik a pályamunkákat, így elfogulatlan ítészek döntenek, és még hivatalosabb az egész. Ebben az egészben az a jó, hogy a túra után még hosszú időn át együtt dolgozik, játszik, alkot a társaság. Figyelem: a gyerekek elképesztően kreatívak, szóval egyetlen felnőtt se veheti félvállról a feladatot!

  • Levélkoszorú: ez a világ legegyszerűbb kézműves projektje, de nagyon látványos, és sokáig szép emlék lesz majd a végeredmény. Kell hozzá egy körülbelül 50 cm-es drótdarab, illetve sok-sok színes levél. Akármilyen levél jó, egyedül arra érdemes vigyázni, hogy legyen azért közötte vastagabb, masszívabb is, aminek száradás után jó tartása van (tölgy, bükk stb.). Szóval: irány az erdő, majd egy kosár színes levéllel haza. Ott csak felfűzzük a leveleket a drótra, és ha kész, koszorút formázunk, a két végét egymásba csavarjuk, a csodálatos, tömött levélkoszorúnkat pedig felakasztjuk a bejárati ajtóra. Ezt még azok is simán vállalhatják, akik amúgy sikítva menekülnek a ragasztópisztolytól és mindennemű kézművességtől.
  • Gubacsverseny: ha tölgyerdőbe indulunk, érdemes a túra előtt kicsit utánanézni, mik azok a gubacsok, hiszen akár tematikus versenyt is rendezhetünk a témában. Ezek a képződmények a különböző növények sejtszaporulatai, amelyeket az úgynevezett gubacsokozó állatok váltalak ki, például gubacslegyek vagy gubacsdarazsak, de lehet gomba, atka, sőt: fonálféreg is a „tettes”. Minden gubacs máshogy néz ki, de többnyire könnyen beazonosíthatók, és ha picit utánaolvasunk (egy-két kattintás csupán!), egészen lenyűgöző természeti jelenségekre bukkanunk. A gubacsok belsejében ugyanis petéből kifejlődő állatokat találunk, némelyikben akár sok fajtát is egyszerre! Órákat lehet eltölteni azzal, hogy versenyzünk, ki talál többféle gubacsot, és aztán együtt utánajárunk, milyen állat „keze” (tojócsöve) van a dologban. Minden szülő megélheti a saját David Attenborough-pillanatát!
  • Terméskosár otthonra: ha nincs türelmünk gesztenyeemberkékkel foglalatoskodni, elég egy szép tál, kosár, doboz stb., amibe a túra során összegyűjtött terméseket belepakoljuk. Csodaszép asztaldísz, amihez mindenki hozzájárult! Makk, gesztenye, bükkmakk, bogyók, gubacsok – jöhet minden, de a leesett (nem fáról leszedett!) kéregdarabkáktól a levelekig bármi jól mutat majd az asztalon!
  • Állatszámláló: ez a legkisebbekkel is szuperül játszható játék, amire akár előzetesen is felkészülhetünk, hogy igazán profin menjen. Az egyszerűbb verzió szerint a túra elején megállapodunk, milyen állatot számlálunk aznap, és ezentúl arra fókuszálunk, hány őz, nyúl, szürke gém stb. fut vagy repül el előttünk. (Érdemes nagyobb és/vagy ritkább állatokat választani, mert ha belefutunk egy nagy varjúseregbe, nehéz lesz pontos számadathoz jutnunk.) A profibb verzióhoz kell némi tervezés és egy A4-es lap (maximalisták akár kis füzetet is gyárthatnak belőle), amelyre indulás előtt felírjuk, mi mindent szeretnénk látni aznap a túrán. Például: zöld bogár, sárga lepke (jó időben még ilyenkor is akad), giliszta stb. Játszhatjuk csapatban is, azaz úgy, hogy mindannyian egy közös listát pipálgatunk, illetve versenyezhetünk is, és természetesen az nyer, aki a legtöbb „tételt” ki tudja pipálni a listájáról. (Növényekkel is működik persze, és egyszerűbb is: sárga virág, piros levél stb.)

Végeredményben, ha ilyen jól elfoglaljuk magunkat, egyáltalán nem az számít, mennyire szép vagy távoli a táj, ahol járunk, hanem a friss levegőn értékesen együtt töltött idő. (És akár meglepő, akár nem, a fenti játékos elfoglaltságok többségének élvezetéhez még csak gyereknek sem kell lenni!)

Azt pedig, hogy mit szabad és mit nem szabad tenni természetjárás közben, ebben a cikkemben szakemberrel jártam körbe alaposan – minden kezdő természetjárónak ajánlom!

Jó sétát, kirándulást, túrázást kívánok mindenkinek!

Csepelyi Adrienn 

A képek a szerző tulajdonában vannak