Beszélni is szeret, de hallgatni is tud – Létezik személyiségtípus az introvertált és az extrovertált között is

–

Carl Gustav Jung már több mint száz éve megalkotta a személyiségtípusokra vonatkozó elméletét (és akkor még nem extrovertáltnak, hanem extravertáltnak hívta az egyiket), de csak az elmúlt évtizedekben lett közismert, hogy milyen módon lehetünk különbözők, és ez mennyire rányomja a bélyegét a hétköznapi működésünkre. Azóta az internet is tele lett tesztekkel, amiken keresztül bárki megállapíthatja, hogy introvertált vagy extrovertált személyiség – ami elsősorban azt jelöli manapság, hogy feltölti-e más emberek társasága, vagy inkább leszívja.

A közvélekedéssel ellentétben ugyanis az introvertált nem egyenlő az antiszociális beállítottsággal, és nem egyenlő azzal sem, hogy valaki szégyenlős, visszahúzódó.

Egyszerűen csak szüksége van magányos órákra, amikor feldolgozza a társas élményeit, és feltöltődik. És az extrovertált sem egyenlő azzal, hogy valakinek sosincs igénye a csöndre és nyugalomra. Egyszerűen csak ő mások jelenlétéből és az interakciókból töltődik – neurológusok kimutatták, hogy ilyenkor konkrétan dopamin termelődik az agyában.

Villányi Gergő pszichológiai tanácsadó ezt úgy fogalmazza meg még közérhetőbben, hogy az introvertált minden reggel kap három zsetont, amit elkölthet, és minden társas helyzetben ott hagy egyet, így mire eljut a nap végére, üres a zsebe.

Az extrovertált ezzel szemben üres zsebbel ébred, de minden társas helyzetben kap egy zsetont, és a nap végére fel van töltődve.

Az ambivertált pedig kap három zsetont, és fogalma sincs, hogyan működik a rendszer – üti el viccel a valódi témánkat, azaz: „De mi van a belgákkal?” Mi a helyzet azokkal, akik egyik leírást sem érzik magukra vonatkozónak?

Az ambivertált viszonylag új keletű fogalom, bár már Jung is gyanakodott arra, hogy a társadalom nagyobb része nem sorolható sem az introvertált, sem az extrovertált kategóriába. Ma úgy becsülik, akár az emberek kétharmada is ingadozhat a kettő között – ők azok, akik egy ilyen teszt kitöltésekor a ponthatárokat éppen alulról vagy felülről súrolják. Ezt az egészet ugyanis úgy kell elképzelni, mint egy spektrumot, aminek a közepén található a legnagyobb tartomány, és a két szélén az intro- és extrovertáltak tábora.

És nemcsak az ambivertáltak tartoznak a középső halmazba, hanem az omnivertáltak is – hogy megint egy új szót tanuljunk.

De maradjunk akkor az előbbinél! Az ambivertált személyiség – az első asszociációnkkal ellentétben – nem egyenlő a „szociális extrovertálttal” (vagyis a két típus mixével), inkább azt jelenti, hogy benne egyensúlyban vannak az intro- és az extrovertált jegyek, és a helyzettől függ, hogy melyik oldaluk kerül előtérbe.

Ha a környezet és a hangulat számukra kedvező, és a szívüknek kedves emberekkel vannak körülvéve, akkor úgy viselkednek, mint az extrovertáltak: oldottan, aktívan. Más szituációkban ugyanakkor az introvertált oldaluk bújik elő, ilyenkor ők is visszahúzódóbbak, passzívabbak.

Villányi Gergő meséli például egy klienséről, hogy amikor felkereste őt, még nagyon visszahúzódó volt társas helyzetekben, sőt már-már barátságtalan és tüskés. A beszélgetéseik során azonban kiderült, hogy igazából csak attól fél, hogy hogyan ítélik meg. „Sokáig dolgoztunk ezen a szorongáson, és ennek idővel lett is eredménye: kinyílt, és megtanulta a félelmeit kezelni. Már nem gondolta, hogy mindenki ítélkezik felette, és hogy ő a felelős azért, hogy mások jól érezzék magukat. Aztán egy nap összetalálkozott egy olyan emberrel, aki ugyanúgy viselkedett társaságban, ahogy egy évvel korábban még ő is. Megdöbbentette, hogy milyennek látszhatott kívülről mások szemében.” 

Az ambivertált személyiségnek tehát kell a bizalom, hogy feloldódjon más emberek társaságában, és kell a magány is, hogy feldolgozza az élményeit. Íme, további öt ismertetőjelük, ami nagyjából körülírja, kik tartoznak közéjük:

 1. Jól kommunikálnak, de tudnak csak figyelni és hallgatni is

Ezek az intro- és extrovertáltaknál általában elválnak: az előbbi inkább hallgatni szeret, az utóbbi beszélni.

2. Képesek a viselkedésüket szabályozni

Vagyis viszonylag könnyen felmérik a helyzetet, és ahhoz alkalmazkodnak.

3. Erős az empátiájuk

Mivel tudnak hallgatni és figyelni, képesek ráhangolódni másokra, és megérteni a belső motivációikat.

4. Képesek egyensúlyt teremteni

Ez általában olyan társaságban figyelhető meg, ahol vegyesen vannak introvertált és extrovertált személyek – ők pedig hidat tudnak képezni közöttük, mert mindkettőt értik.

5. Általában előbb gondolkodnak, és csak aztán beszélnek.

Ez, mondjuk, mindenképp nagyon hasznos tulajdonság, ahogyan az is, hogy az ambivertáltak előbb meghallgatnak másokat, és csak azután öntik szavakba a saját gondolataikat, és sosem szereplik túl a helyzeteket. A small talk nekik sem kenyerük.

Összességében tehát elmondhatjuk, hogy az ambivertáltaknak nagyon fontos erényeik vannak, úgymint rugalmasság és érzelmi stabilitás, illetve intuitívak is (mivel ráéreznek a másik emberre).

Csakhogy az introvertáltak és extrovertáltak között ott vannak még az omnivertáltak is, akik szintén tudnak lenni hallgatagok és hangosak, barátságosak és barátságtalanok, maguknak valók és társaságkedvelők egyaránt – csak bennük ez nem alkot olyan szerves egységet, mint az ambivertáltaknál. Ehelyett úgy tűnhet, mintha két szélsőség, vagy akár két ember lakozna bennük: ide-oda csapódnak az introvertált és az extrovertált oldaluk között. Rájuk tehát épp a viselkedés szabályozása, a rugalmasság és az adaptációs képesség nem jellemző, ők nehezen alkalmazkodnak, és labilisabbak érzelmileg.

Villányi Gergő ugyanakkor hozzáteszi:

egyrészt, mindannyian szociális lények vagyunk – akármelyik személyiségtípusba tartozunk is –, másrészt, ezek a kategóriák csak egy részét fedik le a személyiségünknek, amihez még sok más dolog is hozzájárul.

Úgyhogy az sem igaz, hogy az a szerencsés, ha egy párkapcsolatban egyféle típusú emberek jönnek össze, mert időnként nagyon jól tudják egymást kompenzálni vagy kiegészíteni; és idővel nagyon szépen meg lehet egymás működését tanulni és össze lehet csiszolódni. 

„Ezek a meghatározások lehetnek címkék vagy csapdák, használhatjuk őket pajzsként vagy stigmaként, de jó esetben egy csomag részei, amivel – ha tudatosult – könnyebb együtt élni. És ha szeretünk valakit, akkor mindenképp érdemes őket figyelembe venni.”

Gyárfás Dorka

Forrás: ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Unsplash / Ilia Schelkanov