„Olyan köztereket szeretnénk létrehozni, ahol az emberek újra élnek, beszélnek egymással és ahol történik valami a városban” – Beszélgetés Faix Csabával, a Budapest Brand vezérigazgatójával

–

Fiala Borcsa/WMN: Azt elöljáróban el kell árulnunk az olvasóknak, hogy nem most találkoztunk először, hiszen a civil életben jóbarátok vagyunk. Úgyhogy különösen meglepett, hogy amikor beírtam a nevedet a Google-be, ott színészként vagy feltüntetve, mint a Fehér isten szereplője, amiben egyébként valóban egy tévériportert alakítasz. De menjünk is vissza akkor a karriered legelejére: hogyan lesz egy bölcsészből a Budapest Brand vezérigazgatója, az FTK, vagyis a Fővárosi Turisztikai Kerekasztal alelnöke, és persze mindezeken kívül színész is?

Faix Csaba: Tulajdonképpen minden mindennel összefügg. Eredetileg történész és történelemtanári diplomát szereztem a bölcsészkaron, majd a Színművészeti Egyetemen végeztem televíziós rendező-műsorvezető szakon, Horváth Ádám és Vitray Tamás osztályában. Innen ismerem Mundruczó Kornélt is, aki a Fehér isten esetében nagyon kis költségvetéssel dolgozott, így jobb híján az ismeretségi köréből keresett valakit, aki el tud vállalni egy-egy szerepet. Ennek köszönhetően viszont, képzeld, még az IMDb-n is fent vagyok.

Az egyetem után hosszú ideig televíziós újságíróként dolgoztam a Tényeknél, de 2012-ben úgy éreztem, már nem tudok azonosulni azzal a szemlélettel, amit a műsor képviselt és mára mindenki jól ismer, úgyhogy felmondtam. Addigra felépítettem egy médiacéget, tréningeket tartottunk, és úgy éreztem, az, ami a TV2-nél történt, kiölte belőlem a motivációt arra, hogy megmaradjak az újságírásnál.

Amikor lezártam a tévézést, megkeresett a Prezi a nemzetközi kommunikációs vezetői pozícióra. Az első számú feladatom az volt, hogy a Prezi márkáját építsem a sajtókapcsolatokon keresztül úgy, hogy mesélünk azokról az eredményekről, amiket elértünk: például hogy Barack Obama fogadta Árvai Pétert (a Prezi társalapítója és vezérigazgatója – a szerk.), hogy egy Magyarországról induló cég Amerikában nyit irodát, hogy százmillió felhasználója van, de emellett a jótékonysági tevékenységekről, amit a bagi cigánysoron végzett a cég, vagy a Nyitottak vagyunk megalakításáról is beszéltünk.

Tulajdonképpen a Budapest Branddel ennek a folytatására vállalkoztam, hiszen a város márkáját is elsősorban eseményekkel, aktivitásokkal, nem pedig kommunikációval lehet építeni.

Amikor pályázatot írtak ki a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ, illetve a Budapesti Városarculati cég vezetésére, akkor azt gondoltam, szívesen folytatnám ezt a munkát, hiszen a Prezinek is fontos eleme volt az úgynevezett employer branding. Célunk volt ugyanis, hogy a külföldi tehetséges programozók ne a giga nagy techcégekhez menjenek, hanem a Prezit válasszák munkahelynek, és ennek részeként nekem már Budapestet is el kellett adnom egy spanyol, német vagy angol programozónak. Ilyen értelemben azon túl, hogy én is Budapesten születtem, már volt egy nagyon erős kötődésem és helyismeretem a városról, amiről azt gondoltam, jól össze lehetne kombinálni. És akkor jött a Covid.

F. B./WMN: Valóban nagyon szerencsétlenül jött ki: amint megkaptad ezt a munkát, máris beütött a világjárvány, majd amikor úgy tűnt, az kezd lecsengeni, és végre, két év után visszatérhetünk a régi kerékvágásba, legalábbis turisztikai szempontból, akkor pedig kitört a szomszédban a háború. Mennyire jelent ez újabb csapást az amúgy is megroggyant turizmusra?

F. Cs.: Még korai volna bármit is mondani azzal kapcsolatban, hogy az ukrán háború hogyan fogja érinteni a főváros turizmusát. Nyilván az orosz turistákat elvesztette Budapest, bár ez inkább Hévízen probléma, a fővárosban körülbelül öt százalékát adták a vendégéjszakáknak.

Ezen túlmenően viszont úgy látjuk az előfoglalási számokból, hogy nem történtek tömeges lemondások, szerencsére. Lemondások helyett inkább kérdeznek a potenciális utasok: van-e itthon a háborúnak bármi hatása, van-e olyan dolog, amitől tartaniuk kell. Erre a válasz az, hogy nem, nincs, főleg nem Budapesten.

A háború két hónapja tart sajnos, de ez idő alapján úgy tűnik, az orosz vendégkört leszámítva nincs drámai vesztesége a városnak, ami jó hír, hiszen valóban két év világjárvány után úgy tekintett mindenki a 2022-es nyárra, hogy végre egy olyan időszak következik, amikor a régi időkre emlékeztető turizmus tud megvalósulni.

F. B./WMN: Azt tudom, hogy 2020-as kinevezésedkor nagyon sok tervvel készültél, ezek egy része kényszerűségből jó időre a fiókban landolt. Hogy látod most, mennyire sikerült utolérnetek magatokat ezekkel az elképzelésekkel?

F. Cs.: Azt azért kell látni, hogy a Budapest Brandnek több forrásból van bevétele, az önkormányzati támogatások mellett például a Budapest Kártya eladásából is. Mi az idei évet is úgy terveztük, hogy a 2019-ben értékesített Budapest Kártya-eladások negyven százalékát fogjuk tudni hozni, azaz messze nem értük még utol magunkat.

Lesz turista a városban, de nem fogunk tudni mindent ugyanott folytatni, ahol 2019-ben (ami amúgy is egy rekordév volt) abbahagytuk, legalábbis a turisták számának tekintetében.

F. B./WMN: Budapesten bizonyos területek az egyes kerületi önkormányzatokhoz, mások a fővároshoz tartoznak. Mennyire akadályozza a fesztiválok, programok szervezését ez a jogi kavarodás, a sok szabályozás, engedélykérési nehézségek?

F. Cs.: Ez egy adottság, mi viszont szeretjük inkább az együttműködésre építeni az egész létezésünket. Azt fontos tudni, hogy Budapest 2019-ben a túlturizmus határán volt, ami azt jelenti, hogy már-már elviselhetetlenné vált turistaként is a bulinegyed vagy a Vár. Ezzel egyébként nagyon sok népszerű célpont küszködik. Hogy ezt ne az utolsó utáni pillanatban kezeljük, meghatároztunk egy olyan stratégiát, amivel megpróbáltuk széthúzni a városon belüli turizmust. Azt szeretnénk, hogy ne csak pár forgalmas gócpontra koncentrálódjon minden, hanem menjenek ki az emberek például Óbudára, és nézzék meg a Goldberger Textilgyárat, a Római-partot, vagy menjenek a Normafára, látogassák meg a Szemlő-hegyi-barlangot.

Ez egyébként a turizmus iparágának legkevésbé környezetkárosító módja: nem több turistát hozok ide, nem több kerozint engedek a levegőbe, hanem egy nappal tovább itt tartom az embereket. Hiszen amikor megtervezik otthon az utazásukat, akkor azt látják, hogy itt olyan sok látnivaló van, ami nem fér bele két napba, úgyhogy inkább maradnak három éjszakát.

Ezzel a stratégiával tehát el lehet kerülni a zsúfoltságot, a városban több szolgáltató és kereskedő részesülhet a turizmus előnyeiből, és a környezetet sem terheljük, miközben az iparágat fejlesztjük. Ezt a szemléletet vittük tovább a fesztiváljainkra is – csak hogy a kérdésedre is válaszoljak. A tavalyi őszi fesztivál volt az első olyan, amikor megkerestük a kerületeket, hogy szervezzük ezt közösen. Az I., a II., a VIII. és a XI. kerület jött akkor társrendezvényekkel: volt, ahol egy helyiséget adtak, ahová mi vittünk programot, de a VIII. például egy dzsesszfesztivált hozott létre a Vásárcsarnokban, és minden fellépő kerületi lakos volt. Ezt visszük az idén tovább: a XXII., a XV. és a III. kerület is csatlakozik, és hoznak programokat. Így próbálunk lépésről lépésre haladni és együtt dolgozni.

F. B./WMN: A bulinegyed problémáját ez mennyire oldja meg? 

F. Cs.: A bulinegyed olyan, mint a Halászbástya: már egy létező, keresett attrakció, nem tudod odébb tenni. Ennek híre van, emiatt is jönnek ide turisták, amitől persze szenved a város egy része, hiszen azok, akik kifejezetten a bulizás miatt jönnek, nem feltétlenül a kulturált szórakozást tűzik a zászlajukra. De azt is láthattuk, hogy ha ezek a turisták elmaradnak, az milyen iszonyú gondot okoz egy egész szektornak és rajta keresztül több tízezer embernek. Ezért én inkább abba az irányba mennék el, hogy hogyan tudunk olyan szabályokat megalkotni, amikkel a bulituristák is jól tudják magukat érezni, de közben nem válik élhetetlenné az egész belváros. Ez párbeszéddel képzelhető csak el. 

F. B./WMN: Hadd kérdezzek pár, szívemnek kedves műfajt, amiket külföldi nagyvárosokban tapasztaltam, és te mondd el, ezek mennyire tudnak itthon működni, megvalósulni. Elsőnek: pop-up piacok, például amiket Londonban láttam.

F. Cs.: Nem minden városban ugyanazok a szabályok, de termelői piacból meglepően sok van már a városban.

F. B./WMN: Pop-up színházak? Úgy hallottam, Prágában még a lépcsőfordulókban is tartanak néha előadásokat. Igaz, idehaza én is voltam lakásszínházban.

F. Cs.: A fesztiválszervezéseink során az egyik vezérelvünk volt, hogy a kultúrát a márványtermekből vigyük ki a közterekre. A Budapesti Tavaszi Fesztivál megnyitója például a Madách téren volt egy egész napos táncfesztivál keretében, ehhez bárki csatlakozhatott.

Kiemelt célunk, hogy az ember, ahogy sétálgat a városban, bárhol belefuthasson valamilyen kulturális élménybe.

F. B./WMN: A folyó integrálása a város életébe?

F. Cs.: Friss hír, hogy a pesti alsó rakpart teljes egészében a gyalogosoké lesz, nem pedig az autóforgalomé. Ez biztos egy csomó feszültséget fog okozni, és sokan talán úgy gondolják, hogy ez a város közlekedésének a tönkretétele, de sok másik városban is látjuk, mennyire megváltozott pozitív irányba a környezet attól, hogy nem autópályának kezelik. Persze, okoz kellemetlenségeket, de egy útlezárásnál is az a tapasztalat, hogy az első egy-két hétben van csak dugó, aztán megtalálják az alternatív utakat az emberek. Én a Dunát nagyon szeretem, tavaly a Város és a folyó egyesülettel (Valyo) közösen kezdtünk bele egy kísérleti projektbe: az Akadémia és a Parlament közötti részre a felújítás során, amikor ez a szakasz amúgy is le volt zárva, kitettünk padokat, növényeket, odaadtuk a teret, hogy lakják be az emberek. Ezt az idén a felújítás miatt várhatóan nem fogjuk folytatni, de a célunk megmaradt: hogyan lehet a rakpartot minél több élettel megtölteni. 

F. B./WMN: Utolsó ilyen külföldi mintákat érintő kérdésem: nagyon tetszik számos országban, ahogy az emberek belakják a városukat, ahogy összegyűlnek, kiülnek a parkokba, a kávézókba, a terekre. Nekem ez sokszor hiányzik Budapestről.

F. Cs.: Az Otthon Budapesten programunk pont ezt tűzi ki célul: kezdjük el a várost úgy használni, ahogy, mondjuk, az 1910-es években, amikor nem egy autópálya volt a város közepén, hanem ki lehetett menni labdázni, játszani, élni. Ha most megnézed, a belvárosi részben főleg irodák vannak és Airbnb lakások, de nagyon kevés az effektív ott élő ember. Amíg ez van, addig a városnak tényleg lesz egy ilyen ürességérzete. Pont a héten indítottunk egy pályázatot, ez a Budapest-tuning. Arról szól, hogy

keressük azokat a lakókat, közösségeket vagy civil szervezeteket, akiknek, illetve amelyeknek vannak ötleteik, hogy mit csinálnának az adott helyszíneken: gördeszkashow-t, butikvásárt, pop-up színházat, bármit, és mi ebbe szívesen beszállunk.

Adunk hozzá tudást, hogyan kaphatja meg az engedélyeket, segítünk a megvalósításban, összekötjük a megfelelő partnerekkel, adunk anyagi támogatást, csak hozzák az ötleteket, pont azért, amit te is mondasz: hogy legyen élet a városban. 

F. B./WMN: Mi az, ami speciálisan hungarikum tud lenni, ami kifejezetten ide vonzza a turistákat (a közeli háború ellenére is), szemben Béccsel vagy Prágával? 

F. Cs.: Az, hogy egy város egyszerre adjon egy Normafát libegővel, kirándulni lehessen benne, vagy barlangba menni, fürdőbe, netán vadvízi úszásra – ennyi mindent nagyon kevés város tud nyújtani.

F. B./WMN: Mi az, ami még fejlesztésre szorul? 

F. Cs.: Mindez. Az a feladatunk, hogy ehhez a temérdek lehetőséghez felépítsük a megfelelő infrastruktúrát. Sokszor még hiányoznak mögüle a vállalkozások vagy a programot támogató környezet. Illetve mindezt el kell mesélni, meg kell tudni mutatni.

F. B./WMN: Kit céloztok meg inkább a programokkal, az itthon élőket vagy a külföldieket?

F. Cs.: Első helyen a budapestiek vannak, de szerintem hibás koncepció, ha külön programokat szervezünk az itthon élőknek és a külföldieknek. Hiszen ez a rákfenéje a bulinegyednek is.

Mi „dolgokat” szeretnénk létrehozni, amit nézzen meg bárki, te Óbudáról, és Hans is Münchenből.

F. B./WMN: Neked hol van a kedvenc városrészed a valóban sokarcú Budapesten?

F. Cs.: Bárhol, ahol ott a Duna, a Hajógyári-sziget, vagy a Római.

F. B./WMN: Melyik a kedvenc rendezvényed, fesztiválod, programod?

F. Cs.: A Sziget Fesztivált nagyon szeretem, az elsőt leszámítva mindegyiken ott voltam. Ez is azért tudott jó lenni, mert nem a főváros mondta meg, mi hogy legyen. Kellett hozzá Gerendai Károly meg a Sziámi, hogy kitalálja, azon a szigeten milyen klassz fesztivált lehetne csinálni, majd felépítették Európa egyik legsikeresebb fesztiválját. A főváros az idén ebben annyit segített, hogy meghosszabbítottuk a Szigettel a területhasználati megállapodást öt plusz öt évre, ezáltal biztosítottuk, hogy megmaradjon a fesztivál minimum a következő öt évre. Pont ez a mi feladatunk: szervezzék meg ők, mi pedig olyan feltételeket szabunk, hogy mindez meg tudjon úgy valósulni, hogy ne menjen tönkre közben az élővilág, illetve állítsák helyre azt, ami a fesztivál ideje során esetleg kárt szenvedett. A saját programjaink közül pedig jó szülőként mindig az a kedvencem, ami éppen következik.

F. B./WMN: Közeledik a Budapesti Tavaszi Fesztivál, erre milyen arányban jönnek külföldi vendégek?

F. Cs.: Tavaly, negyven év után, az állam kiszállt a Budapesti Tavaszi Fesztivál finanszírozásából, helyette létrehozott egy másik fesztivált. Amúgy is egyfajta kényszerhelyzetbe kerültünk, hogy átgondoljuk, mit tudunk a rendelkezésünkre álló anyagi erőforrásokból megvalósítani. Ennek részeként elindultunk a közterek felé, ami azt jelenti, hogy kevésbé tudunk olyan nemzetközi sztárokat idehozni, akik miatt a német vagy a francia műértő közönség idelátogatna.

Az idén inkább a városban élőknek szervezzük, de az a célunk, hogy mégis olyan dolgot hozzunk létre, amit nem azért keresnek fel turisták, mert fellép rajta egy világsztár, hanem mert egy olyan városi élményt találnak ebben a két hétben, amit másutt nem.

Ahhoz, hogy ennek híre menjen, persze kell pár év, de ezért is megyünk ki a közterekre, hogy mindenki lássa, ez valójában milyen kedves város. 

F. B./WMN: Melyik Budapesti Tavaszi Fesztivál-programot várod a leginkább?

F. Cs.: Biztos, hogy meg fogom nézni Mundruczó Kornél darabjának, a Pieces of a Womannek az első magyarországi bemutatóját, amit eredetileg Lengyelországban rendezett, mi pedig meghívtuk ide a Varsói Színházat. Illetve a Margit-szigeten, az egykori palackozó épületében, a kristályszíntéren létrehozunk egy fesztiválközpontot, ahol nagyon sok izgalmas kiállítás és program lesz. Például a Trafó újcirkusz-produkciója, a Screws vagy a Cinema Mystica nagyon különleges. Ezen kívül szerintem a minifesztiválok is izgalmasak; a JazzFest, az Alt.Bp (alternatív Budapest) vagy az Anyacsak1 fesztivál az, amit mindenképp meg fogok nézni.

F. B./WMN: Kicsit rugaszkodjunk el a valóságtól: ha „pénz nem számít” és egyéb nehezítő tényezők sem kötnek gúzsba, akkor milyen a te Budapest-víziód?

F. Cs.: Nagyjából ezt szeretném: olyan köztereket tudjunk létrehozni, ahol az emberek újra élnek, beszélnek egymással, és ahol történik valami a városban. Mi tudunk segíteni abban, hogy ez megvalósuljon. Néha tényleg csak annyi kell, hogy legyenek padok, amelyekre le lehet ülni.

Fiala Borcsa

Képek: Chripkó Lili / WMN