Ez tulajdonképpen nem fikció, hanem pár hét múlva maga a valóság – azt leszámítva, hogy azért az ember többnyire tudja, mire vált jegyet, így azzal is tisztában szokott lenni, ki a dirigens. A Budapesti Tavaszi Fesztivál programjában két neves női karmestert is lehet találni, akik korántsem amiatt nevesek, hogy nők, hanem természetesen a szakmai reputációjuk miatt.

Ettől még alig akad olyan interjú, amiben meg ne kérdeznék tőlük, hogyan tudtak nőként érvényesülni ezen a pályán, és hogyan egyeztetik össze a magánéletükkel – persze csak a beszélgetés legvégén, mintha nem is volna olyan lényeges, vagy kínos volna ezt feszegetni.

Pedig az a helyzet, hogy a kérdés jogos. Hiszen messze nem tartunk még ott, hogy női karmesternek lenni hétköznapi jelenség legyen, vagy akár könnyen beilleszthető a családi életbe.

De ott sem tartunk már szerencsére, hogy Emmanuelle Haïm és Mirga Gražinytė-Tyla olyan ritka látványosság legyen, akiket állatkertben kellene mutogatni: nézzétek, ők a világ első női karmesterei! 

Vannak elődeik, kor- és sorstársaik, és remélhetőleg utódaik is, egyre többen. Mindketten hangsúlyozzák, milyen meglepő és egyben megrendítő élmény volt számukra, amikor első koncertjeik után a közönség nőtagjai azért gratuláltak, mert „bátrak” voltak, hogy kitaposták maguknak ezt az utat, példát mutatva ezzel az ő lányaiknak, és egyáltalán, az utánuk jövő generációknak. Számukra azonban természetes volt, hogy karmesterré váltak.               

Emmanuelle Haïm

Ahogy a férfi karmesterek többsége, úgy Emmanuelle Haïm is eredetileg hangszeres zenésznek készült. Apai és anyai ágon is akadtak zenészek a családjában, de az az érdekes, hogy a legnagyobb hatást e tekintetben a nevelőapja tette rá, aki magyar származású. Hozzá rengeteg magyar zenész járt Párizsba, így például Kocsis Zoltán is, aki már részben azért látogatott el hozzájuk, hogy meghallgassa a kis Emmanuelle-t. A lányt annyi kiváló zenész vette tehát körül, hogy nem volt számára kérdés: mindenképp a zene lesz a hivatása.   

Eleinte orgonán játszott, majd a konzervatóriumban átváltott csembalóra. Ezen a hangszeren keresztül fedezte fel magának a XVII. századi barokk zenét, azon belül pedig az operát, aminek mára a specialistája lett. Korrepetitorként dolgozott énekesekkel, és egyre inkább világos lett számára, hogy a teljes zenei produkcióért felelni szeretne. „Szóval tanultam és tanultam, és fokozatosan felismertem, hogy fel kell nőnöm, és tovább kell lépnem a következő képcsőfokra. Aztán megtettem” – mesélte az operalively.com-nak.

Emmanuelle Haïmnak ma saját együttese van Le Concert d’Astrée néven, amelyikkel a Tavaszi Fesztiválon is fellép április 3-án, a Zeneakadémia Nagytermében. Egyik kedvenc zeneszerzője, Händel műveit adják elő. A régizene, és azon belül is Händel „szakértő” közvetítőjeként ugyanakkor a világ legrangosabb zenekarait vezényelte már, úgyis mint a Birminghami Szimfonikus Zenekart, a Los Angeles-i Filharmonikusokat, a Berlini Filharmonikusokat, vagy a Bécsi Filharmonikusokat. Sok felkérést kap, de az, hogy női karmester, még mindig téma az életében.

Így nyilatkozott erről: „A karmesterek világa nem könnyű pálya a nőknek, és akadnak benne különösen nehéz helyzetek. Amikor felkérnek például, hogy vezényeljek egy zenekart, mindig kikötöm, hogy csak akkor vállalom el, ha a kérés a zenekar tagjaitól érkezik, és nem egy menedzser erőlteti rájuk. Szóval, ha a zenészek maguk szeretnék megtapasztalni ezt az élményt.

Mert ha nem, akkor nem megyek, nem óhajtok harcolni velük, ahhoz túl sok dolgom, és túl kevés időm van. Karmesterként azt is el kell fogadnod, hogy nem mindenki fog kedvelni – és ennek nem feltétlenül van köze ahhoz, hogy nő vagy.

Igyekszem a nemi megkülönböztetésre egyáltalán nem gondolni, és úgy tenni a dolgom, ahogy tudom, történetesen nőként.”

Mirga Gražinytė-Tyla 

A világ egyik legfiatalabb, ugyanakkor legsikeresebb női karmestere egy 32 éves litván lány – hamarosan anyuka –, aki a hagyományos útról már akkor letért, amikor nem tanult hangszeren játszani, noha a családjában mindenki zenész. Édesapja kórusvezető, édesanyja zongorista és énekes, nagyanyja hegedűművész volt, az egyik testvére zongoraművész, de a családja kettővel korábbi generációjában akadt női komponista is. Mirga Gražinytė (aki a Tyla nevet maga biggyesztette a vezetékneve mellé, mert azt jelenti: csend) eleinte inkább a képzőművészet felé kacsingatott, ám 11 évesen rájött, hogy mégis inkább a zene érdekli, és azonnal az apja nyomdokaiba lépett: kórusvezetést kezdett tanulni. 13 évesen pedig már vezényelt is. 

Később tanult Grazban, Lipcsében és Zürichben, 26 évesen pedig már megnyerte Salzburgban a Legjobb Fiatal Karmesternek járó díját. Nem sokkal később a Salzburger Landestheater zenei vezetője lett, de közben vendégként dirigált a berlini Komische Opernben és Bernben is. A legnagyobb szenzációt azonban az jelentette, amikor 29 évesen kinevezték a Birmighami Szimfonikus zenekar élére, amely posztot a mai napig betölti. (Velük együtt, és a legendás zongoraművésszel, Rudolf Buchbinderrel érkezik Budapestre, az április 2-i koncertjükre.) Ennek apropóján még a Financial Times is közölt róla cikket, amelyben a lap megemlítette: azért a birminghami együttest mindig fiatal karmesterek kapták meg, Mirga Gražinytė-Tyla csupán női zenekarvezetőként számít kuriózumnak. Ő pedig azt válaszolta nekik: ez is csak azért furcsa, mert „a társadalmunk szeret kategóriákban gondolkodni, és ebben a szerepben egyszerűen nem vagyunk nőkhöz szokva.”

Neki viszont soha meg sem fordult a fejében, hogy nőként ne lehetne karmester, ez számára egyszerűen nem téma, és hátrányát sem érezte soha.

Meglátjuk, hogy a kisbabája augusztusi érkezése után ezt másképp látja-e majd… Az egy generációval idősebb Haïm elismerte egy interjúban, hogy családcentrikus emberként nagy kihívást jelentett számára az anyai szerep és a zenekarvezetés összeegyeztetése, hiszen köztudott, hogy a zenei karrier rengeteg utazással jár együtt, amit addig viszonylag könnyű megoldani, amíg a gyerek(ek) kicsi(k), de iskoláskortól már mindenképp sok távollétre kényszeríti őket.

Ugyanakkor Haïm azt is hangsúlyozta – és ezt Mirga Gražinytė-Tyla villámkarrierje is alátámasztja –, hogy „a társadalom fejlődik. Ha visszatekintek arra az időre, amikor édesapám meghalt – ötéves voltam akkor –, akkoriban épp csak, hogy megengedték a nőknek Franciaországban, hogy bankszámlát nyissanak, szerződést kössenek, és legyen egy saját csekk-könyvük. Ez ma elképesztőnek hangzik, nem? Szóval azt hiszem, a jövő generációjának élete már tényleg más lesz. A fiatalok új utakat taposnak ki, és én talán csak egyike leszek azoknak, akik ajtót nyitottak egy olyan jövőre, ami egyáltalán nem a férfiak ellen van.”

Ha szeretnétek megnézni, milyen energikus és karizmatikus a két karmester munka közben, kattintsatok ide vagy ide.

Gyárfás Dorka