Így lett bazári látványosságból szépségideál a nagy fenék – Sarah Baartman arcát talán nem ismered, de a testét biztosan
Fergie-től Doja Catig a nagy fenék az utóbbi évtizedekben a női hiperszexualitás metaforájává nőtte ki magát. A gömbölyded hátsójú nők képei szinte „normává” váltak, és a Kardashian-féle közösségi média elképesztő uralma alatt megkerülhetetlen a tény, miszerint a méretes fenék népszerűvé és kívánatossá tesz – és nem utolsósorban minden korábbinál több lájkot hoz. Bár a kilencvenes évek szupermodelljei, akik koruk divat- és testikonjai voltak, közismerten vékony testalkatot, laposabb mellkast és a mai mércéhez képest szinte nem létező hátsót birtokoltak, a nyugati kultúra valójában évszázadok óta csodálja a nagy feneket. Mózes Zsófi írása.
–
Sarah Baartman, a Hottentotta Vénusz
A XVIII. század végén született Saartjie – később angolosítva Sarah – Baartman a koikoi törzsből származó, dél-afrikai őslakos volt, aki testi adottságai miatt vált híressé. Gyermekkorában elvesztette szüleit, kamaszként fehér telepesek farmjain dolgozott, és hozzáment egy szintén koikoi férfihoz. Nem sokkal később azonban megözvegyült, és a sors összehozta egy felszabadított rabszolgából lett földműves-kereskedővel, Peter Cesarsszel. A férfi meggyőzte Sarah-t, hogy költözzön Fokvárosba, ahol kezdetben gazdag fehér házaknál szolgált cselédként, később pedig egy kórházban lett ápoló. Itt figyelt rá fel Alexander Dunlop, egy skót katonaorvos, aki mellékállásban afrikai állatokat és különlegesnek gondolt bennszülötteket utaztatott Európába, hogy ott aztán jó pénzért mutogassa szállítmányát az attrakcióra éhes közönségnek.
Dunlop jövedelmező lehetőséget látott a steatopygia (zsírfarúság) néven ismert betegség miatt hatalmas fenekű Sarah – európai szemmel nézve igencsak egzotikus – testében, így Cesarstől átvette a lány „tulajdonjogát”, majd meggyőzte őt, hogy Európa minden korábbinál jobb lehetőségeket tartogat számára.
Sarah végül 1811-ben érkezett Londonba, Dunlop pedig kiállításokon és vásárokon, az ember és az állatvilág közötti „hiányzó láncszemként” reklámozta őt. Úgy jellemezte, mint „Hottentotta Vénusz”-t, egy rendkívüli alakú és alkatú, ám igencsak primitív nőt, az európai emberek kielégíthetetlen kíváncsiságának tárgyát.
Sarah-t mindössze egy ágyékkötőben, gyakran vadállatokkal együtt mutogatták cirkuszokban, vagyonos emberek partijain, és múzeumokban.
A bámészkodók amellett, hogy bármennyit képesek lettek volna fizetni Sarah látványáért, gúnyolták és megalázták őt
Charles Matthews komikus, aki a Sarah körüli felhajtás idején Londonban élt, feljegyezte megfigyeléseit a lány iránt érdeklődő látogatókról: „Az egyik megcsípte, egy úriember megbökdöste a botjával, egy hölgy pedig a napernyőjét használta, hogy megbizonyosodjon arról: minden, ahogy ő nevezte, »natúr«” – írta. Sarah nemcsak a kíváncsi publikum, de a kutatók figyelmét is felkeltette, így tudományos célból több egész alakos portré is készült róla. Ám annak ellenére, hogy a művészek teljes valójában akarták megfesteni őt, Sarah pénzért sem volt hajlandó meztelenül modellt állni.
A számtalan megpróbáltatáson átesett nő végül sohasem térhetett vissza Afrikába: 1815. december 29-én, 26 éves kora körül hunyt el Párizsban. A feljegyzések egymásnak ellentmondva említik a himlőt, a szifiliszt és a tüdőgyulladást is a halál okaként.
Georges Cuvier francia természettudós aztán boncolásra hivatkozva megszerezte Baartman holttestét, és nemi szerveit a nő agyával együtt konzerválta, valamint csontvázát és a meztelen testéről készített mintát a párizsi Musée de l’Homme-ban állította ki.
Annak ellenére, hogy életében Sarah-nak volt bizonyos fokú hatalma a saját teste felett, halálában még ezt a keveset is elvették tőle, és egy üvegkalitkába zárva maradt a nyugati társadalom folyamatos izgalmának és intrikáinak kitéve.
Sarah Baartman története a közelmúltban ismét az érdeklődés középpontjába került, miután 2002-ben visszaszállították maradványait Dél-Afrikába.
Kim Kardashian, a modern kori Sarah Baartman?
Ha az afroamerikai testeket eredendően erotikusnak tekintették, akkor ennek utánzása volt a módja annak, hogy a fehér nők úgy játsszanak a szexualitásukkal, hogy közben biztonságban maradnak a „fehérségükben”. Gondolj csak bele: mindenki Kim Kardashian hátsóját akarja, hiszen az ő teste az afroamerikai nők egyik testi sajátosságát, erotikus vonzerejét is megmutatja, ám (már csak származásából fakadóan is) nélkülöz mindent, ami valóban afroamerikai – és ez régen sem volt másképp.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Azok számára, akiknek nem volt Baartman-alkatuk, maradtak a ruhadarabok, amik a XIX. század divatjában, gyakran hatalmas párnázással kísérve a női alak hangsúlyozására és a fenék kiemelésére szolgáltak. Ironikus módon ez azt is jelenti, hogy amikor Sarah Baartman még a „csodabogárshow-k attrakciójaként” szerepelt, azok a nők, akik az ő testének természetes íveit bámulták, valószínűleg a saját testüket is kipárnázták. A különbség csak az, hogy míg ezeket a nőket divatosnak tartották manipulált alakjuk miatt, addig a Sarah-hoz hasonló afroamerikai nőket egzotikumként kezelték.
Mintha egy afroamerikai nő teste csak akkor lehetne kívánatos, ha egy fehér nőn köszön vissza.
De a divat később sem vesztett népszerűségéből: bár a mellimplantátumok már az 1890-es évek óta elérhetők, a fenékimplantátumoknak még az orvosi szaklapokban sem volt nyomuk egészen 1969-ig, amikor is dr. R. J. Bartels elvégezte a történelem első fenéknagyobbítását. Ekkor még gyakorlatilag ugyanazokat az implantátumokat használták, mint a mellnagyobbító műtéteknél, csak a test másik területén helyezték el őket. Mivel azonban a mell és a fenék nagyon különbözően néz ki, ezek a folyton elmozduló implantátumok nem voltak túl sikeresek és népszerűek.
Az orvosok tovább kutatták a tökéletes fenék titkát, és több implantátumos próbálkozás után végül megszületett a „brazil fenéknagyobbítás”, ami az ezzel járó súlyos, gyakran életveszélyes kockázatok ellenére az utóbbi években az egyik legkeresettebb eljárás lett a szépészeti beavatkozások közül.
Mindig arra vágyunk, ami nem lehet a miénk
Kim Kardashian és Nicki Minaj felemelkedésével a tökéletes fenék képe határozottan megváltozott az elmúlt évtizedekben. Persze ez nem feltétlenül rossz, arról viszont ne feledkezzünk meg, hogy az ideális fenék (vagy sokkal inkább az ideális test) koncepciója az oka annak, hogy a legtöbb ember elégedetlen a testével.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Hiszen, ha plus size vagy, a társadalom azt sulykolja, hogy vékonyabbnak kell lenned. Ha vékonynak születtél, „nem vagy valódi nő, mert azokon van mit fogni” (erről egyébként ITT írtam korábban). A kultúránknak a nők méretével és alakjával kapcsolatos megszállottsága nem ismer határokat: amikor Nicki Minaj piacra dobta az Anaconda csizmás borítóját, a közvélemény felháborodott – de amikor a Victoria’s Secret angyalai falatnyi tangát viselnek a kifutón, alapvetően szinte „emberi testet öltött istennőként” tiszteljük őket.
Hogy is lehetnének a nők elégedettek a hátsójuk (vagy bármely más testrészük) méretével, amikor az „ideális” női test folyamatosan változik, és a legtöbb nő számára úgyszólván elérhetetlen?
Az én fenekem például sosem lesz olyan, mint amekkorát a jelenlegi popsiszabvány megkövetel, mégis örülök az újfajta térnyerésnek, hiszen hosszú időn keresztül éreztették a nagyobb fenekű nőkkel, hogy ha elismerésre vágynak, nincs mese, le kell faragniuk az idomaikból.
Van azonban valami, amire az ideális fenékkel kapcsolatos őrült változások megtaníthatnak minket: mégpedig, hogy nem létezik olyan forma, ami minden kor divatjában megállná a helyét. Szóval vigyázz a testedre, csináld a guggolásokat, ha akarod, de ne stresszelj a tökéletes fenék megszerzése miatt – mert az már a tiéd!
Mózes Zsófi
Kiemelt kép: Getty Images / Theo Wargo / MTV1617 / Getty Images for MTV; Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic
