„A csapat tesz minket valóban sikeressé” – Interjú a világ legjobb vörösborát készítő csapat két női munkatársával

–

Mindennek a kulcsa a tudatosság

Kövesdi Zsófia, a Jammertal Borbirtok főborásza, még nincs harmincéves, de máris egy olyan csapat tagja lehet, amely nemrégiben a Concours Mondial de Bruxelles 2021 nemzetközi borversenyen a vörösborok kategóriájában a legtöbb pontszámot érte el. A szigorú vakkóstoláson a világ összes jelentős borvidékéről szerepeltek borok, és ezen a rangos eseményen a Cassiopeia Merlot 2015-ös évjárata a Grand Gold Medal Revelation Red Wine-díjat kapta. Magyar vörösbor még soha sehol nem ért el ehhez hasonló eredményt.

Varjas Sarolta, a Jammertal Borbirtok ügyvezetője, már húsz éve, a birtok építésekor is a jelen volt, amikor Szűcs Róbert az orvoslás mellett a borászatba is belevágott, és nem bánta meg ezt a döntését. 

Ma már majdnem minden vezetői poszton nők dolgoznak a cégben, kivéve a szőlészetért felelős vezetőt, Nagy Zsoltot.

–

Both Gabi/WMN: Zsófi, emlékszel még, mikor ittál életedben először bort?

Kövesdi Zsófia: Arra emlékszem pontosan, hogy mikor ittam először tudatosan bort, még az egyetem előtt, 2010 környékén.

B. G./WMN: Hogy lehet tudatosan bort inni?

K. Zs.: Az a legnagyobb élmény egy borkóstolásnál, amikor felfedezünk benne bizonyos aromákat. Egy intenzív illatú fajtával érdemes kezdeni, mert abban nagyon sok egyértelmű ízkomponens van. Amikor valaki megérzi a virágosságot például egy Irsaiban, vagy egy savignon blanc-ban a vágott fű illatát, az sikerélménnyel tölti el, és onnantól kezdve már nincs megállás.

B. G./WMN: Mi kellett ahhoz, hogy eljuss a tudatos borfogyasztásig? Egyáltalán miért akartál borral foglalkozni?

K. Zs.: Nálam fordítva történt, mint a legtöbb női borásznál, én nem szőlőtermesztéssel vagy borászattal foglalkozó családból származom. Nagyon szerettem a biológiát és a természetet, és viszonylag okos diák voltam.

Olyasmit akartam csinálni, ami tudománnyal foglalkozik, de mellette egy kis művészi vetülete is van.

Tudatosan kerestem olyasmit, amiben mindkettő szerepel, és nagyon szupernek tűnt a szőlész-borász mérnöki szak a Corvinuson. Eltelt egypár év persze, mire teljesen beleástam magam, de nagyon jó döntés volt, mert mindent megad, amit szerettem volna.

B. G./WMN: Saci, ha jól tudom, te egyáltalán nem iszol alkoholt. Elkél a „józanság” egy ekkora borbirtok ügyvezetéséhez?

Varjas Sarolta: Zsófi első borát azért természetesen megkóstoltam, de nagyon ritkán iszom. Ha innék, akkor a merlot lenne a kedvencem. Talán nem véletlen, hogy a világelső borunk is épp merlot.

B. G./WMN: Zsófi, neked munkaköri kötelességed, hogy minden egyes nap bort kell innod. Hogyan lehet elkerülni a függőséget?

K. Zs.: Egy borásznak tudatosan figyelnie kell arra, hogy ne igyon túl sok alkoholt, hiszen a szakmájához hozzátartozik a rendszeres kóstolás. Ezeket az alkalmakat előre meghatározott napokra időzítjük. Ilyenkor nem nyeljük le a bort, tényleg csak kóstoljuk – több tucat tétel összehasonlítása csak így lehetséges. „Civilként” iszom bort persze, olyankor különválasztom a szakmát és a magánéletet. Egyébként ebben is sokat segít a tudatosság.

Egyszerűen kitűztem célként magam elé, hogy amikor nem muszáj, azokon a napokon nem iszom alkoholt.

Otthon, egyedül például soha, sőt, ha hazamegyek a szüleimhez, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe, vagy a rokonainkat látogatjuk meg, és megkínálnak pálinkával, nemet mondok. Tudatos döntés ez is, mert a borászok könnyen belecsúsznak a túlzott alkoholfogyasztásba, ezt mindenképp igyekszem elkerülni.

B. G./WMN: Valószínűleg épp ez a tudatosság hozott össze benneteket a Jammertallal is.

V. S.: Előre gondolkodunk. Ez mindennap segít bennünket, abszolút alap hármunk között. Zsófival és Róberttel nagyon szoros az együttműködésünk, bízunk egymásban.

K. Zs.: Ez volt az első visszajelzés Róbert részéről, hogy ez mennyire kedvére való, de Sacitól tudtam meg persze (nevet). Mindkettejüknek tetszett, hogy ennyire tudatosan építettem meg előre a terveket. Ez azért is jó, mert mindenki látta előre, hogy mi fog történni a borgyártás nagyon bonyolult folyamatában.

B. G./WMN: Ezt a tudatosságot a külföldi tanulmányaid során szerezted meg?

K. Zs.: Természetesen az is nagyon sokat hozzátett ehhez, de alapvetően alkati dolog, ilyen családból származom, egyszerűen zsigerből jön.

Sokat meg lehetett tanulni a menedzsmentről a külföldi tanulmányaim idején is, pincemunkás is voltam például, ami a hierarchia legalsó fokán van, de az is nagyon érdekes volt. Kaliforniában, Portugáliában, Új-Zélandon és Franciaországban is tanultam. Angolul végeztem el a mesterszakot. Fél évig gyakorlaton voltam egy nagy borászatnál, és bár sokan azt gondolják, hogy egy borüzemben nehéz igazán nagy borokat előállítani, ott mégis tökéletes borokat hoztak létre.

Szépen fel volt építve az egész folyamat, nagyon tetszett, hogy a borászat minden fázisába beleláthattam. Az a lényeg, hogy a végére minden a helyére kerüljön, és olyan bor kerüljön a poharakba, ami valóban finom.

B. G./WMN: Tervezel egyéb külföldi tanulmányutakat is?

K. Zs.: Az, hogy folyamatosan fejlődjem, az egész borászat érdeke, és azt is fontosnak tartják Saciék, hogy a személyes jóllétem is meglegyen, ami a lelki feltöltődéshez járul hozzá.

V. S.: Mi hisszük azt, hogy a Villány táblán túl van az élet igazándiból. Tudatos gazdasági döntés volt részünkről 2004 óta, hogy ne csupán egy évre előre tervezzük a kereskedelmi rendszereinket, és magának a bornak az életútját sem.

Hisszük azt, hogy a bor egy folyamatosan fejlődő, sok-sok arcát megmutató termék, és annak időt kell hagyni, hogy elérje a legjobb formáját. Az aranyérmeink is mind ezt bizonyítják. Az összes megméretésünk erről szól.

K. Zs.: Attól függetlenül, hogy ez gazdasági döntés volt, és én ebbe csak belecsöppentem, mégis a haszonélvezője vagyok, hogy egy ilyen borászatnál végezhetem a munkám, ami ennyire különleges.

B. G./WMN: Mennyi időt töltesz munkával?

K. Zs.: Ez szezononként változik, és rengeteg faktor befolyásolja. Vannak persze alapelvek: szüretkor gyakorlatilag nincs megállás, de télen sem lehet azt mondani, hogy holtidőszak lenne, mert mindig vannak aktuális tennivalók. A munkám egyik legfontosabb része, hogy mennyire tudom a feladatokat delegálni, és mennyire vagyok képes arra, hogy irányítsam a munkatársaimat. Egy biztos: mindig nagyon hatékonyan dolgozom.

B. G./WMN: Mit csinálsz, amikor elfáradsz?

K. Zs.: Az aktív pihenés híve vagyok. A sportok valóban feltöltenek. Magamtól persze elég nehezen tudok kikapcsolni, de Saci néha elküld egy-egy „kényszerszabadságra”. De most már én is felfedezem magamon, ha nagyon el vagyok fáradva. Szeretek síelni, futni, és ha van rá lehetőségem, akkor lovagolni is.

B. G./WMN: Hogyan dolgozod fel, hogy ilyen fiatalon lettél ennyire sikeres?

K. Zs.: Talán kicsit furcsa lesz, amit mondok, de én tényleg nem gondolom, hogy ez volna a siker. Persze hatalmas dolog, amit elértünk, borzasztóan örülök neki, és természetesen szinte feldolgozhatatlan. De szerintem az igazi siker az majd kicsit később jön el. Egy borász akkor igazán sikeres, ha évtizedeken át ugyanazt a nagyon jó színvonalat tudja képviselni, és ez talán nem is csak a borkészítésről szól. Ott lehet persze a fejemben a hatalmas lexikális tudás és a kezemben, az ízlelőbimbóimban a megfelelő tapasztalat, de még ez is kevés a sikerhez.

Ez talán inkább arról szól, hogy az ember végig tudja vinni a folyamatokat, és ne legyen elege, ha hatszázadszor is elkövetik a munkatársai ugyanazt a hibát, vagy akkor is tudja hozni a megfelelő színvonalat, ha bármilyen külső tényező, esetleg lelki probléma befolyásolja. A borászat talán olyasmi lehet, mint a gyereknevelés. Akkor lesz az ember sikeres, ha folyamatosan, konzekvensen végigviszi a dolgokat. Nem gondolom azt, hogy én személy szerint sikeres lennék. De azt már igen, hogy a Jammertal valóban sikeres.

V. S.:

A csapat tesz minket valóban sikeressé, egyikünk sem gondolja azt magáról, hogy ez az ő egyéni sikere. A Jammertal Borbirtok most már húsz éve készíti a borokat, ezt nevezhetjük sikernek. Most elért egy csúcspontot, de szerintem nem állunk meg itt, rengeteg tervünk van.

K. Zs.: Nekem is vannak kisebb projektjeim, amiket pont azért szeretek csinálni, hogy ne kelljen egy életen keresztül várni a sikerélményre. Erre nagyon jó példa az Ars Poetica chardonnay borom. 2019-ben kértem Saciéktól, hogy szeretnék csinálni egy chardonnay-t, mert nem volt fehérborunk, és nagy vágyam volt. Saciék ennek megvalósulásában is támogattak, mint egyébként mindenben.

V. S.: Azt szoktam mondani, hogy Zsófinak „ez az első saját gyereke”. Onnantól kezdve, hogy kitalálta, hogy egyáltalán legyen fehérborunk, odáig, hogy „felöltöztettük” a palackot, mindenben támogattuk. Minden úgy történt, ahogy ő szerette volna.

Jó bort csak jó körülmények között és jó alapanyagból lehet készíteni. Minden egyes termelőegységünk, minden egyes irodánk az emberről szól.

Extra jó körülmények között dolgoznak a kollégák, a magyar átlaghoz képest különösen. Én hiszem azt, hogy ha a jó körülmények adottak, akkor valóban minőségi munkát lehet végezni. Mindegy, hogy valaki tendert ír, bort készít vagy logisztikai ügyeket intéz – ez csapatmunka. Az én ars poeticám pedig ez: „Ha a fejedben rend van, akkor a kezedben is rend van.”

B. G./WMN: Milyen az együttműködésetek Nagy Zsolttal, a Jammertal Borbirtok vezető szőlészével?

K. Zs.: Zsolt az a személy a cégben, akit kivétel nélkül mindenki imád. Mindenkivel nagyon jól kijön. Nekem különösen jó dolgom van vele. Az előző tapasztalataim elrettentők voltak, sok szomorú helyzetet láttam arra, hogy egy szőlész és egy borász miként viselkedik egymással. Ez még külföldön is igaz, de Magyarországon extrán érvényes. Egy szüreti időszakban teljesen mások az érdekeink, ezért nagyon nehéz jól kommunikálni, valóban sok a feszültség. Ha pedig nincs meg a jó kommunikáció, abból biztosan veszekedés lesz. Nálunk egyáltalán nincs ilyen.

Mi kéz a kézben, nagyon jól dolgozunk. El tudtuk engedni, hogy mi az, ami a saját énemnek fontos, és azt nézzük inkább, ami mindkettőnknek jó lesz.

V. S.: Ugyanúgy, ahogy Zsófi különleges módon került a csapatunkba, Zsolt is nagyon érdekes úton került hozzánk. Szerettünk volna vásárolni egy szőlőterületet, de az akkori tulajdonos azt mondta: „Csak akkor lesz magáé a terület, ha Zsolt is ott dolgozik.” Délelőtt találkoztam életemben először Zsolttal, és délután aláírtam a szerződését.

***

Nagyon jó élmény volt számomra két ilyen fantasztikus nővel beszélgetni, sokat megtudtam például arról, milyen a gyakorlatban az igazi elkötelezettség, és hogyan lehet egymást valóban támogatni.

Saci az első napon azt kérte Zsófitól, hogy ne lakjon Villányban, inkább költözzön Pécsre, ahol több kulturális inger éri. Ebből kiderült: Sacinak az a fontos, hogy Zsófi jól legyen. Ne a borüzem mellett lakjon (a legtöbb helyen ez a gyakorlat és az elvárás is), ne lehessen percenként ugrasztani mindenféle csip-csup ügyek miatt éjjel és nappal, hanem kapcsoljon ki, utazzon oda, menjen haza, járjon moziba, mehessen színházba, találkozhasson a barátaival.

Ne csak a munkáról szóljon az élete, hiszen az ő lelki egészsége erősen meghatározza a borok minőségét.

Ahogy Saci fogalmazott: „Mindent támogatok, ami Zsófi emberi részét simítja ki, ez engem is jó érzéssel tölt el. Normális keretek között például nem lehetne állat egy élelmiszeripari üzemben, de amikor Zsófi kérte, hogy szeretne egy kutyát, aki jönne vele a munkába is, megoldottuk a helyzetet.”

Sir Edgar kutya ma már a birtok kedvence.

Saci azt is elmondta, hogy a tisztelet, az empátia és a figyelem megkönnyíti a hétköznapokat. Csak így lehetnek méltó társai egymásnak ebben a programban.

A mondat, ami leginkább megmaradt bennem ebből a jó hangulatú beszélgetésből, és még sokáig viszem magammal, szintén Sacitól származik: „Nincs rossz kérdés, kivéve a fel nem tett kérdéseket.”

Ugye, ismeritek a WMN egyik belső használatú szlogenjét, írtunk már róla korábban is: „Mi akkor is szeretjük egymást, amikor nem szeretjük egymást.”

Mélyen hiszek abban, hogy ezzel a hozzáállással a legnehezebb feladatok is teljesíthetők!

Erre koccintsunk, jó?

Both Gabi

Kiemelt kép: Molnár Böbi