Ne félj váltani, ha úgy érzed, nem vagy jó helyen – Utánajártunk, mikor és hogyan érdemes belevágni a karrierváltásba

–

Egyre több fiatal szembesül azzal, hogy téves döntést hozott

Mielőtt magunk elé képzelnénk a sorozatokban unásig ábrázolt ötvenes, kiégett irodista mint „pályaváltásra szoruló” karakterét, fontos elmondani, hogy nem mindig kiégés vezet egy ilyen helyzethez, sokan egyszerűen csak beleunnak a munkájukba, ilyenkor nem burn-outról, inkább bore-outról beszélnek a szakértők.

És az sem igaz, hogy a jelenség a középkorúak között elterjedt inkább, egyre több fiatal felnőttet érint ugyanis a pályaváltás.

Az ő identitásuk fontos része a pályaidentitás, amely a tinédzser évek végén, a húszas évek elején alakul ki. „Vannak azonban, akik »olcsón« szeretnék megúszni a pályaválasztást, így elhamarkodott döntést hoznak, vagy azt teljes mértékben a környezetükre bízzák. Ezt a pszichológiában korai zárásnak nevezzük” – mondja Harsányi Kata pszichológus, akivel a Konnekt Egyesület legutóbbi, pályaválasztást és pályaváltást segítő eseményén, a Konnekt Live-on beszélgettem. Akik ezt az utat választják, jellemzően már a képzés ideje alatt elégedetlenek, nem találják a helyüket. Sokan viszont halogatják a pályamódosító döntést, mivel kudarcként élik meg, és nehezen győzik le a hiedelmet, amely szerint „ha elkezdtél valamit, azt be is kell fejezned”. 

„Ilyenkor nagyon fontos az önismereti munka, valamint az »én« erősítése, ami nemcsak a pályaorientációban segít, de a döntéshozás és az elköteleződés kérdését is körüljárja. A megoldás tulajdonképpen az, hogy újra neki kell futni ennek a komoly döntésnek, és érettebben, tudatosabban kialakítani az új irányt” – foglalja össze a pszichológus.

A pályaváltások legtöbbször életszakaszváltásokhoz kötődnek

„Különösen a kapunyitási és a kapuzárási krízis időszaka az, amikor mérlegre tesszük az addigi pályadöntéseinket”

– mondja el Harsányi Kata. Egyre több fiatalnál tapasztalja, hogy szeretnének a saját lábukra állni, és nemcsak a szülői háztól, de a munkahelyüktől is minél jobban függetlenedni. A szakember szerint hasonló jelenség figyelhető meg a kisgyerekes családoknál (kiemelten a nőknél): úgy tűnik, egyre többen szeretnének olyan életstílust kialakítani, amelyben nem a munka áll a középpontban, hanem az csupán egyfajta háttértevékenységként, bázisként támogatja a személyes fejlődést.

Ezt a fajta függetlenedést némiképp támogatta a járványhelyzet is: az emberek felfedezték, az otthoni munkavégzés mennyi előnnyel járhat, mennyi feladatot láthatnak el távolból is.

Rengeteg munkakör és munkavégzési folyamat alakult át, nem is beszélve azokról a szférákról (mint a zeneipar vagy a vendéglátás), ahol új, stabil lábat kellett kialakítani a kiesett bevételek pótlására.

Az újonnan megjelenő hiányszakmák esetén viszont jókora bizonytalanságot okoz, hogy az emberek nem tudják, mit várhatnak a pályától, nincsenek előttük mérföldkövek, amik kapaszkodót nyújthatnának. A pályatársakon kívül a kortársak, és sokszor minden más szereplőnél erősebben a család jelenik meg, mint példa és kapaszkodó, amikor pályadöntésre kerül a sor: „Ha világéletében mindenki közalkalmazott volt a családban, az egyénnek sokkal küzdelmesebb kilépnie a vállalkozói létbe, hiszen hiányzik ez a minta otthonról, és így nehezebben tud viszonyítani.” A szakember szerint persze bármennyire rizikós, amikor a munkavállaló reagál a piac változásaira, legtöbbször kifizetődők a megpróbáltatásai, hiszen a keresett szakmákat a legtöbb szférában jobban megfizetik, ami sokak számára már önmagában vonzó. 

Így ismerhetjük fel, ha itt a váltás ideje

Akár tanulunk, akár dolgozunk, egyaránt fontos, hogy kellő időben felismerjük, ha nem a megfelelő helyen vagyunk. Így akár kisebb változtatással is orvosolható a probléma. Az állapotunkról a szakember szerint már olyan egyszerű kérdések végiggondolásával is képet kaphatunk, mint: el merek-e menni szabadságra, vagy nyugtalanít, milyen sok munka fog fölgyűlni, mire visszaérek?

Pihenés után milyen gondolatokkal térek vissza a munkahelyemre? Vannak-e fizikai tüneteim (fejfájás, izomgörcs), amivel a testem jelezni próbál?

Ha felmerül a gyanú, hogy nem vagyunk jó helyen, érdemes elkezdeni naplót vezetni, amiben az összes feladatunk mellett az egyéb tevékenységeink és a lelkiállapotunk is helyet kap. Ez néhány hét után már elég részletes lenyomatot adhat a mindennapjainkról, és könnyebben észrevehetjük, mi okozza a gondot. A megítélésünkön a környezet is torzíthat, például lehet, hogy a home office magányosságával, vagy az irodánk ridegségével van a problémánk, és nem magával az állásunkkal – ilyenkor már kis változtatással is jó eredményeket érhetünk el.

Nem szabad elfelejteni továbbá, hogy a kiégésben számos faktor játszik közre, ilyenek például a stressz, a felkészültség, a mentális teher vagy a munkamód. Ez persze nem jelenti, hogy minden stresszhelyzet negatív, hiszen olyan dolgok is járhatnak stresszel, amiket egyébként szívesen csinálunk. Ugyanakkor a jóból is megárt a sok: egy másik, kiégéshez vezető jelenség a „happy overwhelm” problémája, amikor a munkafeladatok közül mindegyiket szívesen csináljuk, mindenre igent mondunk, a megnövekedett terhelés azonban ugyanúgy kiégéshez és elkedvetlenedéshez vezet, bármennyire „szerelemprojekt” volt is kezdetben a feladat.

Újrahangolás, újrafelfedezés, újrakezdés

A közösségi média hatására könnyedén gondolhatjuk, hogy mindenkinek olyan állás való, ami egyben a hivatása is. Fontos azonban, hogy tudatosítsuk magunkban, mi mit várunk az állásunktól. Hiszen míg valaki tényleg hivatásra lel, és kiteljesedik a munkájában, addig mások az életük más területein szeretnének önmegvalósítani. Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, egyszerűen csak más út.

Azt is érdemes szem előtt tartanunk, hogy minden elköteleződésünk csak egy időre szól, így attól, hogy az életünk jelen szakaszában például önmagunk kiteljesítése a legfontosabb szempont egy munkában, ez később megváltozhat.

Miután megszületik a döntés, sokan annyira belelendülnek az életük újragondolásába, hogy rögtön meg akarják tervezni a következő öt-tíz évet. Azonban a szakértő szerint fontos, hogy ne essünk túlzásokba, és hagyjunk magunknak időt a regenerálódásra – például egy toxikus munkahely után –, így felkészülve az újrakezdésre. Segítség lehet, ha erre is projektként tekintünk, így a megszűnt keretek helyett újakat teremtünk magunknak a mindennapokra. Készüljünk fel a következő fejezetre, gyűjtsünk be minél több információt, és bátran használjuk a kapcsolatainkat.

Bármennyire elveszettnek érzi is magát valaki akár az első pályaválasztással, akár a többedikkel foglalkozik éppen, szerencsére nem marad egyedül, számos karriernap, egyéb rendezvény, egyesület és szakember segítheti a döntésüket. Ez biztonságot adhat, hiszen a váltás sokszor nemcsak újrakezdő, hanem „újrafelfedező” helyzetbe kényszerít, ami az identitás újrahangolásával és a kapaszkodók visszaépítésével kemény feladat. De végül is mi magunk is folyamatos változásban vagyunk, miért ne követhetné ezt az életstílusunk, és ezzel együtt a munkánk is?

Pichler Zsófi

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / boonchai wedmakawand