A kislabdadobástól a masszőrképzésen át a másoddiplomáig: tudásvágyból vagy muszájból tanul a magyar?
Életfogytig tanulni kell! – mondja egy kedves ismerősöm, egyébként gépjárművezető-oktató(nő). Ebben a szakmában nem is nagyon van más választása, minden évben újra vizsgázni kell, használható, élő tudással szükséges rendelkeznie, de a nem kötelező, zsebből fizetendő szakmai továbbképzés legalább ugyanennyire elvárt náluk. Vajon mennyire él bennünk a vágy (és persze mennyire van rá időnk, energiánk, pénzünk?), hogy ne kifejezetten külső hatásra, elvárásoknak engedelmeskedve, hanem a magunk örömére tanuljunk felnőttként? Kocsis Noémi írása.
–
Húsz és harminc között én szabályosan megvadultam
Úgy éreztem, hogy most, ebben a tíz évben kell minél több tudást magamba szívnom, mert még nincs gyerekem, viszont már van rá pénzem és türelmem, különben meg ki tudja, mire lesz jó később, az „életben” a megszerzett sokféle tudás. Jártam játékkészítő tanfolyamra, tanultam üveget festeni, kosarat fonni, varrni, elvégeztem egy lakberendezői képzést, aztán egy ingatlan-értékbecslőit, egy PR-asszisztensit, tanultam angolt, franciát, és annyi egyéni fejlesztő előadásra ültem be mindenféle témákban – a pedagógiától az életmódon át az irodalomig –, amennyi csak belefért. Kellőképpen el is voltam telve magamtól, hogy pár év alatt milyen sokoldalúvá sikerült képezni magam.
Ám a munkaerőpiacra belépve mindenhol azt kérdezték elsősorban, képes leszek-e elvégezni az adott feladatot, vagy sem? A papír pedig senkit sem érdekelt.
A mindenféle megszerzett tudomány a gyakorlat hiányában szépen lekopott rólam – a nyelvtudást, a sokévi zongoratanulást és a kreatív tanfolyamokon szerzett kézügyességet használom manapság, a többi lassan a feledés homályába vész. Vagy mégsem? Az egyszer begyűjtött tudás egy életen át elkísér majd minket?
Eddig nyelvet tanult? Akkor most kertészkedjen!
Kevéssé köztudott, de idén lejár az a periódus, amely az uniós irányelvekhez illeszkedve hazánk felnőttképzési módszertanát is érinti, s amelyhez Magyarország is meghatározott a saját keretstratégiájában feladatokat és vállalásokat. Nyilván nem kétséges, hogy azután is lesznek keretek, ám kérdés, mennyire fogunk tudni ezek közé illeszkedni, hogyan alakulhat át a felnőttképzés, mennyire lesz széles körben elérhető 2021 után. Uniós polgárként az Európa Tanács állásfoglalása szerint egyébként az alábbi kulcskompetenciákkal kell(ene) rendelkeznünk: anyanyelven történő kommunikáció, idegen nyelven folytatott kommunikáció, digitális és matematikai kompetencia, alapvető kompetenciák a természet- és műszaki tudományok terén, szociális- és állampolgári kompetenciák, vállalkozói kompetencia, kulturális tudatosság, és kifejezőkészség.
Légy sokoldalú!
Sokan vagyunk, akik bármilyen életkorban szeretünk tanulni, új ismereteket elsajátítani. Azt szinte valamennyien tudjuk, értjük és elfogadtuk, hogy egyetlen alapdiplomával ma már nem rúg labdába az ember a munkaerőpiacon, a kreativitás, sokoldalúság, kézügyesség viszont könnyen forintra váltható fogalmak. Tudjuk, hogy a szakmánkban igen fontos a fejlődés, bizonyos területeken – az informatikában például mindenképpen – komoly lemaradásban lesz, aki nem bújja buzgón a legfrissebb szakirodalmat, nem tud a még meleg fejlesztésekről, nem innovatív, aki azzal bosszantja a munkaadóját, hogy megelégszik a meglévő tudással.
Úgy tűnik, a Life Long Learning (LLL) hasznát tágabb értelemben is befogadtuk: prevencióként tekintünk rá az időskori elbutulás ellen.
És igen: még egy vakrandin is tagadhatatlanul érdekesebb az olyan ember, akiről kiderül, hogy a tetőfedéstől a rockzenén át a női divatig mindenhez ért valamicskét. Vagy éppen sokat.
Mit mond a pszichológus?
Egey Tímea pszichológiai mentorként és mediátorként nagyon sok emberrel, különböző korosztályokkal tart kapcsolatot, néhány éve éppen nyugdíjasokkal együtt dolgozva mérte fel az idősek LLL-attitűdjét.
„Fontos volna, hogy mindig valami olyasmit csináljunk, amit addig még nem! Ne egy ötödik idegen nyelvet tanuljunk – hanem egy addig teljesen érintetlen tevékenységet célozzunk meg! Aki eddig olvasott, onnantól kezdjen el például kertészkedni. Persze mellette elolvashatja akár a százezredik regényt is, de mellette fejtsen keresztrejtvényt, varrjon, stb. A szellemi frissesség megtartásában az segít, ha nem a megszokott kihívásokat kapja az agy. Egyébként pont ez az élethosszig tartó tanulás lényege is. Szintén fontos, hogy ne csak horizontális, hanem vertikális kapcsolatokat is építsünk magunk körül. Azaz barátkozzunk, ismerkedjünk a többi korosztály tagjaival is, építsünk ki kapcsolatokat fiatalabbakkal és idősebbekkel, és ápoljuk is ezeket! A harmadik pillér pedig az önkéntes munka, hogy tényleg érezhessük, szükség van ránk.”
„Egy év vakációt szeretnék az élet iskolájában”
Ha ez ennyire egyszerű lenne, valamennyien tanulnánk valamit éppen. Holott az uniós átlagot tekintve hazánk a sereghajtók között van, tartósan alacsony a felnőttképzésben részt vevők száma (2016-ban a 25–64 éves korúak hét százaléka vett részt valamilyen képzésben, tanfolyamon), és a felsőoktatás is visszafogottan van jelen a felnőttképzésben, részesedése mindössze öt–hat százalékos. Nem is egy – általam megkérdezett – ismerős pedig úgy reagált: nála az időhiány a legnagyobb gátja a tanulásnak.
Ákos igen elfoglalt építész. Sok projektet futtat egyszerre, ő az, aki szeretne egy évnyi vakációt az élet iskolájában. Ha valóban kaphatna legalább három hónapnyi, összefüggő szabadságot, valószínűleg már utazna is Olaszországba, hogy helyben frissíthesse fel az eddigi olasztudását.
A közgazdász Orsi viszont éveket áldoz a terveire, minden évben elvégez egy modult vagy képzést: például a gyógymasszőrit vagy a terapeutaképzést.
Van, mikor a pénz is jelentős tényező: Katalin angolt szeretne tanulni, de nehezményezi, hogy a negyven éven felülieknek nincsenek a fiatalok lehetőségeihez hasonló, államilag támogatott nyelvvizsgaszerző képzések.
A háromgyermekes Kittit és szintén diplomás férjét viszont ez sem állíthatja meg, – bár éppen mindketten otthagyták nemrégiben a stabil, alkalmazotti állásukat –, hogy valami újat tanulhassanak, és mást csinálhassanak, mint eddig. A feleség amatőr szintről fejlődött profi tortakészítővé, cukrász végzettséget szeretne szerezni, és baristának is tanulna.
Tímea is azok közé tartozik, akik gondoltak egy nagyot, és egyszerűen felmondták az eddigi biztos pozíciót – a tanulásért:
„Pályaelhagyóként (egészségügyben dolgoztam) a kisvállalkozói szférában helyezkedtem el adminisztrátorként, de most szeretnék valami mást csinálni, mint eddig. Még azt sem bánom, hogy nem kapok végkielégítést az elmúlt öt–hat évemért, felmondtam. A segédkönyvtárosi tanfolyamról már évek óta álmodozom, a könyvek és a rendszerezés amúgy is mániám, és eljött az idő, hogy tényleg meg kell lépnem, mivel hamarosan változik az OKJ-s képzési rendszer. Azt vettem észre, hogy a tanulás terén elveszett lelkesedésem és lendületem most újra feléledt. Azt hittem, már soha nem fogok új dolgokat megtapasztalni, az életkedvem is a béka feneke alatt volt. Most viszont vannak terveim, és persze keresek valami állást is, amíg nem kezdődik el a tanfolyam tavasszal.”
Hobbikárpitosok, teaszakértők, kreatív írók
A sok különböző vélemény között lassan kikristályosodott számomra: az emberek legalább annyira tanulnak puszta tudásvágyból felnőttként is, mint külső, például munkaerőpiaci elvárás miatt. Ismerőseim egyre-másra sorolták, mi mindent szeretnének még elsajátítani, amire az elmúlt években nem volt módjuk. Többen közülük tényleg eleget tesznek a „kezdjünk homlokegyenest másba!” kritériumnak – aki eddig vaszati térrendezéssel és gyászfeldolgozással foglalkozott, most kárpitozást tanul a neten, hetvennégy éves nagymama ismerősöm pedig napjainkban is számos tanulási tervet dédelget, most éppen a citerával ismerkedik.
Az egyik újságíró kollegina éppen úszótanfolyamra jár, megint más hatvan+-osként a félmaraton lefutását fontolgatja.
Szállodavezető barátnőm a művészettörténetbe ásná bele magát végre, mert „érteni szeretné, mit kell nézni a festményeken”.
Jobbnál-jobb tippeket kaptam a környezetemből: kalligráfia, túravezetés, az autentikus cigány tánc elsajátítása, demenciával foglalkozó segítő tanfolyam családtagok számára, rétessütés, kerámiatörténet, blogírás, személyi edzőség.
A több nyelven beszélő, világjáró idegenvezető, András azt írta, a nyelvtudása fejlesztése mellett a szerinte arrogáns viselkedésén változtatna valamilyen asszertív kommunikációs képzést elvégezve.
Gábor pedig, aki a szociális szférában dolgozik, a kislabdahajítást említette. Azt hittem, viccel, hiszen felnőtt férfiak nem szoktak ilyesmit tanulni – de nagyon is komoly a dolog, és van célja: Gábor az idén harminckét centivel távolabbra akar dobni, mint eddig.
Mindig a cél a lényeg, ezt soha ne feledjétek!
Kocsis Noémi
Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images