Okkal-ok nélkül

Mióta a viszketés miértjeiről és hogyanjairól olvasok – azaz két napja –, folyamatosan vakarózom.

Nem véletlenül, ugyanis rengeteg oka lehet annak, hogy viszketünk, az egyik például az, ha beszélünk vagy olvasunk róla.

Ragadós ez is, mint az ásítás, ám sok más külső vagy belső hatás is okozhat viszketést. Az egyik leggyakoribb oka például a rovarcsípés, de lehet allergiás reakció, viszkethet a száraz bőrünk, lehet az ok valamilyen bőrbetegség, más belső szervi betegségekkel járó tünet, például a cukor- vagy vesebetegség, de lehet nemi-, illetve pszichés betegség is a viszkető érzés kiváltója.

A súlyossága is eltérhet, ugyanis míg egy spontán viszketést egyetlen vakarással meg lehet oldani, addig előfordul krónikus viszketés is, ami igencsak megkeseríti az ezzel együtt élő ember életét. Ebben az esetben ugyanis csak ideiglenesen szűnik meg egy kis vakarózással, és a mindennapi életre is komoly kihatással van, például aludni sem tud miatta rendesen az, aki krónikus viszketésben szenved.

Az ingerlő érzés nem a bőrön, hanem az agyban jön létre, így lehetséges az, hogy pszichés betegségek is okozhatnak krónikus viszketést.

Az egyik ilyen jelenség a téveszmés parazitózis, amikor a beteg azt képzeli, hogy bogarak másznak a bőrén és a bőre alatt, emiatt pedig állandóan vakarózik.

De létezik az úgynevezett fantomviszketés is, ez amputált embereknél jelentkezik, akik úgy érzik, viszket az eltávolított végtagjuk. Ezt úgy lehet csillapítani, hogy átverik az agyat egy tükör segítségével, hogy úgy lássa a beteg, mintha meglenne az amputált testrész, és amint a tükörben látja, hogy megvakarja, az agyban elmúlik az inger. 

 

Hogyan jön létre a viszketés?

Amilyen mindennapos esemény, olyan sokáig nem tudtuk pontosan, hogy mi is történik ilyenkor a testünkben, sőt, a mai napig sem teljesen tiszta még a kép.

Az biztos, hogy a bőrünk a legnagyobb érzékszervünk, ami közvetlen összeköttetésben áll a központi idegrendszerünkkel. Rengeteg stimulus éri folyamatosan, kezdve a hőmérséklettől a nyomáson és irritáción át a fájdalomig. Ezeket azonnal jelzi is az agyunknak, ami, ha kell, rögtön küldi rá a választ. Ez történik például akkor is, amikor véletlenül rátenyerelünk a tűzhelyre, és hirtelen el is kapjuk onnan a kezünket.  

Sokáig azt gondolták a tudósok, hogy a fenti példában aktiválódó fájdalomreceptorok (tudományos néven nociceptorok) közvetítik a viszketést is. Az elmélet szerint ezen receptorok enyhe ingerlése váltja ki a viszketés érzését, és ez az elgondolás tartotta magát egészen néhány évvel ezelőttig. 2013-ban azonban a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kutatói kimutatták, hogy a dMrgprA3+ nevű neuronok csak a viszketésért felelősek, a fájdalomérzetet nem közvetítik.

Ezek viszont csak a bőrben lévő receptorokra reagálnak, így lehetséges, hogy nem viszketnek a belső szerveink – szerencsére.

Mi történik a bőrnél amikor viszketünk?

Röviden: hisztamin termelődik, ami ingerli a fent említett neuronokat. Ezt, ahogy már említettem, rengeteg minden kiválthatja, most példaként vegyük a nyári vakarózás főkolomposát: a szúnyogcsípést. Amikor egy szúnyog belénk döfi a szívókáját, véralvadásgátló anyagot fecskendez a vérünkbe. Erre reagál a szervezetünk a hisztamin felszabadításával, ami kitágítja a hajszálereket, hogy az antitestek minél könnyebben odaférjenek és eltávolítsák azt az anyagot a vérünkből, ami a szúnyog csípésével belénk került. 

 

Mi történik az agyban, amikor viszketünk?

Arra tehát már egy ideje rájöttek a tudósok, hogy az egyik végén – a bőrben – mi felelős a viszkető érzésért, a másik végéről – az agyban kialakult jelről – sokkal kevesebbet tudtak. Így hát vizsgálni kezdték a szürkeállományának azon részét, ami a fájdalomérzet központi helye a gerincvelőben, és egérkísérletek során kimutatták, hogy erős viszketést okozó szerek a gerincvelő adott részén jó pár neuront aktiválnak, amik TAC1-nek nevezett peptidmolekulákat kezdenek termelni. Amikor ezeket a neuronokat deaktiválták a tudósok, hiába volt jelen az anyag az egerek szervezetében, sokkal kevésbé viszkettek, majd miután újra aktiválták őket, megint eszeveszettül vakarózni kezdtek még úgy is, hogy már nem volt jelen a szervezetükben az említett anyag. Ez a felfedezés pedig azért volt fontos, mert további kutatásokkal remélhetőleg a jövőben sikerül hatásos gyógymódokat kifejleszteni a krónikus viszketés enyhítésére vagy megszüntetésére.

Miért vakarjuk a szúnyogcsípést?

Ott tartottunk tehát, hogy jelentkezik a viszkető érzés, erre pedig mi vakarással reagálunk. És hogy miért ez a reflexszerű megoldás? A már említett fájdalomreceptorok a vakarást enyhe fájdalomként azonosítják, ami ideiglenesen felülírja a viszketés érzését az agyban.

Hangsúlyozom: ideiglenesen, tehát a vakarózás csak a spontán viszketést oldja meg.

Ha valami külső vagy belső, hosszabb ideig fennálló behatás miatt jelentkezik a viszketés, azt a rendszeres vakarózás nem mulasztja el, csak kis időre elnyomja az érzést. Így hát tényleg nem hosszú távú megoldás a vakarózás, viszont a mai napig a leghatásosabb módszer a viszketés enyhítésére.

  

Már csak egy kérdés maradt: miért esik olyan jól a vakarózás?

Vakarózás után nagyon jó érzés, hogy már nem viszket az adott bőrfelület, de hogy miért esik jól maga a folyamat, arra kicsit korábbi időből kapjuk meg a választ. Egészen odáig kell elmennünk, amikor még az ősemberek testének nagy részét szőr borította: a vakarózással nemcsak a viszkető érzést szüntette meg, hanem a mindenféle kártevőket és a ránk nézve káros anyagokat is eltávolította a bőréről. A főemlősöknél ez a mai napig megvan: kurkászásnak nevezzük. Az így megtisztított bőrfelületre az agyban bekapcsolódik a jutalomközpont, ezért esik hát olyan jól a vakarózás.

Dián Dóri

Források: ITTITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/CRISTINA PEDRAZZINI/SCIENCE PHOTO LIBRARY