Két kezem a kocsink csomagtartóján, mellettem szerelmem, Nimi, ugyanebben a pózban, körülöttünk kilenc tetőtől talpig fekete egyenruhába bújt rendőr, és míg néhányan közülük görögül kajabálnak ránk, az egyik végre megszólal angolul is: „Nyissátok ki a csomagtartót!” Nimi elindul a vezetőülés felé, hogy kivegye a kulcsot – ebben a pillanatban azonban fegyverarzenál szegeződik ránk: „Mondtam, hogy ne moccanjatok!”. Erre – a helyzet totális abszurditásából és talán kicsit kínunkból fakadóan is – elröhögjük magunkat. „Biztos úr, nem tudjuk kinyitni a csomagtartót, ha nem hozzuk ide a slusszkulcsot” – mondom félig mosolyogva. 

„Á, oké… akkor… menj!” – és ahogy előre hajolok a kulcsért, minden centiméteren követ a fegyverével. Kinyitjuk a csomagtartót. „Miért van nálatok benzineskanna? Nem tudjátok, hogy ez veszélyes? Görögországban erdőtüzek tombolnak!” Elképedve olvassuk a szájmozgását, hogy valóban jól értettük-e. „Azért, mert van egy kis motorcsónakunk, és ahhoz, hogy kijárjunk vele a tengerre, benzint kell vásárolnunk, amit autóval viszünk a hajóhoz” – fejtem ki a választ, de ekkorra már más érdekelte őket:

Nimi táskájában kotortak, amiből kisvártatva előkerült egy ezüst színű szálakkal átszőtt, horgolt kimonó, majd egy parányi rózsaszínű fürdőnadrág. 

A rendőrsereg egyszerre irul-pirul és vihorászik, én pedig, csak hogy oldjam a hangulatot, rákérdezek: „Mit keresünk tulajdonképpen?” „Drogot!” – feleli a fő kutakodó, s felteszi a nagy kérdést: „Van nálatok valamilyen illegális szer?” „Nincs” – feleljük Nimivel kórusban, majd összenézünk, és mintha valamiféle hangtalan nyelven kommunikálnánk, rákérdezek gondolatban: „Te mondod el nekik, vagy én mondjam el?”. Ő pedig érti, és nyitja az ajkait, így szól: „Viszont van nálunk két gramm CBD kannabisz virág” – s ezzel a kezükbe adja a zsebében megbúvó csomagocskát.  

 

A rendőrök úgy néznek egymásra, mintha magát Al Caponét kerítették volna kézre. „Teljes mértékben legális, Míkonoszon vásároltuk egy hivatalos kannabiszboltban” – ecsetelem totális illúzióban élve, mert bár tudom, hogy az emberek jelentős része még azokban az országokban sincs tisztában a CBD és a THC közötti különbséggel, ahol legális a fűfogyasztás, és azt is tudom, hogy mindig lesznek, akik szerint egy spangli pont olyan veszedelmes, mint egy fecskendőnyi heroin, és nagyon kevesen vagyunk, akik úgy vélik: minden drog, a zsályától a són és cukron, az orcseppen és a lázcsillapítón át egészen az alkoholig és a cigarettáig,

az igazi gond pedig az emberi mértéktelenség, egyensúlyt beállítani a legtöbbünket sajnos nem tanítanak sem az iskolában, sem otthon. 

Csak azt halljuk mindenhonnan, hogy „a drog rossz”, „drogozni tilos”, „a drog öl, butít, és nyomorba dönt”… különösen Magyarországon, ahol a hatóságok rohamos iramban tiltják be a CBD-tartalmú készítmények forgalmazását és fogyasztását, így aztán csekély sansz van rá, hogy a sztereotípiák útvesztőjéből egyhamar kiszabadulhasson a magyarok nagyja. Pedig ránk férne… mert nem kommunikálunk eleget a függőségekről, így aztán mind mehet egy kalap alá, az edukáció hiánya pedig a szőnyeg alá. 

Egy korábbi írásomban már felvetettem a kérdést: miért jobb a terapeuta által felírt szorongásoldót szedni, vagy akár a hét összes napján napi három órában futópadozni, spinningelni, és súlyokat emelgetni, mint, mondjuk, kiruccanni a természetbe, és begombázni a barátokkal, vagy khat-dzsúsztól becsiccsentve egy fesztiválon önfeledten ropni a táncot órákon át? 

Nyilvánvalóan, ha nem tudnék funkcionálni, mert egy függőség a hatalmába kerít – bor, kávé, közösségi média, szépészeti beavatkozások, beteges vásárlási mánia –, és ez veszélyeztetné a karrieremet, a családomat, az egészségemet, akkor világos volna: változtatnom kell. 

Gyakran mondogatom: a drogok ugyanoda visznek, ahová tartottunk, csak expressz tempóban: paranoiára szívni üldözési mániát eredményez, unalomra piálni apátiát, szeretetéhségre befalni egy tábla csokit – öngyűlöletet. 

Aki meg teker egy cigit, és összedob egy koktélt, mert buli van, mert kreatív energiákkal telve alkot, azzal valószínű, hogy semmi más dráma nem történik, mint hogy lesz egy jó estéje. No de kanyarodjunk vissza a mi emlékezetes esténkhez az őrsön – és a CBD-fűhöz, amely, mint kiderült olyannyira ismeretlen volt a rendőrök számára, hogy még a jegyzőkönyvbe vétel is csak így ment: „Charlie, Bravo, Delta!” 

Ott ültünk a „kapitány úr” előtt, aki rendre csak azt ismételgette: „Ez hasis!”, engem pedig nem is az zavart, hogy vagdalkozik, hanem az, hogy egy rendőr nem kap semmiféle képzést arra vonatkozóan: a hasis egy tömör, esetenként masszaszerű cucc, ez pedig itt az orra előtt egy kiszárított virág, valamint, még ha hasis volna sem volna evidens, hogy illegális – hiszen létezik alacsony THC és magas CBD-tartalmú hasis is.  

„Nem minden kannabisz marihuána!” – kezdtem a rögtönzött tanórát.

„De akkor is káros!” – felelte, én pedig helyeslően bólogattam: „Naná, hogy nem egészséges füstöt szívni a tüdőbe – semmilyet sem. De hozzá kell tennem: a kender elsősorban nem a szívásról szól. A kendervirág kivonata természetes stresszoldó, fájdalomcsillapító lehet, akár koncentráltan a nyelv alá csepegtetve, akár hajra, bőrre, arcra kenve” – magyaráztam, ő pedig egyszerre nézett rám nem titkolt érdeklődéssel, és sanda gyanakvással. Itt nem álltam meg – elmagyaráztam, hogy kendermagot lakmározni egyidős az emberiséggel, hiszen duzzad a könnyen hasznosítható fehérjétől, erősítve az immunrendszert, és a magból sajtolt olaj tele van esszenciális zsírsavakkal, amik szinten tartják a koleszterint, csökkentik a vérnyomást, és növelik a testi-szellemi teljesítőkészséget. 

„Mi még főzünk is vele: kenderlisztes vegán omlettet, kendermagos avokádósalátát, CBD-olajjal készült humuszt is készítettünk már” – mentem kicsit talán messzire… 

„Ha igaz, amit mondasz, nem esik bajod – az anyagot elküldjük egy laborba, és ha nem hasis, lezárjuk az ügyet, addig azonban nyílt marad a nyomozás… Most hazamehettek.” Búcsúzáskor a rendőr urak már az őrs teraszán pöfékeltek, majd ugyanaz a férfi, aki korábban tartott tőle: az üres benzinkannánk erdőtüzet okoz, egy mozdulattal maga mögé vetette a hamvadó cigarettavéget. De én vagyok rendszerellenes. Kártékony önmagamra és a társadalomra nézve. Engem kell megregulázni. 

Érdekes, hogy a függés ellentéte a függetlenség – egy szó, amellyel gyakran azonosítanak engem. Számomra független az, aki tisztában van vele: ha hagyjuk, hogy a szüleink, főnökeink, tanáraink, párunk állandó kordában tartson minket, esélyes, hogy lemaradunk a saját életünkről. 

Ha viszont összekeveredik a szabadság eszméje és a „mindenkire teszek – még magamra is” mentalitással, az már nem függetlenségről, hanem egyszerűen csak nemtörődömségről szól, ami mögött állhat önzés, csalódottság, ám ha az önpusztítás medrében sodródik tovább az élet, akkor egyszerűen elmúlik, és elveszik a változáshoz, változtatáshoz szükséges erő. 

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

Én hiszem, hogy lehetek fegyelmezett ember, ugyanakkor megengedhetem magamnak, hogy megkérdőjelezzem a szabályok értelmét, ahogyan azt is, hogy az előírások értelmes és érzékeny vizsgálata után – és miután feltettem az azokkal kapcsolatos kérdéseimet olyanoknak, akiktől tanulhatok –, végül a saját megértésemre kell majd hagyatkoznom. Ennek szellemében pedig a rendőrségi ügyemet sokkal inkább tartom egy, az életemet színesítő kalandnak, amely gondolkodást és párbeszédet provokál, és amely csak megerősít a meggyőződéseimben, mint tragédiának. Mit tanultam belőle? Mostantól fogva nemcsak a CBD-füvemet tartom magamnál, hanem a vásárlást bizonyító blokkot is. 

Steiner Kristóf
Képek: Czabán Máté