Fáradt vagy?

Legyen már humorérzéked, csak vicceltem!

Ne légy mimóza!

Anyámasszony katonája!

Túlreagálod!

Ha sűrűn kapsz efféle kommentárokat, akkor jó eséllyel te is a hiperérzékenyek táborát erősíted (angolul highly sensitive person, továbbiakban HSP), mint az emberek nagyjából ötöde, akiket a többiek gyakorta félreértenek.   

A téves ítéletek közös töve általában az a gondolat, amelyet talán már te is elhittél magadról, hogy valami nem stimmel veled.

Még csak érzékenynek sem kell lenni ahhoz túlságosan, hogy az ember önképét befolyásolja a kritika, márpedig, akinek a radarja gyakorta más mutat, mint a többi emberé, az számíthat bőven kommentárokra, segítő szándékú vagy pikírt megjegyzésekre.  

Pedig nem vagy beteg, se gyenge, se hibás „áru”!

Nem bizony, ez nem valami olyasmi, amin változtatni kellene, ami ellen acélozni kellene a lelket, isten ments! Szuperérzékenynek lenni nem hiba, nem jellemgyengeség, nem „idegbaj”.

Ugyanakkor mégiscsak dolga van magával annak, aki, ahogy Fodor Ákos, költő fogalmazott: „gyorsan érez”. A feladat pedig nem kisebb, mint megismerni önmagát, gondozni esetleg sérült énképét.

Mesélek erre egy saját példát

Amikor hazaértem gyerekkoromban az iskolából, rögtön le kellett feküdnöm egy órára. Másoknak már az oviban sem ment a délutáni szieszta – amúgy ott nekem se, zavart, hogy húsz másik, ficergő gyerek közt kell(ene) aludni. Viszont otthon, nyugodt körülmények közt, azonnal kidőltem. És nagyon szégyelltem az osztálytársaim előtt, hogy ilyen „kisbaba” vagyok, sokszor kinevettek emiatt. Ma már tudom, hogy nem infantilizmus vagy lustaság döntött ágyba suli után, hanem a halálos fáradtsága az iskolai nyüzsgésnek. Mások fel se vették, sőt, lubickoltak benne, engem leszívott.

Ma is ledőlök kicsit, ha megtehetem, miután hazaérek a városközpontból vagy munka után, de ma már nem gondolom ezt cikinek, felismerem, ha az idegrendszerem túl sok ingert kapott, és tudom, muszáj lelassulni kicsit, ahogy a kávédarálót is le kell kapcsolni rövid időre pár perc használat után, és csak akkor újraindítani, ha lehűlt a motor. És ahogy a darálót sem érdemes túlhajtani azon a címen, hogy az aprító tíz percig is bírja egyhuzamban, még sincs semmi baja, magunkat is értelmetlen ostorozni, hogy miért nem működünk úgy, mint mások, miért van szükségünk több pihenésre vagy más munkaszervezésre. 

 

(És az efféle önismeret révén rengeteg energiát takaríthat meg magának az ember, ha például tudja, mikorra jó időzíteni bizonyos feladatokat, fontos találkozókat, és mikorra semmiképpen, vagy azt, hogy ha lehet, érdemes a saját érdekében elkerülni a csúcsforgalmat, a bevásárlóközpontokat karácsony előtt vagy a Balatont a szezon legmelegebb szombatján.)               

De álljunk meg egy pillanatra!

Szó sincs arról, hogy egy HSP-remete lenne!

A neveltetés, a környezet hozzáállása és az öröklött tulajdonságok sokféle variációját hozzák létre a hiperérzékeny embernek. Van, aki félénk, gátlásos, visszahúzódó, emberkerülő. És van, aki kifejezetten szeret szerepelni, elegendő önbizalommal rendelkezik, és imád felpörögni.

Ami közös a HSP-emberekben, az az, hogy az érzékszervekkel felfogott ingerek feldolgozása részletesebb, alaposabb, mint másokban. Ezért zavarja-fárasztja ki jobban a HSP-t a zaj, a nyüzsgés, a tömeg, az erős szag, a nagy meleg, a kemény hideg, a színkavalkád, a szúrós ruhadarab, az éhség.

A szervezet belső működésén is nyomot hagy a lélek szenzitivitása, a HSP gyakorta allergiás, esetleg nem tolerálja jól az alkoholt, a koffeint a szervezete, nem bír bizonyos gyógyszereket, és alacsony a fájdalomküszöbe.

Ugyanakkor – és most jönnek az előnyök –, mivel a finom rezgéseket is észleli, fogékony a művészetre, kreatív, könnyen ráhangolódik másokra, jól bánik másokkal (vagy legalábbis tudja, mire van szükségük), könnyen kiszúrja a hibákat a gondolatmenetben, és képes aprólékos munkát végezni nagy-nagy türelemmel: alapos, lelkiismeretes.

Tény, hogy a modern kor nem sokszor kedvez a hiperérzékenységnek

Például „multitaskingnál” vagy versenyhelyzetekben előnyben vannak azok, akik nem agyalják túl a dolgokat, akiket nem fagyaszt le, sőt, inkább aktivizál az elvárással járó stressz, akik gyorsak, rugalmasak, könnyedén átsiklanak a részletek felett, jól viselik az ingerkavalkádot és a változó körülményeket, nem szívják mellre a kritikát.

A hiperérzékenyek extra empátiájára, intuícióira, intenzív figyelmére, aprólékosságára és gazdag érzelemvilágára ugyanakkor óriási szüksége van a közösségnek, ne higgyünk annak, aki mást mond!

Egy HSP-t a kritika, az értetlenkedés könnyen elbátortalanít, kigyomlálja belőle az ambíciót. Jó eséllyel az értetlenkedő családi és/vagy iskolai környezet miatt gyerekkorában nem tanulta meg, hogyan kezelje erős, hullámzó érzelmeit, szomorúságát, félelmeit. Ha ugyanis valaki ilyen gyermeket nevel, akkor bölcs iránymutatást, megértő szeretetet kell sugároznia felé. Ha nem hajszolják, szárnyalni is képes.

Az egyéni felelősség nagyon fontos, bármi is történt a múltban, legalábbis átkeretezhető. (Jelenkori énképünket nagyrészt az alapozta meg, miként címkézte a környezet gyerekkorunkban a viselkedésünket, és mit éltünk meg akkor kudarcnak, megalázottságnak, szégyennek, és ehhez képest hogyan fogalmazható át a jelenben a múlt.)

A könyv, amit ma ajánlok (Szuperérzékenyek gyakorlati kézikönyve, a szerző, Elaine N. Aron pszichológus a téma neves szakértője), tele van izgalmas önismereti teszttel, és segíthet átgondolni, milyen múltbéli kudarcok-bántások értek valakit érzékenysége okán. Tippeket is ad, hogyan lehet ezeket a traumákat feldolgozni, valamint mi a nyerő stratégia számára a továbbiakban az élet legkülönbözőbb területein, és hogyan profitálhat az ember leginkább a mai világban abból, hogy HSP-nek született.

Szó nincs arról, hogy önvédelemből be kell gubózni minél jobban!

(Ez a Covid után különösen aktuális, a HSP-knek talán még nehezebb az újranyitás, akkor is, ha vágynak rá.)

Egy hiperérzékeny ember nagyon is igényli az ingereket, csak nem korlátlanul. Azt a kényes egyensúlyt kell megtalálni, ami a túl alacsony ingerszint és a túlingerlés közt leledzik. Igen, a HSP-k hajlamosak inkább otthon maradni, csigaházba bújni, de ez nem jó stratégia, mert az elszigeteltség, a tervezgetés, a találkozási lehetőségek hiánya szorongást szülhet, nyugtalanságot, túlalvást, túlevést és teljes motiválatlanságot. (Ismerős?)

Ha efféle tüneteket tapasztalsz és hiperérzékeny vagy, akkor jusson eszedbe, talán nem túlságosan fáradt vagy mindenhez, hanem épp ellenkezőleg: túlságosan befordultál.

Erre is vannak tippek a könyvben többek közt: hogyan vedd rá magad arra, hogy kimozdulj. És ha már kimozdultál, hogyan kerüld el, hogy feleslegesen leszívják az energiáidat. 

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

A HSP-ket gyakran lelki szemetesnek használják, mert nagyon jó hallgatóságot biztosítanak, nyitottak, befogadók. De meg kell tanulniuk védeni a határaikat, és nem mindig készenlétben állni mások számára, például akkor, ha épp elterelik a figyelmüket a saját tervekről, feladatokról.

Az úgynevezett esernyőtrükk például jó módszere a raktáraink védelmének, ebben a könyvben olvastam erről a gyakorlatról. Az ernyő, ha kinyitjuk magunk felett, lepergeti az esőt. Ha viszont megfordítjuk, felfogja a vizet. Egyfajta vizualizációs gyakorlatként érdemes közösségben gyakorolni: amikor úgy döntünk, hogy most kinyitjuk az ernyőt, akkor nem hagyjuk eltéríteni magunkat a saját gondolatainktól, céljainktól, bezárjuk képletesen a kaput a ránk ömlő információk előtt.

A szerző szerint kellő gyakorlással automatizmussá válhat a határok védelme és az energiaspórolás. Sok más gyakorlati tanács, önmegismerő feladat és teszt is helyet kapott a könyvben, érdekes, hasznos olvasmánya volt az elmúlt napjaimnak, ezért ajánlom figyelmetekbe.

Kurucz Adrienn

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Pexels/Rachel Claire