Koronavírus ide vagy oda, az élet nem áll meg. A járvány kezdete óta körülbelül 95 ezer gyerek vált nagykorúvá Magyarországon.

Ők azok, akik a korlátozások miatt máris olyan felnőtt erényeket gyakorolhattak a szülinapjukon, mint az önmérséklet, a tájékozott és felelős döntéshozatal, vagy az egyéni érdek háttérbe szorítása a közösség érdekében.

Sokan közülük nem élhettek régóta várt jogukkal, hogy hatalmas bulit csapjanak, és alkoholt kérjenek egy szórakozóhelyen, ráadásul a felnőtté válást jelző megannyi rítus, mint a szalagavató vagy a ballagás is kimaradt az életükből. Annál fontosabb, hogy biztonságos keretek között is teret kapjanak arra, hogy megélhessék ennek jelentőségét.

„Már csak két hónap, és elmondhatom magamról, hogy nagykorú lettem. Jó pár éve várom a 18. születésnapomat. Talán jobban, mint bármelyik másikat. Úgy tervezzük, hogyha a vírus engedi, méltó módon meg is ünnepeljük ezt a napot. Sokszor elképzelem, van egy filmbéli kép a fejemben róla” – meséli Anna.

Számomra amúgy is nagyon fontos a születésnap mint ünnep. Úgy gondolom, hogy ez az az egy nap, ami arról szól, hogy te vagy, és azt ünnepeljük, hogy olyan vagy, amilyen” mondja Viki. 

 

Vitathatatlanul társul egyfajta büszkeségérzet ehhez az életkorhoz, aminek a csoportközi viszonyban is jelentősége van. Egyfajta teljesítménynek számít idáig eljutni, amit a gyerekek önmagában is sokra tartanak.

Nagyon büszke vagyok arra, hogy itt vagyok, ahol” – fogalmaz Viki, Anna pedig ennek jelentőségét a kétféle baráti társaságában is érzékeli: „Ahol a legidősebb vagyok, ott nyilván ez hatalmas dicsőség. Én leszek az, akit bulik előtt meg lehet kérni, hogy vegyen meg ezt-azt. Akit beengednek ide is-oda is. Aki miatt majd lehet azt mondani a szülőknek: »ne aggódj, anya, lesz velünk felnőtt is«, és hasonlók… Ahol a legfiatalabb vagyok, ott is várják a »felvigyázó« barátnőim, hogy a legkisebb is közéjük tartozzon, már ilyen téren is” – meséli. 

A 18. szülinap fontos mérföldkő, jogi értelemben a cselekvőképesség határa, a gyermekkor vége. Az, hogy hogyan élik meg a gyerekek, sokat elmond arról, milyen volt a gyermekkoruk. Egy börtön, amiből végre szabadulhatnak, egy védőburok, ahol a valódi énükkel nem találkozhatnak, esetleg egy folyamat, amelynek során egyre több lehetőséget kapnak a döntésekben való részvételre.

A gyerekeknek ez az élménye nem csak a családon múlik.

Közrejátszik az is, hogy az iskola, a társadalom és a döntéshozók miként tekintenek a gyerekekre, mennyire látják őket sérülékenynek, felelősnek, kompetensnek az őket érintő kérdésekben, és hogyan értelmezik a saját szerepüket.

Nehéz kiigazodni, ha a jogrendszer alapján próbáljuk ezt felmérni. Egy 12 évesre például a jog már úgy tekint, hogy képes egy rablás következményeit belátni, felelősen dönt egy 18 éven alulival való szexuális kapcsolatról, vagy 16 évesen a házasságról, a keresetéről, és arról, hogy folytatja-e az iskolát. És csak 18 évesen lesz kész arra, hogy eldöntse, ki képviselje őt a politikai döntéshozatalban, milyen terápiás segítséget kér, iszik-e egy pohár sört, illetve megnéz-e egy erőszakos vagy szexuális tartalmú filmet.  

18 évesen megérkezik a szabadság, és vele párhuzamosan a felelősségérzet is. Erről Anna és Viki így beszél.

Megtisztelő »feladat« nagykorúvá válni. Mindig is szerettem önálló lenni, így várom a pillanatot, hogy anyuéknak hivatalosan is mondhassam: »már felnőtt vagyok, azt csinálok, amit akarok«, még akkor is, ha ez nem minden esetben van így” – kezdi Anna.

„Nagy kíváncsisággal töltött el ez a nap, mert úgymond, »innentől mindent szabad«. Ez egyszerre nagyon ijesztő, de ugyanannyira izgalmas is. Amikor a szüleid már nem tartoznak érted papíron felelőséggel, teljesen szabad vagy a hivatalos ügyekben. Teljességben élsz, amikor szinte teljesen független vagy a döntéseid meghozásában, és az ezek utáni felelősség is rád hárul.

Persze attól, hogy valaki 18 lett, még nem lesz önálló, független, céltudatos, felelősségteljes, jól informált és stabil – sem anyagilag, sem, mondjuk, mentálisan. De kevés dolog van, amihez a 18 éves kor ne lenne beugró” – véli Viki.  

A gyerekkor célja nem a felnőttkor

Talán nincs is semmi meglepő abban, hogy az önállóság ennyire vonzó és izgalmas, hiszen nagyjából másfél éves koruktól kezdve ezért küzdenek, ezt gyakorolják a gyerekek. De az már fontosabb, hogyan tudják úgy megélni a gyerekéveiket is, mint ami teljes, egyenrangú, és ami nem csak előszobája valami „igazinak”. 

„Sokszor várom a »nagybetűs életet«. Hogy az álommunkám végezhessem, saját családom, házam legyen. De sokszor megijedek még a gondolattól is, hogy mindehhez milyen út fog vezetni” – mondja Anna.

A társadalmi-gazdasági berendezkedésünket domináló célorientáltság és haszonelvűség befolyásolja a gyerekekről való gondolkodásunkat is, de a gyerekkor célja nem a „valamivé válás”.

A gyerekkor minősége elvezethet egy kiegyensúlyozott felnőttkorhoz, de nem a felnőtt élet ad értelmet a gyerekkornak. Nem szentesíti a gyerekkor fájdalmait, és nem túlélni kell azt.

„Being and not becoming” – ahogy az angol mondja. Nagyon nem mindegy, hogyan narráljuk ezt. „Mit tudsz te gyerekként az életről? Ha felnőtt leszel, megérted. Megtudod, mi az igazi munka, az igazi élet” – halljuk gyakran. (Amúgy valaki segítsen, a hétköznapi tudomány mai állása szerint mikor is kezdődik az igazi élet? A 30-as, 40-es, 50-es éveinkben?)

Képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/Linda Raymond

Idő

Az idő pedig gyorsan telik, és úgy tűnik, ez a gyerekeket, fiatalokat is nagyon foglalkoztatja. A múlt és jövő őket is fogva tartja, nem csoda, ha ez a kérdés a felnőttkor küszöbén felerősödik.

„Mostanában sokszor érzem azt, hogy nagyon rohan az idő. Lehet, csak a vírushelyzet miatt, mert a mozgalmas és eseménydús hétköznapokból összefolyt hetek lettek. De az is lehet, hogy pont azért, mert a vírus ellenére olyan sok minden történik velem, bennem. Mert, hát jó… most 18. Aztán 20, 25, 30. Belegondolok, és el se hiszem, hogy valaha 30 éves leszek” – mondja Anna.

„Nekem újév helyett a szülinap szól az évértékelésről, a tervezésről és a fogadalmakról. Így többszörösen nehéz felismerni, hogy milyen gyorsan telik az idő, és mennyi mindent tudtál, vagy tudtál volna még megtenni. Szomorúsággal tölt el, hogy vége a gyerekkornak, ahova többet nem térhetek vissza. Elmúlt, és ez ellen nem tehetek semmit, megtörtént, és már semmit nem változtathatok meg benne. Nem feltétlenül a szabadabb, egyszerűbb, szebb napok elmúlása bánt, hanem az, hogy iszonyú gyorsan telik az idő. Félek, hogy nem használtam és nem élveztem ki eléggé, hogy valamit elrontottam, ami csak később lesz rám hatással, hogy elvesztegettem azokat az éveket, amiket élveznem kellett volna. Ilyen például maga az oktatás is –

örök kérdés bennem, hogy megéri-e ennyit tanulnom. Rengeteg lemondott hétvége, áttanult éjszaka és kihagyott program után nem tudhatom, hogy mit hoz a jövő, és egyáltalán, eljutok-e időben és térben oda, hogy ezt felhasználhassam.

Az idő múlása és az ezzel párhuzamos időveszteség az, amit nem lehet szerintem feldolgozni” – véli Viki.  

Mikor leszel felnőtt?

Az életkornak egyéni és társadalmi szinten is elvitathatatlan szerepe van, de a felnőtté válásra a fiatalok is hosszabb útként tekintenek.

„Nem tekintek magamra felnőttként. Talán inkább fiatalként, aki még sok mindenben olyan, mint egy gyerek. A gyerek szó lekezelőnek tűnhet, de úgy értem, hogy aki még nem látott és nem tapasztalt eleget. Még kíváncsi, még nem érzi azt, hogy mindenre választ kellett volna kapnia, és hogy már stabil helyzete, szerepe lenne a világban. De változott a gondolkodásom, a látásmódom, és pontosan tudom, hogy milyen céljaim vannak, még ha változhatnak is. Próbálok nyitott szemmel járni a világban, és tájékozódni, hogy jobban informált és naprakészebb legyek” – mondja Viki.

„Valaki akkor válik igazán felnőtté, amikor vállalni tudja magáért és a tetteiért a felelősséget. Amikor ki tud állni a saját érdekei mellett, ugyanakkor, ha hibázik, azt is be tudja látni” mondja Anna.

„Számomra azt jelenti, hogy már nem csak a jelenre és nem csak magadra gondolsz. Igyekszel, és képes vagy megteremteni egy stabil környezetet magadnak és a körülötted lévőknek. Próbálsz segíteni, ahol csak tudsz. Megismered magadat.

Vannak céljaid és értékeid, ezek alapján más szemmel nézel a világra, reálisan tervezel, és nem félsz kiállni magadért és az elveidért. Nem függsz másoktól, a saját erődből teszel a céljaidért, úgy, hogy hű maradsz közben magadhoz. Persze ez egy hosszú és rögös út” – teszi hozzá Viki. 

Átmenet

A pszichológia is kibontakozó felnőttkorról beszél, de ami a gyakorlatban egy folyamat, az a jog asztalánál sokszor egy tollvonás. Innen nézve hangsúlyos igazán, hogy a mesterséges, de szükségszerű korhatárokhoz milyen út vezet, és mennyire előzi meg a gyerekek fokozatos felkészítése arra, hogy a jogaiknak és kötelezettségeiknek felelős alanyai legyenek. A 18. év betöltése nem a tévékapcsolónál és a bárpultnál fontos. 

„Szerintem az állam azon kívül, hogy bizonyos jogokat meg lehetőségeket megenged innentől, nem annyira hangsúlyozza a 18-at mint a felnőttség és a lehetőségek határát. A legtöbb területen pedig nem igazán van átmenet, hirtelen belecsöppensz a nagybetűs életbe jogi szinten, nem úgy, mint magába a felnőttkorba, ami egy hosszú és meg nem határozható folyamat” – mondja Viki.

Szülőként

A gyerekek felnőtté válása a szülőket is új helyzetbe hozza.

A gyerek élethelyzetétől befolyásolt ütemben, de fontos, hogy felülvizsgálják szülői szerepüket, identitásukat. A gyerekek szerint az átmenet szempontjából fontos, hogy a szülőknek valódi kapcsolatuk legyen a gyerekükkel, ismerjék, és lássák képességeiket.

„A szüleim – bár tudom, hogy nem könnyű nekik – belátták, hogy nem leszek örökre a pici lányuk.  És persze bizonyos határokkal, de engednek önállósodni, élni a saját kis életem. Nem úgy a család többi része. Sokszor érzem azt, hogy kicsi gyerekként tekintenek rám. Nem rosszindulatból. Csak ők kevesebbet látnak, kevesebbet hallanak rólam. Amikor emlékeztetem őket, hogy pár hónap, és már papíron is felnőtt leszek… sokszor én magam sem hiszem el, nemhogy egy nagyszülő például” – mondja Anna.

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

„A szüleimnek, családomnak is nagy esemény, hogy a legidősebb gyerek már nem is gyerek hivatalosan. Ők is ugyanúgy megrettenve látják, hogy milyen gyorsan repül az idő, félnek attól, hogy mindent meg tudtak-e adni, hogy eleget adtak-e ahhoz, hogy helyt tudjak állni, közben pedig nagyon jól ismernek, pontosan tudják, mire vagyok képes, és hogy hogyan neveltek fel. Büszkék rám, és kíváncsian várják a jövőmet, de nekik sem lesz könnyű elengedni – még ha nem is teljesen – a kezemet” – teszi hozzá Viki.  

18 évesen a gyermekkor véget ér, de a nevelés nem – és ez nem csak a mamahotelt üzemeltetők esetében érvényes. Később is valaki gyerekei, anyukái, apukái maradnak, mintát adnak, és passzívan, akaratlanul is nevelnek. A szülők felelőssége, szerepe változik, de nem tűnik el.

„Szükségem van a támogatásra. Társasági embernek tartom magam, aki bármikor bármiről megmondja a véleményét, de fontos, hogy akiket szeretek, egyetértsenek velem. Így tudom, hogy akárhány éves vagyok, mindig szükségem lesz a családomra, barátaimra” – mondja Anna.

 Németh Barbara

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Letizia McCall