A neves szótárak és nyelvészeti társaságok minden évben megválasztják az év szavát, ami legpontosabban összefoglalja az elmúlt 365 napot. Idén a Merriam-Webster online szótár szerkesztői az év szavának nagyon meglepő módon a pandémiát választották. Mondjuk, szerintem a koronavírus is erős versenyző a címért, de a Német Nyelv Társasága feloldotta ezt a dilemmát, nekik a koronavírus-járványra esett a választásuk. A Collins szótár a lezárást választotta, Ausztráliában pedig az izoláció lett 2020 – egyetlen szóba sűrítve.

És most mondanám – vagyis írnám –, hogy tegye fel a kezét, aki ezen csodálkozik, de egyrészt nem látnék jelentkezőket, másrészt, akit őszintén megdöbbent, hogy ezeket a szavakat választották, az valószínűleg egy kavics alatt töltötte 2020-at, valahol a Csendes-óceán fenekén.

Mert ha egyszer deresedő halántékkal, a kandallóban finoman ropogó tűz mellett nekiállunk megírni a memoárunkat, 2020-at ezekkel a szavakkal tudnánk igazán lényegre törően leírni. Esetleg még annyival egészíteném ki én a listát, hogy maszk, kézfertőtlenítő, kovász, kijárási korlátozás, hómofisz, eresz.

Pedig a koronavírus-járvány ellenére az élet úgy ahogy, de ment tovább, és rengeteg minden történt amellett, hogy a mindennapjainkba páros lábbal szállt bele a Covid-19.

De hogy ne kelljen órákig keresgélni, amikor majd nekiültök a memoárotoknak, most összeszedtem nektek, hogy a pandémia mellett, annak ellenére, vagy éppen amiatt mi minden történt idén a Nagy Bezárkózáson túl. Íme.

Január

  • 8-án nem sokkal a felszállása után lezuhant az ukrán Ukraine International Airlines gépe 176 emberrel a fedélzetén, miután kilőtték egy iráni légvédelmi rakétával.
  • 11-én Gwyneth Paltrow 75 dollárért piacra dobta This Smells Like My Vagina, hát, nem pusztán fantázianevű gyertyáját. Ugyanis a gyertyának tényleg olyan illata van, amire a neve is utal: Gweneth Paltrow vaginájának illatát hordozza.
  • 14-én a Microsoft megszüntette a Windows 7 támogatását.
  • 31-én életbe lépett a Brexit.

Leveszik a Brit zászlót az Európai Parlamentről Brüsszelben 2020. január 31-én éjfélkor - Forrás: Getty Images/Sean Gallup

Február

  • 5-én Donald Trumpot felmentette a Szenátus a decemberi vádemelést követően.

Március

  • 8-án ötéves lett a WMN.
  • 17-én 2021-re halasztották a labdarúgó Európa-bajnokságot és a Bajnokok Ligáját.
  • 27-én a világ legnagyobb óvszergyárosa bejelentette, hogy a világot kondomhiány fenyegeti, mert a koronavírus miatt le kellett állítania a termelést a gyáraiban.
  • 28-án negyvenhárom énekes egy közös videóban előadta az LGT Neked írom a dalt című számát.

Április

  • 2-án Nagy-Britanniában felgyújtottak 5G adótornyokat, az elkövetők úgy vélték, az 5G okozza a koronavírust.
  • 7-én a Stanford egyetem kutatói kifejlesztettek egy okosvécét, ami a vizeletünket és a székletünket analizálja, és jelzi, ha betegek vagyunk. Az eredményt a telefonunkra letölthető applikációra küldi.
  • 24-én 2021-re halasztották a tokiói nyári olimpiát.
  • 27-én a Pentagon nyilvánosságra hozott három korábbi „UFO-videót”, amelyekről elismerte, nem sikerült azonosítani a rajtuk lévő repülő tárgyakat.

Május

  • 4-én megszületett Elon Musk techvállalkozó és Grimes (énekesnő) közös gyermeke, akinek a X Æ A-12 nevet adták. Mivel a 12-es szám miatt nem tudták így anyakönyvezni a babát, végül X Æ A-Xii-nek nevezték el a csecsemőt.
  • 25-én erőszakos rendőri intézkedés közben George Floyd életét vesztette, aminek hatására világszerte tüntetések robbantak ki. #blacklivesmatter
  • 30-án az Elon Musk űripari magáncége, a SpaceX a Falcon–9 rakétához kapcsolt Crew Dragon űrhajón embereket küldött a Nemzetközi Űrállomásra.

SpaceX Falcon–9 rakéta és Crew Dragon kilövése - Forrás: Getty Images/Joe Raedle

Június

  • 3-án új gyanúsítottja lett a 13 éve eltűnt Madeleine McCann ügyének.
  • 4-én Csongrád megyéből Csongrád-Csanád lett.

Július

  • 1-jén Oroszországban alkotmánymódosító népszavazáson kétharmados többséggel elfogadták az alkotmánymódosításokat, amelyek többek között lehetővé tették, hogy Vlagyimir Putyin 2036-ig lehessen az ország elnöke.
  • 4-én Kanye West bejelentette, hogy indul az USA elnökválasztásán.
  • 14-én Brazília elnökét, Jair Bolsonarot megharapta egy nandu (egy strucc-szerű madár).
  • 15-én két 19 és egy 22 éves srác meghekkelte a Twitter rendszerét, és feltörte több híresség fiókját, köztük Bill Gates, Barack Obama, Elon Musk, Joe Biden, Kanye West és az Apple oldalait.
  • Ugyanezen a napon Kanye West kampánytanácsadója bejelentette, hogy a rapper mégsem indul az amerikai elnökválasztáson.
  • 20-án tizennyolc fontos tisztségeket betöltő magyar férfi adott át egy 18,5 kilométer hosszú utat.
  • 24-én felmondott az Index teljes szerkesztősége, miután a főszerkesztőjüket kirúgták.
  • 29-e: George R. R. Martin, a „Trónok harca” írója híresen lassan készül el a népszerű regénysorozat folytatásával. Az író ezt a napot tűzte ki határidőnek, hogy eddigre be kell fejeznie az új könyvet, különben lecsukhatják. Nos, Martin nincs börtönben, de még mindig nincs új könyv…

Augusztus

  • 4-én késő délután kigyulladt egy raktár a libanoni főváros kikötőjében, amit több nagy robbanás kísért. A tragédiában száznál is több ember vesztette életét, és több mint négyezer ember megsebesült.
  • 9-én tüntetések kezdődtek Fehéroroszországban, miután az 1994 óta regnáló államfő, Aljakszandr Lukasenka vélhetően csalással megnyerte az elnökválasztást.

üntető tömeg Minskben 2020. augusztus 16-án - Forrás: Getty Images

Szeptember

  • 6-án az egyetem struktúrájának átalakítása elleni tiltakozásként a Színház- és Filmművészeti egyetem hallgatói elfoglalták az egyetem Vas utcai épületét.
  • 25-én az ELTE etológusai az Animal Cognition című folyóiratban megjelent tanulmányukban bizonyították, hogy a macskák utánozzák az embereket.
  • Október
  • 18-án egy MHEDVEH (medve) mászkált Miskolc utcáin a hajnali órákban.
  • 19-én Egy kétezer éves, macskát ábrázoló óriási rajzot fedeztek fel egy hegyoldalban Peruban.

November

  • 2-án a Baby Shark című dal lett minden idők legnézettebb YouTube-videója a 7,04 milliárdos megtekintéssel.
  • 7-én Donald Trump ügyvédje a Four Seasons hotel helyett egy azonos nevű kertészeti üzlet előtt tartott sajtótájékoztatót, egy szexshop és egy temetkezési vállalkozás szomszédságában. Joe Biden ezen a napon szerezte meg az elektori helyek többségét, ezzel megnyerte az elnökválasztást.
  • 12-én a magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re győzött Izland ellen, ezzel biztossá vált, hogy ott leszünk a 2021 nyarára halasztott, részben Budapesten rendezett Európa-bajnokságon.

Joe Biden megszerezte az elektori helyek többségét 2020. november 7-én - Forrás: Getty Images/Win McNamee

December

  • 15-én kilencedjére módosította a magyar kormány az alaptörvényt.
  • 21-én ritka és látványos bolygóegyüttállást figyelhettünk meg, a Szaturnusz és a Jupiter 0,1 fok távolságra voltak egymástól. Ilyen utoljára 1623-ban volt.

Te mire fogsz (akarsz) még emlékezni 2020-ból a Covidon és a felsoroltokon kívül? Írd meg kommentben!

Dián Dóri

Kiemelt kép montázsa: Getty Images/Christopher Furlong, Win McNamee, Joe Raedle, Sean Gallup