A festőnő, aki áttörte a reneszánsz üvegplafonját – Lavinia Fontana és bolognai nők különös szabadsága

–

Bár a reneszánsz idején még nem léteztek női mozgalmak, egyes városokban a nők mégis meglepően nagy teret kaptak a művészi önkifejezésre. A 16. században Bolognában például egészen forradalmi módon alakult ki az mecénási gondolkodás az arisztokrácia köreiben, amely a nők számára is megnyitotta a művészet felé vezető utat. Közülük is kiemelkedik Lavinia Fontana, akit

az európai művészek sorában elsőként jegyez a szakirodalom olyan önálló festőművészként, aki nemcsak önmagát, hanem a családját is eltartotta a munkájából.

Apa és lánya: Prospero és Lavinia

Lavinia Fontana különösen szerencsés volt abban a tekintetben, hogy már édesapja, Prospero Fontana is saját festőműhelyt tartott fenn, így kislánya már egészen korán elleshette a festészeti fortélyokat.

Apja hamar felismerte, hogy Lavinia a tehetséget is örökölte tőle, így módszeresen tanította a mesterségre.

Bár orvosnővel már találkozhattunk az 1400-as évek Bolognájában (keress rá Dorotea Bucca, más néven Dorotea Bocchi életére), a hivatalos művészeti oktatás ekkor még elérhetetlen volt a nők számára, így kizárólag azok ismerhették meg az adott műfaj fogásait, akiknek a családjában volt olyan férfi, aki nem félt attól, hogy egy nőnek is átadja a tudását. Még csak tizenhárom éves volt Lavinia, amikor 1565-ben már megrendelésre készített egy festményt. Innentől kezdve pedig beindult fényes és gazdag pályája.

Szabad az akt!

Az akt műfaja eladdig kizárólag a férfiak privilégiuma volt, de Lavinia tehetsége előtt meghajoltak a férfi festők, és

talán először fordulhatott elő, hogy személyében egy nő nem aktmodellként lépett be a műterembe, hanem alkotóként.

Ez a modellek szempontjából is fontos előrelépés volt, mert Lavinia műtermében egészen biztosan nem kellett tartaniuk a férfiak zaklatásától, ami egyáltalán nem volt szokatlan akkoriban. Lavinia tehát nem a patriarchális rendszer kivételezett tagja volt, hanem sokkal inkább a bolognai nők társadalmi szinten való erős jelenlétének egyik kulturális képviselője. 

Megszállottan festett

Több mint száz ismert festménye látható világszerte különböző gyűjteményekben, de elképzelhető, hogy még lappanganak az életmű további darabjai. A pápai udvar festőjeként számos vallási témájú munkája volt, ugyanakkor a bolognai arisztokrácia nőtagjai is sok portrémegbízást adtak neki. Lavinia hivatalos elismertsége a kor kulturális jelenségéhez tartozott, mert a nagyvárosi elitista körökben kifejezetten büszkék voltak a tanult és sikeres nőkre.

Különösen finom ábrázolásaiban ugyanis nem csupán a nők szépségét vagy gazdagságát emelte ki, hanem azt is, hogy mennyire erősen képviselték önmagukat a világban. Egyszerűen sugárzott a női öntudat minden portréjából. Mély kapcsolatot alakított ki néhány modellel, olyannyira, hogy gyerekei keresztszülei is többnyire közülük kerültek ki.

Bologna legbefolyásosabb és leghatalmasabb családjai, például Laudomia Gozzadini is tőle rendelte meg 1584-ben a családi portrékat, ezzel pedig Lavinia számára megnyílt a fényűző bolognai paloták kapuja. Finoman kidolgozott manierista portréi, a gazdag ruhák és a különleges ékszerek pazar ábrázolásával együtt, „kötelező darabnak” számítottak ebben a körben. 

Karrier vs. család

Abban az időben (később pedig pláne) elég szokatlannak számított, hogy egy nő egyszerre tud a művészetének és a családjának élni. Lavinia ebben is roppant unortodox szerepet töltött be, ugyanis festői karrierjét egyáltalán nem törte meg az, hogy 11 gyereket hozott a világra (közülük sajnos csak hárman érték meg a felnőttkort). Férje is festő volt, aki apjánál, Prospero Fontánánál tanulta a mesterséget. Gian Paolo Zappi tehát naponta járt Laviniáék otthonába, kapcsolatuk azonban eleinte inkább egyfajta házassági szerződés volt. Lavinia apjának ugyanis megromlott az egészségi állapota, ezért nem tudott lányának hozományt biztosítani. A műhelyét viszont átadta Laviniának azzal a kikötéssel, hogy ő is a pár otthonában maradhat. 

Zappi művei iránt kevésbé volt nagy a kereslet, ezért a helyzethez alkalmazkodva ő gondoskodott a gyerekekről, vezette a háztartást, és menedzselte felesége pályáját. Ő tárgyalt például az üzleti ügyekről, amellyel megkönnyítette Lavinia munkáját.

Ugyanakkor például Fontana festményeibe is besegített. Örömmel festette a háttérben látható drapériákat, és nem bánta, hogy felborultak a nemi szerepek a családban, hiszen vállaltan gazdasági közösségben is élt a feleségével, és átlátta, hogy mindenkinek ez a legjobb megoldás. Az pedig, hogy ilyen sok gyerekük született, és életük végéig együtt maradtak, azt bizonyítja, hogy a racionalitáson túl, az érzelmek is összekötötték őket.

Pápai festő

Lavinia abban is úttörőnek számított, hogy VIII. Kelemen pápa maga hívta meg őt arra, hogy legyen a pápai udvar festője, így 1603-ban Rómába költözött az egész család, több monumentális oltárképe is fennmaradt ebből a korszakból. A pápai udvar támogatása és a római lakhely vezetett később oda, hogy

egyetlen nőként az Accademia di San Luca, a legnevesebb római festészeti akadémia tagjai közé is beválasztották Laviniát.

Példája a következő generációra is hatott, hiszen az 1638-ban született, szintén Bolognában élő Elisabetta Sirani például kifejezetten nők számára alapított festőiskolát, és kizárólag a festészetből tartotta fenn magát.

Lavinia Fontana a képeivel is erős üzeneteket adott át

Saját önarcképe például, amelyen egy klavikordon játszik, a társadalmi státuszát is megmutatja: azt üzeni a háttérben látható szolgálóval, hogy tehetős, a hangszerrel, hogy művelt, a festménnyel magával pedig azt, hogy nem csupán egy kézműves, hanem valódi művész. 

A toleranciáról is nagyon szép képet festett 

Antonietta González (Gonsalvus) portréja az egyik legfontosabb és legismertebb munkája. A tíz év körüli, Ambras-szindrómával született szőrös arcú kislányt mindenféle előítélet nélkül ábrázolta. A hajába festett gyöngyvirág az eleganciát jelképezte, a szegfű és a hóvirág a kifinomultságot. 

Antonietta pedig a mássága ellenére is gyönyörű.

(Bővebben is megismerhetitek a González család sorsát ebben az írásomban.)

Nőként másképp látott és másképp is láttatott

Miután a legtöbb reneszánsz női portrét férfiak készítették, Lavinia Fontana festményei ma is erősen foglalkoztatják a művészettörténészeket, akik választ keresnek és sokszor találnak is arra a kérdésre, hogy vajon egy nő másképp láttatja-e a kortársait, mint a férfiak. Az bizonyos, hogy a részletgazdag öltözetek, például a csipkegallérok kiemelt szerepe Fontana életművében kiváltképpen jól dokumentálta a nők társadalomban betöltött szerepét. 

Itáliában akkoriban a csipke és a textil ugyanis a társadalmi rang egyik legfontosabb jelzője volt. Lavinia Fontana festményein ezek a részletek nem véletlenül szerepelnek ennyire aprólékosan. Elképesztő pontossággal ábrázolta a textileket: a brokát csillogását vagy a selymek redőit, de még a csipkék áttört szerkezetét is. Portréi így nemcsak a modellek arcát mutatták meg, hanem a rangjukat is. 

Egy portré tehát nem csupán mementó volt, hanem társadalmi nyilatkozat is, amely arról szólt, hogy kihez tartozik a család, milyen vagyon áll mögötte, és milyen erényeket, státuszt képvisel a nő. 

Lavinia Fontana portréi abban is különböznek a férfiak által festett nőalakoktól, hogy nála a nők nem kizárólag modellek, hanem ők azok, akik a képeket megrendelik, megtervezik, és tulajdonképpen ezeken a képeken keresztül formálják a saját társadalmi reprezentációjukat is.

Bár lassan 400 éve nincs már az élők sorában Lavinia Fontana, élete és munkái még a mai kor számára is fontos üzeneteket hordoznak. Mutassuk hát meg magunkat bátran, mint Bolognában a nők, akik megtalálták és magasra emelték azt a nőtársukat, aki tehetségével azt üzente: a nők számára nincs lehetetlen.

Both Gabi