Kutyák: 33 ezer éve a legbiztosabb pont az életünkben
Mi lehet a közös Winston Churchillben, Márai Sándorban és Fiala Borcsában? A kedves olvasónak számtalan dolog juthat eszébe, ahogy nekem is. Önkényesen választottam egyet: a kutyák szeretetét, a különleges kötődést egy-egy kutyához. De mégis mit és miért adnak nekünk a kutyák, ami miatt nagy történelmi személyiségek szíve is meglágyul irántuk? Hogyan lettek alkalmasak arra, hogy többször is megihlessék Karinthy Frigyest? Mivel és miért érik el, hogy napjainkban is milliók fogadják őket világszerte az otthonaikba? Ösztönös válaszaink vannak, de történészek, pszichológusok, etológusok is segíthetik a gondolkodásunkat. Baló Sára írása.
–
Nem ma kezdték
Keveset lehet tudni arról, hogyan éltünk az első mezőgazdasági forradalom előtt, vagyis azelőtt, hogy nagyjából tízezer éve elkezdtünk földet művelni. Az egyik viszonylag biztos pont a kutya. Vagyis a kutyák, akik már körülbelül harmincháromezer éve élnek az emberrel, ami azt jelenti, hogy ők az első háziasított állatok. Már akkor az emberi társadalmak részévé váltak, amikor az ember még vadászó-gyűjtögető életmódot folytatott.
Régészeti leletekből még arra is következtetnek, hogy egyes kutyákat szertartásosan temettek el.
Ezért értjük egymást olyan jól a kutyákkal: velünk éltek évezredeken keresztül, és előnyben – több ételben, védelemben, figyelemben – részesültek közülük azok, akik alkalmazkodni tudtak az emberhez, ami az evolúció több ezer éves lassúságú folyamatán keresztül emberekkel szinte kommunikálni képes fajjá tette a kutyákat. Erre bizonyíték például, hogy – bármilyen humorosnak tűnik – 2019-ben felfedezték, hogy a kutyák képesek mozgatni a szemük feletti izmaikat úgy, ahogyan az emberek mozgatják, amikor szomorúak (ellentétben a farkasokkal, a kutyák vadon élő elődeivel, amik erre nem képesek). A kutatók arra következtettek, hogy ez a típusú „arckifejezés” gondoskodó viselkedést vált ki az emberekből.
És a macskák?
Itt rejlik a válasz arra is, miért viselkednek másként a kutyák és a macskák, holott szinte azonos a „szerepük”. A macskák csak később csapódtak az emberekhez, így az említett lassú fejlődési folyamatban, ami egy faj viselkedését alakítja, a macskák még hátul sompolyognak, nem hallgatnak a nevükre, és nem vagy alig hangolódnak az emberek érzelmeire. Ennek az evolúciós következménye kérdéses és összetett, hiszen vannak macskakedvelő személyiségek, akik éppen olyannak szeretik a cicákat, amilyenek.
A Texasi Egyetem kutatása szerint értelmezhető különbségek vannak a „macskás” és a „kutyás” emberek személyisége között: a kutyakedvelők extrovertáltabbak és barátságosabbak, a macskakedvelők introvertáltabbak, de nyitottabbak új ötletekre és gondolatokra, mint a kutyabarátok.
A kutatás online kérdőívek és önbevallás alapján született, tehát megvannak a maga korlátai, de a felvetései érdekesek. A dolog lényege, hogy úgy tűnik, nem is biztos, hogy a „macskás” tulajdonságok el fognak tűnni a macskákból néhány ezer év múlva, ahogy a „kutyás” tulajdonságok kifejlődtek a kutyákban tízezer év alatt, mert azok a kutyák tudtak megmaradni és szaporodni, amelyek az emberek számára szimpatikus, kommunikatív viselkedésmódokat követtek.
Természetesen a macskák semmivel sem kevésbé szerethetők, és egy másik tanulmány szerint ugyanúgy társasági lények az ember számára, mint a kutyák. Azonban míg a kutyák evolúciós múltjuk miatt reagálnak az emberek hangulatára és igényeire, a macskákkal való kommunikáció ezen a fejlettségi szinten még (a témában készült felmérés szerint) a macskabarátok szemében is valamivel egyoldalúbb: a macskatulajdonosok az esetek hetven százalékában be tudják azonosítani a kedvencük hangulatát, míg állításuk szerint fordítva ez csak az esetek felében igaz.
Sokoldalú barátok
A kutyák tehát minden más állatnál jobban értik, amit ki akarunk fejezni irányukban. A megértés egyik fontos eleme a szemkontaktus. Ahogy emberek között is, úgy a kutyák számára is világos jele annak, hogy valaki hozzájuk beszél, ha rájuk néz, és ők is az emberre néznek például akkor, ha egy problémát nem tudnak egyedül megoldani. Kutyatulajdonosok figyelmébe ajánlom, hogy a kutyák hajlamosak csak azért figyelmen kívül hagyni emberektől érkező utasításokat, mert nem látszik a szeme annak, aki az utasításokat adja.
A legújabb eredmények szerint a kutyákkal való szemkontaktus kölcsönösen előnyös – az emberben és a kutyában is a legerősebb kötődés kialakulásához aktiválódó hormon, az oxitocin termelődését idézi elő.
Ez felelős azért, hogy sokakban (agyi MRI-vizsgálatokkal megerősített eredmények szerint) gondoskodási vágyat ébreszt egy kutya, vagyis közös evolúciós múltunknak köszönhetően zsigeri szinten felismerjük, hogy a háziasított kutyák nem boldogulnak nélkülünk. A gondoskodási képesség feléledése azonban kölcsönös lehet: léteznek segítőkutyák mozgássérülteknek, de például cukorbetegeknek, Parkinson-kórral küszködőknek, szívbetegeknek és szklerózis multiplexben szenvedőknek is. Több egyéb betegségben is segíthetnek a kutyák a közlekedésben, de abban is, hogy egy esetleges roham vagy hirtelen jövő betegségspecifikus rosszullét esetében idejében érkezzen segítség.
Egészségi érdekesség még, hogy a kutyák természetes vérnyomáscsökkentők: több kutatás bizonyítja, hogy jelenlétük alapvetően nyugtató hatással van a gazdáikra, simogatásuk közben pedig csökken az ember vérnyomása.
Még a lélekre is?
A különleges kapcsolat útján, ami ember és kutya között létrejöhet, a kutyák alkalmasak lehetnek arra, hogy gyakori mentális nehézségek esetén segítsék a gazdájukat. Ez persze nem azt jelenti, hogy az ember a saját lelki igényeinek kielégítésére szerezzen be bármilyen kisállatot. Mindössze a kutatási eredmények szerint, ha mérlegelni tudjuk, mivel jár egy kutya – felelősség, gondoskodás, sétáltatás, etetés, bizonyos esetekben viselkedési kiképzés stb. –, és ennek fényében úgy döntünk, befogadnánk egy ebet, annak jókora előnyei lehetnek például az egyik leggyakoribb mentális betegség, a világon nagyjából 264 millió embert érintő depresszió tüneteinek kezelésében.
Ennek több oka is van (külön cikket érdemelne, ahogy több más pont is). Ezúttal csak nagy vonalakban: az egyik maga az érzelmi kapocs, ami által a kutya érzelmi szempontból társas kapcsolatnak minősülhet a depresszióban szenvedő számára. A másik a kutyasétáltatás mint mozgás, levegőzés és örömforrás. A harmadik a kutya mint kapcsolatteremtési lehetőség másokkal az utcán, a boltban eledelvásárlás közben, és így tovább.
Ezen túl több kutatás is bizonyítja, hogy a kutyák jótékony hatással lehetnek az idősotthonokban élők lelkiállapotára is.
Gyerekek és négylábú apróságok
Eredményesnek tűnik a figyelemhiányos hiperaktivitás zavarral (ADHD) küszködő gyerekek és kutyák között kialakított kapcsolat a gondoskodási feladatok elvégzése mint figyelemgyakorlat, az energialevezetés, és a kutyák által nyújtott feltétlen elfogadás miatt, ami hatással van a gyerekek önbecsülésére akkor is, ha a többi gyerek közé nehezebben illeszkednek be. Az autizmus spektrumzavarral élő gyerekek számára a kutatások szerint szintén hatásos lehet egy „négylábú barát”, mivel segít fejleszteni a szociális interakciós és a nyelvi készségeiket is, de az eredmények szerint még jókedvre is deríthet, ami által pozitív irányba változik egyes gyerekek viselkedése.
Hova tovább?
A világszerte elismert etológus, Csányi Vilmos tudományos munkájának fókuszában az utóbbi években a kutyák állnak. Evolúciós jövőjük és jelenük tekintetében szerinte a kutyák most azon a szinten vannak kommunikáció szempontjából, mint mi, emberek voltunk, mielőtt beszélni kezdtünk.
Állítása szerint megfelelő tenyésztéssel tíz-tizenöt kutyageneráció alatt (nagyjából ötven év múlva) beszédképes kutyákat tudnánk létrehozni, mivel egyelőre a kutyák hallgatásának genetikai oka van.
Hangsúlyozza azt is, hogy a kutyák gondolkodásra képesek, és az ember tudásának megfelelő szinten igyekeznek reagálni, miután mérlegelik, mennyit tud valaki egy-egy helyzetben az adott dologról.
Ha ilyen genetikai változtatási kísérletnek nem leszünk is tanúi, a kutyák sokoldalú és mély érzelmi világa nagyon érdekes további gondolkodási és változtatási lehetőségekre mutat rá az emberi társadalmakban is.
Baló Sára
Források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, továbbá Yuval Noah Harari: Sapiens. Penguin Random House, UK, 2011, pp. 51–52. (Magyarul: Sapiens – Az emberiség rövid története. Animus Kiadó, Budapest, 2020.)
