–

Guilty pleasure lehet például, ha szereted kinyomkodni a pattanásaidat. (Vagy olyan videókat nézni a neten, amik mások pattanásainak kinyomásáról szólnak.) Lehet egy latin szappanopera, egy rendszeresen csokikrémbe mártogatott ujjacska, vagy a ponyvaregények és csöpögős filmek iránti vonzalom. Bármi, amit soha nem sorolnál a hobbijaid közé, mégis élvezettel csinálod.

Nekem rögtön kettő ilyen elfoglaltságom is van, az egyik a Candy Crush nevű telefonos játék, amit még a végeláthatatlan németórák hosszú perceinek elütésére töltöttem le, és azóta is – túl hosszú ideje – rajta van a telefonomon. Azt se merem leírni, hogy hányadik szinten tartok, mert bőven sokkal magasabb a valódi szám annál, mint amire most gondoltál. Pedig nem egy kifejezetten izgalmas játék, se eleje, se vége, színes cukorkákat tologatok jobbra-balra. Mégis leköt, sőt inkább kikapcsol. Fehér zaj. Ezt teszi az agyammal a tili-toli, nem tudnék csak ülni és nézni bele a világba, úgyis kattognék valami megoldandó feladaton/problémán.

A másik bűnös élvezetem a – és ide most úgy bevágnám a főcímzenéje első öt másodpercét – CSI: Miami helyszínelők című sorozat. Limonádésorozatokkal Dunát lehetne rekeszteni, de hogy közülük miért pont erre álltam rá, nem tudom megmondani.

Egydimenziós karakterek béna, életszerűtlen párbeszédeket folytatnak sokszor lehetetlen gyilkosságok körülményeiről egy szénné szaturált világban, amelyben a miami rendőrség felszereltsége és az ott dolgozók tudományos kvalitásai mellett a NASA szépen csöndben elbujdoshat szégyenében.

Mégis imádom. Főleg a főszereplő, Horatio Caine hadnagy hatásvadász egysoros végszóit, amelyek végtelenül szórakoztatók. Leginkább azért, mert látszik, a készítők az elején halál komolyan gondolták ezeket. A siker után meg persze rá is játszottak. Nálam működik, megvettek.

De ha lehet, most nem kezdek el magyarázkodni, hogy amúgy nem nézek ilyen sorozatokat, szeretem a komoly filmeket, a gondolkodós társasjátékokat és a többit. Nem magyarázom a bizonyítványom, mert nincs: Horatio Caine, Sherlock Holmes, és a True Detective első évadának párosa is megfér a szívem krimiknek fenntartott csücskében, mindenki a maga polcán.

És ez így van jól. Mert mindegyikre szükségünk van. Az agyalós, okos filmekre és sorozatokra, meg azokra a tartalmakra, amikkel nincs más teendő, mint nézni őket.

Meg az összes többi kis „titkos hobbira”, mert jelen állás szerint a világot megint egyre nehezebb lesz elviselni, és jó, ha van, ami teljesen kikapcsol.

Nektek mi jelenti a guilty pleasure-t?

Dián Dóri