A gyerek véleményének is kijár a tisztelet és az értő fül – 4 hasznos tanács, hogyan hallgasd meg

–

„A gyerekek a társadalom legtöbbet fotózott, de legkevésbé meghallgatott csoportja”

– ezt 1992-ben, a közösségi média előtti korban írta le Roger Hart, az UNICEF kutatója. Az ezt megelőző évben ültette be jogrendjébe Magyarország a Gyermekjogi Egyezményt, mely új szemléletet hozott a gyerekekről való gondolkodásba, és hangsúlyozta: akkor tudjuk megvédeni és megfelelően támogatni a gyerekeket, ha figyelembe vesszük az ő véleményüket is. Azóta garantáltan több képet készítettünk róluk, de mennyivel nagyobb teret adunk nekik, hogy részt vegyenek az őket érintő kérdésekben? Ez döntéshozói, iskolai szinten is fontos, ugyanakkor a családban, a szülő-gyerek kapcsolatban kezdődik. 

 „A mai gyerekeknek mindenről megvan a véleményük” – gondolhatod most; de azt is tudod, mi az? Miért úgy látják a dolgokat, mit érdemes és fontos meghallani belőle?

A gyermeki önkifejezés fejlődése

A gyerekek már újszülött koruktól kezdve kifejezik a véleményüket. Később, a dackorszakkal érkező nem-ekkel rendre jelzik: saját akaratuk, véleményük van. Iskolás korban pedig már képesek egyszerre több szempontot is mérlegelni. Egyre fontosabb szerepe lesz annak, mit gondolnak mások, mit diktálnak a kimondott és kimondatlan szabályok, és biztonságosabb lesz belesimulni az „átlagosba”.

Később a hormonok új korszakot nyitnak, változnak a társas kapcsolatok, és a szülő idealizált képe mögött kezdik meglátni az adott embert. Megkérdőjeleződik minden, az énkeresés e törékeny folyamatában felértékelődik az önkifejezés és a vélemény kifejezésének szerepe. Támaszok lesznek annak megtalálásában, hogy „ki vagyok én”, a környezet reakciója pedig nagyítón át tükrözi vissza számukra, mennyire láthatók és fontosak. Akárhogy fejezik ki magukat a gyerekek – kendőzetlen módon, egy ügyvédet meghazudtoló érvekkel, aktivizmussal vagy rejtnyelven, végtelenített aktuális kedvencek hallgatásával, kulcsra zárt szobaajtókkal, emojikkal, lehetetlen ruhakombinációkkal – az énjük, véleményük felé tanúsított figyelem beépül az önbecsülésükbe, és mintát ad a társas kapcsolataiknak. 

Ahogy fejlődnek a gyerekek, egyre pontosabban és felelősebben tudják kifejezni a véleményüket, és igenis érdemes megkérdezni őket.

Hiába vezérel a jószándék, amikor az utolsó pillanatban jelented be a gyerekednek a költözést, ha a gyerek azt érzi, kihagyják az őt érintő döntésekből, nincs beleszólása, utolsóként értesül a jelentős dolgokról, esélye sincs, hogy a saját szempontjait bemutassa, az roncsolja a köztetek lévő bizalmat és aláássa saját kompetenciaérzését.

Ki ne szeretné, hogy a gyereke figyelmes legyen, szóljon, ha baja esik, ne hagyja magát megvezetni, és képes legyen kiállni a véleménye mellett? Ezt akkor segíted a legjobban, ha az őt érintő döntésekben figyelembe veszed azt is, mit gondol ő.

„Én jól ismerem a gyerekem, tudom, mi a jó neki” – jó esetben a szülő valóban ráérez, mire van szüksége a gyerekének, de nem mindig vagyunk ilyen szuperképességek birtokában. Ne becsüljük alá a gyerekek egyedi nézőpontját sem!

A gyerekeknek joguk van ahhoz, hogy szabadon véleményt nyilváníthassanak minden őket érintő kérdésben, melyet figyelemmel korukra és érettségi fokukra, kellően tekintetbe kell venni. Hogyan? Négy dologra feltétlenül érdemes odafigyelni ezzel kapcsolatban.

1. Legyen tér arra, hogy kifejezze a véleményét!

Ahhoz, hogy egy gyerek kiálljon a véleménye mellett, éreznie kell: azt szabadon, a következményektől való félelem nélkül megteheti. Ha jellemzően az az élménye, hogy nem figyelnek oda rá, vagy sarokba szorítják döntéshelyzetben, az akadályozhatja abban, hogy őszintén megnyíljon. Ez akkor is így van, ha nem közvetlenül saját bőrén tapasztalja mindezt, hanem olyan légkörben nő fel, ahol nincs megengedve, hogy valaki mást gondoljon.

Ne gondoljunk nyíltan agresszív családokra, a vélemények ütközéséből fakadó feszültséget a legtöbben konfliktusként élik meg. A hazai kultúrában a nem egyetértés kockázata kerülendő, a sokféleség nem komfortos, sőt. Ilyen környezetben proaktív lépésekre van szükség, hogy megerősítsük a gyerekeket abban, számít az ő gondolatuk, érzésük is.

Segíthetjük őket azzal, ha olyan helyzetet teremtünk, ahol nyugodtan tudunk beszélgetni (kocsiban ülve, séta vagy krumplipucolás közben). Bátorító lehet, ha nem várjuk meg, hogy ő hozzon fel egy témát, hanem megépítjük a hidat, amin majd átmegy, ha odaér.

A közös beszélgetések megágyaznak annak, hogy később a nehezebb témákról is merjenek beszélni. Adjunk neki időt, engedjünk teret a csendnek, ne vigyük mindig olyan programra, ami teljesen leköti a figyelmét. 

Gyakran az okozza a nehézséget, hogy szülőként számunkra kényelmetlen egy téma. Ha például tabu előttünk a szexualitás, tartunk attól, hogy felzaklatja őket a halál témája, azt hisszük, hogy még nem érdeklik a közügyek, vagy nem vagyunk jártasok az online trendekben, elszalasztjuk annak lehetőségét, hogy ezekről szándékunk szerint formáljuk a gondolkodásukat.

Gondoljuk át, hogyan kezeljük a mi bizonytalanságunkat, mennyire kétoldalúak és kiegyensúlyozottak ezek a beszélgetések? Vagy inkább a tájékoztatásról, meggyőzésről szólnak, és valójában már eldöntöttük magunkban a kérdést? Az is vélemény, ha egy gyereknek nincs véleménye, vagy szeretne inkább hallgatni. 

Adjunk egyforma lehetőséget a gyerekeknek véleményük kifejezésére, koruktól, viselkedésüktől vagy szimpátiánktól függetlenül. Ne csak azt a testvért hallgassuk meg, akit bántottak, hanem azt is, aki bántott, ne csak annak adjunk szót, akivel egyetértünk.

A gyerekjog nem jutalom, az megkülönböztetés nélkül minden gyereket megillet. Azzal tanulják meg tisztelni mások véleményét, és akkor fogják megérteni kötelességeiket, ha ez a lehetőség számukra is megvan.

Minél többször kapnak lehetőséget véleményük kifejezésére, annál inkább támogatjuk az elméjük integrált működését, a hatékony társas kompetenciák megszerzését. Kiskorban kezdhetjük kisebb kérdésekkel, de idővel az értettségük szerint teret kell engedni a nagyobb felelősségű döntéseknek is.  

2. Segíteni kell a gyerekeket, hogy megtalálhassák a saját hangjukat, és megfelelően kifejezzék azt

Információ nélkül nincs valódi véleménykifejezés, csak befolyásolás. Ahhoz, hogy a gyerekek véleményt tudjanak mondani valamiről, ismerniük kell a részleteket, alternatívákat és következményeit. Felelős felnőttként az a feladatunk, hogy megadjuk számukra a mérlegelendő szempontokat, támogassuk az információhoz jutást, annak értő olvasatát és a kritikus gondolkodás kialakulását. Fontos, hogy legyen kellő idejük is mindezt átfolyatni magukon és megemészteni a megismerteket. Nem csupán kognitív úton lehet őket abban támogatni, hogy rátaláljanak a saját hangjukra, és közelebb kerüljenek érzéseikhez. A zene, a rajzolás, a tánc, a szabad, nem irányított játék is segíti ezt a folyamatot, különösen akkor, ha a gyerek zárkózottabb. A véleményük kifejezése nem választható el az önkifejezéstől. 

Jó, ha a gyerekek tudják, nem kell, hogy kiforrott véleményük legyen, anélkül is érdemes beszélni arról, sőt, éppen az az izgalmas, ha engedjük hatni magunkra mások érveit és tapasztalatait.

Az „elmondom a véleményem” nem egyenlő azzal, hogy „megmondom a tutit”, sok gyerek azt mégis ezzel azonosítja, és tart az állásfoglalástól. Tanítsuk meg, hogy a vélemény változik és változtatható!

Ennek óriási jelentősége lehet a bullying megelőzésében is, hiszen tudjuk, a szemlélők véleménye, a csendestársak kiállása megváltoztathatja a dinamikát, és véget vethet az erőszaknak. A saját vélemény vállalását a csoportnyomás is megnehezíti, kamaszkorban a népszerűség és a kirekesztés elkerülése szinte mindennél fontosabb lesz, érthető, ha gyerekünk az osztálytársak hangján szólal meg. A barátságok a kamaszkor elején az azonos érdeklődés mentén szerveződnek, de később egyre jobban belefér, hogy mást gondoljanak valamiről.

Egy vélemény a csoporthoz tartozás kifejeződése, aminek egzisztenciális jelentősége van számukra. De a gyerekek a kamaszkor előtt is gyakran aggódnak amiatt, hogy tévednek, vagy megbántanak számukra fontos embereket. Alkalmazkodók és könnyen igazodnak mások véleményéhez. Amit tehetünk, hogy biztosítjuk őket: nem ellenség az, aki mást gondol! Tanítsuk meg úgy kifejezni magát, hogy hű maradjon magához, de elkerülje a provokációt. Már annak is hatása van, ha úgy kezdik a mondatot, hogy „szerintem”. 

Segítsük megtanulni, hogyan tudnak úgy visszajelezni, hogy az ne legyen támadó, minősítő. Ennek alapja, hogy nem a másikról, hanem magukról beszéljenek, amikor véleményt mondanak.

Jó, ha a gyermek saját szavaival megfogalmazza, mit értett meg a másik mondandójából, és ha úgy van, odateszi mellé, hogy „én ezt máshogy látom”, majd megfogalmaz valami olyat, ami ezt a nézetkülönbséget árnyalja, például egy kérdést, javaslatot. 

Sokszor a gyerekek azzal hívják fel magukra a figyelmet, hogy erős szavakat használnak. Ne csak azt mondjuk el, hogy „így nem beszélünk”, hanem azt is, miért nem, és helyette hogyan. Hangsúlyozzuk: nemcsak az számít, mit mond, de az is, hogyan. Mindezeket legjobban saját mintánkkal tudjuk átadni, hiszen a gyerekek a tettekből tanulnak, nem a szavakból.

3. Hallgassuk meg, amit a gyerek mond!

Triviálisnak hangzik, mégsem természetes, hogy ha egy gyerek mesél, az értő fülekre találjon. Kikapcsol az agyunk, mert a bevásárláson jár az eszünk, vagy épp dolgozunk, amikor mondaná. Nem lehet mindig teljes figyelemmel lenni, de néhány alapszabályt érdemes betartani. Ne nevessük ki, senki nem szereti, ha nem veszik őt komolyan. Ha félfüllel hallgatják, pontosan érezni fogja. 

Ha a szemébe nézünk, leguggolunk hozzá, visszajelzünk arra, amit hallottunk, ha nem a saját válaszunkon jár az eszünk, nem vágunk folyton a szavába, és (még ha nem is értünk egyet azzal, amit mond) viselkedésünkkel a folytatásra bátorítjuk őt, az azt jelzi a gyerekünknek, hogy fontos, amit gondol, tiszteljük a véleményét.

Ez a tapasztalat segíti őt abban, hogy ő is tisztelje mások véleményét, és azonnali ítélkezés helyett befogadja a hallottakat.

Tartsuk észben, hogy egy gyerek nem mindig vár választ, nem kívánja, hogy helyette rendezzünk egy helyzetet. Sokszor elég, ha nyugtázza: látnak, hallanak, értenek. Ugyanígy fontos, hogy ne kérdőjelezzük meg a gyerekünk érzéseit vagy tapasztalatait. 

4. Fontoljuk meg, és vegyük figyelembe a gyerek véleményét!

Ha nincs hatása és következménye annak, amit egy gyerek mond, akkor miért kezdené el? A beszélgetésben, döntésben való részvételük ekkor csak látszólagos lehet. Persze gondolhatjuk, hogy „így is minden a gyerek körül forog”, és messzemenően igaz, hogy „nem lehet mindig az, amit a gyerek akar”. Ám a gyerek véleményének figyelembevétele nem egyenlő a gyerek akaratának érvényesülésével.

Szülőként mi vagyunk felelősek azért, hogy a jelentős kérdésekben döntést hozzunk, de kötelesek vagyunk végiggondolni a gyerek véleményét, és a legfőbb érdeke mentén mérlegelni azt. Ha ő is látja, hogy van értelme véleményt formálni, attól kompetensnek érzi magát, csökkenti a stresszt, segíti a szabályok és döntések elfogadását. Nem magától kezd el valaki 18 évesen felelősen gondolkodni, tisztelettel beszélni. Fontos, hogy előtte lehetőséget kapjon ezek gyakorlására. 

A gyerekek bevonása segít a választások racionalizálásában. A saját életüket, problémáikat ők ismerik a legjobban, ezért azok a döntések, amelyekben helyet kap a nézőpontjuk, sokszor jobbak és fenntarthatóbbak.

Beengedni a „másik nézőpontját” persze sosem könnyű, és szükség van jó adag önreflexióra. De bárhogy is döntünk, ne keverjük össze, hogy azt magunk vagy a gyerekünk miatt tesszük. Tudatosítsuk, hogy miért kérjük ki a gyerekek véleményét, mit várunk a beszélgetéstől. Ha valójában már eldöntöttük a kérdést, ne keltsünk bennük feleslegesen olyan illúziót, hogy annak kimenetelét is befolyásolhatják. Tisztázzuk a lehetőségeket, beszéljük át vele előre, és tartsuk magunkat az egyezségünkhöz. 

De soha ne kenjük a gyerekre a következményeket: „miatta kellett megvenni a nagyobb kocsit”, „miatta nem lettem osztályvezető”, „miatta nem válok el”. Különbség van a gyerek véleményének tisztelete és az azzal kapcsolatos döntés felelőssége között. Aljas dolog a gyerekre hárítani a felelősséget. 

Magyarázzuk el a döntéseinket, beszélünk a saját érzéseinkről, dilemmáinkról. 

Fejezzük ki, ha büszkék vagyunk arra, hogy kiállt a véleménye mellett, és ügyeljünk arra, hogy elismerjük az ő hozzáadott értékét. Ne akarjuk sajátunkként feltüntetni az ő véleményét, és ne kezeljünk egy kikényszerített alkut közös döntésként. Ne várjuk, hogy egy vita vagy döntéshelyzet végén egyetértünk. A véleménymegosztás nem a meggyőzésről szól, hanem egymás megismeréséről. 

Felelős és tudatos állampolgár nevelése

A gyerekek családban szerzett tapasztalatai jelentik a demokratikus nevelésük alapját. Minden alkalom, amikor komolyan vesszük a gyerekek véleményét, a jövőért is teszünk. Ezek a tapasztalatok erősítik a szolidaritásukat, a társadalmi felelősségérzetet, megtanítják tisztelni a különbözőséget, mások véleményét, és befolyásolják a hatalomhoz való viszonyukat is. Élvezzük a vitákat, engedjük, hogy hasson ránk az, amit a gyerekektől hallottunk. Fontos volna néha úgy látni a világot, mint a gyerekek! Van üdítőbb, mint egy új perspektívában ránézni valamire?

Németh Barbara

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images