–

Amikor február végén a Noé örökbefogadói számára létrehozott Facebook-csoportban megláttam Tina Turner képét és az ahhoz tartozó segítségkérést, még nem tudtam, hogy két héten belül a feje tetejére áll a világ. TT tizenkét évesnél is idősebb, rozoga, sántít, csontsovány – és olyan mély depresszióba került attól, hogy ennyi idősen a sorsára hagyták, hogy lényegében halálra éhezteti magát, ha valaki nem fogadja ideiglenesen be – hangzott a felhívás.

Rutinos örökbe fogadó vagyok, ideiglenes gazdi is voltam már, úgyhogy arra gondoltam, ha tudok, segítek ennek a szegény ágrólszakadtnak is. TT – aki tényleg kacsázva jár és valóban csonttá volt aszalódva – néhány napon belül már rajtam aludt a kanapén. Frissen fürösztve, hófehéren, illatosan. Már legalábbis egy darabig, mert hajnalban arra ébredtem, hogy bepisilt. Igen, lényegében rám.

Néhány hét alatt nagyjából a végére jártunk az inkontinenciának (fogalmazzunk úgy: kezeljük), TT-ről kiderült, hogy süket, mint a föld – és az is, hogy nálunk marad. Tegnap pedig eldöntöttem, hogy a nevemre veszem a gyereket.

Ideiglenes befogadók igenis léteznek!

Még mielőtt valaki azzal jönne, hogy MINDIG ez az ideiglenes befogadás vége: nos, nem. Saját példámból és sok más „idimami” példájából tudom, hogy nem így van.

Épp ezért nem szeretem, ha bárki azt kommunikálja, hogy nincs olyan, hogy ideiglenes befogadás, hiszen a kutya/macska úgyis az ember nyakán marad. Sok állatnak az ideiglenes gazdák jelentik az egyetlen esélyt, mert a magyarországi menhelyek jellemzően teljes kapacitáson működnek, és a folyamatos ellátást igénylő állatok jobb helyen vannak családban. 

Szóval: az ideiglenes befogadás nagyon fontos szegmense a hazai állatmentésnek, ne ijesszük el okoskodással azt, aki tervezi, hogy belevág az ilyesmibe.

TT meg ettől függetlenül itt marad nálam, mert miután süket, mint az ágyú és bújós, mint egy kiscica, egyszerűen nem bírna ki még egy megrázkódtatást. (Konkrétan pánikol akkor is, ha vécére megyek, nehogy eltűnjek a klotyó dimenziókapujában.)

A másik kutyánk, Puszi is a Noé Állatotthon Alapítvány bulldogmentőitől érkezett, így arra gondoltam, ha már lepapírozom az örökbefogadást, egyúttal megkérdezem, mi a helyzet a menhelyeken a karantén idején.

Én is kutyát akarok!

Schneider Kinga, a Noé Állatotthon szóvivője azt mondja, idehaza is tapasztalható volt a koronavírus-járvány elején a felfokozott örökbe fogadási kedv, ám a menhelyeken dolgozó szakemberek szerencsére rutinosan szűrik ki a hirtelen felindulásból, meggondolatlanul jelentkezőket. „Néhány keresztkérdés, és gyorsan kibújik a szög a zsákból” – mondja.

– Sokan unaloműzőnek szeretnének kutyát a karanténba, mások azért, hogy lekösse a gyereket, mert a nyakukba szakadt az egész napos felügyelet. De a karantén első két hetében minden második telefonálónk tizenéves volt. Sokan közülük magánakcióba kezdtek, és utólag akarták meggyőzni a szüleiket, sokakra viszont épp azok hagyták rá, hogy jól van, intézd csak.

Ezek nem megalapozott vágyak, ilyen jelentkezőknek nem adunk állatot.”

Kinga azt mondja, emellett viszont pozitív hozadéka is van a karanténnak. Egyrészt sokakon érezhető, hogy már régóta szeretnének háziállatot, de például a nyári szünetet várták a megvalósítással, hogy legyen idő és energia a beszoktatásra, most viszont előre hozták „a projektet”, és belevágtak.

És szép számmal akadnak olyanok is, akiknek annyira bejött a home office, hogy a cégük már jelezte: az élet újraindulása után is többet dolgozhatnak otthonról, így aztán elhárult az akadály az örökbefogadás elől. Az ilyen jelentkezőknek természetesen örömmel adnak kutyát.

De mit kell megfontolnunk?

A szakember szerint a legfontosabb, hogy tisztában legyünk azzal: a karantén, a jelenlegi helyzet csupán ideiglenes. Egy állat befogadása viszont (hacsak nem célzottan ideiglenes befogadónak jelentkezünk) nem az.

„Azt szoktam mondani a jelentkezőknek, hogy üljenek le, és gondolják át, mit terveznek a következő 15-18 évre. Hol fogunk élni, mit szeretnénk dolgozni? Mennyi szabad időnk lesz, mikor tervezünk gyereket? Mi gondozzuk-e majd idős szüleinket? Mit kezdünk a háziállatunkkal nyaraláskor, ha hosszabb külföldi útra megyünk, vagy gyakran kell elutaznunk a munkánk miatt?”

Emellett – sajnos – igenis fontos tényező az anyagi vonzata a dolognak. „Akár egy nyuszi ellátásának orvosi költségei is az egekbe rúghatnak, és egyik napról a másikra történhet olyasmi, ami egy vagyonba kerül – vagy ami miatt élete végéig drága gyógyszert kell szednie a kisállatunknak. Onnantól tehát, hogy valaki felelős gazdi szeretne lenni, az állata számára is félre kell tennie” – mondja Kinga.

Állatot, de milyet?

Ha a fentiekre kivétel nélkül megnyugtató választ tudunk adni (a „majd megoldom valahogy” nem számít megnyugtatónak), már „csak” azt kell eldöntenünk, milyen állatot szeretnénk. Ha arra jutunk, hogy kutyát, akkor ki kell találnunk, milyen fajtára vágyunk – és ami ennél sokkal fontosabb: a fajta, amire vágyunk, kompatibilis-e az életünkkel, a környezetünkkel. Gyerekbarát? Mekkora a mozgásigénye? Belefér-e ez a mennyiség a napunkba? Tud-e lépcsőzni a kutya, ha lift nélküli lakásban vagyunk? És így tovább. Nem létezik lényegtelen kérdés, ha valóban megalapozott döntést akarunk hozni.

Kinga, aki egyébként előszeretettel fogad be már meglévő kutyái mellé matuzsálemeket a menhelyről, azt mondja: néha a kevésbé kézenfekvő megoldás lehet a helyes.

Például az idős kutyákat sokan nem is akarják számításba venni, pedig egy idősebb állatot általában sokkal könnyebb beszoktatni, és a mozgásigényük is jóval kisebb. (Az egészségi állapotukról pedig természetesen pontos és részletes felvilágosítást kapunk a menhelyen.)

Divatos fajták

Hangozzék ez bármilyen bizarrul élő állatokkal kapcsolatban, mindig is léteztek „divatos” fajták, amelyekre egy adott időszakban óriási az érdeklődés. Ez nyilván a zugszaporítók preferenciáit is átalakítja, így időről időre változik, mely fajtákból érkeznek tömegesen a kidobott, bántalmazott, illegális szaporításra használt egyedek. Sokáig az angol buldog volt a favorit, aztán átvette a helyét a kisebb testű, de ugyanolyan bumfordi francia buldog. Szinte minden hétre jutott egy-egy határon elfogott szállítmány, felszámolt, rémisztő állapotokat mutató szaporítótelep.

A kutyaszaporítás ugyanis nagy biznisz:

még mindig döbbenetesen sokan vannak idehaza is, akik „okosba” akarják megoldani a „fajkutya” kérdését, és mélyen a megbízható tenyésztők árai alatt vesznek kutyákat. Ezek az állatok azonban számtalanszor rejtett vagy kezeletlen betegségekkel, genetikai hibákkal kerülnek a vásárlóhoz, és csak idő kérdése, hogy az első nagyobb állatorvosi számlánál az utcára kerüljenek.

Kinga azt mondja, a népszerű fajták között most a corgi lesz a soros, de feljövőben vannak a kopasz kutyák, valamint a nagyon apró termetű fajták, mint a törpespiccek, a mini csivavák és yorkie-k. Külföldön mindig előbb kezdik keresni a trendi kutyákat, ám az Instagram hatására már idehaza szinte azonnal rácsatlakozunk az aktuális divathullámokra. Mint például a labrador és az uszkár frigyéből született labradoodle.

(Szerkesztőségünk tagja, Rupert kutyus is ilyen fajta, ám megbízható, lekövethető tenyésztőtől származik, és elutasít mindennemű illegális szaporítást!)

Fegyverkutyák és magányos melákok

Kinga emellett egy elég ijesztő hóbortra is felhívja a figyelmet, és elég sarkosan fogalmaz, mert sokan nem érzik át a dolog súlyát: nagyon felkapott az utóbbi időben a közép-ázsiai juhász. A jegesmaci-kinézetű kölykök azonban hamar megnőnek, és a városi környezet, a számukra nem megfelelő tartási körülmények hatására időzített bombaként ketyegnek. Ezek a speciális fajták ugyanis lényegében fegyverként használhatók – ahogyan a nemrég felfutott, de szerencsére gyorsan alábbhagyott népszerűségű malinois, azaz a belga juhász rövid szőrű, munkakutya-változata is.

Ezek a kutyák rendkívül okosak, és megfelelő nevelés, tartás esetén rendőrkutyaként szolgálják az embert, ám a városi környezet és a laikus „nevelés” beláthatatlan következményekkel járhat. A szakember szerint nem túlzás, hogy a közép-ázsiai juhász hajmeresztő trendje rövidesen halálos áldozatokat is követelhet majd.

A nagytestű kutyákat ráadásul, amelyek rendszerint súlyosan traumatizálva kerülnek a menhelyre, hiszen veszélyességük, szökési vagy támadási kísérleteik miatt sokszor láncra verik őket – ilyen például a szintén divatos, ám sok esetben igen rossz genetikájú, emiatt nem ritkán ideggyenge cane corso –, nagyon nehéz feladat elhelyezni is: nem csupán az örökbe adásuk és rehabilitációjuk igényel komoly szakértelmet, hanem a menhelyi ellátásuk is. Sokuk ugyanis még az ellenkező nemű kutyákat sem tűri meg maga körül, így teljesen elválasztva kell őket tartani. A menhelyi rehabilitációt követően, megfelelő, gondos kezekben és családban viszont ezek a kutyák csodálatos társakká tudnak válni.

„Nem ilyen lovat akartam”

Kinga azt mondja, viszonylag gyakran kutya kerül amiatt hozzájuk, mert a gazda meghalt, a hozzátartozók pedig nem tudnak gondoskodni az ellátásáról, és a külföldre költözés is mind gyakoribb indok az utóbbi években. Az már sokkal nehezebben érthető, hogy valaki azért „adja le” az addig hűséges társként viselkedő kutyáját, mert gyereke születik („és a védőnő azt mondta, nem maradhat az állat”), vagy épp új helyre költözik, ahol macerás lenne a kutyatartás, esetleg a szomszéd panaszkodik az ugatás miatt. A „fél tőle a gyerek/nagymama” is gyakran hangzik el, és akármilyen döbbenetes is, a „nincs rá elég idő” is rendszeresen felmerül. 

Aki ellenben örökbe fogadna, igen világos elvárásokkal érkezik: a leendő kutya lehetőleg legyen kölyök, legyen kis termetű, már szobatiszta, ne rágjon meg semmit, ne ugasson és legyen nyugodt. Aha, köszi.

Összességében tehát a magyar ember roppant tudatos az elvárásokat illetően, ám a kutyanevelés és a kutyatartás hosszú távú tervezése meg mindig nem az erősségünk.

Macskaland

Macskafronton hasonló a helyzet karantén idején, mint a kutyáknál, ám az is igaz, hogy itt ez az időszak a tavaszi kölykedzéssel esik egybe, ami eleve nagyüzem a macskamentőknél.

Mivel a cicák egészen más viselkedésű és igényű állatok, a mentett egyedek legnagyobb része ideiglenes befogadóknál dekkol, amíg meg nem találják számára az álomgazdit. A napokban vagy húsz pici, szoptatós kölyök került a Noé gondozásába.

A telephelyen található a karantén, ahol a befogott, frissen mentett macskákat gondozzák és elkülönítik, és itt van a Macskaland elnevezésű jókora kifutó is, ahol az olyan cicák laknak, aki emberekkel és egymással barátságosak – például akiknek meghalt vagy elköltözött a gazdijuk. Őket „békeidőben” bárki meglátogatja – sajnos ez most a járvány miatt nem lehetséges –, és ha valamelyikükbe beleszeret, akár örökbe is fogadhatja, ha ő is minden kívánalomnak megfelel.

Bruce Willis, az aranysakál

A Noénál ezek mellett a legkülönfélébb mentett állatokkal találkozhatunk a sánta vaddisznótól az emuig: a mentett állatok szelídebbjei (mint például egy láma és egy póni) a hatalmas udvaron sétálgatnak, így egy menhelyi látogatás (a járvány elmúltával) igazi családi élmény lehet, imádni fogják a gyerekek.

A Noé szervez nyílt napokat, ahol el lehet vinni sétáltatni a kutyákat, és a gyerekek végignézhetik a mosómedvéket, pávát, kecskéket – és közben sokat tanulhatnak arról, hogyan kell bánni az állatokkal. Mert ne legyenek illúzióink: egy állatmenhelyen súlyos állapotú, olykor ijesztően sovány, beteg, végtaghiányos állatokkal is találkozunk.

A Noé Állatotthon egyik leghíresebb lakója a hím, ivartalanított aranysakál, aki immár majdnem nyolc éve él ott, és a gondozókkal meglepően szelíd. Ja, igen, el ne feledjem: az aranysakál neve Bruce Willis. Én meg azt hittem, a Tina Turnert nem lehet überelni.

Nagyüzem egész évben

Nem csoda egyébként, hogy a menhely önkénteseinek gyakran egészen agyament ötletei vannak a névadásokat illetően: ha a határon nagyobb „szállítmányt” kapnak el a rendőrök, illetve felszámolnak egy-egy szaporítótelepet vagy macskakolóniát, nem ritkán több tucatnyi állatot kell hirtelen iktatni és elnevezni. Így eshet, hogy az örökbefogadásra váró állatok nevében szerepel a megtalálás helye – és mondjuk egy fogkrémmárka is. Vagy bármi, ami a jellemzően teljesen kimerült, emberfeletti munkát végző gondozóknak és önkénteseknek az eszükbe jut.

Csak a miheztartás végett: az alapítvány telephelyén jelenleg mintegy 500 kutya van elhelyezve – és ez a szám a legritkább esetben csökken 450 alá. 

Tina Turner mostantól javítja a statisztikákat, és képzeljétek: nemrég Instagramon írt az egyik olvasónk, hogy TT hatására ők is döntést hoztak a vőlegényével, és megtörtént a régóta vágyott örökbefogadás, így Floppy kutyus is családban vágott neki a karanténnak.

Egy kutya (vagy bármilyen háziállat) rengeteg örömet, nyugalmat, boldogságot képes adni. Ugyanakkor sose feledjétek: ez egy hosszú évekre szóló, fajsúlyos elhatározás. Döntsetek okosan, megfontoltan!

Csepelyi Adri

A képek a szerző tulajdonában vannak