–

Interjú Ramirezzel, már a rács mögött

A képernyőn magas, szikár testalkatú, hullámos fekete hajú férfi hallgatja a riporter kérdéseit, végtelen nyugalommal. Egyesek talán még sármosnak is találhatják, nem csoda, hogy elfogása után komplett rajongótábor alakult ki körülötte. A szeme, amit sokan egyenesen sátáninak írtak le, most szinte kedves. Ha nem tudnád, miket művelt, talán még a mosolyára is azt mondanád, hogy vonzó, megkapó. Szépen beszél, miközben próbálja elegánsan távol tartani magától az egyes rémtetteket, csupán általánosságban beszélve, a sorozatgyilkosok pszichéjének elemzésére korlátozódik.

Közben pedig ő volt az a férfi, aki olyan indokolhatatlan kegyetlenséggel, olyan irtózatos brutalitással gyalázta meg, majd mészárolta le az áldozatait, olyan szadista módszerekkel vérengzett, hogy az még a sokat látott, saját bevallásuk szerint a gyilkosságokhoz is fásultan kivonuló kaliforniai rendőröket is felkavarta.

Gyilkosnak született, vagy…?

Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogyan lett Ramirezből kegyetlen, vérszomjas gyilkos, nem kell sokáig kotorásznunk a múltjában. Ilyen háttérrel tulajdonképpen az lenne a meglepő, ha lelkileg kiegyensúlyozott nyárspolgár vált volna belőle.

Szinte egymást érik azok a momentumok, amelyekből elegendő lenne egy is ahhoz, hogy valakinek örökre törlődjön az empátia a szívéből, és sem magával, sem mással nem törődve egy szociopata gyilkológép váljék belőle.

Ramirez apja mexikói rendőr volt, aki finoman szólva is hajlamos volt a dühkitörésekre, amelyek gyakran tettlegességig fajultak. Ennek következtében Richard gyerekkora során több olyan súlyos fejsérülést is elszenvedett, ami miatt kamaszkoráig epilepsziás rohamok kínozták. A fiú egy idő után – hogy elkerülje az apjával való konfrontációt – inkább a helyi temetőbe járt éjszakánként aludni.

A családból legközelebb az egyik unokatestvéréhez Miguelhez (avagy Mike-hoz) állt, aki nagyon rossz hatással volt a fiúra. Mike ugyanis vietnámi háborús veterán volt, aki előszeretettel mutogatta a háború során megerőszakolt nőkről és az áldozatairól készült Polaroid fényképeket Richie-nek, köztük olyanokat is, ahol az általa meggyalázott nő levágott fejével pózol.

Ramirez még tízéves sem volt, amikor sűrű marihuánafelhőbe burkolózva hallgatta a kegyetlenkedésekről szóló büszke beszámolókat, amik örökre átdrótozták az agyát. Ahogy egy börtöntársának megvallotta: brutális erőszak nélkül egyszerűen nem talált szexuális kielégülést. Mike volt az is, aki megtanította, hogyan tud titokban odalopózva rajtaütni az áldozatain. Ilyen környezetben szinte borítékolni lehetett, hogy inkább előbb, mint utóbb, de valami szörnyűség fog bekövetkezni.

Cseberből vederbe

Így is lett. Ramirez még mindig csak tizenhárom éves volt, amikor szemtanúja volt, ahogy Mike egy veszekedés során közvetlen közelről fejbe lövi a feleségét. Az eset rettenetesen felkavarta, ám Ramirez így jó négy évre – amíg Mike a texasi elmegyógyintézetben várta az ítéletét (az idegállapota miatt később felmentették) – kikerült agresszív unokatestvére bűvköréből. Azonban nem állíthatnánk, hogy sokkal jobban járt. Ugyanezen év során ugyanis elköltözött a nővéréhez, akinek a férje viszont beteges kukkoló volt, éjszakai portyáira pedig magával vitte Ramirezt is, aki ebben az időben szokott rá az LSD-re is, illetve lett a sátán fanatikus hívője. Richard egyik gyerekkori barátja szerint a dolgok itt kezdtek el végleg félrecsúszni.

Egy későbbi interjúban, már a börtönben Ramirez is a gyerekkorát tette felelőssé, amikor általánosságban beszélve a sorozatgyilkosokról úgy fogalmazott,

a szegénység, a drogok, a gyerekbántalmazás mind hozzájárulnak ahhoz, hogy erősítsék az egyén frusztrációját és dühét, ami egyszer csak felrobban.

Az ő esetében kétség sem fér hozzá, miként termelt ki ez az egészségtelen környezet egy ennyire beteg elmét.

Gimnáziumi évei alatt egy motelban kezdett dolgozni, a nagybácsitól ellesett technikákat azonban már itt alkalmazta: rendszeresen besurrant a szobákba, a vendégek holmijait fosztogatva. Ez egészen addig tartott, amíg az egyik vendégnek épp csak hogy sikerült megakadályoznia, hogy Ramirez megerőszakolja a feleségét. Ramirezt azonnal elbocsátották, az iskolából kihullott, ezután huszonkét évesen Kaliforniába költözött. Nem sokkal később pedig megkezdte ámokfutását.

Amikor az ördögöt elkapja a gépszíj

Ramirez első áldozata egy kilencéves kislány volt, akit 1984. április 10-én gyalázott majd ölt meg különös kegyetlenséggel. A következő gyilkosságot ugyanezen év júniusában hajtotta végre, majd rövid szünet után teljesen elszabadult a média által többek között Éjszakai besurranónak elnevezett Ramirez teremtette pokol.

1985. március 17-től fogva jó darabig nem alhattak nyugalomban Los Angeles lakói. Iszonyú pánikhangulat uralkodott el a környéken, senki nem érezhette magát biztonságban, se férfiak, se nők, idősek vagy gyerekek. Úgy hajtották fejüket álomra, hogy nem tudhatták, vajon megérik-e a reggelt.

Ez év augusztusára robbanásszerűen megnőttek a fegyvereladások, az ablakokat fémráccsal fedték le, és rengetegen cseréltették a zárjaikat még biztonságosabbnak hitt megoldásokra.

Nem szeretném részletesen taglalni, mi mindent követett el, olyan szinten szadisztikusak a rémtettei, amivel nem mocskolnám be ezt az oldalt. A forgatókönyv azonban hasonló volt szinte mindenütt: Ramirez lopott autóval közelítette meg a helyszíneket, az éj leple alatt tetőtől talpig feketébe öltözve besurrant az otthonokba, a házigazdát megölte, a feleségét többször megerőszakolta, a testét meggyalázta, majd miután magához vette a fellelt értékeket, elszelelt.

Ramirez egészen 1985. augusztus 28-ig tudta folytatni gyomorforgató ámokfutását, amikor is végre a rendőrségnek sikerült őt beazonosítania egy ujjlenyomat alapján, így végre egy korábbi letartóztatás alapján nevet és arcot tudtak kötni a sorozatgyilkoshoz. „Már tudjuk, ki vagy, nemsokára mindenki más is tudni fogja. Nem bújhatsz el előlünk.” Minden nagyobb újság címlapon hozta le a fényképét. A helyzet iróniája volt azonban, hogy egyetlen ember nem volt tisztában e hírnévvel: maga Ramirez. Ez segítette végül, hogy elkaphassák.

A feldühödött tömegektől… 

Azonban mégsem a rendőrség volt az, amely sikerrel járt Ramirez ártalmatlanításában. Augusztus 31-én a Los Angeles-i buszpályaudvaron még gond nélkül elsétált az őt kereső zsaruk mellett, ám egy mexikói nő felismerte, a tömeg pedig üldözőbe vette. Ramirez árkon-bokron át menekült a feldühödött emberek elől, míg végül valaki alaposan fejbe nem kólintotta egy vasrúddal. 

Hogy miért tudott Ramirez olyan sokáig szabadon garázdálkodni, arra több magyarázat is van. Először is a hatóságok jó darabig azt hitték, nem egy elkövetővel állnak szemben, hanem többel, olyan széles skáláját produkálta a borzalmaknak. Az egyetlen hasonlóság a hátrahagyott sátánista szimbólumok jelenléte volt. Végül Ramirez cipőjének több helyszínen is felbukkanó részleges nyoma (az egyik például az áldozata arcán volt látható, akit halálra rugdosott…) segített összerakni a különböző darabkákat.

De a rendőrök munkáját az is megnehezítette, hogy hiába volt már egy konkrét név is a birtokukban, Ramirez néven viszonylag sokan rohangáltak a környéken… Olyan sokan, hogy ironikus módon a Richardot letartóztató rendőrt is így hívták: Andy Ramirez. Őneki kellett szabályosan kimenekítenie Richardot az addigra kétszáz fősre duzzadt, feldühödött tömeg gyűrűjéből, amely a tizenhárom hónapja izzó rettegéssel teli feszültséget akarta egyszer s mindenkorra leverni a gyilkoson. „Szinte tapintani lehetett a tömegben forrongó dühöt. Egyre közelebb nyomakodtak oda, ahol Richard Ramirez ült. Azt éreztem, hogy ha elveszítem az irányítást a tömeg felett, ki fogják ráncigálni az autóból. Veszélyben volt a biztonsága.”

Ramirez bűnlajstroma olyan hosszú volt, hogy bírósági tárgyalása mai árfolyamra átszámítva 3,71 millió dollárba került, amivel egészen O. J. Simpson 1994-es gyilkossági peréig Kalifornia legköltségesebb bírósági eljárásaként tartották számon. A rémtettek brutalitása és a temérdek bűn miatt, amit elkövetett, csak a bírósági jegyzőkönyv ötvenezer oldalt tett ki.

Az ítélet kihirdetése után Ramirez az esküdtekhez fordult: „Én a jó és a rossz felett állok. Meg leszek bosszulva. A sátán mindannyiunkban ott lakik.” Később, egy interjúban pedig így fogalmazott: „Mindannyiunkban ott van az erő a gyilkoláshoz, de a legtöbbünk nem meri használni. Azok, akik viszont képesek rá, uralkodnak az élet felett.” 

Bár természetesen nem lehet Ramirez minden gonosz tettéért a brutális apát és a kegyetlenkedésben élvezetet találó unokatestvért hibáztatni, Ramirez maga is utalt arra, hogy úgy gondolja, az életben vagy ő kontrollálja az eseményeket, vagy könyörtelenül eltapossák. 

…a szerelmes rajongókig

Jó pár emberben van egyfajta furcsa, beteges vonzódás az olyan szörnyetegek történetei iránt, mint amilyen Ramirez is. Letartóztatása után népes rajongótábora verbuválódott, mire elérkezett a tárgyalásának napja, több lelkes levelezőpartnere és látogatója is akadt – főleg a hölgyek köréből.

Köztük volt a szabadúszó újságíró Doreen Lioy is, aki akkor esett szerelembe a sátánista sorozatgyilkossal, amikor megnézte a letartóztatásáról szóló híradást. Az ő szemében egy sebezhető, ártatlan ember képe rajzolódott ki, és innentől feltett szándéka volt, hogy bebizonyítsa ország-világ előtt Ramirez ártatlanságát.

A rózsaszín ködöt még a hosszú tárgyalás, az ellene szóló sok vallomás és bizonyíték sem tudta eloszlatni. A pár 1996 októberében házasodott össze a Ramirez család és hatvan őrizetes körében. A boldog ara még bő egy évtizeden át igyekezett egészen más oldalát látni és láttatni Ramireznek, a CNN-nek adott nyilatkozatában kedves, vicces, elbűvölő férfiként jellemezte, akit félreismer a világ. Végül csak 2010 környékén távolodott el a férfitól, amikor végleg kudarcot vallott a kísérlete, hogy a világ egyik legkegyetlenebb sorozatgyilkosát tisztára mossa.

„Because killing is sex”^*

A pszichológiai vizsgálat megállapította, Ramirez személyiségében narcisztikus, szociopata és pszichopata jegyek is fellelhetők. A lassan pergő kaliforniai végrehajtás miatt összesen huszonhárom évet töltött a halálsoron, de végül nem az állam, hanem a rák végzett vele B-sejtes limfóma formájában.

Soha, egy pillanatig sem mutatott megbánást, sőt. Ahogy ő fogalmazott: „A sorozatgyilkosok azt teszik kicsiben, amit az állam nagyban. Nem mások ők, mint vérszomjas világunk termékei.”

Nem mindenki érezte igazságosnak azt, ahogy végül Ramirez sorsa alakult. Az egyik szemtanú, James Romeo, aki sokat tett azért, hogy a sorozatgyilkost végül elkapja a rendőrség, úgy gondolta, nem szolgáltattak kellő igazságot az ügyben.

„Halálra ítélték, és aztán ott maradt hosszú éveken keresztül. Még a fogait is megcsináltatta a halálsoron, gondoskodtak róla, és végül a teljes életét leélhette. Micsoda pazarlása ez az adófizetők pénzének.”

Fiala Borcsa

^* Az idézett alcím a SKYND Richard Ramirez című számából való.

Képek: Getty Images