–

Kóla titokban és sok más hiba nem titokban

Igen, bevallom, a kóla az én bűnös élvezetem, és eddig még egy csomagolásmentes bolttal sem találkoztam, amelyben kimérve töltögethetem a kis kulacsomba, pedig örömmel megtenném. Így maradt a félig titkos PET-palack, mert ez volt az egyik első lépés, amellyel megkezdtem a háztartásunk hulladéktermelésének csökkentését. Az ásványvíz teljes mellőzése és átállás a kulacsra. Ami korábban is jelen volt, de mellette azért sokszor vettünk ásványvizet, mert nem volt épp velünk vagy mert nem volt elég hideg, vagy mit tudom én.

A szelektálás, komposztálás már a gyerekeim születése előtt evidencia volt, bár a félig-meddig saját komposzthoz kellettek a kerti munkákban nálam jártasabb segítő szomszédok, de mivel gyerekkoromban is csináltuk, megvolt a rutin. A gyerekeim pedig gond nélkül osztják háromfelé a hulladékot. Sőt, amikor egy ismerős elmondta, hogy ő viszont nem szokta szelektíven gyűjteni, mert nagyon kevés szemete van, akkor a nagyobb lányom reakciója ez volt: „Te olyan fura vagy.”

Szóval van, ami megy. És nagyon sok minden, ami nem. (Például az amúgy is egészségtelen és egyébként környezetszennyező kóla elhagyása vagy a csomagolásmentes tejtermékek rendszeres vásárlása.)

Bár júliusban én is lelkesen szereztem be mindenféle tartókat és tasakokat, hogy sose vegyek műanyag zacskót, csomagolást, ezt még mindig nem sikerül betartani. Már rutinos vagyok, és ha nincsenek nálam a kis szatyikáim, akkor egyszerűen annyit vásárolok, amennyit elbírok a kezemben. Általában. De néha nem jön össze. (Plusz van, amiből még mindig a csomagoltat választom, és azzal takarózom magam előtt, hogy de legalább a nagy kiszerelést.) És akkor kapok is megjegyzést a két ovistól, hogy:

„Mama, nem azért vettél színes zacskókat, hogy azokba tegyünk mindent?” És persze, naná, hogy azért vettem. És tényleg igyekszem minden bűnjelet (műanyag zacskó) rongyosra újrahasznosítani, de akkor is tudom, hogy a vége az örök időkig heverés egy szeméttelepen.

Ezt elmondtam a gyerekeimnek is. Nagyon csúnyán néztek, hogy akkor miért veszek mégis. És magam sem tudom. Nyilván azért, mert kényelmesebb, mint hazamenni és újra elindulni vásárolni.

A gyerekek azzal segítenek, hogy megkérdőjeleznek

Bár valószínűleg nem két kis Greta Thunberget nevelek (bár, ki tudja), de azt már az én lányaim is nagyon jól tudják, hogy gyerekként igenis van joguk és sokszor okuk is megkérdőjelezni a szüleik tetteit. És teszik is időnként, még ha csak olyan látszólag apró dolgokban is, hogy szaladjunk haza a szatyrokért vásárlás előtt. És milyen jól teszik.

Viszont ehhez mi is kellettünk. Hiszen ezzel az egész problémakörrel kapcsolatban azért vannak képben, mert bennünket, a szüleiket érdekli ez, beszélgetünk róla, mutatunk nekik könyveket a témában, és mi magunk is próbáljuk kritikusan megközelíteni a saját szokásainkat, tudva, hogy ez fontos. Akinek a szülei nem impulzusvásárolnak gyümölcstartó szatyrokat (igen, tudom, az impulzusvásárlásról is le kellene szokni), azok sosem fognak tudni erre hivatkozni a szatyorvásárlás előtt.

A jó hír az, főleg azoknak, akik kis házi kritikusokat nevelnek, hogy elég csak az első fél lépést megtenni, aztán a gyerekek szépen diktálják a tempót. És kioktatnak, ha elfelejted, nem jól csinálod. (Pedig még nem is kamaszok.)

Egyre több szuper könyv van a témában, nálunk most a Lengemesék a nagy kedvenc, de olvastunk már Glóbiról, a megbetegedett földgolyóról, és múltkor átlapoztuk a könyvesboltban a nagyon aktuális Nulla hulladék című könyvet is. De azokat a könyveket, amik arról szólnak, hogy ne szemeteljünk az utcán vagy a tengerekbe, vagy akárhová, rendszerint visszateszem a polcra, mert vagyok annyira optimista, hogy azt gondoljam, a gyerekeim generációja számára ez már evidencia. Találtok ilyen témájú könyveket a hétvégén a KidExpón is. Csak mondom.

Mi egyébként a könyvekben olvasottakat aztán mindig próbáljuk a saját környezetünkre alkalmazni, a lengék lelkes munkájának köszönhetően idén télen már mi is tudatosan vigyázunk a kertünk madaraira (bár ehhez szülőként nekem még fel kell nőnöm). És én azért látom a változást minden másban is.

De azt is látom, hogy mi, felnőttek sokszor lassúak és kényelmesek vagyunk ebben (is). De bízom benne, hogy az alapokkal, amiket szülőként a gyerekeink kezébe adunk, ők már gyorsabbak, radikálisabbak, határozottabbak és keményebbek lesznek.

És nem haragudni fognak ránk azért, amit elrontottunk, hanem igyekezni kijavítani a mi hibáinkat. De mondom, én javíthatatlan optimista vagyok. Ti mit gondoltok? Ti hogyan neveltek környezettudatos gyerekeket? És ti magatok mennyire vagytok képesek áldozatot hozni? (Ahogy látjátok, nekem van hova fejlődnöm.)

Tóth Flóra

Kiemelt képünk illusztráció