–

Elolvastam Kocsis Noémi írását és diagnosztizáltam magam: rosszindulatú, végstádiumban lévő ökoszorongásom van.

Jó, most nyilván túlzok, de amikor azon kapom magam, hogy már 15 perce válogatok a mosogatószerek között, egyensúlyozva az állatkísérlet-mentes, a Föld-barát termékek és nem mellékesen az anyagi lehetőségeimet mérlegelve, akkor azért eszembe jut, hogy ez valószínűleg nem általános viselkedés egy drogériában. És tényleg nem.

Egyik barátnőmmel gyakran megyünk együtt nagybevásárolni, én pedig minden alakommal elszörnyedek a választásain.

Több zsugor ásványvíz, cukros üdítők, drága, nyilván agyonreklámozott mosópor és öblítő. Töménytelen mennyiségű rágcsálnivaló, csokoládé, mindegyik egyesével becsomagolva, vákuumcsomagolt húsok, felvágottak.

A papírtörlőből a legnagyobb kiszerelés jöhet heti kétszer is, „mert nálunk gyerek van Gabi, és ahol gyerek van, ott ezek nélkül nem lehet. Majd megtudod te is” – mondja mindig. Hát én meg nem vagyok biztos benne, hogy nem lehet papírtörlő nélkül gyereket nevelni. Azt mondja, hogy újrahasznosított papírból készült nem felel meg, mert az „nem olyan jó”. Hát dehogynem.

Van egy applikáció a telefonomon, ami az állatkísérlet-mentes termékek kiválasztásánál segít. Ha olyasmit készülök épp vásárolni, amit előtte még sose, mindig lecsekkolom. Nem csak kozmetikai termékeknél, élelmiszerek esetében ugyanígy. Sajnos olyan szempillaspirált évek óta nem találok ebben a körben, amivel teljesen elégedett lehetek, de nem adom fel, előbb-utóbb meglesz az is.

A tisztítószerek külön kihívást jelentenek. Olyan ami Föld-barát, állatbarát, hatékony és még a pénztárcám se sínyli meg – hát mint a fehér holló. De próbálkozom. Keresgélek, utánaolvasok, esetleg megoldom hagyományos háztartási módszerekkel (szóda, ecet stb.)

Műanyag zacskót jó ideje nem kérek semmihez. A zöldségeket és a pékárut saját szövetzsákba szedem a piacon és a multikban is. Van, aki meglepődik a kasszánál, van, aki nem, de általában pozitív a visszajelzés.

Volt, akinek megadtam a webáruház nevét is, ahonnan én beszereztem. A szemetet szelektíven gyűjtöm, palackozott ásványvizet nem vásárolok. Egy ideig lelkesen rendeltem a vízszűrő betéteket, most már csak simán megiszom a csapvizet és hálát adok érte, hogy van, hogy még iható.

Csak újrahasznosított műanyagból készült szemeteszsákot veszek, a mosogatószivacs szigorúan biológiailag természetesen lebomló lehet, a fogkefém fából készült, és elhagytam a műanyag fültisztító pálcikák használatát.

Az ajándékba kapott kapszulás kávéfőzőmet elcsomagoltam és vettem helyette kotyogóst. Mondjuk ez nemcsak környezetvédelmi szempontból jó, én jobban is szeretem. Ráadásul tiszta haszon.

Ötször is meggondolom, ha ruhát vásárolok, hogy azt hol teszem, és van-e rá szükségem. Így is félévente szelektálok és adományozok oda mindent, amit nem viselek rendszeresen. Amit nem belföldről, de legalább Európából szállítanak, azt már meg se rendelem. Igen, így sokszor fizetek egy termékért többet, de cserébe egy pillanatig jobban érzem magam. 

Nem vagyok vegetáriánus, de hetente legalább két húsmentes napot igyekszem tartani. Imádok enni és főzni, ráadásul nem csak magamnak szoktam, és mivel a húsmentesség nem jön be mindenkinek, így sajnos ez bizony gyakran küzdelmes. Próbálok erre inkább kihívásként tekinteni, melyet szerencsére többnyire sikeresen tudok is teljesíteni.

Tudom viszont, hogy amit teszek, az édeskevés. Mindez még mindig bőven csupa kényelmes, aprócska változtatás a mindennapokban. Messzemenően nem elegendő a szükséges egy főre jutó tudatossághoz.

Hol vagyok még attól, hogy befőttes üveggel menjek a henteshez vagy mosható betétet használjak? Hogy évente egyszer se vegyek repülőjegyet, hogy elektromos autót vezessek, hogy csak zero waste boltban vásároljak, és még sorolhatnám, mennyi mindent tehetnék.  

Persze, ezek között van, amire nincs lehetőségem, például elektromos autót vezetni (mondjuk, cserébe semmilyent se vezetek), vagy a zero waste boltban vásárolni, hiszen még a megyében sincs egy se.

A többi viszont saját döntés és én épp emiatt szorongok. Hogy mennyi mindent kell még megtennem azért, hogy például pont a barátnőm kisfiának még legyen esélye daganatos betegség nélkül leélni az életét, igazi erdőben kirándulni, ott élő állatot látni és tiszta vizet inni. Most túlzok? Nem hinném.

Lehet, sokaktól megkapom majd, hogy álszent vagyok, hiszen én sem teszek meg minden tőlem telhetőt és csak vekengek, miközben magam is vizet prédikálok. Nos, akkor meg is nyugtatok mindenkit, hogy pontosan így érzem én is! Ebből adódik az annyira jól megfogalmazott ökoszorongásom.

Miközben ezt írom, kezdem is magamban érlelni annak a mosható betétnek a gondolatát, hogy igen, talán az lesz a következő lépés, végül is mindent meg lehet szokni.

A végén azért mégis, engedjetek meg nekem néhány szemrehányó, ámde őszinte gondolatot. Hátha van még itt más is, aki osztozik velem ebben.

Sajnos az én szorongásom és törekvésem mind hiábavaló, ha a kisgyermekes barátaim, és a legtöbb ember úgy általában, még mindig nem tesz semmit. Látom, hogy van aki tájékozatlan, van aki tudatosan homokba dugja a fejét, és van, akit egyszerűen tényleg nem érdekel. Mert van ennél nagyobb baja is.

Igen, mindenkinek van sajnos. Igen, én is utálom, hogy olyan emberek vannak hatalmon, akiket ez még annyira se érdekel, mint Marika nénit a szomszédból, aki halomszámra hordja haza a nejlonzacskót a Tescóból, mert ingyen van, és különben is, ő már úgyse fog élni, mire beüt a baj, mit érdekli őt a szelektív hulladékgyűjtés. 

Én mégis hiszek abban, hogy a változást nem Marika néni és nem az épp hatalmon ülők hozzák meg, hanem mi magunk, a mi döntéseink.

Mások helyett én nem dönthetek, és ez valahol így is van jól. Magam részéről viszont továbbra is törekszem jobban odafigyelni, segíteni, amivel tudok. Minden aprósággal enyhíteni ezen a borzasztóan szorongató érzésen.

 Gabi

Kiemelt képünk illusztráció