A szemétválogatás az alap

Ez persze odafigyelést és energiát igényel, hiszen nem elég kiválogatni a szelektív hulladékot és külön gyűjteni, minden esetben ki kell öblíteni a szennyezett szemetet (tehát a tejesdobozt, üdítősflakont és hasonlókat), és kilapítani, hogy több férjen a kukába (ami az otthoni tárolást is megkönnyíti). Nem kerülhet a szelektív papírgyűjtőbe pizzásdoboz, használt papír zsebkendő vagy szalvéta, pont az eltávolíthatatlan szennyeződések miatt. A műanyag gyűjtőbe viszont dobhatunk tiszta nejlonzacskót, (kiöblített) konzervdobozt és fém üdítősdobozt, sőt a flakonok címkéjét és kupakját sem kell eltávolítani. Rendszeresen felbukkannak városi legendák arról, hogy összeöntik a szeletív hulladékot, pedig éppen az ellenkezője igaz, még jobban szétválogatják, azért mehet a szelektív kukákba ennyi különböző holmi. És ez nem kamu, személyesen ismerek több embert, akik szelektív hulladékválogató üzemben dolgoznak. 

Amiben mi nagyon szerencsések vagyunk, az a komposztálás lehetősége. Egy kis kertes társasházban élünk, ahol ráadásul nálunk lelkesebb szomszédok megcsinálták a komposztálót (ami valójában egy fakeret, ahová a lenyírt fű és összegyűjtött falevelek mellé bekerülhetnek a komposztálható háztartási hulladékok is (a zöldség és gyümölcsmaradékok mellett tojáshéj, kávézacc, használt teafilter is mehet bele, viszont a húsfélék maradványai nem). Azért ajánlom ezt a lehetőséget azoknak, akik olyan helyen élnek, hogy megtehetik, mert nálunk például a szelektíven nem gyűjthető szemét harmada a komposztba kerül.

„Közepesen tudatos” vásárló

Igyekszem már a vásárlásnál is arra gondolni, hogy kevesebb szemetet vegyek.

Meg persze, hogy lehetőleg helyi termékeket vásároljak, lassítva ezzel a Föld egyenes útját a pusztulás felé. Amióta olvastam, hogy három kedvencem is szörnyű károkat okoz, nem vettem kesudiót, avokádót pedig sokkal kevesebbszer, és mindig nagyon rossz lelkiismerettel. A nádcukor helyetti alternatívákon még gondolkozom, mert a répacukrot túl egészségtelennek érzem, a cukoralkoholok meg kevésbé gyerekbarátok. Mivel már a kisebb gyermekem is elmúlt kétéves, sok mézet használok (korábban a botulizmus miatt nem ajánlott), talán ez a legjobb megoldás.

Piacra saját táskával járok, és csak azt kérem kis zacskóba, amit muszáj (mondjuk, nem borítok bele egy kiló licsit a táskámba, de három kiló almát simán). Szeretnék elmenni egy csomagolásmentes boltba is, hogy kedvet kapjak a vásárlás ezen formájához is.

Amióta létező lehetőség a házhoz rendelt bevásárlásnál a zacskók visszautasítása, azóta élek vele. De a helyettesítő termékeket akkor is szatyorba teszik…

A háztartásba bekerülő kis zacskókat gyűjtöm, és újra felhasználom, szóval nem kerülnek rögtön a szemétbe (de idővel igen).

Annyira sajnos nem voltam elkötelezett, hogy amíg a gyermekeim pelenkások voltak, átálljak a mosható pelusra, ezt már kicsit bánom. Viszont most, hogy a kisebb lányom csak éjszakára hord pelenkát, és havonta egyszer pisil alvás közben, nem szeretnénk naponta egy tiszta pelenkát kidobni emiatt, így szereztünk néhány moshatót. Maximálisan megérte, jobb lett volna előbb belevágni (főleg, hogy a mosógép amúgy is gyakorlatilag naponta megy).

Az is a tudatos vásárlás kategóriájába tartozik, hogy az otthonod berendezésénél mennyire figyelsz a pazarlásra, ami persze nagyobb léptékű kiadás, mint a napi bevásárlás. A mosógép, mosogatógép vagy akár az izzók energiabesorolása csak kicsit befolyásolja az árat, de elég hamar visszahozza a különbséget. Ebben tapasztalt vagyok, mert a gyermekeink születése előtt ugyanebben a lakásban éltünk, csak éppen egy csomó nyolcvanas évekbeli háztartási géppel. Azóta mindent lecseréltünk, kétszer annyian lakunk itt, jóval több időt töltünk itthon, mégis csak elenyésző mértékben nőtt az áramfogyasztásunk (mielőtt valakinek eszébe jutna a „rezsidémon”, nem a számla végösszegéről, hanem a fogyasztásról beszélek).

Vannak dolgok, amelyekben lenne hova fejlődnöm: az egyik ilyen, a törlőkendő. Sajnos ez a kisgyerekes lét egyik – számomra komoly függőséget okozó – hozadéka. Először, ugye, van a popsitörlő, aminél praktikusabb egész pici babáknál a popsimosás, de ha házon kívül vagyunk, ez kivitelezhetetlen. Aztán az arc- és kéztörlő, amit otthon nyilván inkább a csapnál oldunk meg, de útközben, étteremben, az etetőszék tisztítására... elég praktikus. Én pedig sajnos néha még a tűzhelyet is letörlöm vele. Meg a cipőket. Meg a földre ömlött gyümölcslevet. De leszokóban vagyok!

A másik fő pazarló tevékenységem, a vízfogyasztás. Imádom teleengedni a kádat, és belemerülni egy könyvvel (a gyerekeim úgyszintén, és az is megesik, hogy pancsolás közben mesét kérnek). Ami nem tehető be a mosogatógépbe, azt folyó vízzel mosogatom. És képes vagyok nagyon hosszú ideig engedni a vizet, hogy elég hideg legyen, ha inni akarok a csapból. 2018-ban ezeken is szeretnék dolgozni, de nehéz lesz. Főleg, hogy a használt víz újrahasznosítására nem igazán van alternatívám.

Újrahasznosítás rocks

A kevés szeméttermelésnek ezt a részét kedvelem a legjobban. Még a (tudatos) vásárlásnál is jobban. Leginkább azért, mert a továbbadás is egyfajta újrahasznosítás, hiszen odaadod annak, aki tudja használni. Kisgyerekes szülőként ugyanis rengeteg olyan holmink lett, ami csak időlegesen szükséges, és ezeket elajándékozni, kölcsönadni szuper érzés. Vannak olyan barátnőim, akik kicsit hamarabb vagy kicsit később lettek anyukák, így hamar megtudtam, hogy nem kell mindent megvenni. Volt, amit kölcsönöztünk, volt, amit kölcsönkaptunk, de persze rengeteg dolgot megvettünk (és szerencsére elég kevés teljesen haszontalan holmit). Ennek a hátulütője, hogy elég gyorsan sok cuccunk lett. A helyünk viszont kevés, ez hozta a nyomást, hogy meg kell válni a már nem használt dolgoktól. Ennek köszönhető az élmény, amikor a barátnőim gyerekein látom viszont azokat a kis ruhákat, amiket imádtam a saját lányaimon, és ettől komolyan olvadozom.

A lányaim egy baráti házaspárnak köszönhetően kaptak kedvet a játékok továbbadásához.

Eleinte nem túl nagy kedvvel válogatták ki a „kisbabásnak” minősített könyveket, játékokat. Aztán amikor egy pakkért cserébe kaptak egy szupermenő „nagylányos” társast, nagyon belelkesedtek. Azóta tudják, hogy ebből a körforgásból profitálni is lehet. Persze próbáltuk elmagyarázni, hogy a nyereség nem mindig ennyire egyértelműen és gyorsan érkezik. Mindenesetre, amikor karácsony előtt kiszelektáltuk az évek alatt összegyűlt, de nem kedvenc puha állatkákat, egy rénszarvastól így búcsúzott a nagyobb lányom: „szerintem ő valakinek az alvóállatkája lesz”. Remélem, máris így van, biztos vagyok benne, hogy az Age of Hope a megfelelő helyre juttatta.

Néhány hónapja a háztartást is elkezdtem úgy szemlélni, mint a gyerekholmikat. Előtte elég sok készételt dobtunk ki, mert mindenki inkább a frissen készültet választotta (igen, mi, nem válogatós felnőttek is, tudom, gáz). Sokszor addig pakolgattam ide-oda a hűtőben, amíg megpenészedett a kaja. Igyekszem előre megtervezni a heti menüt, ez a vásárlás és időmenedzsment szempontjából is elég hasznos, és ha már másnap látom egy ételről, hogy az újak kiütik a pixisből, félreteszem. Aztán ha legalább kettő ilyen összegyűlik, eldobható dobozokba pakolom (amiket amúgy sosem dobok ki), csomagolok mellé szalvétát, műanyag villát, feliratozom, és eljuttatom a közelben élő hajléktalanokhoz. Nem nagy dolog részemről, és remélem, jólesik nekik. Az étel is, meg az is, hogy szépen összerakom. A Mikulás által hozott millió édességet pedig már a lányaimmal közösen válogattuk át, ugyanúgy a hajléktalanoknak. Nem tudom, hogy a két és négy éves lányaim mennyire értik, hogy ezt miért tesszük, de sokat kérdeznek róla.

A szeméttermelés pedig amúgy is gyakori téma, ugyanis a másfél éves unokatesójuk igazi kukamániás, szóval a szemétszállítás- és feldolgozás kisgyermekes szakirodalmát lassan ők is alaposan kiismerik. Aztán már csak az összefüggésekre kell rávilágítani.

kuka

Az a tervem, hogy 2018-ban még nagyobb tudatossággal óvom a mikrokörnyezetem, és remélem, egyre többen teszünk így. Ti mit fogadtok meg az idei évre?

Tóth Flóra