–

Még csak pár hónapja dolgozott Gabi az új munkahelyén, ezért legszebb álmaiban sem remélte, hogy épp őrá fog esni a főnök választása, ami a prágai céges utat illeti. Igaz, titkon, mélyen elrejtve, szinte még magának sem bevallva, ez volt az egyik oka, hogy közel egy évtized után állást váltott, és a stabil állami beosztását otthagyta ezért az ígéretes startup cégért. Pedig távolról sem volt könnyű a váltás. Gabi férje ugyanis, pusztán óvatosságból és féltésből, meglehetősen ellenezte a dolgot.

„Csak egy őrült válik meg a stabil pozíciójától egy ennyire bizonytalanért! A mai világban! Képtelenség.”

„Azt hittem, szeretsz ott. Hogy jól érzed magad.”

„Váltani, most? Amikor egy-két éven belül garantáltan magasabb fizetési sávba kerülnél!”

„Gabi, gondolj a nyugdíjadra!”

„Épp most, amikor Bencus annyira anyás korszakát éli?!”

„Az itteni kollégáidat ismered és szereted. Ki tudja, mi vár rád az új helyen!”

„És mi lesz a gyerekekkel, ha túlóráznod, netán hétvégézned kell?”

„Milyen kényelmes és családbarát, hogy köztisztviselőként kiszámítható a munkaidőd, nem igaz?”

„Egy hölgyismerősöm nemrégiben egy multinál kapott állást. Nagyon megbánta. A lelket is kipréselik belőle, a gyerekeit meg szinte alig látja. Igazán kár, olyan csodálatos anya volt…”

Ilyen, és ehhez hasonló érvekkel győzködte a feleségét nap mint nap. Gabi belátta, hogy a férjének sok tekintetben igaza van. A gyerekek még mindig nagyon kicsik, Csabika most kezdi majd a harmadikat, Bencus pedig az utolsó évét az oviban, biztos rettenetesen megviselné őket, ha kevesebb ideje lenne rájuk, mint eddig. És az is igaz, hogy a jelenlegi állása, habár nem sok kihívással kecsegtet, és olykor-olykor fojtogatónak is érezte a lassan csordogáló munkaórákat, de valóban végtelenül kiszámítható és stabil, innen csak kihalni szoktak az emberek.

Ám olyannyira vágyott már az újra, frissre, hogy amikor az utolsó körös interjú során az új főnöke (akit még a főiskoláról ismert egyébként) újfent megnyugtatta, hogy a munka egy része akár otthonról is végezhető, illetve modern gondolkodású cégként igyekeznek családbarátnak lenni, Gabi – tele kétséggel és szorongással, de – döntött. A férje ugyan még morgolódott egy darabig, de az utóbbi hónapok szerencsére nem igazolták a félelmeit. Gabi rendben odaért az iskola, ovi elé, illetve most a nyári táborba a gyerekeiért pontban négyre, – az új környezetnek meg az izgalmas feladatoknak hála pedig – sokkal felszabadultabb és boldogabb volt. Szépen lassan elrendeződni látszottak a dolgok. És akkor jött a prágai kiküldetés.

Csak három nap, az utolsó nem is teljes, a reggeli megbeszélés után már indulnának is haza. Karrier- és cégszempontból azonban roppant fontos út, ha sikerülne jó benyomást tenni a cseh kollégákra, ha valahogy be lehetne szivárogni erre a területre is, az komoly előrelépést jelentene.

Gabi szinte szárnyakat kapott a lehetőségtől.

Otthon igyekezett mindent alaposan elrendezni, hogy a lehető legkisebb fennakadással járjon az ő háromnapos távolléte. Még előző hétvégén szinte teljesen kiürítette a szennyeskosarakat, minden kimosott, kiteregetett, majd gondosan elpakolt. Lefőzött mindent előre a három napra, finom nasit is vásárolt, meg sört a hűtőbe. Most bedobozolva, felcímkézve várta a három fiút a kedvence. A két délutánra pedig, amikor nem fog tudni a gyerekekért menni, megszervezte a szomszéd lányt, aki boldogan vállalta a feladatot némi zsebpénzért cserébe. Minden készen állt!

Az odaút csodálatos volt, Gabi úgy bámult kifelé a vonat ablakán, mint egy kisgyerek, akit először visznek nyaralni a tengerpartra. Szinte eggyé vált az elsuhanó tájjal, olyan szomjasan itta magába a látványt, a kis falvakat, a szántóföldeket, a békésen legelésző teheneket, a gyárkéményből lustán előgomolygó füstfelhőt. És aztán Prága! Utoljára fiatal lánykorában járt itt egy barátnőjével, fel-felbugyogott benne a temérdek emlék az ismerős utcasarkok, szobrok, hidak láttán. Szinte kuncogott magában.

Az első, ismerkedős megbeszélés is remekül zajlott. A cseh ügyfél roppant érdeklődő volt, szemmel láthatólag nagyon tetszett neki a cégük értékrendje, a fiatalos lendületük, az újszerű látásmódjuk és az ötleteik.

Gabi és a főnöknője elégedetten tértek haza a szállásukra. Másnapra az üzem bejárását tervezték, amit egy búcsúvacsorával, illetve a kora reggeli, perdöntő találkozóval tesznek kerekké.

Gabi fellelkesülve, habár fáradtan huppant le a szobája egyszemélyes ágyára, ahol azonnal a férjét tárcsázta, hogy beszámoljon a sikerekről, és megérdeklődje, hogy boldogulnak odahaza. Talán késő lehetett, Ákos nagyon fásult hangon szólt bele a telefonba. Kissé elcsigázottnak tűnt, hallatszott, hogy kimerítette őt a nap. A munkahelyén roppant sok feladatot sóztak rá, ám azokat otthon sem tudta rendben befejezni. Bencus sokat sírdogált, szinte mindennel baja volt, csak nyafogott egész este. Hihetetlenül idegesítően viselkedett, de hát ez az eredménye, ha annyira el van kényeztetve. Csabikával pedig képtelenség volt szót érteni, mégsem járja, hogy egy gyereknek háromszor kelljen mindent elmondani! – panaszolta. A vacsora azért nagyon finom volt, tette még hozzá hálásan, majd megkérdezte, Gabi hogyan mulat odakint, tőlük messze, távol.

„Szeretlek. És rettenetesen hiányzol, édesem. Alig várom, hogy újra köztünk légy!” – búcsúzott Ákos, akinek valóban egy cseppnyi szomorúság érződött a hangján. Gabi szíve összeszorult, miközben arra gondolt, milyen szerencsés, hogy egy ilyen szerető, gyöngéd férfit tudhat maga mellett. A barátnői mindig arra panaszkodnak, hogy a kedves bókok, vallomások már rég kivesztek a kapcsolatukból. Neki bezzeg Ákos milyen szépeket mond!

Másnap kora reggel Ákos üzenetére ébredt, aki nem találta a hőmérőt, pedig Bencus homlokát nagyon melegnek érezte. Talán megbetegedett, azért volt tegnap olyan nyűgös. Bár később kiderült, hogy a kisfiú testhőmérséklete egyelőre normális, Gabi mégis összeszorult gyomorral ment a Prága külvárosában található üzembe. Napközben gyakran nézte a telefonját, nem keresik-e otthonról, de szerencsére úgy tűnt, minden rendben lesz, Ákos csak egy fényképet küldött, amit tegnap este készítettek a gyerekekkel együtt, vacsorázás közben.

Látszott a fotón, hogy jól vannak, ha kicsit el is anyátlanodva.

Meg a háttérben a rendetlen konyha, de hát egy férfitől nem lehet elvárni, hogy a vacsoráztatás mellett még erre is legyen gondja. Szerencsére már csak alig egy nap, és otthon lehet, a családjával. Az esti vacsora közben azonban kiderült, talán mégiscsak bujkál valami a kisfiúban, volt egy kis nyűgösködés, írta üzenetben. Aztán egyszer fel is hívta telefonon, mert nem találták a Csabika matricás füzetét, aztán meg a ketchupöt nem, ami nélkül pedig a gyerekek nem eszik meg a sült krumplit. Az étterem zajában Gabi nem értette pontosan, mi a gond, így kétszer is ki kellett szaladnia telefonálni, így viszont jól hallotta a férje hangján a türelmetlenséget, az hiába igyekezett eltitkolni, és a háttérben felsíró kisfiát is. Még egyszer kiment, amikor Ákos hívta, de kiderült, hogy akkor csak félrenyomta a gombot, nem volt szándékos. Este egy kedves hangüzenetet küldtek neki az apukájuk telefonján keresztül a gyerekek, amiben kórusban mondták el: „Jó mulatást, mama, és nagyon hiányzoooool!”

Gabi halálosan fáradtan, és egy kicsit csalódottan ért haza a prágai kiküldetésből. A cseh ügyfél az ígéretek ellenére nem döntött a reggeli találkozóig, hanem még egy kis türelmi időt kért.

Két hónappal később a bécsi utazásra Gabi kolléganőjét, Juditot vitte magával a főnökasszony. Gabi egyáltalán nem bánta, hiszen ahogy a férje is megfogalmazta: „Jóból is megárt a sok.”

 

Fiala Borcsa