Amerikában évente átlagosan ötven gyerek hal meg a felforrósodott autóban. Világszerte ennek sokszorosa az áldozattá vált gyerekek száma – bár pontos statisztika nem ismert. Magyarországon szerencsére csak elvétve akad ilyen esemény, így kevesen tudják, hogy az esetek többségében nem arról van szó, hogy a szülő direkt hagyja bent a gyerekét a járműben (amíg ő elmegy bevásárolni vagy ügyeket intézni).

Többségében az autóban vagy az autó körül játszó gyerek véletlenül bezárja magát, illetve sajnos a szülő véletlenül felejti őt a kocsiban.

Meleg időben nehezebben koncentrálunk, hajlamosak vagyunk sietni, hogy minél hamarabb hazaérjünk és lezuhanyozhassunk, ihassunk, vagy egyszerűen csak megpihenjünk a hűvös lakásban. Ezért is fordulhat elő, hogy a szülő „elfeledkezik” a gyerekéről, aki a hátsó ülésen csendben alszik. Amerikában egy egyéves, autóban hagyott kislány azért halt meg, mert a szülő elfelejtette őt kitenni az óvodában, mielőtt leparkolt volna, hogy gépre szálljon, és többnapos üzleti útra induljon. Mire a gyerek „hiánya” feltűnt (az óvodában azt hitték, otthon maradt), és keresni kezdték, a rendőrségi beszámoló szerint „az autóban a hőmérséklet 45 fok volt”.

Mivel a kisebb gyerekek könnyebben elalszanak az autóban, így nem tudják magukra felhívni a figyelmet, ráadásul a biztonsági gyerekülés gyakran kiesik a visszapillantó látószögéből, a szülő könnyebben elfelejti, hogy nem egyedül ül az autóban. Az esetek több mint 80 százalékában háromévesnél fiatalabb gyerek vesztette életét amiatt, hogy az autóban hagyták – minden második esetben pedig egyévesnél is kisebb volt a gyerek. 

Az ilyen pici gyerekeknek komoly kockázati faktor az is, hogy sokkal gyorsabban emelkedik a testhőmérsékletük, mint a felnőtteknek.

Ha ehhez hozzátesszük azt is, hogy az autó maga is gyorsabban melegszik fel, mint a környezet, könnyen belátható, hogy még egy pár perces magára hagyás is súlyos egészségi kockázattal jár.

Ilyen esetek itthon is előfordulnak, amikor a szülő hosszabb időre ott felejti a gyerekét a lezárt autóban. A hőguta megelőzésére az alábbi lépéseket ajánljuk:

1. Soha ne hagyd a gyereket felügyelet nélkül a kocsiban – még akkor sem, ha az ablak le van kicsit engedve és jár a motor, vagy a légkondit bekapcsolva hagytad (bármi történhet)!

2. Váljon szokásoddá, hogy körbenézel a kocsiban (elöl és hátul is), mielőtt bezárod és elmész!

3. Beszéld meg a bölcsődével, óvodával, napközivel, hogy mindig hívjanak fel téged, ha a gyerek nem érkezett meg reggel, és te nem szóltál nekik előre, hogy nem megy!

4. Tanítsd meg a gyerekednek, hogy a kocsiban nem szabad egyedül játszania, és tedd a kocsikulcsot olyan helyre, hogy ne érhesse el!

5. Ha észreveszed, hogy egy gyerek egyedül van egy lezárt autóban, azonnal hívd a 112-t!

6. Azt a gyereket, aki bent maradt egy átforrósodott autóban, azonnal ki kell venni onnan, és gondoskodni kell a lehűtéséről.

Ezek az elővigyázatossági lépések a gyerek fizikai biztonságáról szólnak, de a magára hagyásnak mindig van érzelmi dimenziója is.

Az a gyerek, aki elalszik úgy, hogy a szülei ott vannak körülötte, majd felébredve egyedül találja magát, és hiába szólítja a szüleit, ők nem jelennek meg, súlyos traumát él át.

Egy kisgyerek elképesztő módon ki van szolgáltatva a szüleinek – és ezt ő is tudja. Ha váratlanul éri őt, hogy magára maradt, és nincs körülötte olyan, aki gondoskodjon róla, akkor bekapcsol minden ősi ösztöne, ami azt mondja neki: „meg fogsz halni”. Minél kisebb egy gyerek, annál erősebb ez az üzenet, és annál kevesebb dolgot tehet a gyerek.

Ezért is nagyon fontos, hogy sose hagyjuk úgy magára a gyereket, hogy ő nem tud arról, mi történik. Mindig legyen ébren, és beszéljük meg vele, ha pár percre ki kell ugranunk például egy bankautomatához (ebben az esetben gondolj az 1. pontra!). Halljuk meg, ha a gyerek tiltakozik, és akkor is gondoskodjunk arról, hogy ő velünk jöhessen, ha az a mi mércénkkel mérve „túl sok macerával jár”. Máskülönben félelmet, szorongást él át a gyerek, aminek egyenes következményeként a jövőben sokkal erősebben függ majd tőlünk.

Vannak országok, ahol törvény írja elő, hogy hány éves kortól lehet egy gyereket (bármennyi időre is) egyedül hagyni.

Magyarországon ilyen szabályozás nincs, de szerintem van információértéke, ha ideírom, hogy a nemzetközi gyakorlat szerint ez az életkor 12 év. Ennél fiatalabb gyerek esetén mindig kell egy felelős felnőtt, aki a gyerek mellett van.

Ebbe is gondoljunk bele, amikor azt mérlegeljük, egyedül hagyjuk-e az autóban alvó kisgyerekünket, amíg mi elugrunk valamit elintézni…

Dr. Gyurkó Szilvia