–

Mindjárt az elején szeretném leszögezni (lévén hogy az alvás-altatás az egyik legparázsabb szülői téma), tudom jól, minden család és gyerek helyzete, személyisége, habitusa és elvei mások, így nem állítom, hogy az, ahogy mi csináltuk, vagy ahogy mi döntöttünk, mindenkinek beválik, vagy az lenne a helyes/jó/elfogadott. Nekünk így volt könnyű, önazonos, és mindenki számára elfogadható, ami egy élhető helyzetet teremtett. Van, amikor nehezebben élhetőt, de élhetőt.

1. Amikor túl sokat alszik a gyerek

Igen, mi ezzel kezdtük, és volt néhány pillanat, amikor még örültünk is neki. Amikor hazaértünk a kórházból a hatnapos gyerekünkkel, akivel éppen csak kifejlesztettünk egy olyan pozíciót, amiben képes voltam szoptatni, akkor előfordult, hogy öt-hat órákat aludt egyben. Nekünk ez akkor hatalmas ajándéknak tűnt,

megnyugodtunk, hogy tuti jó alvó a gyerek, míg meg nem jött a gyerekorvosunk és nem figyelmeztetett bennünket, hogy egy újszülöttnél nem feltétlenül jó jel, ha sokat alszik, mert a napi öt-hat alkalom nem elég neki arra, hogy magába szívja a számára szükséges mennyiségű táplálékot.

Néhány nap múlva kiderült, hogy igaza volt. Barni súlya nem gyarapodott, és egy laktációs tanácsadó segítségével rájöttünk, hogy ugyan nyammog a mellemen, de nincs elég ereje szívni, így a zsírban és tápanyagban gazdag hátsó tej nem jut el hozzá.

2. Amikor kétóránként ébresztgetni kell

Ezután jött az a fázis, amikor küzdöttünk a szoptatásért, gyakorlatilag teljesen lemondva az alvásról. Én kétóránként szoptattam, majd fél órát fejtem, amit a rajtam töltött fél óra után beletöltöttünk a gyerekbe. Ezt két napig nyomtuk éjjel-nappal, ami után végre elkezdett gyarapodni a gyermek, és szépen lassan rá tudtunk állni az igény szerinti szoptatásra.

3. Külön szoba

Nekem nagyon határozott és megingathatatlan elvem volt, hogy a szülői ágy tabu a gyereknek, kell nekünk a privát szféra, ő maradjon szépen a szobájában. Ezért vettünk egy kinyitható ágyat a gyerekszobába, ahova én gyakorlatilag beköltöztem, és állandóan vele voltam. Működött a dolog, csak az volt a gond, hogy a hálószobánk számomra is pont olyan ismeretlen volt, mint a gyerek számára.

4. Járkálás

Megmondom őszintén, a szülés utáni első néhány hónapban a matracom hiányzott a legjobban a hálónkból. A kinyitható kanapék nem a szuperül alátámasztott, különböző keménységű fekvőfelületükről híresek, úgyhogy az amúgy is fájós hátam elég gyorsan tiltakozott e megoldás ellen. Szép lassan visszaszivárogtam a saját ágyunkba, de még mindig elszántan és megingathatatlan kitartással, hogy ott Barninak nincs helye. Csakhogy Barni az alvási nehézségeknek éppen azt a periódusát élte, amikor egy éjszaka tízszer-tizenkétszer megébredt. Ha nagyon jó passzban volt, akkor csak hatszor-nyolcszor, de ennél alább nem adta. Én meg kitartóan mentem minden egyes alkalommal, egészen addig, amíg jottányi erőm sem maradt, és a fáradtságtól, a kialvatlanságtól már a depresszió szele is megcsapott.

Éreztem, ahogy süllyedek bele a reménytelenségbe és a teljes zombiüzemmódba.

5. Köztünk alvás

Ebben az állapotban kértem segítséget Sződy Judit pszichológustól és laktációs tanácsadótól. A szoptatásért való ádáz küzdelmünk után számomra elképzelhetetlen volt, hogy lemondjak erről a kiváltságról, így olyan megoldást kellett találnunk, amivel a kecske is jóllakik (nevezetesen Barni) és a káposzta is megmarad (ép elmével). Judit megnyugtatott, hogy Barnival az égvilágon semmi gond, kellemetlen, fárasztó, de teljesen normális, hogy egy fél-egy éves gyerek ennyiszer megébred éjszaka. Ő amúgy is mindig nagyon érdeklődő, a világból minél több információt magába szívó gyerek volt, akinek az idegrendszere éjszaka dolgozta fel a sok hatást, ami nappal érte. Emellett ebben az időszakban aktuális a fogzás, a különböző mozgásfejlődési ugrások, szeparációs szorongás és hasonlók, amik egy érzékenyebb idegrendszerű gyereket simán felébresztenek éjszakánként.

Ez volt az az időszak, amikor nagyon szerettem volna olyan tanulmányt vagy kutatást találni, ami meggyőz arról, hogy jó a gyereket sírni hagyni, és az alvástréning igenis hasznos – de valójában ez annyira ellentétes volt az elveimmel, hogy mentem akkor is, amikor úgy éreztem, hogy egy lépést sem tudok tenni.

Vagy ha én nem mentem, akkor ment Marci. Judit azt javasolta, hogy próbáljunk olyan megoldást találni, ami a lehető legkényelmesebb és legkisebb energiabefektetéssel jár a részemről. Engedjem el az elveimet és ne aggódjam azon, hogy a gyerek örökké köztünk fog aludni. Ha többet tudok pihenni úgy, hogy mellettem van, akkor nyugodtan próbáljam ki azt. Így került közénk Barni nagyjából hét hónapos korában.

6. Egy szobában alvás

Amíg az éjszakai szoptatások tartottak, addig maradt el a felugrálás, hozzá kell tennem, a férjem teljes támogatása és beleegyezése mellett. Mire eljutottunk idáig, egyikünknek sem maradt ellenérzése azzal kapcsolatban, hogy a gyerek mellett ájulunk be az ágyba. Mind a ketten nyugodtan és jól aludtunk mellette, úgyhogy abban a szakaszban tényleg életmentő volt ez a megoldás. Amikor Londonba költöztünk, és úgy éreztem, az éjszakai szoptatás nélkül is vissza tudom altatni Barnit, elérkeztünk a következő szakaszba. Néhány átmeneti hónap után (amikor még köztünk aludt, de már nem kellett hozzá a mellem), a matraca mellénk került a földre, és ott aludt velünk egy szobában, de már nem a mi ágyunkban.

Ő izgalmasnak találta az alvókuckóját és megnyugtatónak a fizikai közelségünket, nekünk pedig kényelmes volt, hogy továbbra sem kell járkálni hozzá éjszaka. Elég csak odanyújtani a kezem, és már vissza is alszik.

7. Végeláthatatlan altatások időszaka

A korábbi megpróbáltatások inkább fáradttá és elcsigázottá tettek, a másfél órás küzdelmek esténként viszont a legrosszabbat hozták ki belőlünk. A nyolc órakor kezdődő altatásból általában úgy jöttünk ki fél tízkor, mint egy dúvad, akihez jobb, ha nem szól senki. Természetesen ebbe is vegyült egy csomó bizonytalanság, elkeseredettség és kétségbeesés, hogy örökre elrontottunk mindent, és soha többé nem lesznek nyugodt estéink. Ilyenkor azonnal észrevesszük azokat a családokat magunk körül, ahol a gyerek hétkor jóéjt-puszit hint szülei homlokára, majd elvonul egyedül aludni. Bezzeg a mi gyerekünk táncol az idegeinken, és fél tíz–tíz előtt lehetetlen eltenni láb alól.

8. Hajnali ébredés

Az esti vérontást végül az oldotta meg, hogy elkezdett az itteni oviba járni délutánonként is, ahol már nincs alvás. A délutáni szunyókálás elhagyása varázsütésre idillivé tette az estéket.

Az angolszász kultúrában nagyjából másfél-két éves kortól szoktatják le vagy hagyják el a délutáni alvást, úgyhogy mi abszolút kuriózumnak számítottunk, hogy négyéves korig húztuk a dolgot.

Ettől az viszont nem változott, hogy Barni pacsirtának született, és szinte születésétől kezdve legkésőbb hat órakor indította a napot. Tette ezt széles mosollyal, nagy hangerővel és túláradó szeretettel. A legkeményebb időszakokban öt óra előtt jelezte, hogy ő készen áll a reggelire.

9. Saját szoba

A hajnali ébredés ötéves korára és az iskolakezdésre szelídült valamelyest, most már van, hogy hétig is húzza a lóbőrt, mi pedig zavartan forgolódunk az ágyban, hogy vajon nincs-e valami baja a gyereknek, hogy már negyed nyolcat mutat az óra, és még mindig nem ugrál a fejünkön. Fél nyolckor már a lázmérő is előkerül. Mindezt már a saját szobájában, ugyanis négy és fél évesen ő kérte, hogy hadd költözzön ki a hálónkból. Addig praktikus okokból a plusz egy szoba nálunk vendégszoba volt, de Barni kérésének megfelelően át lett alakítva. Onnantól kezdve, hogy bekerült az ágya, ott alszik szó és hang nélkül. Nekünk furcsább volt megszokni, hogy nem halljuk a szuszogását és a mocorgását.

Most ott tartunk, hogy Barni nyolc-negyed kilenc körül mesehallgatás közben elalszik a saját szobájában, néha hajnalban megjelenik nálunk, de amint befekszik közénk, már alszik is tovább általában reggel fél hét-hétig.

Gyakorlatilag az alvással kapcsolatos nehézségek összes fázisát végigjártunk, mindegyikben nagyon reménytelennek éreztük a helyzetünket, és végtelenül el tudtunk keseredni, hogy örökké tart. Aztán vagy elmúlt, vagy megoldódott.

Pásztory Dóra