–

Mivel Bécsben éltem négy évig, volt alkalmam és időm összemelegedni a természetemtől amúgy oly távol eső és sokat szidott giccsel, így most – a nagyobb munkáimat letudva – szabadságoltam magam, hogy totálisan kikapcsoljon az agyam. Vágytam a giccset, és nem csalódtam: hozta, amire csak képes lehet.  

Klisé, de jó!

„Büszkén” kijelenthetem, hogy Adorno minden, a giccset meghatározó szavát alá tudtam húzni bécsi időtöltésem egy részével. Szerinte ugyanis a giccs fogalmához köthető „a kispolgáriság, konfliktusmentesség, tömegkultúra, sztereotipizálás, visszamaradottság, valóságtól való menekülés, hamis biztonságérzet vagy buta vigasztalás”. Ezt szégyenérzet nélkül teljesen kimaxoltam, amikor az első szabad estémen rohantam a legnagyobb karácsonyi vásárba, a Christkindlmarktra, ami minden évben a Rathausplatzon atombiztosan várja a lelkét díszbe, az agyát puncsba, a gyomrát pedig Wurstba „öltöztetni” kívánó népet.

Szerencsére hétköznap volt, így viszonylag meghitten tudtam a férjemmel végiginni a puncs összes verzióját, és ezzel párhuzamosan egyre növekvő belső izgatottsággal figyelni a teljesen haszontalan, ámde csillogó áruk sokaságát.

De ne szaladjunk előre, csak szépen lassan ereszkedjünk bele az elképzelt szépség és tökéletesség illúziójába.

Amikor az ember újra hinni kezd a mesékben

Már sötétben értünk a térre, ahol egy gyönyörűen kivilágított, utcányi csoda korcsolyapálya (minden télen ott van, nem is értem, miért lepődöm meg újra meg újra?!) fogadott, amin kizárólag mosolygó emberek, családok, párok, önjelölt gyorskorcsolyázók és hozzám hasonló béna tipegők nyomják boldogan a város közepén a sportot.

Sikongatás és nevetés hallatszott mindenhonnan, nem üvöltött a karácsonyi zene, a nem messze lévő Brueghel-kiállítás képei életre keltek XXI. századi stílusban. (Elnézést a nem elég kispolgári kiszólásért!) A fák az egész téren fénybe és világító szívekbe borultak, pofátlanul jó hangulatot teremtve: valahogy az ember önkéntelenül elkezd bárgyún vigyorogni, és megy ki a fejéből minden nyomasztó vagy sötét gondolat. Igen, ez már biztosnak tűnik, arra játszanak, hogy mindent bevetve elnyeljen a gyerekkor képzelt mesevilága. A legfurcsább, hogy sikerül nekik:

évről évre megyek bele ebbe a játékba és ideig-óráig el is hiszem, hogy létezik az a harmónia, amit csak egy gyerek képes álmodni.

A giccs benyel

Az első, elérzékenyülős részt követően azért már jön az itthon 18-as, Ausztriában csak 16-os karika, ugyanis a giccsvilág első és kiemelt szereplőjét, a puncsot, azonnal be kell szerezni! Van mindenféle ízesítés és válogatottan ronda „cuki” poharakból lehet inni, mint a teát. Az első kör tökéletes arra, hogy átmelegedjen az ember, de a második már egy gyakorlott ivót is olyan hangulatba kerít, hogy a megannyi házikóban sorakozó portékákat egyenesen kívánatosnak, csoda viccesnek és birtokolhatónak lássa.

Nercbundás osztrák nénik, drindlibe öltözött bögyös lányok, turisták hada és tisztes úriemberek teljes egyetértésben vásárolják a világ legrondább csodaszép, ünnephez igencsak illő baromságokat karácsonyi ihletettségű árukat. Aztán amikor hazaérnek, és kimegy a puncs a szervezetükből, akkor egész biztos döbbenten figyelik, hogy vajon ebben a zselés, vagy éppen a napon megbuggyant cupcake-re hajazó gyertyakompozícióban vajon mit láthattak annyira nélkülözhetetlennek?!

Egész biztos, hogy az ott elköltött pénz jelentős része egyfajta örök mementóként szolgál az emberek számára: kettőnél több forralt bor vagy puncs veszélyes!

De ha szereted az extrém sportot, igyál csak többet nyugodtan, és akkor nagy eséllyel térsz haza egy motorozó rocker Mikulás karácsonyfadísszel, egy halom, kagylóból előbúvó angyalkával, több jászolra elegendő szent családdal, vagy ne adj' isten, egy csakis valamilyen durvább szer hatása alatt álló egyén számára értelmezhető pörgő, világító valamivel.

Tiszta fejű ízlésrendőr nélkül egy tapodtat se!

Nagyon nagy szerencse, hogy egy olyan férjjel közelítettem meg a bódékat, aki szinte soha nem tud berúgni, így akármikor a pénztárcámhoz akartam nyúlni, csak annyit mondott kedvesen továbbterelve, hogy

„szerintem nézzünk még előbb körül alaposabban!”.

Amikor azonban már a rénszarvasos gyerekvasúton kívántam utazni pár kört, elérkezettnek látta az időt, hogy egy Wurstos bódé felé navigáljon, ahol mesteri ügyességgel cselezve ki a sort, rögtön szerzett egy jó zsíros kolbászt, hogy lefojtsa a giccs és puncs okozta gyermeki lelkesültségemet, és egyensúlyba hozza az alkoholszintemet. Nagyjából ekkor kezdtem el neki magyarázni, hogy láttam egy csodálatos karácsonyfadíszt, egy duci balerinát, amit – még így, a lefojtás után is – egyértelműen érzem, hogy meg kell vennem, de előtte még egy jó kis narancsos puncsot, ha hozna…

Kihasználva a távollétét, elindultam a dagi balerinám felé, éreztem, hogy végleg legyőzött a giccs, és kiabál nekem, szólít magához, akarja, hogy egymásra találjunk végre! Sajnos közben megakadt a tekintetem egy igen csinos csirkés sapkán, ahol még a fizetés előtt tetten ért az én élő lelkiismeretem, egyben ízlés- és pénzügyi ellenőröm, aki közben befutott a puncsokkal. Csirke visszakerült a bódéba.

Utólag elnézve nem olyan nagy baj, hogy másnál landolt ez a darab, meg amúgy – amellett, hogy rém ronda és értelmetlen – rettentően szorította is a fejem.

Gondolom, gyerekeknek készítették. Különben is várt a karácsonyfám képzeletbeli fődísze! Határozott léptekkel haladtam felé, de mire végre újra találkozhattunk volna, bezárták a díszes bódét. Hát persze, percre pontosan 21:30 volt, és az osztrákok nem viccelnek! Az árusok arcáról lefagy az egész napos mosoly, deszkázzák be a bódékat, mennek, hiszen nem a giccs az igazi élet. Csak egy út, hogy átmenetileg mindenki jobban érezze magát: ők a bevételtől, én pedig a pár óra gondtalan mesétől.

Visszatérés (?) a giccsből

A giccstúladagolásomat az elkövetkező napokban aztán szépen balanszíroztam barátokkal, nagy sétákkal, múzeumozásokkal és igazi, mély beszélgetésekkel, de a puncsot nem hagytam ki egyik nap sem, és jövőre, biz' isten visszamegyek a balerinámért… Tudom, hogy vár rám!

Marossy Kriszta

A képek a szerző tulajdonában vannak