Márti ugyanis erősen elhatározta, hogy idén végre ellenáll. Nem volt könnyű dolga, hiszen először is alkalmi sofőrt kellett maga mellé kerítenie, aki vezet, miközben ő becsukhatja a szemét, hogy ne is lássa az út mellett két méterenként felállított hatalmas reklámtáblákat. Vásárolni sem volt könnyű szemellenzővel ellátott napszemüvegben hunyorogva, amikor tényleg csak két kiló krumplit meg egy pohár tejfölt akart, mégis szaloncukrokat, csokimikulásokat, plüss rénszarvasokat, parfümöket, és tizenhat tonna karácsonyi díszt akartak a kosarába gyömöszölni.

Márti a mindenre elszánt katonák csőlátásával csak ment, és a feladatára koncentrált, még a kedves kis ördögnek öltöztetett hoszteszkislány mellett is szó nélkül elvonult, aki karácsonyi utazást akart rásózni. Nem! – mondta magában Márti, majd a krumplijával meg a miegymásaival sikeresen ült vissza a kocsiba, hogy aztán nagyot sóhajtva becsukhassa végre a szemét. Biztos, ami biztos, az ablakokat is besötétítette. 

Márti máris érezni kezdte a békét, ami ígértek neki.

Nem nyomasztotta, milyen díszekkel kéne felturbóznia az otthonát, hogy ott végre „hangulat” legyen. Az meg pláne nem, hogy ezeket mégis, miből fogja kifizetni. Nem vásárolta tele a kamrát mézeskalácshoz, ötféle tortához, egy komplett két hónapos menüsorhoz elegendő hozzávalóval, helyette az édesanyja rég elsárgult receptes füzetét lapozgatta. Szépen bedugta a fülét, ha az utcára ment, így nem vette meg a tizenhatodik sütiszaggatót, bioszappant, karácsonyi pulcsit, szilveszteri fejdíszt, flitteres pizsamát, rágható gumitélapót a kutyának, nem öntötte el kétségbeesett köd az agyát, amikor a családtagokat számolgatta, akiket mind meg kéne ajándékozni valami „minőségivel”. Unalmában felhívta a nagynénjét, amire tíz éve nem volt példa.

Most először nem adósodott el jövő januárig, nem dőlt be az akcióknak, és hála annak, hogy a tévében csakis természetfilmeket vetítő csatornákat nézett, egyetlen ünnepi reklám sem találta meg. Márti nagyon jól érezte magát, sőt, szokatlanul nyugodtnak. Az órákig tartó sorban állás, tömegben lökdösődés, veszett suvickolás helyett az élete ugyanúgy folyt tovább, ahogy szokott a téli napokon. Csillámpor helyett béke öntötte el, hálásan nyújtózott el a fárasztó munkanapok után a kanapén, és a hetek alatt rendkívül sokat megtudott a hegyi gorillákról, a szavanna élővilágáról meg a cápák táplálkozási szokásairól.

Nem stresszelt semmin, amikor csak tudott, pihent, sétált, arca kisimultabbá vált, mint évek óta bármikor.

A gyerekekkel rég megbeszélte, hogy idén az apjuknál lesz a hatalmas karácsonyi buli, ajándékképp mindenki kézzel írt levelet kap, és a szokásos hétvégi ebéden kívül nem lesz főzőcskézés. Fejcsóválva ugyan, de megértették, már nagyok voltak.

Így jött el a december 24-e.

Az emberek fejvesztve rohangáltak az utcán, a plázákban mozdulni sem lehetett, a boltokban az égig ért a sor, mindenki szatyrokkal, fákkal szaladgált, sapkájuk félrecsúszott, arcukra kiült a sietség és az aggodalom. Márti az ablakból értetlenül nézte, nézte egy darabig ezt a sürgést-forgást, és kicsit sajnálta is az embereket. Ám amikor saját volt férjét pillantotta meg villogós mikulássapkában, boldogan nevetve, karján az ő volt legjobb barátnőjével, amint épp egy hegyméretű fát húznak haza, valami kattant benne. A szeánszon az agyába épített fékek füstölve adták meg magukat, és a mindenkiénél boldogabb, látványosabb karácsony vágya úgy tört elő az asszonyból, akár a láva. Mindent felégetett, ami az útjába került.

Márti sebtiben kabátot kapott, sapkát igazított, majd magához véve legnagyobb cekkerét őrült mód lerohant a tülekedő tömegbe.

Két óra múlva édességtől maszatosan, kócosan ült a piros-zöld fényárban úszó lakás kellős közepén. A nappaliban kétméteres fa, ráaggatva az összes trendi dísz, ami csak létezik, a konyhában torták, bejglik, sütemények halomban, a tetejükre csapva tátogott a hal, az asztal körül ötven nejlonzacskóban az ajándékok, csomagolószatyrok, számlák, banki papírok, az ablakokon sietősen ráfújt műhó díszelgett, a padlón szétszóródva cukorkák és mogyoró. Üvöltött a Jingle Bells, Márti pedig rénszarvasos fejdísszel a hajában rágta egyik szaloncukrot a másik után. Elhatározta, hogy addig eszik, amíg mindenkinél boldogabb nem lesz a karácsonya.

 

Fenyvesi Zsófi