–

Annyira jó volt megszabadulni a felesleges dolgaimtól és digitális szemetemtől, hogy most legszívesebben aktivistaként beszélnék rá mindenkit a lomtalanításra. Sokkal több lett a helyem, végre pontosan tudom, milyen dolgokkal rendelkezem, és azokat hol találom, felszabadultam, és csökkentettem az életemben a stresszt. A végére pedig egész belejöttem annak eldöntésébe, hogy melyek a tényleg fontos dolgok az életemben, letisztult bennem, ki vagyok és milyenné vált az ízlésem (nem tudom, a csidrifodri ruhákat hogy képzeltem el magamon anno). Nem szeretem a tévéshop-féle ígérgetéseket, de ha átrágod magad ezen az öt területen, egész jó eséllyel hasonló eredményeket érhetsz el te is. Ha nem leszel a folyamat végére boldogabb, nyugodtan írj nekem egy panaszlevelet.

1. Otthoni kacatok

Ruhák, papírok, limlomok, felesleges cukiságok, porosodó ajándékok, „majdjóleszvalamirék”, soha nem használt hiperszuper tárgyak, csetreszek, „dehátolyancukik”, ezeken buldózerként kell áthaladni. Jó, hát nem kell, de én inkább így csináltam, egy eszeveszett rohamban, kiszortírozva mindent, amit nem használok, vagy aminek a puszta birtoklása nem okoz földöntúli boldogságot.

Kipakoltam mindent, és könyörtelenül döntöttem: tényleg kell ez a sok szirszar nekem?

Pár hónapja még egy gyorslomolásom termését árusítottam egy osztrák bolhapiacon (a teljes ötnapos út ára visszajött a kacatokból), de el lehet ajándékozni a cuccokat rászorulóknak is, a szemetet pedig egyszerűen nem kell sajnálni kidobni. Amit eddig azért őriztem, mert, hát „milyen nagyon vicces, aranyos, kedves”, arról pedig lőttem egy képet emlékbe, és ágyő, utána repülhetett.

2. Szentimentális okokból őrzött dolgok

Van egy csomó olyan csetresz, amiről pontosan tudjuk, hogy felesleges, de mivel fontos személytől kaptuk, vagy egy szuper emléket juttat eszünkbe, inkább őrizgetjük, és nehezen válunk meg tőle. Én ezeket igyekeztem digitalizálni, például a tinikori osztálytársaim rólam írt sorait begépeltem, a szalvétákon őrzött szerelmes levelezéseket pedig lefotóztam. Na, és szereztem egy szép lila dobozt, amibe azokat a kis mütyüröket és emlékeket tettem, amiket sem kidobni, sem digitalizálni nem tudok (vagy nem visz rá a lélek). Különben is, hogy teszek majd szert instant boldogságra az öt év múlva esedékes következő lomoláson, ha nem hagyok meg egy-két szirszart?!?

3. Digitális fájlok

Bevallom, ezzel a résszel nem végeztem még, és elnézve a 40 592 484 képfájlt (oké, a szám enyhe költői túlzás… de tényleg csak enyhe) ezzel még úgy 15 évig elleszek.

Remélem, te, kedves olvasó, maximum feleannyira vagy trehány a digitális létben, mint én, és neked nincs ezer albumod összevissza öt hard drive-on, egyesével több tízezer fájl tartalommal, ilyen albumnevekkel, hogy „minden, átnézni, összes, izék, bigyók, telóképek”. És azt is remélem, hogy te nem fotózol le minden dolgot legalább nyolcszor, mert akkor legalább egy jó kép csak lesz, és persze mindig kitörlöd rögtön a felesleget, és logikusan rendszerezve, biztonsági másolattal, a felhőben őrzöd ezeket. Igen, te egészen biztosan nem lehetsz olyan trehány, mint én.

4. Online jelenlét

Erről külön is írok, különben agyonstresszelne a tudat, hogy életem végéig sem végzek majd a megtisztulással. Te is azt hitted, hogy a G-mail-fiókot lehetetlen megtelíteni? Nekem két év alatt másodjára sikerült, és bár az első után azt hittem, hogy leiratkoztam minden hírlevélről, most kiderült, hogy anno egészen szar munkát végeztem. (Vagy szimplán nem tanultam a hibámból és újra benyaltam az e-mail címekre vadászó netes trükköket.) Szóval most átválogattam megint több tízezer e-mailt, és nagyon boldoggá tesz az üresség. Jólesett megszabadulni az ilyen-olyan profiljaimtól is, és az ezeréves gázos Facebook bejegyzésektől („annyi felest iszok szilveszterkor, ahányan ezt lájkolják”, természetesen „offlineosítottam” az estéről készült fényképes bizonyítékokat is).

Még egy-két nap munkája benne lesz ebben, de már most is egészen új ember lettem a digitális térben, ez pedig felemelő.

5. Gondolatok, tervek rendszerezése

Ez egy kicsit ezoterikusnak hangzik, de esküszöm, hogy elengedhetetlen. Én az a típus vagyok, akinek naponta lesz körülbelül 25 új ötlete, terve, eleme a bakancslistáján. Ezen persze nem lehet csak úgy változtatni, nem is ez a cél, de rájöttem, hogy ha nincsenek átgondolt prioritások, és káosz van a fejemben, akkor egyrészt: nem haladok egyről a kettőre, másrészt: akárhogy irtom magam körül a lomokat, azok egyszerűen visszakúsznak az életembe. Most az „egyszerre egy” elvet követve sokkal letisztultabbak a céljaim, csak egy könyvet olvasok, egy nyelvet tanulok, egy helyre tervezek menni, egy projekten dolgozom, egy emberrel beszélek egyszerre… és a többi. És bár igazán meglepően örömömet lelem a lomtalanításban (milyen vicces már floppykat találni egy „Fontos” feliratú dobozban?!), talán a prevenció még murisabb lesz.

 Darányi Lea

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/Carlos Ciudad Photography