Gyerekkoromban az újságpapírgyűjtés volt az iskolák egyik pénzteremtő forrása

Nagymamám már jó előre gyűjtögette a padláson a napilapokat, csinos stószokban várt sorsára a lekváros polc alatt a Kelet-Magyarország, az Új Tükör és a Népsport. A lakótelepi szemétledobónkban is hétről hétre növekedett a papírmennyiség, hogy évente egyszer spárgával átkötött paksamétákkal induljunk iskolába. Ladák és Wartburgok csomagtartóiból, fehér rafiazsákok mélyéről pakoltuk a színes és fekete-fehér újságok szigorúan szortírozott kötegeit a gigászi MÉH-mérlegre, és közben lestük, hogy az b-sek és a c-sek vajon megelőznek-e minket az osztályok közötti versenyben. Az újságkupacokat aztán a MÉH konvertálta át forintokká, mi pedig mátrai osztálykirándulássá.

Az adománygyűjtés és forrásteremtés igen kreatív módszereivel aztán évekkel később Amerikában találkoztam. A „süss-otthon-és-ajánld-fel” típusú sütivásárok, jótékonysági futások, karácsonykor pedig a csúnya pulcsis bulik egy kaptafára működnek: a közösbe dobott értékesíthető termékből, szolgáltatásból vagy rendezvényen a belépődíjból befolyt összeggel rászorulókat, jó ügyet, iskolát támogatnak.

A lányom bölcsije hasonló koncepcióval használtruha-vásárokon gyűjtött pénzt: a kinőtt, de jó állapotú vagy nem használt darabokat leadtuk a tornateremben, majd az összegyűlt tipegő-rékli-csörgő-bébimonitor kollekcióból indult a sokakat megmozgató zsibvásár, és a bevételt a bölcsőde kapta. Máskor pizza-estet szerveztek a családoknak, és a befolyt összeg jelentős részét a pizzéria visszajuttatta a bölcsődének.

Az adakozásban aktív amerikaiak körében a XX. század eleje óta dívik a profi szintű adománygyűjtés.

Amikor a „vájemszíé”-re transzba esve táncoltam, nem tudtam, hogy a keresztény fiatalok szervezete (YMCA) nemcsak a betű-mutogatós dalt adta nekünk, hanem első szervezett kampányukkal ők emelték professzionális szintre az adománygyűjtést.

Hogy jön ide a csokis süti és a kutyák? Pár hete a munkahelyemen egy kantoni kutyamenhelynek gyűjtöttek, mégpedig az okkal népszerű sütivásár módszerrel. A kulináris élvezet mellett a segíteni vágyás is hajtott, így jó pár csokis keksszel a táskámban értem haza. A süti és története aztán felébresztette a vállalkozószellemet Lénában, és a kavargatás adta élvezet is dolgozhatott benne, mert ragaszkodott hozzá, hogy ő is „süt a kutyusoknak”. Amikor világossá vált, hogy nem pillanatnyi lelkesedésről van szó, nekiláttunk: sütöttünk, én beharangoztam, ő igen ambiciózusan beárazta, majd bejött a munkahelyemre, eladta, és én eljuttattam a pénzt az alapítványhoz, és közben utánanéztem a témának.

Miért jó adományt gyűjteni?

A nagykönyv szerint számos készséget fejleszt az adománygyűjtés, amit később az élet más területein kamatoztatnak majd a gyerekek: kommunikációs, meggyőző, és prezentációs készséget, de azt is kipróbálják milyen ügyfelekkel érintkezni. Célmeghatározást, felelősségvállalást, döntéshozatalt is tanulnak, ahogy az iskolában elsajátítottakat, például a matematikai ismereteket pedig a gyakorlatban kamatoztathatják. Jó pár e közül a mi esetünkben még viszonylag limitáltan működött, de az önálló döntéshozatal határozottan megtörtént. Léna ugyanis egy saját készítésű, némileg ambiciózus árlistával jelent meg: egy muffint 200 dollárért, egy csokis sütit 300 dollárért kínált.

Különböző korosztályok, más-más élethelyzetben lévők, vagy eltérő profilú szervezetek is megtalálhatják a nekik megfelelő adománygyűjtő módszert; iskolák ugyanúgy, mint nyugdíjas klubok, zaklatás áldozatait vagy rákos betegeket segítő szervezetek.

A használt könyvek vásárán a jó állapotú könyvek értékesítéséből csinálhatunk pénzt, aukciókba cégeket kell bevonni, hogy ajánlják fel termékeiket, a kissé elcsépelt sütivásárt pedig sütiversenyként lehet izgalmasabbá tenni.

Egyedülállókat randi-esttel foghatunk meg, és a belépőjegy megy a kívánt célra. „Járj egy kicsit az ő cipőjében” szlogenű kampánnyal férfiakat szólított meg egy szexuális zaklatást átélt nőket segítő szervezett Wisconsinban, és a másfél mérföldes távot magas sarkú cipőben tették meg az urak. A kő-papír-olló fundraiser pedig – a díjakat leszámítva – nem igényel különösebb anyagi befektetést.

A Charities Aid Foundation (CAF) tavalyi felmérése szerint az adakozásban dobogós helyen Indonézia, Ausztrália, és Új-Zéland végzett, és szorosan követi őket az Egyesült Államok. A CAF nemcsak anyagi jellegű adakozásra volt kíváncsi, hanem arra, hogy az elmúlt egy hónapban segített-e a megkérdezett idegennek, vagy áldozott-e szabadidejéből valamennyit alapítványok, rászorulókat segítő szervezetek támogatására. A megkérdezett 144 ország listáján mi a 120-dik helyen állunk Ecuador és Fehéroroszország között.

Az első húszban a jóléti társadalmak mellett a földrengést szenvedett Haiti, a polgárháborúk sújtotta Sierra Leone, valamint Nigéria is szerepel. A listát pedig Görögország és Jemen zárja.

Jövő héten elvisszük az egyik kutyát sétálni, hogy Léna számára is kézzelfoghatóvá váljon, hova került annak a pár órának a gyümölcse, amit kavargatással és a sütik árulásával töltött. Remélem, mindez néhány magot elültet a lányomban, elülteti a szolidaritásét, empátiát ébreszt benne. Bízom benne, hogy az élmény hatására később is késztetést fog érezni arra, hogy a nála elesettebbeknek segítsen. És még valamire emlékezteti majd: hogy a tetteinek igenis van hatása.

Ha tetszett szerzőnk írása, és szívesen olvasgatnál még tőle – vagy kíváncsi vagy, hogyan él egy amerikai-magyar család most éppen Kínában, akkor látogasd meg a Facebook-oldalát is!

Trembácz Éva Zsuzsa