–

Ildi története nem a 2018. február 12-i diagnózissal indult útjára, hanem sokkal korábban

Tizenkét éves volt, amikor pajzsmirigy-túlműködést állapítottak meg nála, ami a következő kilenc évben megkeserítette az életét. Addig mozgékony volt, utána háttérbe szorult a sport. Gerincproblémákba torkollt a mozgásszegény életmód, amit még megspékelt az egészségtelen táplálkozással. 

Fél évvel a diagnózis előtt döntötte el, hogy ebből elég, életmódot vált. Valamit érezhetett…

Egészségtelen életvitel azonban csak részben felelős a történtekért 

„Anyukámat 2011-ben veszítettem el. Váratlanul, tüdőembóliában hunyt el. Egyedül volt otthon, nem vette fel a telefont, ezért odarohantunk. Be kellett törni az ajtót. Az ágyon feküdt. Megpróbáltam az újraélesztést, bár láttuk, hogy már késő. A mai napig nem dolgoztam fel az elvesztését. A mindenem volt.”

Ildi úgy érzi, ez is közrejátszott abban, hogy ma a mellrákkal harcol

Meg persze sok minden más is. Küzdelmében sokat segíti neki kutyája, Kawan és a macskája.

„2016-ban egy csomót tapintottam a bal mellemben. Nem ijedtem meg, mert 1998-ban már volt egy műtétem, egy nagyra nőtt jóindulatú fibroadenomát távolítottak el ugyanígy a bal mellemből. De azért elmentem orvoshoz. Vékonytűs mintavétel után újra jóindulatú fibroadenomát diagnosztizáltak, azt mondták, félévente járjak ellenőrzésre. Jártam, nem hanyagoltam el. 2017 októberében azt mondta a doktornő, nőtt a csomó, ne várjunk fél évet, három hónap múlva menjek vissza. Januárban már ultrahangon és mammográfián is látszott, hogy van mellette más is. Vastagtűs biopszia, február 12-én diagnózis: mellrák.

Az első reakciója a sokk volt

Mintha egy másik dimenzióba került volna. 

„Amikor a doktornő azt mondta: »Ildikó, foglaljon helyet«, már tudtam. Elképzelhetetlen volt, hogy velem kapcsolatosak legyenek ezek a szavak: „rosszindulatú, tumor, mellrák, kemoterápia«. Mára már megszoktam, megedződtem. Ültem ott a széken, néztem a doktornő arcát, hallottam, hogy nekem beszél, de távolról jött a hangja, egész máshol voltam. Cikáztak a gondolatok. Rögtön az állataim és a családom jutottak eszembe, meg az áprilisi »Hard Dog Race«, amire már beneveztem. A legjobb barátnőmet hívtam fel először. Ő az, akit testvéremként szeretek, aki jóban-rosszban mindig mellettem áll. Majd hívtam a nővéremet, az apukámat. Mindhárman azt mondták: »minden rendben lesz, megoldjuk«!”

„Emlékszem, vezettem hazafelé és néztem az embereket

Arra gondoltam, vajon nekik mi a történetük, nekik hogy telik a napjuk. Jött egy lány, telefonált és nevetett. Irigyeltem. Érdekes, hogy nem a halál gondolata ébredt fel bennem, csak egy általános félelem. Persze eszembe jutott, hogy a rák halálos betegség is lehet, de szinte az elejétől féken tudtam tartani a félelmemet. Talán ez a legnehezebb ebben a harcban. Aztán persze az sem volt könnyű, hogy tudtam, rengeteget leszek orvosnál, kezeléseken, felborul az életem.

Két napnyi tétovaság után megráztam magam, és elindultam az úton

És mennyire igaz, hogy csak el kell indulni, nem kell látni az utat. Ahogy haladtam előre, úgy tisztultak ki a dolgok. Egyre több mindent tudtam meg a betegségemről, megismertem az orvosaimat, a lehetőségeimet. A zűrzavart kezdte felváltani a rutin. Ezért is beszélek a betegségemről, mert tudom, milyen ott állni egy diagnózissal a kézben, elveszve, sokkos állapotban. Ha csak egyetlen embernek is segítek a példámmal, akkor már megérte.”

Idén nőnapkor műtötték

Emlőmegtartó operáción esett át, a melle negyedét távolították el. Az őrszem nyirokcsomót is kivették, az van legközelebb a daganathoz. Negatív lett a szövettan, a hónaljban sem volt áttét. Négyféle kezelést kap: sugárkezelést, kemoterápiát, hormonkezelést, és biológiai kezelést.

„A műtétig alig pár embernek mondtam el, nem akartam sajnálkozást, negatív energiákat. A műtéten akartam túllenni, és addig is megtettem mindent, hogy ne változzon rossz irányba a daganat. Sokan dögnek hívják a rákos daganatot. Én sosem így tekintettem rá. Egy ellenfélnek tekintettem, akit le kell győzni. Nagyon erős ellenfél, akit nem lehet félvállról venni. Higgadtan mentem be a kórházba, tudtam, hogy minden idegeskedés duplán árthat. Majdnem sikerült is ezt tartanom.

De sajnos megtörtént az, ami talán csak egy szappanoperában fordul elő

A nővérem kísért be a kórházba a műtét előtti napon. Sokat kellett várni, míg ágyat kaptam. Ő nem érezte jól magát, és kora délután visszaindult a munkahelyére. Mikor odaért, a kollégái látták, hogy nagy baj van, mentőt hívtak hozzá. Szívinfarktussal vitték kórházba, ahol rögtön szívkatéterezést csináltak. Hat évvel idősebb nálam, soha nem volt baj a szívével. Szerencsére jól van, én szombaton jöttem ki a kórházból, ő vasárnap. A műtét után öt héttel már újra dolgoztam.”

A szövettan, majd a kiegészítő vizsgálat megállapította, hogy HER2++ daganata van

Vagyis agresszívebb, könnyebben adhat áttétet és könnyebben kiújulhat, ezért muszáj mind a négy kezelésben részesülnie. 

„Tizenkét kemoterápiát kaptam, amivel együtt elkezdték a biológiai kezelést, aminek Herceptin a neve. Ez a daganattípusom célzott kezelése. 2011 előtt ez a daganattípus nagyon rossz prognózisúnak számított, mára ennek a kezelésnek köszönhetően sokat javult a gyógyulási arány. Minden héten, pénteken kaptam a kemót, direkt így kértem, hogy a hétvégi pihenés után tudjak menni dolgozni. Rengeteg rosszat hallani a kemoterápiáról. Valóban nagyon nem jó dolog, de nem engedtem, hogy ledöntsön a lábamról. Sikerült. Végig dolgoztam. A kemó után tizenkilenc sugárkezelést kaptam, a biológiai kezelést a kemó alatt is adták infúzióban, most már injekcióban kapom háromhetente. A hormonkezelés három hónapja tart, és még minimum öt évig fog. Nem egyszerű a mellékhatásokkal élni, de próbálok türelmes lenni. Talán az zavar a legjobban, hogy a kezelések terhelik az ízületeket, így a sportolás, mozgás, sokszor nehezemre esik. De a lényeg, hogy élek, és még élni is akarok jó sokáig.

Üzenet a sorstársaknak

Ildi üzent azoknak, akik hasonlóan súlyos betegségben szenvednek:

„Sosem szabad feladni! Az én taktikám, hogy minden helyzetben megkerestem a jót. Mert minden rosszban van jó is. És csak erre szabad fókuszálni. Kell keresni valamit, ami előrevisz. Család, barátok, munka, egy álom, egy cél, bármi, amiért képes vagy küzdeni. Amikor megnyerünk egy kis csatát, az iszonyatos erőt tud adni. És nem szabad szégyellni a betegséget. Magyarországon a rák tabutéma, pedig beszélni kell róla. Fel kell hívni a figyelmet a megelőzés és a szűrések fontosságára. Ha nyíltan, őszintén beszélünk róla, akkor a környezetünkben élő emberek is könnyebben találják meg a hangot velünk ebben a témában. Nem sajnálkozni fognak, hanem megértik a helyzetet, és a segítségünkre lesznek a maguk módján. Erősnek kell lenni, de ez nagyon fárasztó, ezért néha ki kell kapcsolni, elengedni mindent, ami nem a gyógyulásunkat szolgálja. Ébernek kell lenni, de élni az életet, és ami a legfontosabb: félelem nélkül élni.”

Teljes joggal vetődik fel a kérdés, hogy ilyen helyzetben miért vállalta Ildi a kutyás futóversenyeket

Miért érezte úgy, hogy neki, az állapota ellenére, ott a helye az április 28-ai piliscsévi és a szeptember 15-i csehországi „Hard Dog Race”-en.

„Imádok kutyázni, Kawant négy–öt hónaposan fogadtam örökbe a Rex Alapítványtól, most lesz hatéves. Keverék kutya, egy bohóc és egy vadász keveréke, hatalmas szeretettel megspékelve. A neve maláj nyelven azt jelenti: Barát. Sok viszontagságon vagyunk túl, rengeteget csavargunk együtt. 2017-ben érdeklődtem komolyabban a HDR iránt, de a nyaki gerincsérvem miatt nem tudtunk nevezni. A verseny fotóit látva azonban tudtam, hogy ott a helyem. Az első között, januárban neveztem, február 12-én azonban jött a diagnózis… Érdeklődtem a szervezőknél a lemondási határidőről, leírtam, milyen helyzetben vagyok, és azt is, hogy akarnék indulni, csak, ugye, képlékeny minden. Példaértékűen mellém álltak, azt írták, hogy csak a gyógyulás fontos, a többivel ne foglalkozzak.

A műtét előtti napon meséltem a betegtársaimnak, hogy mire készülök, csak néztek kikerekedett szemmel

Egy kicsi megingást csak a műtét után éreztem a szorítókötés alatt. Nagyon kellemetlen érzés volt, bámultam a plafont, és arra gondoltam, hogy fogok ebből kijönni pár hét alatt. Aztán amikor levágták a kötést, és szó szerint fellélegezhettem, újra kitisztult minden, csak a cél lebegett előttem. Ám még mindig ott volt a kérdés, kell-e kemo, és ha kell, mikor kezdem. Április 26-án tudtam meg, hogy kemoterápiára is szükségem van, 27-én már elkezdhettem volna, de mivel az onkológus doktornőm végig tudta, hogy versenyre készülök, eltolta egy héttel, így 28-án ott álltunk Kawannal a rajtnál Piliscséven.”

Ildi örökké hálás lesz a szervezőknek, hogy ilyen rugalmasan álltak hozzá.

Szinte eksztázisban futotta végig a versenyt 55 perc alatt

Minden akadályt ügyesen vettek Kawannal, szárnyalt a boldogságtól.

„Nem gondoltam arra, mi vár még rám, csak azt éreztem, hogy jobb helyen nem is lehetnék, és nem cserélnék senkivel. Csak én meg a kutyám, együtt tűzön-vízen át. A szervezetem olyan dózist kapott boldogságból, hogy a kemónak, amit május 3-án kezdtünk el, esélye sem volt ledönteni a lábamról.”

Ekkor már tudta, hogy kell egy következő cél, ami mi más lehetett volna, mint a szeptember 15-i csehországi „Hard Dog Race”.

Tizenöt sugárkezelést írtak elő a számára, de plusz néggyel meg kellett toldani

Így csupán tíz napja maradt az utolsó sugár és a verseny rajtja között.

„A napsütéstől tartottam a legjobban, mégiscsak sárban, vízben kellett helytállnom a versenyen. De beprogramoztam az agyam, hogy ebből is gond nélkül keveredjek ki. Így is lett. Nemhogy nem égtem le, de még csak meg sem pirultam. A barátnőmmel és a kutyámmal vágtunk neki az útnak. A rajtnál aztán odajött hozzám Púza András főszervező, és megkérdezte, lefuthatná-e velünk a pályát. Becsüli az erőmet és a kitartásomat. Nagyon jólesett a figyelmessége, csak nyeltem a könnyeimet. Fantasztikus pálya volt, csodaszép helyszín. Hazafelé felszínre jött minden. Sírtam. És még utána két napig. Nagyon sokat adott nekem a HDR. Ha minden jól alakul, és a kutyám is úgy akarja, akkor jövőre még hosszabb távon indulunk.”

Ildi nem temetkezik bele csak a versenyzésbe, alapos elemzésbe fogott, miért is találta meg a betegség

„Sok mindenre rávilágított a rák. Tudom, hogy miért kaptam, tudom, miken kell változtatnom. Egyáltalán, hogy változtatnom kell, ami nekem mindig nehezemre esett, pedig tudom, az mindig jót hoz. El kell hagynom rossz beidegződéseket, többet kell foglalkoznom magammal. Megpróbálok kevesebbet stresszelni, egészségesen táplálkozni, és a lehető legtöbbet mozogni. A rák vagy más súlyos betegség nagy tanító. Én például türelmet tanulok egész életemben. Ez egy hosszú folyamat, amin nem lehet végigrohanni. Bár én nem érzem magam betegnek, nincs betegségtudatom, de még hosszú évek lesznek, míg nyugodt szívvel kimondhatom, hogy győztem! Nagyon klassz embereket ismertem meg. Sorstársakat, orvosokat, nővéreket. ”

A változás a környezete számára is feltűnő

De saját magának is tudott meglepetést okozni. Tudta, hogy erős, de rádöbbent, hogy még annál is erősebb, mint amit feltételezett magáról. Erőt ad neki az a tudat, amin már átment. És persze merít a környezetéből is.

„A műtét után nem titkoltam tovább a dolgot. Felvállaltam a betegségemet, a Facebookon is beszámoltam róla az ismerőseimnek. De mindezt úgy, hogy érezzék, nincs gond, jól vagyok. Nem akartam, hogy sajnáljanak. Látták, hogy folytatom az életem úgy, ahogy eddig. Sokat viccelődöm, gyakran a kutyám nevében posztolok, sok embert vidítok fel ezzel. Mindenki mellettem áll, küldik a sok pozitív energiát, a kedves üzeneteket. Nincs nap, hogy ne érdeklődjön valaki a hogylétem felől, rengeteg szeretetet kapok, és ez hatalmas erőt ad.”

A versenyekkel kapcsolatos álmait már most dédelgeti, de van egy másik nagy terve, amire mostanában, amikor elérte ez a sorsfordító betegség, egyre többet gondol.

„Szeretnék változni. Változtatni. Régi nagy álmom vidéken élni. Kecskét, birkát, baromfit tartani. Talán ezek sem megvalósíthatatlan álmok, nem igaz? ”

 

Tamás Rita

Képek forrása: Bokodi Ildi