–

Amikor anya lettem, minden új volt. A kételyek, a nehézségek, az örömteli pillanatok, az a soha előtte nem tapasztalt súlyú kimerültség, egyszóval minden.

Aztán az ember belerázódik, és bár mindig akadnak kihívások, jó esetben egyfajta magabiztosság is kialakul, úgymond belejövünk, hisz muszáj.

Így volt ez nálunk is. Aztán várandós lettem újra négy év után, és kezdődött minden elölről. Vagy mégsem?

Ezeket a változásokat tapasztaltam magamon, a második gyerekem születésekor:

1. Az izgulás

A várandósság kilenc hónapja alatt nem izgultam feleannyira sem, mint első alkalommal. Már egyszer végigcsináltam, tudtam, hogy a testem jelez, bármi van, csak figyelnem kell rá. Nem bújtam a netet, a gyakori kérdéseket, csoportokat, nem vettem szakkönyveket, nem görcsöltem, mint anno. Magamra, magunkra figyeltem és hallgattam.

2. A hüvelyi úton történő szülés

Az első szülésem császármetszéssel végződött, másodjára hüvelyi úton akartam szülni.

Már a terhesség előtt sokat olvastam a témáról, így nem készültem aktívan többet a szülésre, mindössze annyiban, hogy nagyon alaposan megválasztottam, kikkel fogok szülni. Lélekben kellett a legtöbbet készülni, megtanulni bízni magamban és a környezetemben, elengedni az elvárásokat, félelmeket, hisz anno minden tudatosság nélkül vágtam bele a szülésbe, meg is lett az eredménye.

Ezúttal a dúla, választott orvos, szülésznő és a férjem kísérésével szültem, a legnagyobb békében és szeretetben.

3. Gyermekágy, szoptatás

Első alkalommal depressziós voltam, egy hosszú, kemény vajúdást követő traumatikus császármetszés után nem volt sem aranyóra, de még minimális összebújás sem a kicsivel, nem is sejtettem, milyen fontos a bőrkontaktus, a szoptatással kapcsolatban is egyik hiba követte a másikat.

Nagy nehezen, majdnem három hónap után találtunk igazán egymásra, és onnantól tudtam rendesen szoptatni is.

Második alkalommal a szülés után azonnal mellre tették a picit, és onnantól kezve egy percre sem vitték el tizenkét órán át. Akkor mérték és mosták meg, azt is felületesen, hogy megmaradjon rajta az értékes magzatmáz.

Kezdettől fogva igény szerint szoptattam, és nem volt semmi, de semmi probléma. Anno volt termelés gond, tápszer, cumizavar, tejkő, na, most pont a túl sok tej volt a megoldandó kihívás, de így legalább lettek tejtesók is. A gyermekágy második gyereknél persze már zajosabb, mozgalmasabb, de így is meghittebb volt, sokkal több volt a bújás, a bőrkontakt, már tudtam, milyen gyorsan elmúlik ez az időszak.

A felépülést illetően össze se lehet hasonlítani a kettőt, az egyik egy hasi műtét volt. Persze mivel második alkalommal volt repedés, horzsolás, vágás (rakétát szülni már csak ilyen), voltak fájdalmak így is, de sokkal hamarabb gyógyultam.

4. Kütyük, eszközök, játékok, kencék

Nem vettünk semmi fölösleges cuccot. Már tudtuk, nekünk mi (nem) válik be.

Nem vettünk babakocsit, helyette inkább hordozókendőket. Kiságy helyett babaöböl, egy halom új babaruha helyett turiztunk, kezdettől fogva mosható pelus, illetve részidős EC, avagy ürítés kommunikáció (erről ITT írtam bővebben), játékot nem vettünk, megőriztük a bátyó cuccait, összesen két természetes anyagból készült játékot kapott a kisleány, mint a szivárványos fagolyó morzsolgató, vagy nálunk a Zsófika névre hallgató kaucsuk zsiráf.

Anno volt méregdrága elektromos hintaszék, most kaptunk egy rugós hintát, ami gyakorlatilag helyettem altat.

Szinte semmilyen kencét nem használunk most. Anno, a boltok által ajánlott kokszokkal tömött szaroknak mind bedőltünk, csak mert ismertek voltak. Babaolaj, hintőpor, sampon-tusfürdő, gyógyszertári cuccok, popsikrémek, popsitörlők… Te jó isten! Hát, most egyiket se használjuk, és láss csodát, nincs is semmi gond a pici bőrével. Tiszta shea vajjal vagy kókuszolajjal bekenem, ha száraznak látom, amikor kipirosodott a feneke egy betegség alatti antibiotikumos kezelés után, akkor gyógyító gyapjút tettem rá és lanolint. Ha van mit, azt csapnál lemosom róla, de ez az EC miatt igen ritka.

Szóval egy szó, mint száz, töredék áron kevesebb, ámde sokkal jobb cuccokkal vettük körbe a kicsit és magunkat.

5. Na, de az igazi kérdés az, hogy a nevelésben mit csinálok másképp?

Egyelőre Lenke Róza nyolc hónapos, így még ez nem derülhetett ki, de ami már most látszik, hogy nem ugrom hozzá azonnal. Persze sírni nem hagyom, reagálok, soha nem ignorálom. De nem hagyok félbe mindent azonnal, ha felsír. Egyszerűen nem mindig megy, másrészt ezzel becsapom, mert a dolgok nem ilyen egyszerűek.

Nem nagyon látom, hogy nehezére esik várakozni, és ezt annak is tudom be, hogy ehhez szoktattam/tuk.

Tudom már, mik azok a kis harcok, amiket nem szükséges megvívni, és mik azok, amiket muszáj. Előbbire példa, hogy egye meg a vacsit, utóbbira példa, hogy az utcán, ha azt mondom állj, akkor állj.

+1. Ami komoly változás

Tudom, hogy fogok hibázni.

Tudom, hogy hiába csinálok mindent a legjobb tudomásom szerint, benne van, hogy nem sül el jól. Azt is tudom, hogy sosem lesz könnyebb, már nem várom, hogy jöjjön a könnyebb korszak, mert olyan nincs. Mindig más miatt nehéz.

Viszont a két gyerek még a legrémesebb napokon is megajándékoz olyan pillanatokkal, amikért összeteszem a két kezem. És már tudom, hogy minden perc huss, tovaszáll, és muszáj megélni minden egyes másodpercet, bármilyen közhelyesen is hangzik.

Első, második, sokadik gyerek, mindegy is.

Az idő ugyanolyan félelmetesen és szélsebesen múlik.

Szabó Anna Eszter

 A képek a szerző tulajdonában vannak