–

A másik nemről való tudásunkat jórészt a médiából szerezzük. Aztán a hétköznapi valóságunk soha nem kerül köszönőviszonyba sem az ideával. Tartunk egymástól.

A férfiak szerint minden nő olyan férfit akar, akinek annyi az esze, mint Steven Hawkingnak, olyan vicces, mint Woody Allen, sármos, mint Richard Gere, izmos, mint Rambo, úgy teljesít az ágyban, mint egy pornófilm hőse, annyi pénze van, mint a Jeff Bezosnak, szereti őt és támogatja abban, hogy önmaga lehessen, ha tetszik a családban, ha tetszik, a karrierben.

A nők szerint a férfiak alanyi jogon igénylik az engedelmes és hű feleséget, reggelente a tiszta inget és zoknit, a tűzhely melegét, meleg vacsorát egy üveg hűs csopakival. A nő olyan legyen, mint Cate Blanchett (hirtelen más nem jut eszembe) virtuóz a szerelemben és nevessen a hülye vicceiken, úgy mondják: inspirálja őket! Respektálja a szabadságukat! Még a korára vonatkozóan is van matematikai képletük: A nő kora legyen a férfi korának a fele + 7 esztendő. Szóval 18 éves fiúhoz 16 esztendős leány, 40 éveshez 27 illik.

A matematika lehet az oka, hogy mindig cserélődnek mellettük a nők.

Nem értik egymást. Pedig Aristophanesnek a Lakomán elhangzott örökbecsű metaforája szerint: a négylábú, kétarcú férfi-nő androgünt, amely már az egeket ostromolta, Zeusz hasította ketté, (így lett belőlük férj és feleség), hogy aztán – Apollon javító-gyógyító kezeléseit követően – szakadatlanul egymást keressék. Csak együtt élhetik meg az élet csodáit, amikről semmit sem tudnak Hollywoodban. Együtt bontakoztathatják ki tehetségeiket, együtt nevelhetnek az örökkévalóságnak családot, lehetnek egymás számára szeretők és szövetségesek.

Mi a fiainknak soha nem vettünk játékfegyvert. Kard lett minden botból és puska minden kóróból.

Minden férfinak szüksége van arra, hogy hős lehessen valaki szemében.

A lányunk fehér ruhás tündér akart lenni minden jelmezbálon. Minden kislánynak igénye, hogy egyszer nagyközönség előtt bevonulhasson fehér ruhában. Ha racionális X-, Y-, vagy Z generációs felnőttként le is tagadják.

Télen és tavasszal havonta meghívunk a Borteraszra egy-egy borász-kollegát, hogy a negyven vendéggel együtt kóstolgassunk jó borokat és beszélgessünk a fontos dolgokról: szőlőről, családról, életről. A közönség törzse állandó. Diplomások, vállalkozók, üzletemberek és üzletasszonyok a környékről, Budapestről, Sopronból, Ausztriából. Harmincasoktól hatvanosokig.

Judit és Józsi a vendégborászok Hegyaljáról érkeztek. Majdnem húsz éve barátaink, a gyerekeink generációjához tartoznak. A három fiukat nem volt kire hagyni, elhozták hát őket is magukkal, hogy a hosszú utazást összekössék egy rövid pünkösdi nyaralással a Balaton mellett. Tavaly nyár óta nem mozdultak ki otthonról. Amíg zajlik a műsor, Józsi vigyáz a srácokra, akik amúgy jól elvannak a mi unokáinkkal. Csopaki borokkal melegítünk. Pinot gris, Csopaki hegybor. Vendégeink borai minden évjáratban napok alatt elfogynak. Most is hordómintákat hoztak. A „Csontos”, a „Teleki” hatvan-hetvenesztendős ültetvényeinek borai régóta fogalomnak számítanak országszerte. Most is nagyot szólnak.

Bodó (Bott) Judit és Bodó Józsi

Judit agrármérnök, egyszerű történeteket mesél. Bősi lány. Józsi somorjai. A diploma megszerzése után Olaszországban dolgozott. Józsi megvárta. Semmijük nem volt, amikor összeházasodtak. Nászajándékul egy harmad hektár szőlőt kértek annak idején a Csontosban. Azt a mostanra hetvenéveset, amit aztán megifjítottak, és most a legjobb boraikat adja.

A faluban, ahol élnek, nem akartak megmaradni a fiatalok.

Azt mondták, itt még kerékpározni sem lehet. Judit és Józsi támogatókat szerzett a helyi kisvállalkozók közül, barátokkal megterveztették, a gyerekekkel pedig megépítették a pályát. Ez évekkel ezelőtt történt. A fiatalok most már maradnak.

Ők kinőtték a kis pincét és az apró házat. Megvették fillérekért a falu közepén éktelenkedő valamikori kerámiaműhelyt. Folyamatosan terveznek, építenek. Rövidesen ideköltöznek a borászattal együtt. Talán egyszerűbb lesz megszervezni az életüket.

Amúgy Józsi, aki művészettörténész, traktorozik. Judit, amikor a pincemunkák megengedik, szülői értekezletekre jár a három fiú iskolájába. „Kemény a fejük, diót lehetne törni rajtuk.”

Történeteiben az élet mindig nagyon egyszerű. Csaknem magától értetődő.

Az egytál spárgavacsora és a mi Ranolder fehérünk után nemes édes bor, a „Három édes grácia” – Stephanie, Saci és Judit közös bora zárja a sort. Barátnők Hegyalján közös borral, hasonló életszemlélettel, hasonló sorssal. Három családi borászat.

A vendégek: párok, szinglik és mozaikcsaládokban élők teljesen átlagos városi-szociológiai keresztmetszet, lenyűgözve hallgatják. Egymásra néznek. „Ilyen egyszerű lenne?” Vagy lehet, hogy az élet, amire várnak, az lenne, ami, ha el nem kapják időben, éppen elsuhan mellettük?

Másnap reggelinél Józsi beszámol arról, hogy kiskutyát szerzett, szükség lesz rá a nagyobb háznál. Judit ettől váratlanul kiborul: „azt hiszed, mindent elbírok? Sok.” Aztán megnyugszik. Berámolják a gyerekeket és a csomagokat, most két napig pihenni fognak.

Aki azt hiszi, könnyű, nagyot téved. Az embernek időnként mégis a nehezebb utat kell választania. A többi bullshit.

De az biztos, hogy Juditnak és Józsinak mindig lesz bora, amit esténként, ha a gyerekek már ágyban vannak, együtt kóstolgatnak a cserépkályha előtt, később pedig lesz mit mesélniük az unokáknak…

Jásdi István

A szerző vendégünk volt a legutóbbi, remekül sikerült Hello, WMN! esten, ahol bukásokról és felállásról, kudarcról és sikerről beszélgettünk – olvasd el a beszámolót ITT!

Egy korábbi cikkünkben már írtunk a magyar borásznőkről, köztük Juditról is, nézzétek meg ITT.

Bodó Judit remek írásait a Borsmenta oldalán olvashatjátok.

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images