Csengetnek, ajtót nyitok. A pasim áll előttem – ragyogó szemekkel –, a háta mögött a keze, megszólal: „Helló, édesem, hoztam neked meglepetést!”. Nyilván fülig ér a szám, mert egyrészt imádom a meglepetéseket, másrészt meg állati menő, milyen jó fej és romantikus a lovagom. Természetesen azonnal egy ötéves kislány kíváncsiságával fürkészem, mi lehet a kezében.

Talán tulipánt hozathatott, biztos az lehet a kezében, mert tudja, hogy mennyire szeretem.

Széles mosollyal belibben a konyhába, és előránt egy… izzót. Aztán kicseréli a tűzhely fölött sötétlő lámpában az égőt nagy boldogan, én meg csak nézek rá hülyén. A határozottan jól sikerült belépője után ókori görög félistennek, de minimum egy latin macsónak véltem, aki – miközben a fogai között rózsát tartva gitározik az ablakom alatt, énekel, és verset mond – egyszerre atomfizikus, menő sztárséf és természetesen introvertált zseni is. Ebből következően rém egyszerű alak vagyok én is, nyilván rohadt könnyű velem, hisz „nem vágyom sokra”.

Persze egy percig sem kérdés, a pasim állati jót tett velem… és ebben az összefüggésben a tulipánok felőlem mégis csak maradhatnak a holland virágmezőkön. Szóval maradjunk annyiban, hogy a pasim gyakorlatiasan figyelmes.

Mióta világ a világ, a legegyszerűbb dolgokban sem jutnak dűlőre egymással a férfiak és a nők

Engem is foglalkoztat már egy ideje, mi a béke lehetősége, és létezik-e valódi konszenzus. Szoktunk beszélgetni arról, merre tartunk, mik a céljaink, hol vannak a közös metszéspontok. Képesek vagyunk órákat vitatkozni egymással, ha nem értünk egyet, mire rájövünk, hogy a legfontosabb dolgokban mégiscsak egyetértés van: miszerint:

Felesleges megvitatni a dolgainkat, ha fáradtak vagyunk.

Tökéletesen mindegy, kinek van igaza, mert a megtett út fontosabb, mint az eredmény.

Humorérzék nélkül egymás agyára mennénk.

Vásárlás

Ha tűsarkú cipőkről és csinos ruhákról van szó, általában nem sokat teketóriázok, mégis vannak olyan helyzetek, amikor nem megy ilyen gördülékenyen a dolog, ha például új mosógépre van szükségem. Én ilyenkor sokkot kapok, túl összetett a feladat számomra, ezért kiírom a FB-falamra, hogy vennem kéne egy ilyen dögöt, és kérem az ismerőseimet, írják meg bátran, ki, mit javasol. Többgenerációs értelmiségi ismerőseim két perc alatt hajba kapnak egymással, fikázzák egymást, engem is kicsit, letörölnek, majd visszajelölnek ketten, mert leírom, hogy szárító funkciós kellene (miért nem lehetett ezzel kezdeni, én, hülye), szóval mindenkit megvisel a dolog, pedig a technikai adatokig még el sem jutottam, csak próbáltam olvasni a sorok közt, és legalább a színben kompromisszumra jutni saját magammal.

Ezer dolog befolyásol, elveszek a részletekben, közben próbálom fejben tartani, hogy ez csak egy mosógép… és nem atomfizika, de nem megy.

Nézem az ár-érték arányt, egyre többet tudok a technológiáról, és barokkosan túlbonyolítom a folyamatot, mégsem születik döntés.

A pasim ugyanezt a kört a következőképp oldja meg: beül az autójába, elhajt vele az első helyre, ahol mosógépeket lehet kapni, leparkol, besétál, dönt, és vásárol. A pulzusa mindvégig hetvenkettő marad, elég gyorsan realizálja, hogy ez csak egy mosógép, én meg dohognék magamban, hogy milyen rút rajta a nagy gomb, de ő tuti, hogy hamarabb mosna vele, mint én.

Elvi viták

Épp megyünk valamerre, a szemem csücskéből meglátom a legújabb plakátot, amitől felmegy bennem a pumpa.

– Drágám, képzeld, van most egy csöcsös óriásplakát, egyszerűen nem tudom összerakni, kit néznek ezek hülyének… el is felejtettem, mi a nevük, de valamilyen biztosítást hirdet. Nő van rajta, mellesleg push upban nyomja, zöld ruhában, hatalmas dekoltázzsal, konkrétan nem tudom összerakni a két dolgot fejben. Te érted, mi az üzenet?!”

És az én drága pasim azonnal rávágja, melyik biztosító az, mire felszalad a szemöldököm: „hogy lehet ő is ilyen egyszerű”. Azonnal hallom Csuja Imre hangját a háttérben, ahogy akciós sörről és örök életről beszél a hullámpalás mennyországban. Letörölhetetlen a döbbenet az arcomról, ő persze nem érti, mi a gondom, ezért ártatlan ábrázattal felteszi a gyilkos kérdést:

„Drágám, most mi a baj?”

Hála az égnek, hamar realizálom, hogy felesleges ezen rugóznom, hiszen épp ő a hirdetés célcsoportja, ráadásul pont én kezdtem róla mesélni. Azon gondolkodom, miért nem jutott eszembe, hogy ő esetleg épp ugyanolyan felháborítónak tartja az egészet, mint én.

Félve nézek rá, mert pontosan tudom, túltoltam a dolgot, úgyhogy elmondom neki, mekkora baromság ez az egész. Ő egyetért, mire megcsókolom a nyakát, és a fülébe búgom, hogy „régen szexeltünk”. Rám néz, nagyon röhög, és megjegyzi, hogy „tényleg elég rég volt már reggel, hiszen elmúlt dél”.

És ekkor újra rájövök, az élet egyszerű, pacifistának lenni jó, csak beszélgetni kell hozzá, a békülős szexnél sokkal jobb az állandó nyugalom, konszenzusra pedig mindig van lehetőség közöttünk, csak nem kell halálosan komolyan venni saját magunkat.

Megyeri Gabriella