–

Antoine gyöngyöző homlokkal feküdt a kanapén.

Már napokkal ezelőtt történt az eset amit felidézett, mégis veríték ült ki a bőrére, amikor beszélt. Kevés kínosabb helyzet volt az életében.

– Mit tehettem volna? Mindent elmeséltem.

A nő a fotelben feljebb tolta a homlokán a szemüveget.

Előtte az ölében jegyzetfüzet hevert, és felfirkantott rá valamit. Lábát keresztbe tette, de közben úgy lóbálta a felsőt, hogy a fény lassan hintázott a bokáján.

A férfi hiába feküdt a heverőn a mennyezetet bámulva, periférikus látásába be-bevillant a ragyogó boka. Gyakran kapta oda a tekintetét. A magas sarkú cipő lakksugara vonzotta, és belevágott a retinájába.

– Szóval ott tartottam, hogy be kellett vallanom az egész történetet azzal a budapesti lánnyal, vagy hát, inkább nővel. És mindezt a vendégek előtt. Kész tragédia volt.

– Kész tragédia! – ismételte el a nő, és meglegyezte magát a jegyzetfüzetével.

A sötét bútorokkal berendezett helyiségben megállt a levegő. A szoba komolyságot és eleganciát sugárzott, ahogy ez egy rendelőhöz illik. Egyedül a szellőzése nem volt megoldva.

„Na, tessék, a végén még nekem is úgy fog gyöngyözni a homlokom, mint ennek a férfinak!”

A kanapén fekvő Antoine-ra siklott a tekintete. Jól karban tartott ötvenes volt, legfeljebb negyvennek nézett ki. Még csak nem is őszült. Pedig amilyen nőügyei vannak, abba simán beleőszülhetett volna!

– Kész tragédia volt! – ismételte el Marie, hogy emlékeztesse a férfit, folytatnia kéne. Közben sóhajtott a hőség miatt, és kigombolta a blúza felső gombját. Majdnem elájult, muszáj volt egy kicsit szabaddá tennie a mellkasát.

A férfi lopva figyelte őt. Mintha gyorsabban kezdte volna venni a levegőt. De azért folytatta.

– Botrányos este volt, annyi szent! A feleségem kirakott a lakásból, a szeretőm azóta sem áll velem szóba. De megérdemeltem, azt kell mondjam, hogy igazán megérdemeltem.

– Megérdemelte! – ismételte el a férfi által mondottakat a nő. Mivel a legtöbb páciens nem kíváncsi arra, mit mond nekik, elég volt úgy csinálni, mint aki figyel. És az utolsó szavakat, illetve a mondandó egy-egy kulcskifejezését elismételni.

A dolog egyelőre hatékony volt.

Marie-t most olyan hőhullám kapta el, hogy kénytelen volt magát meglegyezni a füzetével. Elég gyér hűsítést nyújtott. A legyezgetés közben véletlenül előrehajolt. A kigombolt blúz most egy kicsit többet mutatott a kelleténél a dekoltázsából.

Antoine légzése egyre szaporább lett. De uralkodott magán:

– Megérdemeltem, persze! Hiszen annyi éven keresztül folytattam kettős játékot!

– Kettős játékot! – ismételte el megint Marie az utolsó szavakat, és még jobban előrehajolt. Ezt a két szót valahogy furcsán megnyomta. A keblei szinte már kiestek a melltartóból.

A férfi nem tudott másfelé nézni. Dübörgött a pulzusa.

– Vagy hármas játékot? – mosolyodott el hirtelen.

A nő először szigorúan feltolta a szemüvegét, és tollával Freud bekeretezett képére mutatott, mintha az idős analitikus egyfajta erkölcscsősz lehetne. És megvédhetné bármitől is.

Nyitott blúza elé tette a kezét, jelezve, véletlen baleset volt csupán, hogy a férfi meglátta a kebleit, és semmi szándékosság nem lehetett benne.

Antoine arcán kaján mosoly jelent meg. Lassan felállt, és odament a nőhöz. Kivette a kezéből a tollat és a jegyzetfüzetet.

Aztán levette az orráról a szemüveget.

– Ez most nem kell! Úgyis csak egy vacak üveg, amit a játék kedvéért tettél fel.

Marie tiltakozásképp feltette a két kezét:

– De kérem, mit képzel! Ez itt egy pszichiátriai rendelés, és nem egy kupleráj! 

Ám lassan ő is élvezni kezdte a helyzetet.

Tovább gombolta a blúzát.

Jól kitaláltuk ezt a pszichiáter és páciens játékot, mi? – súgta a fülébe Antoine, miközben magához vonta a székről.

– Még Freudot is kitettem a kedvedért, látod? – nevetett fel Marie.

Antoine ölelte, harapta, szorította.

A nő viszont ekkor határozottan eltolta magától:

– Egyvalamit tudnom kell!

– Bármit, drágám, bármit! – a férfi közben igyekezett a nő fülét harapdálni.

– Most, hogy már kiesett a játékból a feleséged, és nem kell számolni azzal a budapesti nőcskével sem, csak én maradtam, ugye?

– Persze, édesem – búgta a nő nyakába a férfi.

– Sok nő azt is nehezen dolgozza fel, hogy ő csak a második egy férfi életében. Nekem pedig el kellett viselni, hogy a harmadik legyek.

– Csupán te vagy, szívem, csupán te vagy! – hadarta fulladozva Antoine, aki már a szoknyát kezdte el rángatni Marie-ról.

– Hacsak nincs valami kis titkod, amiről még én sem tudok... – tette hozzá a nő, miközben Freud szakállas fejét fixírozta az aranykeretben a falon. Az volt az érzése, hogy az osztrák pszichiáter kineveti.

Megnézte alaposabban. Igen, határozottan rajta vigyorgott.

Finy Petra

Az első rész: Harminc éve – Egy vidéki lány Párizsban

A második rész: Az ismeretlen családi fotó története – Egy vidéki lány Párizsban

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/LuckyBusiness