Épp lakásfelszámolásban vagyok. Mind lelkileg, mind fizikailag megterhelő. Az összes tárgy rá emlékeztet. Maradjon a bögre, amiből minden reggel a kávéját itta, és közben semmiségekről csacsogtunk? Mi legyen a szemüvegeivel? Kinek van szüksége használt parókákra? Hova tegyem a több száz könyvet? A virágokat? A fiókokban és polcokon rejtőző apróságokat? A kőgyűjteményt, az ágyneműt? A szennyesben maradt ruhákat? A csomagolópapírokat? Nem egyszerű kérdések ezek. Van, aki azt tanácsolta, azonnal lássak neki a selejtezésnek, különben sosem veszem rá magam, mások szerint időt kell hagyni a gyászra. Akármit is választ az ember, a döntés nem könnyű, egy ember intim életterébe behatolni akkor is nehéz, ha tudod, sosem fog reklamálni miatta. Kedvenc svédjeim valószínűleg pont ezzel szembesültek, ezért kitalálták, az ember igenis kezdjen el a halála előtt selejtezni.

döstädning kifejezés a meghalni és a takarítás szavak összeolvasztása, és azt fejezi ki, hogy lomtalanítsunk már a halálunk előtt. 

A svéd szerző, Margareta Magnusson – aki önmaga is idős már, praktikus ötletekkel segíti azokat, akik neki kezdenének a korántsem könnyű folyamatnak. Megítélése szerint 50 felett már el lehet gondolkodni azon, hogy mi is az, amihez érzelmileg kötődik az ember, és mi az, amire valójában semmi szüksége. Persze ezt a legnehezebb eldönteni. Vegyük például a gyerek óvodás rajzait – ami nekem is problémát okoz, bár még nem szándékozom meghalni. Ezekből van egy halom, és valójában egyszer sem vettem elő, csak őrzöm őket töretlenül. Mert mit csinál velük az ember? Kitesz egy-kettőt a falra? És a maradék 728 darab? Egy doboz alján porosodik gyakran a padláson – már ha van. Tán egy esetben nem érdemes ezeket kidobni: ha a gyerek befutott festő lett, és el lehet őket adni, mint korai műveket. 

Magnusson úgy véli, a szelektálást a gardróbban kell kezdeni, mert érzelmileg a ruháinkhoz kötődünk a legkevésbé. Innen haladhatunk a könyvek irányába. A hivatalos papírokat is érdemes átnézni ötévente, több hatóság is ennyi évig kéri megtartani az iratokat, de az elrakott számlák nagy része is lejár egy-két éven belül. 

A személyesebb tárgyakkal már nehezebb a helyzet, Magnusson szerint érdemes egy dobozt vagy ládát összerakni, a csak számunkra sokat jelentő egykori szerelmes levelek, kitüntetések, titkos naplók és fotók számára, és ráírni, hogy kidobandó. Így a családtagoknak nem kell átrágni magukat egy csomó, nagyon személyes dolgon, ami nem nekik szól, és nem is biztos, hogy jó, ha szembesülnek vele. 

Mert egy olyan lakásban pakolni, melybe tulajdonosa már sosem tér vissza, igazán furcsa élmény. A nagyon személyes terekbe való belépés, a fehérneműk átválogatása, a fiókok mélyén rejlő jövőbeli ajándékok megtalálása érzelmi sokként hat, és bár a feladat nehezen megúszható, ha te magad időben nekiállsz a selejtezésnek, mindenkinek könnyebb lesz. 

Magnusson szerint 40 éves korunk körül már érdemes ránézni, suvasztós típusok vagyunk-e, a felhalmozás nagymesterei, vagy épp ellenkezőleg, a minimalista irányba billenünk el.

Aztán 65 év körül – a szerző svéd, ott az átlagos élettartam 8084 év közt alakul  nekikezdhetünk az érdemi munkának. 

Megítélésem szerint előtte is érdemes, érzelmileg is felszabadító megválni azon tárgyainktól, melyek csak a helyet foglalják, ráadásul többletbevételt is generál, ha megszabadulunk a csak a helyet foglaló könyveinktől, ruháinktól vagy a húsz éve őrzött elefántgyűjteményünktől. 

Maga a szelektálás nem bonyolult. Minden egyes tárgyat át lehet nézni, és feltenni a kérdést: 

Használtam az adott tárgyat az elmúlt év folyamán legalább egy alkalommal?

Szeretem az adott tárgyat?

Ez az egyetlen ilyen tárgyam, vagy van másik? 

Valakinek örömet tudnék vele szerezni?

Így gyorsan lehet szelektálni, és lehet, hogy rádöbbensz, mi az, amiből folyamatosan csak felhalmozol, ahelyett, hogy beérnéd néhány darabbal. Nálam ez a helyzet jegyzetfüzet és toll fronton, habár évente kétszer selejtezem a tollaimat javaslom őket a postán vagy okmányirodában leadni, ott örülnek neki, mert fogyóáru a toll , de mindig újabbak bukkannak fel, holott csak néhányat használok. Értelemszerűen ez csak a működő tollakra vonatkozik, a többi a szelektívbe kerül. 

A konyha újabb neuralgikus pont lehet bár ott talán egy hozzátartozónk sem fog sírógörcsöt kapni a selejtezés során , mert az ember hihetetlenül sok mindent képes felhalmozni. A derelyevágótól mikor vágtál utoljára derelyét? a tojásaprítóig nagyon sok tárgy várja, hogy használatba kerüljön, de hiába. Ha döntésképtelen vagy, pakold bele az összes konyhai eszközt egy nagy ládába, majd onnan vedd elő. Ha három hónap múlva is benne marad néhány eszköz, akkor azokra feltehetően semmi szükséged nincs. Mehet a Cseritibe vagy a barátoknak

Ezen elvek mentén érdemes haladni, bár a praktikus tárgyak selejtezése jóval egyszerűbb, mint a dísztárgyaké, de azoknak is neki kell állni egyszer. Nem, ez baromira nem egyszerű, én például nagyapám szobraival szenvedek, amelyek mások számára nem értékesek, viszont sok helyet foglalnak, és már látom magam előtt, amint a gyerekem is ott áll majd – remélem sok év múlva – előttük, és azon tanakodik, vajon hová tegye a dédnagypapa alkotásait? Mert szobrot ugye, nem dob ki az ember..

A praktikus tanácsoknál maradva, ne állj neki egyszerre mindennek, szobáról szobára haladj, az sikerélményt ad, és nem fogsz hetekig, hónapokig dobozokat és zacskókat kerülgetni.

A szemetet azonnal dobd ki, ne mélázz felette, ne túrd át újra és újra, és ne kezdj azon gondolkodni, mire is lehetne még jó az adott holmi. Ha egyszer kidobásra valónak ítélted, akkor az már szemét, vagy ahogy a kártyában mondják: ami ragad, az tapad. 

Ha ezt lassan elkezded csinálni, neked is felszabadító lesz, na meg az utánad következőknek is. 

Zimre Zsuzsa 

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: iStock by Getty Images/ElenaNichizhenova