Talán ti is voltatok már olyan élethelyzetben, mikor egy-egy döntés súlya akkorára nőtt, hogy elindulás helyett inkább megállt az élet. Hirtelen fontos lesz a nagytakarítás, fel kell hívni a nagymamát… és még egy sor dolgot bevetsz ilyenkor, hogy húzd az időt, de hiába. A nyomasztó helyzet szüntelenül elszívja az energiádat.

Dönteni kell arról, hogy reggel mit veszel fel, ebédre mit eszel, szakíts, házasodj, hova menjen a gyerek iskolába… Millió és millió helyzet, és ugyanennyi lehetőség a sikerre, valamint a bukásra is. Tulajdonképpen minden egyes nap, minden életszakaszban folyton döntéseket kell hozni. Ezek lehetnek jók, rosszak, kielégítők, vagy nem, de alapvetően mindegyik a gondolkodásmódodat tükrözi. Nem egyszerű megítélni, hogy melyik döntés tekinthető jónak, és melyik rossznak. A jóról és rosszról alkotott felfogás is lehet téves – méghozzá a rendelkezésre álló információk minősége szerint.  

A definíció szerint döntésnek tekinthető az a helyzet, mely során alternatívák közül lehet választani. A döntést információkra alapozzuk, és helyzettől függően a legnagyobb hasznosság elérésére kell törekedni. De kinek mit jelent a haszon?

Van, aki így-, van, aki úgy dönt

Két ember például telefon előfizetést- és készüléket választ: Az egyik hetekig nézegeti az ajánlatokat, igyekszik a saját szokásait is figyelembe venni, megkérdezi az ismerősit. A másik pedig bemegy abba az üzletbe, amelyik a legközelebb van lakásához, és rábök egy telefonra, ami abban a pillanatban megtetszik neki. Ki döntött jobban? Még az is előfordulhat, hogy a hirtelen döntéssel sokkal jobban járt az, mint aki túlagyalta, és végül rosszabbul járt, mint a másik.

Gyakran azért halogatunk fontos döntéseket, mert a legjobbat szeretnénk meghozni. Ilyenkor az összes választás összes későbbi kimenetelét, annak ránk- és a családra gyakorolt hatását, és ki tudja még mennyi dolgot próbálunk – egy óriási számítógéphez hasonlóan – kielemezni, értékelni. Ez a „racionális döntéshozatal” modellje.

A közgazdasági Nobel-díjas Herbert Simon így vélekedik erről: Óriási kapacitást igényel az összes lehetőség számbavétele és az összes lehetséges következmény értékelése. Ha a döntéshozó arra törekedne, hogy a legjobb döntést hozza, biztosan zsákutcába futna, sőt: döntésképtelenné válna. Simon a racionális döntéshozatal modelljét irreálisnak tartja, mert túlzott elvárásokat támaszt a döntéshozók mentális képességeivel szemben.

A valóságban a döntést hozó ember eléggé korlátozott kognitív képességekkel rendelkezik, és a számára rendelkezésre álló információk is szintén korlátozottak. Maximalizáló döntések helyett inkább a kielégítően/„elég jó döntések” meghozatalára érdemes törekedni. Ezt Simon „korlátozott racionalitási elv”-ként írja le.

A közgazdaságtanból született döntéspszichológia egyik neves képviselője, a szintén Nobel-díjas Daniel Kahneman több évtizeden keresztül kutatta a racionális modellnek ellentmondó döntéseket. Kiderült, hogy ezek elég gyakoriak mindennapjainkban, és eredményei szerint ugyanarról az objektív dologról máshogyan döntünk a megfogalmazástól függően.

Például, ha valamiben a győzelem esélye 50 százalékos, azt máshogyan kezeljük, mint ahol a vesztés esélye 50 százalékos. A veszteség pszichológiai súlya jóval nagyobb, mint a nyereségé.

Ugyanazt a dolgot tekinthetjük nyereségnek és veszteségnek is

A döntés lényege, hogy vannak választási lehetőségeink. Minél több van, annál szabadabbnak érezhetjük magunkat, csak az a kérdés, hogy tudunk-e mit kezdeni ennek a szabadságnak a felelősségével… Meg tudunk-e barátkozni azzal a felelősséggel, hogy valamilyen szempontból rosszul is dönthetünk? 

Nézz meg egy helyzetet, amelyben szerinted rosszul döntöttél:

– az akkori fejeddel, ismereteddel, önismereteddel tudtál-e volna más döntést hozni?

– az új helyzet milyen új ismereteket, embereket, gondolatokat hozott be életedbe?

– tudtál-e valamilyen értelmet adni annak az adott „rossz” döntésnek?

Az is egy döntés, hogy egy objektív történést a nyereség vagy a veszteség szemüvegén keresztül nézünk-e. De utólag teljesen felesleges azon agyalni, mi lett volna, ha máshogy döntünk. 

Sebők Franciska