–

Meghatározó élmény volt megírni a tíz legfontosabb gondolatot Hesna videósorozatának utolsó epizódjából (ITT olvashatjátok), Márky Ádám szavai utána is velem maradtak: „egy döntés vagy fontos, vagy könnyű”. A könnyű döntések nyilván nem okoznak különösebb erőfeszítést semmilyen szinten, és nem is olyan kockázatos egy hozzájuk kapcsolódó esetleges rossz kimenetel. A fontos döntések viszont valami lényeges következménnyel járnak, meghozataluk pedig sokszor nehéz, és teljes embert kíván.

Huzamosabb ideig ilyen fontos döntéseket meghozni rettentő kimerítő, és ha rá is kényszerítjük magunkat, nem biztos, hogy jó vége lesz: vagy leblokkol az agyunk és nem dönt többé, amíg a kimerült állapot tart, vagy az impulzusokra bízza magát. A döntési fáradtságról korábban Fiala Borcsa ITT írt nagyon informatívan.

Amikor a válasz mindenre: fogalmam sincs

A múlt héten azon kaptam magam, hogy 40 percig pörgettem a Netflix kínálatát, és képtelen voltam dűlőre jutni, hogy melyik filmet nézzem meg. Mivel már viszonylag későre járt, az az egy kitételem volt, hogy megközelítőleg másfél órás könnyedebb szórakozást nyújtson a mozi, de hát amennyi időt a keresgélésére szántam, azzal bőven kipipálhattam volna egy kétórás darabot is. Lehetetlen küldetésnek tűnt a döntés, és már majdnem hagytam az egészet a francba, mire végül az lett a befutó, amit az első tíz lehetőség között kiszúrtam. Annyira tipikus…

Hasonlóan nehezemre esik egy étteremben választani a finomabbnál finomabb falatok között is. Pedig az éhségemet biztosan csillapítaná, és valószínűleg élvezetet is okozna szinte bármelyik fogás. A túlkínálatban gyakran mégis megcsap a FOMO szele, (erről ITT írtunk korábban), hiszen valami mellett elhatározni magam, azt is jelenti, hogy az összes többi dolognak búcsút inthetek. Az elhatározás mindig magában hordozza a kockázatvállalást is, ami néha rettentően ijesztőnek tűnik.

Mondjuk ki: elfáradtam, én is, meg az agyam is. Szóval azt kértem a tesómtól szülinapomra, hogy egy teljes napig ne kelljen döntéseket hoznom. Már előre nevetek magamban (és magamon), hogy a kontrollmániámnak köszönhetően ez milyen vicces lesz majd. 

Kegyelmet adni a megbocsáthatatlannak – Mindig, minden körülmények között?

WMN Life – 2021. július 7. – SzÉ

 

Folyamatos történések láncolata

Az egész fáradtság és kontrollvesztettség (merthogy ez is benne van ebben a jelenségben) egy nagyobb bevásárlásban csúcsosodott ki, amikor kétnapi eleséget és italokat kellett különösebb útmutató nélkül vásárolnom egy népes társaságnak úgy, hogy leggyakrabban magamra főzök és vásárolok, vagy anya listáját követve végzem el a családnak a szükséges köröket. Majdnem megőrültem a végére, annyira felemésztett ez a sok apró döntési helyzet, aminek nem kisebb volt a tétje, minthogy nyolc ember éhen marad, vagy jóllakik-e. A másik oldalon meg az állt, hogy ha biztosan elég elemózsiát veszek, akkor valószínűleg megmarad egy csomó kaja, ami akár a kukában is végezheti, és ha valamit nagyon nem szeretek, az az ételpazarlás.

Ez utóbbi talán annak is a következménye, hogy mindenfelől (főként egymástól és a közösségi médiából) a tudatosság szakad a nyakunkba. Azt tapasztalom, hogy nekünk, Z generációsoknak meg különösen hangosak ezek az iránymutatások.

Környezettudatosan kell léteznünk, különben cseszhetjük, nem lesz többé kék bolygó, és akkor már azon sem kell gondolkozni, hogy huszonévesen akarok-e gyereket. Az egészségünk megőrzése érdekében táplálkozzunk is tudatosan, sőt rendszeres sportoljunk, együnk sok zöldséget, gyümölcsöt. Ápoljuk a bőrünket, az arcunkat is – tudatosan kialakított rutinok alapján, de mindenekelőtt a tudatos jelenléttel erősítsük, tartsuk meg a mentális jóllétünket is.

Váljunk tudatos fogyasztókká, de úgy igazán, az élet minden területén, mert fölhalmozni, fölösleges dolgokkal zsonglőrködni nem menő, legyen szó materiális javakról vagy a megfoghatatlan információhalomról.

A tudatosság önmagában baromi fárasztó, hiszen már az elnevezése is sugallja: ott kell lenni fejben, komoly kognitív munkát kell végezni, addig legalábbis biztosan, amíg a folyamatok nem épülnek be rutinszerűen. Választani a kismillió márka közül néhányat, amelyek majd segítenek a tudatosság véghezvitelében, ez megint egy újabb nehéz döntési helyzet.

És a java még csak most jön

Sok-sok nagyobb lélegzetvételű döntés vár, mert az élet kapujában (nagyjából, ahogy betöltötted a felnőttséget megtestesítő tizennyolcat) főleg ilyeneket kell meghozni. És előre biztosan nem tudod, hogy az adott döntés helyes lesz-e. Sőt talán nincsenek is helyes döntések.

Érettségi után mihez kezdjek magammal? Munka vagy tanulás? Igaz, egy kicsit már elegem van a tanulásból, de dolgozni olyan ijesztően felnőttes, inkább keressünk valami jó szakot.

Hova jelentkezzek egyetemre? Valami olyan szak kellene, ami érdekel, de jól is lehet vele keresni. Oké, tanár nem leszek. Maximum, ha nem vesznek föl, a gap year alatt legalább marad egy évem eldönteni, mihez kezdjek magammal.

Menni vagy maradni? Imádok utazni, vonzanak a kihívások és az ismeretlen, de szeretek az anyanyelvemen beszélni, gondolkozni, és nagyon hiányoznának a szeretteim, ha elmennék.

Jó lesz nekem ez a szak? Eltelt egy félév, de nem igazán ezt vártam, amikor jelentkeztem.

Kollégium vagy albérlet? Mindkettőnek vannak pró és kontra érvei, de a koli jóval olcsóbb.

Milyen munkát vállaljak? Egy csomóan dolgoznak körülöttem, valaki már a leendő szakmájában, más meg hostessként, szétnézek a hirdetések között.

Hova menjek szakmai gyakorlatra? Nem lenne rossz, ha a CV-mbe végre releváns dolgok is kerülnének.

Eltelt az alapképzés, menjek tovább mesterszakra is? Az még két év, és ez a diplomamunka is olyan nyögvenyelősen ment…

Kipróbáljam a cigit vagy a füvet? A barátaim között többen tolják és mindig megkérdeznek. Végül is alkoholt is iszo, néha, mégsem lettem függő.

Elmondjam a barátnőmnek, hogy mit hallottam a háta mögött? Teljesen kikészülne, ha tudna róla.

Mennyit mutassak meg az életemből a közösségi médiában? Muszáj meghúzni a határokat, de amíg csak rólam van szó, talán több belefér.

Ha már határok: hol húzódik a munka-magánélet vonala? Jó kérdés, a nemet mondás képessége még erősen gyakorlásra szorul.

Hogyan mondjam el annak a fiúnak, hogy többet érzek iránta barátságnál? Ami most van, az is olyan jó, és nem akarom elszúrni, de mintha benne is több lenne.

Vajon ő az igazi vagy ráérek még megtalálni később is? Ha most elköteleződöm mellette, lemaradok a felfedezés lehetőségéről, lehet, hogy így magamról sem tanulok meg egy csomó fontos dolgot.

Mikor költözzünk össze? Nem akarok nagyon nyomulósnak tűnni, és sajnos még a tőke is hiányzik.

Albérlet vagy szülői támogatással, hitelre saját lakás? Talán először az első, mert mégiscsak lakva ismerszik meg az ember, de más zsebébe hajtani a pénzt sem túl bölcs gondolat.

Mi van, ha véletlenül összejön a gyerek? Amíg nincsenek biztos talapzatok a lábunk alatt, elég necces kérdés.

Érdemes egyáltalán gyereket szülni erre a világra, nem önző dolog? Politikai viszálykodások, lángoló óceán, vízhiány és közben olyan sok örökbefogadásra váró kisgyerek van.

Menni vagy maradni? Nézzük meg, mi lesz jövő tavasszal.

A dilemmák és a rájuk adott rövid válaszok tetszőlegesen behelyettesíthetők. A perspektívaváltás pedig amúgy is egy elengedhetetlen képesség a fontos döntések meghozatalakor.

Deli Csenge

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Oliver Rossi