–

Nem véletlenül alszunk. Aki azt hiszi, hogy ez kidobott idő, az átaludta az elmúlt évtizedek agykutatási eredményeit. Ezekből ugyanis kiviláglik, hogy a nappali aktivitásunk alatt végbement folyamatok tökéletesedéséhez az éjszakai feldolgozás kell.

Hasonló tapasztalatokat élhetünk át akkor, ha lekapcsolódunk az internetről, ha kikapcsoljuk a telefonunkat. Az áramszünet ma ehhez kevés, olyan kiadós viharnak kellene lecsapnia ehhez, hogy a térerő is megszűnjön a közelben.

Ahogyan azt már gyerekkorunkból tudjuk, a villanydrót egyik végén generátor van, a másikon meg ott vannak a fogyasztók. Ha az internetet nézzük, itt is hasonló a helyzet, vannak a tartalmak generátorai, és vannak fogyasztók. Itt azonban lehet egy olyan csavar, amit a villanydrótnál nem szoktunk meg: a fogyasztó is válhat generátorrá, a szerep csupán elhatározás kérdése.

És itt van a kulcs: az elhatározásban. Lehet ugyanis úgy is dönteni, hogy most nem akarok tartalmat gyártani, sem fogyasztani, mert nem szükséges. Főleg, ha épp kiégett bennünk valami. Le lehet állni. Mi több, néha tényleg le kell állni. Rendszeresen le kell állni, mert ez segít megragadni a dolog természetét, és uralni az addikciót.

Olyan ez, mint a száraz november. Ott sem az a lényeg, hogy soha többé ne igyunk alkoholt, hanem az, hogy meglássuk, mennyire tudunk uralni egy szer nélküli időszakot. Hogy mekkora a sóvárgás, ami észrevétlenül kiépült bennünk. Az internet mámora olyan erővel tart magánál, hogy azt nehezen vesszük észre. Miközben súlyos kiszolgáltatottságot hoz létre bennünk.

Az egyik kedvenc példám, a tájékozódás. Aki a navigációs szoftverek megjelenése előtt nőtt fel, az ismeri azt a helyzetet, amikor észnél kell lenni egy új városba való megérkezéskor. Térképet kell szerezni indulás előtt, de legkésőbb a városban. Meg kell kérdezni valakit az utcán, esetleg egy információs irodát találni. Vagy egy utcatérképet. Mindezek a műveletek emberi kapcsolatokat generálnak, és aktivitásra ösztönöznek. Belehelyeznek a körülöttem található fizikai térbe, ahol a térképet és az utcák hálózatát össze kell vetnem, ráadásul a fantáziámat is mozgatom, amikor elképzelem, hogy miként fogok a pillanatnyi helyemről a célhoz jutni. Közben a szemem megakad egy érdekes vagy beszédes nevű utcán, egy híres templomon, egy parkon…

A körülöttem lévő fizikai környezetről egy belső, mentális térképet alkotok, és ez az alkotás nemcsak biztonságot ad, hanem örömöt is okoz. Egy új helyet akkor ismerek meg rendesen, ha van róla egy ilyen belső térképem. Ezt leginkább sétálva, a házakat, tereket nézegetve, ráérősen alakíthatom ki. A világ megismerése közben – óhatatlanul – saját magam is sokkal jobban megismerem. Lehet, hogy betévedek egy olyan utcába, ami nem a legpraktikusabb, de tele van klassz dolgokkal. Megtartom a tévedés és a döntések lehetőségét, és az ezekhez kapcsolódó felelősséget. Felnőttként viselkedem.

A digitális eszközök elképesztően praktikusak, célratörők, meg kell tanulnunk használni ezeket, hogy szükség esetén a segítségünkre legyenek. A használatuknak azonban ára van. És nem lenne szabad többet adnunk értük, mint amennyit érnek. A figyelmünk, amit felemésztenek ezek az eszközök, pótolhatatlan kincs. A függésünk, melyet a szoftverek, alkalmazások fejlesztői kiépítenek bennünk, a körülöttünk lévő világtól, a családtól, a barátainktól foszt meg minket.

A képernyőkre tapadt emberiség – kedves most is képernyőt bámuló olvasó – ijesztően unalmas.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ezen eszközök nélkül lehetetlen létezni manapság. Nem is az a kérdés, hogy ki kell-e dobni minden kütyüt, hanem az, hogy tényleg csak annyit- és arra használjuk-e ezeket, amennyire valóban szükségünk van?

Az áramszünetre felkészülünk azzal, hogy van a lakásban gyertya és gyufa. A netszünetre is fel kell készülni megfelelően, hogy a bekövetkező csendet uralni tudjuk. A legjobb az, ha tényleg mindent kikapcsolunk egy napra, még a telefonokat is. Ha a közvetlen rokonokat és munkatársakat, akiket hozzászoktattunk ahhoz, hogy a hét minden napján folyamatosan elérhetők vagyunk, értesítjük, hogy szombaton vagy vasárnap elérhetetlenek leszünk, akkor nem fognak aggódni, és nem kell erre hivatkozva megszakítani a nyugalmunkat.

Nagyon sok olyan forrás van, ahonnan ötleteket meríthetünk a kilépéshez, léteznek például ilyen könyvek, és használhatjuk nyugodtan az internetet is efféle tippek keresésére az előkészületek során, legalább lesz valami értelme az online szörfölésünknek. Aztán már menni fog magától, mert lesz benne rutinunk, és szabadabban merünk gondolkodni.

Sokszor egyetlen ilyen nap is elegendő ahhoz, hogy rájöjjünk, milyen sok dolgot meg tudunk oldani az eszközeink nélkül, mennyi időnk szabadul fel egymásra és önmagunkra.

Olvashatunk egy nagyot, kirándulhatunk, írhatunk naplót, sportolhatunk. Létezik hashtag nélküli vacsora, városlátogatás, alkotás.

Úgy hívják, hogy élet.

Rá lehet szokni.

 

Kökéndy Ákos 

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/wavebreakmedia