– 

Felkészülésem abból állt, hogy fent nevezett szakember online megjelent, kamaszkor témájú írásait elolvastam, és elmentettem. Gyűjteményemet egyszerűen csak „mumusnak” neveztem el. Ezen kívül előszeretettel faggattam azokat az ismerőseimet, akiknek gyermekei már a „mumus korban”, vagy azon túl voltak, kedvesen érdeklődve hogylétük és lelkiállapotuk felől. Hallottam óriási, véget nem érő balhékról, ahol a szülők külön éltek, ott el/átköltözésekről. Egy dolog vésődött belém a tanácsokat olvasva/meghallgatva: az a legjobb, ha gyermekünk kamaszkora idején mi, szülők, növényekként funkcionálunk. Akinek ez sikerül, annak nyert ügye van.

De már akkor tudtam, hogy ez a passzív növénylét nekem ez nem fog menni. Úgyhogy nem maradt más, mint bízni a lányaimban, és abban, hogy azért az a bizonyos mumus-metamorfózis elkerülhető.

Aztán szeptemberben gimis lett a nagy (15,5), és kiskamasz lett – vagyis maradt – a kicsi (12). Amikor a moziban Bea barátnőmmel megnéztem az Ötven tavasz című filmet, végigbőgtem. Igaz, hogy egy ötvenes éveit taposó nőről szól, akinek éppen kirepülnek a lányai. Tudom én, hogy ez még messze van, de olyan szépen és meghatóan mutatta be a film az anya-lányai kapcsolatot, hogy … Nem veszem el Gyárfás Dorka kenyerét, nem a filmről szeretnék írni, csak a film hatására sokat gondolkodtam. Rajtuk, magunkon.

Liza, a „kicsi”

Tudom én, hogy még odébb az elköltözés, még bőven itt vannak nekem – hála istennek. Mert annyira jó velük lenni. Akkor is, ha egyedül nevelem őket, akkor is, ha sokszor nehéz. Akkor is, ha már sokkal több a barátnős, elmenős program, ha már sokkal kevesebb a nekem beszámolósdi, akkor is, ha még mindig egy csomó dolog miatt szólni kell, vagy ha néha ultra szemtelen épp valamelyik, és akkor is, ha érzed, amit soha azelőtt: inkább hagyd, mert maga akar lenni. Szóval

most összegyűjtöttem egy csokorra valót ennek az időszaknak a szépségeiből, szigorúan a könnyed, napos oldalról. És nem, egyáltalán nem volt nehéz.

1. Könnyebbek a reggelek
Kezdjük mindjárt a reggellel. Már órára kelnek, a sajátjukra, és én még lustálkodhatok egy icipicit. Persze felkelek én is, de sokkal jobb arra ébredni, hogy ők jönnek hozzám, vagy a fürdőszobai neszezésre, mint a telefonom ébresztőjére.

2. Kevesebb kaja megy pocsékba
Mindig megmondják (kiszedem belőlük), hogy mit ennének, nincs annyi felesleg és pocsékolás, már nincs a reggel gondosan elkészített, majd délután az otthoni kukában landoló szendvics.

3. Szívek szállodája
Finomodik a gasztronómiai ízlésük, nyitottabbak a saláták felé, kipróbálnak új dolgokat, a nagyobbik reggelente néha már kávézik. Ergo kávézhatok vele. Tisztára, mint Rory és Lorelai.

4. Közeledik az ízlésetek
Megmutathatod tinikorod kedvenc filmjeit otthon, a kanapén vagy összebújva az ágyban. Moziban tök jó filmekre mehettek együtt, már semmi „Pikacsu”, és egy-egy kedvenc színházi darabot is szívesen megnéznek, mármint a felnőtt előadások közül. Anya-lánya színházi est – szerintem ez az egyik legjobb közös program. Sőt, kiállításra és egy-egy árverésre is kaphatók. (Ez utóbbi kizárólag az érdekesség kedvéért. Kezet felemelni tilos.)

Körbetekertük a Tisza-tavat (kábé 70 kilométer) hármasban

5. Könnyebb a kommunikáció
Sokat szidják a kamaszokat, amiért nehéz velük szót érteni. Én viszont az ellenkezőjét (is) tapasztalom. Értelmesen el tudják mondani a bajukat. És ez nagy segítség, mert végre nem kell találgatni, a mögöttes, igazi okokat keresni.

6. Hajrá, nosztalgia
Képbe kerülnek a fiúk, kérdezősködni kezdenek velük kapcsolatban. Te pedig így mesélhetsz a korábbi kapcsolataidról, csalódásaidról, az apa előtti (és ha van, utáni) életed érzelmi hullámvasutazásáról. Nyilván nem barátnős lelkizés megy, de őszinte és hiteles lehetsz, mert mostanra megéltél egyet s mást.

7. Digitalizálódom
Hamar képbe helyeznek, hogy mi a menőség és újdonság a közösségi médiafelületeken, ha nagyon kell, meg is mutatják, hogy használjam, de akkor garantált, hogy pár percre „viszlát, fiatalos anyuka-én”, inkább nagymaminak érzed magad mellettük. Még a Snapchatet is letöltöttem (persze segítettek)... aminek igazából semmi haszna nem volt, mert rajtuk, és a korosztályukon kívül nincs kivel kommunikálnom rajta. Úgyhogy azt inkább hanyagolom.

Panni, a „nagy”

8. Ami az enyém, az az övé – és ami az övé, az az enyém
Ha épp kifogy valami a piperéid közül, tuti, hogy az ő cuccai között találsz pótlást. Legyen az szemceruza, krém, arctonik… Ez persze fordítva is igaz. Az „ami az enyém, az a tiéd is” elv többnyire a nagyobbik szabályrendszere szerint érvényesül. Egyforma a lábméretünk, és egy-egy ruhája is jó rám (nadrágról semmiképp sem beszélhetünk sajnos). Néha kölcsönadja a cuccait, ilyenkor rögtön letagadhatok pár évet a koromból. Az én cuccaimat nem kérik kölcsön, azok ugyanis nem menők.

9. Hello, humor!

Tök jó a humoruk, és mostanra van már jó néhány közös sztorink, amire szívesen emlékszünk vissza. Olyanok, amelyeket csak mi értünk. Annyira jó együtt nevetni velük!

10. Önállóság
Teljesen önállóak mind a ketten, legyen az tanulás, közlekedés, vásárlás... vagy épp egy életmentő tészta kifőzése. Nekem belefér már egy-egy rövidebb esti program is, nem gond, ha nagy ritkán egyedül maradnak.

+1. Kisnagylányok
Bár önállóak, még bőven igénylik a gondoskodást. Én pedig igénylem, hogy igény legyen rá(m). Szeretek gondoskodni róluk, nekem ez a lételemem. Szóval azt hiszem, a kellő szabadság és a szükséges gondoskodás arany középútján haladva a kamaszkor, annak minden nehézségével együtt egyáltalán nem mumus, hanem egy elég klassz állapot. 

Riesz Eszter

 A fotók a szerző tulajdonát képezik