Megint elbuktunk egy vb-selejtezőben, az ég mégis kék, a fű pedig még mindig zöld. A tavalyi  EB csodaszép emléke elenyészett. A csapatért Európán átvonuló, világszerte megcsodált szurkolóhad az utolsó meccs után elzavarta a játékosokat, amikor ők meg akarták köszönni a szurkolást. A magyar futball betegecske, köhécsel, de leginkább olyan, mintha elment volna az életkedve.

Pedig mikor kellene lelkesen szárnyalnia, ha nem egy olyan érában, amikor deklarált állami szándék jól tartani és folyamatosan finanszírozni?

Lássuk: mi hiányzik a magyar fociból?

1. Tehetség?
Ezt nem tudom. Elvileg minden gyerek, aki egy NB I-es csapatba befér, annyival tovább jutott bármelyikünknél, akik valaha elkezdtünk lenn a téren vagy a suli udvarán labdázni, hogy abban muszáj a tehetségnek is szerepet adni. Elvileg tehát van.

2. Pénz?
Ne vicceljünk. Fuldoklik a pénzben a sportág, igaz, kábé úgy, mint a hajléktalan, amikor nyer a lottón. „Egyszerre ennyi lóvé… de jó, mit kezdjek vele? Valami majd csak lesz…”

3. Koncepció?
Elvileg minden alkalommal, amikor meghirdetnek egy új időszakot (ez azt jelenti, hogy a válogatott megint kiesett valamilyen sorozatból, és valakit el kell küldeni, mást meg kinevezni helyette), akkor koncepciókról szaval minden illetékes.

Fejlesztés, stratégia, hosszú távú koncepciók. Olyan hosszú távú, hogy mostanra ezek körbeérnék az országot.

4. Infrastruktúra?
Jó, akkor ezt hagyjuk is, minek belemenni a stadionok vs. lélegeztetőgép (zsák)utcájába, mindenki tudja, mi a helyzet. Most épp Szombathelyen adtak át új stadiont, jövő nyáron Fehérvárnak is meglesz a sajátja. Új.

5. Utánpótlás?
Az tényleg nem nagyon van, legalábbis minőségi. A mennyiség más kérdés: ma már majdnem minden focisulit „akadémiának” hívnak, állami pénzekkel vannak kitömve (a TAO-támogatás is közpénz, hiába mondják, hogy nem az), a körülményeik megfelelők. Csak sajnos a nagyon vastag támogatás a könnyebb ellenállás felé lendít mindent: a jólétből nem a tanulás, hanem a még jobb lét igénye következik.

6. Szakemberek?
Ez bizony talált. Persze vannak áldozatos, megszállott, nem okvetlenül kiemelt projektekben dolgozó nevelőedzők, tanárok, akik szeretik a gyerekeket és a velük való foglalkozást. De bizony az edzők, megélhetési szakik között egy (vagy több) olyan generáció képviselői is ott vannak (és ők oktatják a… mit is? korszerű futballt? a gyerekeknek), akik maguk is a korszerűtlen, lusta, mentálisan gyenge játékosok közé tartoztak, illetve ilyen edzőktől tanultak. A futballoktatás ma tudomány, de a tudományos képzésnek Magyarországon még csak az elején tartanak, nem nagyon kapnak lehetőséget olyan fiatal szakemberek (tegyük fel, hogy vannak), akik már nem a régi szemléletet képviselik. A régi szemlélet lényege pedig ez: „nekem ne magyarázza senki, hogy nem az a lényeg, hogy eggyel több gólt lőjünk!” Meg ez: „Hajtsatok, az úristenit!” Kábé.

És most, hogy elsoroltuk nagyjából az összes, sokszor elkoptatott közhelyet, foglaljuk össze, mi hiányzik igazából a magyar fociból:

a munka.

És hogy nem találtuk fel ezzel a spanyolviaszt, arra igazolás a kábé egy nagyobb vidéki magyar város lakosságával rendelkező, természeti körülményeiben futballra nagyjából alkalmatlan Izland, vagy a szintén törpe délszláv országok fejlődő, és játékosnevelésben, piaci értékesítésben, a válogatott eredményességében köröket a magyar futballra verő focija. Meg Bölöni László, egykori klasszis erdélyi magyar labdarúgó, román válogatott, BEK-győztes középpályás, sikeres edző, Cristiano Ronaldo profi pályafutásának elindítója – aki feltette a kérdést a Nemzeti Sportban egy vele készült interjúban:

„Tudják maguk ott, a magyar futballban, mit jelent az, hogy munka?”

Szerintem senkitől nem kapott választ...

Vári Tamás