–

Nagyon sok cikk jelenik meg a válási krízisről, annak következményeiről. A házasságok felbontása során, és az azt követő új élet új szabályrendszereinek kirakósában elképesztő indulatok dúlnak. Az addig egymást szerető párok egymás ellenfelei lesznek, az együttműködő felekből egymással szembeforduló „harcosokká” válnak. Sokan a válást egyfajta háborúként élik meg, melyben a másik fél hadszíntérről való eltüntetését tűzik ki célul. E harchoz keresnek szövetségest a barátok, szakértők, jogi képviselők, szülők, rokonok... és sajnos a gyerekek között is. A házasság felbontása során nemcsak a szülők, hanem gyakran a gyermekek szenvedik el a legnagyobb mentális sérüléseket, melyeket későbbi életszakaszaikban is jó eséllyel tovább hordoznak. Ez persze sok helyen szerepel, de mintha mégsem értenénk meg, mit jelent!

Amikor először olvastam a DRMMS tünetegyüttesről, azt éreztem, hogy íme, egy új fogalom, amivel ismét lehet dobálózni, meg keresni egy szakértőt, aki legalább hallott erről itthon. De mit is jelent a fogalom tulajdonképpen, amit 1995-ben Daniel Turkat írt le? 

Bár tanulmányában tudományos alapossággal írja le a fogalom tüneteit, diagnosztikai kritériumait, fontos kihangsúlyozni, hogy a jelenség nem egy önálló betegségfogalom a klinikumban! 1999-ben Turkat kutatásai nyomán némiképp módosította elképzelését, és hangsúlyozza, hogy a jelenség nem genderspecifikus, azaz mindkét nemnél előfordulhat. Végső megoldásként a következő fogalmat határozza meg: Válással összefüggő rosszindulatú szülői szindróma (Divorce Related Maliciosus Parent Syndrome)

Milyen kritériumokat állított fel Turken?

  • Az anya/apa igazságtalanul bünteti a válófélben lévő, vagy már elvált volt férjét/feleségét:

    • igyekszik elidegeníteni a gyermeket a volt házastárstól

    • másokat is bevon a volt házastárs elleni akcióba

    • indokolatlan pereskedésbe kezd

  • Az anya/apa különböző módokon próbálja megakadályozni a gyereket a következőkben:

    • a másik szülőt szabályos időközökben, akadálytalanul láthassák

    • zavartalan telefonkapcsolatuk legyen a másik szülővel

    • a nem együttélő szülő részt vehessen a gyerek iskolai, és azon kívüli életében

  • A rosszindulatú szülő viselkedése mindenre kiterjed, mint például:

    • hazudozás a gyereknek/másoknak

    • a törvény be nem tartása

  • A magatartás nem kapcsolódik specifikusan más személyiségzavarhoz, bár előfordulhat, hogy más mentális betegség is fennállhat egyidejűleg 

A leírt magatartásmódok egy része megegyezik az itthon talán ismertebb PAS (Parental Alienation Sydrome) szülői elidegenítés szindrómával, de annál egy komplexebb viselkedésmódot ír le. Mind a két fogalmat érték kritikák, az elidegenítés szindrómáról gyakran olyan kontextusban olvasni, hogy az elidegenítő anya valamilyen abuzússal vádolja meg a volt férjet. 

Arra, hogy vajon hány embert érintenek a leírt kritériumok, ma még nincsenek adatok.

Szerintem igazán káros mindenkire érvényes szabályszerűségeket megfogalmazni ezekkel a fogalmakkal kapcsolatban.

Az csak hab a tortán, hogy a másik nemre specializálva kezdik a szindrómákat dobálni, és pont ezzel a hozzáállással ássák alá a váló szülők a fogalmak érvényességét.  

A DRMMS-el kapcsolatban én nem a szindróma érvényességére helyezném a hangsúlyt, azt majd az idő és a kutatók megoldják. Én a fogalom megjelenésében azt látom, hogy mind a társadalom, mind a pszichológusok igyekeznek valamilyen módon jelezni, hogy nem csak az exférjekkel lehet baj. Biztosan sok példát tudnátok sorolni rosszindulatú anyákra, míg mások ugyanilyen apákra legalább ugyanannyit. Ki kellene lépni abból a berögzült hozzáállásból, hogy „elváltam, a volt férjem a világ legnagyobb szemete”. Igen, vannak „szemét exférjek”, de mi, nők sem vagyunk tökéletesek, a mi objektivitásunk is csorbát tud szenvedni egy válás során. Bár ennek nincs nagy hagyománya hazánkban, de egyre több „szörnyű exférjjel” találkozhatunk, akik mégis normális édesapák tudtak maradni, és valóban szeretnének mély kapcsolatot ápolni a gyermekükkel.

Talán ha mindkét fél elismerné, hogy ő maga mivel járult hozzá a kapcsolat felbontásához, ha senki sem gondolná tökéletesebbnek magát a másiknál, akkor lehetne valóban a gyerek nézőpontjából kitalálni a „hogyan tovább?”-ot.

Nem rá fókuszálva, hanem az ő nézőpontjából! Gyakran öntudatlanul is azzal idegeníted el a másiktól a gyereket, ha azt mondod magadnak: „én valamit nem szerettem az exemben, ezért azt gondolom, az nem lesz jó a gyerekemnek sem”. Hogyan lehetne azt objektíven megmagyarázni a gyerek nézőpontjából, hogy neki jó az, ha a másik szülőjével kéthetente másfél napot  tud együtt lenni?

Önmagában véve a válás ténye nem kellene, hogy hosszú távú trauma legyen a gyereknek. Ezt gyakran a szülők teszik azzá. Természetesen komoly veszteség, fel kell dolgozni, foglalkozni kell vele. De egy válás során akár meg lehetne tanítani a gyereknek azt is, hogyan kell a másikat tiszteletben tartva befejezni egy kapcsolatot, mit jelent belátni a hibáimat, miképp lehet újrakezdeni... Egy sor fontos dolgot megmutatsz nekik még akkor is, ha a válás mellett döntesz. Lehet, hogy annyit is elég végiggondolni, te magad mitől szenvedtél, amikor a szüleid elváltak.

Sebők Franciska 

Ha érdekel a téma, folytathatod az olvasást. Dr. Gyurkó Szilvia nagyon sok cikket írt már az oldalunkon a válásról.

Ezeket gondold végig, ha elválsz, amikor gyereked van!

Válás gyerekkel – Így könnyítsd meg neki!

Nem az anyának vagy az apának, hanem a gyereknek jár lépéselőny váláskor – Válasz Kormos Anett cikkére. 

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/fizkes