– 

Akár a szakmámból kifolyólag, de csak a közvetlen közelemből szerzett tapasztalatok alapján is számtalan példával találkozva, gazdag ismeretanyaggal a hátam mögött kijelenthetem, hogy a bevezetőben lévő idézetnek azért van némi igazságtartalma. Persze akinek nem inge, ne vegye magára!  Nincsenek illúzióim a férfiak hűségét illetően, és bátran állíthatom, hogy mindenki félrelép, még a legnyomorultabbul kinéző gyökér is, mert a házas emberek kelendőbbek! Azon egyszerű oknál fogva, mert bizonyítottak, bizonyították, hogy érnek valamit, kellenek egy nőnek, főleg, ha a feleség egy jó nő, egy vagány, belevaló csaj. Ilyenkor a férfi értéke irreálisan megugrik. Ráadásul az esetek többségében feltehetően nem is buzi, nem is deviáns, nem is aberrált. Ha gyereke is van, akkor nem is nemzőképtelen, remélhetőleg nem is pedofil. Ha esetleg egészségesek, netán okosak és szépek is a gyerekek, az szintén értéknövelő tényező. Tehát tudnak valamit. A tények magukért beszélnek.

Nyilván nem a zsákbamacskára ugrik a munkahelyi szingli, hanem a tutira megy.

Az ő helyzete is érthető, kevés az idő a keresgélésre, ketyeg a biológiai óra, lehet, hogy meddő, stb.  A férfi pedig hiú és ostoba. Meg van győződve arról, hogy az udvarlás neki szól. Neki, nem pedig a feltételezett vastag pénztárcának. Hanem neki, a korosodó, pocakosodó, kopaszodó, és kapuzárási pánik közelébe érő férfinak, aki szomjazza a sikert, az elismerést, amit – valljuk be őszintén – otthon nem kap meg. Hogy is kapná, ismerjük, mint a rossz pénzt, együtt nőttünk fel vele, mi formáltuk, mi öltöztettük, mi voltunk az ő „Higgins professzora”. Nem is gondolnánk, hogy kellene bárkinek is rajtunk kívül.

A legkisebb gyerekem bújt mellém kétévesen, és adott szokásához híven bölcs véleményt az apjáról, az azóta szállóigévé vált nyelvbotlással: „Mama, nekem is nem ilyen férgem lesz, aki büdös és horkol.” Akkor elgondolkodtam, hogy egy elfogulatlan kívülálló vajon milyennek láthatja? Ha még mi is, – akik szeretjük, de főleg én, aki még ismertem fénykorában is, még olykor-olykor (ha nagyon erősen koncentrálok) fel is fedezem benne a hajdani szerelmemet – ilyennek látjuk. Valószínűleg nem is kezdenék vele semmit mai állapotában. De vannak olyan elkeseredett, reményvesztett nők, akiknek kell így is. Látnak benne valamit... minket. Nem kell nekik sok, és azt sem kell sokáig csinálni, máris megnyerik... és vihetik.  

Egy férfi ismerősöm mesélte, hogy nagyon szereti a volt feleségét a büszkeségéért, de nagyon bánja, hogy „csak úgy” odadobta az új asszonynak.

Pedig ő azt nem is gondolta komolyan, és sajnálja, hogy így alakult az élete. Nem kellett volna elválnia, és visszaadnia a szabadságát, mert így belehajszolta őt egy mókuskerékbe, amiből nem volt lehetősége kiszállni. Kezdődött minden elölről: a gyerekek, a nyűg, ötvenévesen, rozzantabban, cincáltabb idegekkel. 

Hát, igen! Ideje volna kicsit tudatosabban élni, gondolkodni, és rábízni magunkat az életre. Mert jól van az kitalálva. Kiválasztod a megfelelő személyt, akiben látod a társadat egy életre, a gyerekeid apját/anyját, és boldogan élni. A kapuzárasi pánik idején, ami normális esetben egybeesik a gyerek felnőtté válásával, ismét kettesben maradni, egy új minőségű kapcsolatot kialakítani egymással. Mint a kezdetekkor, felfedezni egymás idősebb testét, azután az unokákkal örömmel nosztalgiázva átélni a kisgyerekes szülői létet. Természetesen csendesebben, kibic módjára, de pont megfelelően, a kor- és az egészségi állapot függvényében.

Eszembe jut egy ügyvédbojtár korombeli élményem. Az ügyféllel álltunk a bíróság folyosóján, és vártuk a férjet a bontóperre. Az asszony mutatós, jól ápolt, szőke, negyvenes, megérkezik a férj. Elegáns, magas, jól öltözött.  Két megnyerő külsejű, jól szituált, egymáshoz passzoló ember. Két kamasszal, élvezhetnék az életet, utazhatnának. Egyszer csak betoppan egy lompos, elhízott, igénytelen nő, vonszolva maga után két kisgyereket. Azt hittem, hogy a mellettünk lévő terembe igyekszik, ahol egy büntetőügyet tárgyaltak, és rengetegen csoportosultak a tárgyaló előtt. A feleség a fülembe súgta, hogy ő a válóok. Sok mindent megéltem én már huszonnégy éves koromig, de elképedve próbáltam megérteni a férj döntését. Elhagyta a feleségét, a gyerekeit egy asszonyért, akinek három gyereke van (a harmadik talán óvodában lehetett) más férfiaktól, és nevelni fogja azok, és a sajátjai helyett. Miért? Magukra hagyja a sérülékeny korban lévő saját gyerekeit, felrúgja, tönkreteszi az életüket. Micsoda önzés és vakság kell ehhez...

Tudom, semmi sem fekete vagy fehér. Éppen ezért mindig is kerülöm az ítélkezést mások tettei felett. Egyébként sem vagyok feljogosítva arra, hogy mások életébe belelássak és véleményt alkossak. De a válást mindenki megsínyli, mindkét fél, ám legfőképpen a gyerekek, még akkor is, ha már felnőttek. És nincs jogunk másnak fájdalmat okozni! Apám mondta, aki nagyon bölcs ember volt: „Ki mit szakajt, azt szagolja.” Ezen el kellene gondolkoznia mindenkinek, aki olyan könnyedén felrúg egy kapcsolatot, egy házasságot, nem gondolva a tettei következményeivel. Kiveszett a tolerancia az emberekből, elhagyják a süllyedő hajót, ahelyett, hogy befoltoznák.

Házasságparti vagyok, minden hozzám fordulót igyekeztem lebeszélni a válásról. Egy pszichológus barátom mondta egyszer, amikor arra panaszkodtam, hogy a válóokként megjelölt szexuális elhidegüléssel nem tudok mit kezdeni, pedig azt a legkönnyebb kezelni. Milyen igaza van. Azt az érzést, amelyet Borcsa egy cikkében megfogalmazott, mindenki átélte már, aki hosszabb házasságban élt. De azt is tudni kell, hogy ezen át lehet, és át kell lendülni. Mindenki a saját szájíze szerint próbálkozzon. Nincs recept rá, de a szexualitás nélkülözhetetlen, a jólléthez elengedhetetlen az ember életében, a jó házassághoz szintén. A másik kettő: a humorérzék és a türelem. Ennyi, semmi más nem szükségeltetik. Tekintve pedig, hogy mi vagyunk a saját életünk irányítói, azt kell tennünk, ami nekünk és a gyerekeinknek, a környezetünknek jó. A szeretet a legjobb útmutató, a legjobb iránytű mindenhez az életben. Ne feledjük, mindig bele lehet szeretni ugyanabba az emberbe! Kicsit munkás, de megéri, mert egy újba még munkásabb, még bonyolultabb, még problémásabb! Mindazonáltal aki menni akar, az menjen. A p…ba! 

JAZ