–

18 év. Összesen ennyi évet töltök majd tanulással, mire befejezem az egyetemet. Jó soknak tűnik, mégis egy pillanat alatt elszaladt az idő. Ha nem különböző oktatási intézményekben, hanem egy cégnél húztam volna le ennyit, már vezető lehetnék (és akkor most kihúzom a kezem a biliből). De most „csak” ott tartok egyelőre, hogy huszonévesként remegő térdekkel lóbáljam a munkáltatók előtt az önéletrajzomat, és bizonygassam, hogy megfelelek a feladatra. Pedig némileg még én is kételkedem benne.
Persze, nem ismeretlen terep a munka világa, csak teljesen más diákmelósként karszalagokat ragasztani a strandon, meg lecsipogni a zöldséget a teszkóban, mint kvázi felnőttként a megélhetésedért dolgozni.

Mióta az eszemet tudom, iskolába járok. Ezt már megszoktam, tudom, mi a dolgom, és minek mi a következménye. Na, ebből a jól megszokott, langyos fürdővízből készülök átugrani egy nagy fejessel az ismeretlen mély vízbe, ami kissé ijesztő.

Ezért kérdeztem körbe – megnyugtatásképpen – a már dolgozó, pályakezdő barátaimat, hogy milyen tanácsokkal tudnak szolgálni leendő friss diplomás sorstársainknak, és nekem, privát paráim alapján. Íme:

1. (Rém)álom meló?

Kevés stresszesebb helyzetet tudok elképzelni, mint az állásinterjú, és az első pár nap az új munkahelyen. De mi van akkor, ha ez a sok hűhó a semmiért volt, mert időközben rájövök, hogy nem tetszik a hely? Járműmérnök barátom, Gábor ezzel biztatott:

„Nekem egyetem után a legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy megtaláljam azt a munkahelyet, ahol szívesen dolgoznék. Nem is volt baj, hogy nem sikerült elsőre, hiszen erre van a próbaidő – ha nem tetszik, keresel másik munkahelyet. Persze minden próbaidőt egy állásinterjú előz meg, amire nem tudok tuti tanácsot adni. Nincs két egyforma állásinterjú, és a siker kulcsa szerintem a gyakorlás. Azt javaslom, menj el annyi interjúra, ahányra csak tudsz (akár olyan céghez is, amelyik kevésbé érdekel), mert a gyakorlottság az álom meló interjújánál majd magabiztosabbá tesz.”

2. Bye-bye, szabadidő?

Jelenleg fürdőzöm abban, hogy én osztom be az időmet, legalábbis a nagy részét, és általában arra érek rá, amire csinálok magamnak helyet a naptáramban. Fullasztó még belegondolni is, hogy ennek hamarosan vége…

„Számomra a legnagyobb változást az jelentette, amikor elkezdtem dolgozni, hogy fix lett az időbeosztásom. Az egyetemi órarend nagyon hektikus és variálható, mondogatták is régebben, hogy élvezzem ki, míg iskolába járok. Most már érzem, hogy van ebben valami. De nyilván nem fekete-fehér a dolog, például szeretem, hogy nincs vizsgaidőszak, idén volt időm rendesen karácsonyozni – évek óta először.

Ezzel együtt vége a nagy szabadságnak, van 21+5 szabadnapom, ezt kell beosztani.

Ezáltal rá vagyok kényszerítve a felnőtt döntések meghozására (például, hogy vasárnap nem megyek el egy bécsi koncertre a barátaimmal, mert nem tudnám kipihenni magam a hétfői munkakezdésre). Ja, és hogy sokkal nagyobb felelősség nyomja a vállam” – tette helyre a dolgokat radiológus-rezidens barátom, Attila.

3. Mennyi időbe telik majd elhelyezkedni?

Oké, jelentkezem pár helyre, de mennyi idő alatt lesz állásom, vajon? Mit tehetek azért, hogy biztosan én legyek a kiválasztott új munkatárs? Legjobb barátnőm, Aliz (aki cukrászként dolgozik) ebben segített ki:

„A papír megszerzése után a munkakeresés kemény időszak volt. Több álláskereső oldalon is regisztráltam. Jelentkezés után azonban sok helyről még csak nem is válaszoltak az e-mailemre, és az állásinterjú után sem törték össze magukat, hogy tájékoztassanak arról, felvettek-e vagy sem. Ezért kitartónak és határozottnak kell lenni. Az állásinterjú pedig mindig más, főleg a motivációid érdeklik az interjúztatót, de az én tanácsom az, hogy te is nyugodtan kérdezz vissza, ha elsőre nem volt világos valami, vagy szeretnél pluszinfókat a munkával kapcsolatos dolgokra, ezzel azt is jelzed, hogy komolyan érdekel az állás."

4. Szakma vagy nem szakma? – ez itt a kérdés

Elég gyakori, hogy hiába szerzi meg valaki a papírt bármilyen képesítésről, nem a szakmájában helyezkedik el. Ez azonban nem jelenti azt, hogy később ne térhetne vissza a „papíros ösvényre”. Jó példa az ilyen útelhagyásokra vagy legalábbis kerülőutakra Letta barátnőm, aki jelenleg kommunikációs koordinátor:

„A jelenlegi munkahelyemen még diákként kezdtem el dolgozni, és a főnök látta bennem a potenciált, ezért felajánlott egy lehetőséget, amit nem akartam kihagyni. Egyrészt, mert itt megbecsülik a munkám (ez nagyon fontos!), másrészt az eredeti tudásomat és papíromat ezzel nem vesztettem el, később dolgozhatok a szakmában (és szeretnék is), viszont ez egy soha vissza nem térő lehetőség volt, nem hagytam hát veszni.”

5. Bekerülni a médiába lehetetlen?

Mivel engem is ez terület érdekel, nagy segítségemre van tanácsaival a barátom, Balázs, aki animátorként dolgozik egy stúdióban. „Relatíve sokáig nem volt állásom, mert ezen (és minden, picit is médiához köthető) területen a legfontosabb a kiterjedt szakmai ismeretség. A jelenlegi munkámat is úgy találtam, hogy egy tanárom ajánlott be.

Azt tanácsolom minden pályakezdőnek, hogy a lehetőségeihez mérten próbáljon minél szélesebb szakmai kapcsolati hálót felépíteni még a suli alatt (külsőzéssel, gyakornoksággal stb.), mert ezzel jelentősen növelheti az esélyeit arra, hogy hamarabb találjon magának munkát.”

6. Tapasztalat, tapasztalat, tapasztalat?

Jani barátom, aki mechatronikai mérnök, tökéletesen leírta azt a problémát, amit én is sok álláshirdetés láttán megfogalmazok:

„Hiába volt mesterszakos diplomám, hiába vettem részt számos egyetemi projektben és fordultam meg több gyakorlati helyen, munkakereséskor ez édeskevésnek bizonyult. Tudod, a klasszikus paradoxon: »legyél 20 éves, pályakezdő, 10 év tapasztalattal«. De szerencsére nem mindenhol volt ez a hozzáállás, így végül pár állásinterjú után lett munkám. De azt javaslom kezdő mérnököknek, hogy menjenek akár több gyakorlati helyre is!

7. Külföldön is sikerülhet?

Azoknak, akik itthon tanultak, de külföldi karriert tervezgetnek, Peti (aki szintén mérnök) szolgálhat pár jó tanáccsal – tapasztalatból:

„Külföldiként egy idegen országban a kezdő álláskeresők helyzete hatványozottan hátrányos, de nem reménytelen. Itt is vannak erre kitalált honlapok, amelyek segítik a böngészést.

Az otthoni gyakorlathoz képest azonban itt gyakran nem önéletrajzot kérnek, hanem egy feladatlapot kell kitölteni, ami egyfajta személyiségteszt is, így több energiabefektetést igényel a jelentkezés.

Aki külföldön akar munkát vállalni, akár a szakmájában, akár más területen, annak elsősorban nagyon kitartónak kell lennie, mert sokszor nem sikerül elsőre, de ha nem adod fel, előbb-utóbb elérheted a célod.”

8. Végül: csak őszintén!

Azt hiszem, akárhány állásinterjún is fogok részt venni, a gazdaságinformatikus haverom, Márk szavai ott fognak visszhangozni a fejemben…

„Mivel levelezőn végeztem az egyetemet, úgy éreztem, kevés a tudásom ahhoz, hogy bárhová felvegyenek. Szerencsére kiderült, hogy ez nem így van, és bár még sokat kell tanulnom, ahhoz elég volt a tudásom, hogy kapjak egy esélyt. A legfontosabb szerintem, hogy őszinte legyél, ismertesd a hiányosságaidat is a munkaadóval, de jelezd azt is, hogy kész vagy ezeken javítani, tanulni szeretnél. Soha ne kamuzz be olyan dolgokat, amire nem vagy képes, mert csúnya lebőgés lehet a vége.”

Dián Dóri