Régebben a nővérem tematikus vacsorákat szervezett a barátainak, mely a színek köré csoportosult. A feketétől a fehérig haladtunk végig a színeken, pontos szabályok mentén. Csak az adott színnek megfelelő ruhában lehetett megjelenni, és csak adott színű ételt lehetett főzni. A szabályok, bár egyszerűnek tűntek, korántsem voltak azok. Milyen fekete ételt ismersz? Na ugye! Szóval volt vele szívás rendesen, de mi nagyon jól szórakoztunk. 

Erre most kiderült, hogy a mi csodás ötletünket már ezer éve kitalálta egy Francois Pasquier nevű úriember, aki kerti parti keretében valósította meg a vacsorát. Azóta a világ körül számos ilyen szerveződött, és tavaly Magyarországon is megrendezték. 

A Diner En Blanc-t 25 országban, 70 városban rendezték már meg az évek alatt, naná, hogy köztük van New York, Párizs, Sydney, Mexikóváros – és dobpergés: Budapest is. Tavaly az Akadémia épülete előtt tartották meg a partit, ami elég ütős hátteret biztosított a bulinak. Valljuk be, egy csomó ember fehér ruhában, Duna, Akadémia, fények, tánc – szóval mindez nagyon, de nagyon csábító. 

A történet itt kezd izgalmas lenni, mert vagy meghívással lehet részt venni a bulin vagy várólistáról lehet bekerülni. A zenés-táncos mulatság egyik kemény kitétele, hogy bármilyen is az időjárás, ha regisztráltál, részt kell rajta venni – így aki menne, az nagyon drukkoljon, hogy ne essen a hó szeptember 9-én, bár szó, ami szó, a hó legalább fehér. De be is lehet szerezni egy – mily meglepő – fehér esőkabátot vagy esernyőt.

Máris látom magam előtt, ahogy az elegáns hölgyek és urak – mert ha nem mondtam volna, nem csak fehérben kell lenni, hanem elegáns fehérben – ülnek a fehér esőkabátokban, csorog rajtuk a víz, és eközben Moët & Chandon pezsgőt kortyolgatnak. Szerencsére az ételeknek nem kell fehérnek lennie, de van számos szabály.

Egyrészt prezentálni kell egy fehér asztalt (segítek, HÄRÖ: természetesen IKEA) és két fehér széket 

Porcelántányért és dekort

Piknikkosarat és ételeket

Bort vagy pezsgőt – a sör és a rövid felejtős az este alatt. 

A vacsora és a tánc után mindenkinek össze kell szednie a szemetét, a dolgait, és úgy hagyni a helyet, ahogyan azt elfoglalta. 

Érdemes és ajánlott betartani a szabályokat, mert aki nem így tesz, az feketelistára kerül, és soha többé nem kap meghívást. 

Ami különlegessé teszi a vacsorát, az az, hogy itt mindenki nagyon, de nagyon elegáns, és nagyon, de nagyon fehér. Mármint ruhailag, mert szerencsére ez egy igazi multikulti buli. Ide tehát nyugodtan fel lehet venni a fehér öltönyöd és cipőd, amit eddig a szekrény alján rejtegettél, és csak titokban, éjjel vetted elő, és nézegetted magad a tükörben. Csajok, figyelem! Akár még egy szolidabb esküvői ruha is megteszi, és végre lesz alkalom újra viselni! De ha örököltél néhány báli kesztyűt a nagyitól, vagy tele a padlás rokokó parókával, azt is simán felveheted, mert a buli ezt is simán elbírja, sőt! 

Ha van kedved csatlakozni, akkor olvasd el, mik a feltételek, ha fehérben kortyolgatnád a pezsgőt, miközben a lemenő nap fénye megcsillan a hajadon  Szentesi nevetését hallgatod! Mi ott leszünk!

A tavalyi Diner en Blanc-ról készült fotókat ITT nézheted meg!

Zimre Zsuzsa