LEGO-WMN

Évekkel ezelőtt, amikor még az UNICEF-nél dolgoztam, egy alkalommal azokat a csomagokat pakolgattuk, melyeket olyan menekülttáborokban és átmeneti szállásokon osztott szét a szervezet, amiket természeti katasztrófák, illetve más krízisek esetére hoztak létre. Ebben a csomagban (igazából egy hatalmas fémbőrönd) volt egy csomó olyan dolog, amit nyilvánvalónak gondoltam: gyógyszerek, víztisztító tabletták, egészségügyi csomagok. De volt még benne más is: játék.

Elsőre meglepőnek tűnhet, hogy egy segélycsomagba, amit katasztrófa sújtotta övezetbe szánnak, ami sokszor az életet jelenti a bajba jutottaknak, miért csomagolnak labdát meg tollasütőt?

A válasz egyszerű: mert a játék az életet jelenti a gyerekeknek.

Minden gyereknek joga van a játékhoz. Ez ugyanolyan alapjog, mint az iskolába járás, az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés vagy az erőszaktól való védelem.

A Gyermekjogi egyezmény szerint, a gyerekeknek az egészséges fejlődéshez, „jogaik gyakorlásához különös fizikai és érzelmi gondoskodásra és érzékeny irányításra van szükségük, valamint időre és térre a társas játékhoz, felfedezéshez és tanuláshoz...” 

Ebben a mondatban  minden szó számít, és mindegyik komoly önvizsgálatra kell, hogy késztesse a szülőket. Mert nem elég csupán gondoskodni a gyerekünkről, ha ez nem jár együtt részünkről kellő érzékenységgel, és nem az ő szükségletei szerint történik. De az is „hazavágja” a gyereket, ha ugyan gondoskodnak a fizikai és érzelmi szükségleteiről, ám nincs ideje gyereknek lenni. Játszani, felfedezni a körülötte lévő világot, elveszni számára fontos apróságokban – legyen az egy gesztenye, egy bodobács vagy éppen egy doboz LEGO.

Az állatvilágban teljesen természetes a játék, és az is, hogy a szülőknek nemcsak tűrni-, de támogatniuk is kell ezt a tevékenységet. A kiscicák halált megvető bátorsággal vetik magukat az anyjukra, hogy megtanulják, hogyan kell becserkészni, megközelíteni és elejteni a zsákmányállatot. Nagyon mókás, ahogy esetlenül, dülöngélve, de végtelen elszántsággal próbálgatják, hogyan lesz belőlük egyszer majd „igazi” fenevad.

Persze egy átlagos emberszülőnek is magától értetődik, hogy a gyereknek szüksége van a játékra, azonban már a játékkal kapcsolatos leggyakoribb szótársításunk is arról árulkodik, mintha az evolúció (fejlődés?) során elvesztettük volna azt a tudásunkat, ami a játék fontosságához kötődik. „Játszani is engedd” – írta József Attila, és a gyerekek is általában ezt kérdezik egymástól, ha találkoznak „Elengedtek játszani?”

A játék ma már sajnos nem alapjog, hanem sokszor szülői engedmény. És olyan „versenytársak” veszik át a gyerekkor irányítását, mint a különórák, a nyelvtanulás, a sport, a számítógép és a mobiltelefon.

Félreértés ne essék, ezek fontos dolgok, csak sajnos mindegyik a szabad, felfedező, irányítás nélküli, a gyerek saját döntésein alapuló – és belső fantáziájára épülő – játéktól veszi el az időt és a lehetőséget.

De miért is olyan nagy baj az, ha a gyerek nem játszhat eleget?

A  Gyermekorvosok Amerikai Akadémiája 2012-ben adott ki egy állásfoglalást arról, hogy az egészséges gyermekkornak szükségszerű, és alapvető fontosságú része a játék. Ajánlásuk szerint a gyerekek számára szabad játék nélkül egyszerűen elképzelhetetlen  az egészséges fejlődés, a megfelelő fizikai-, társas- és érzelmi jóllét.

Mert a játék:

  • szükséges az egészséges agyfejlődéshez
  • megtanítja a gyerekeket, hogyan hozzanak döntéseket
  • fejleszti a kreativitásukat
  • csökkenti a stresszt és a szorongást
  • amikor egy felnőtt is csatlakozik a játékhoz, akkor egyedülálló lehetőséget kap arra, hogy jobban megismerje a gyereket, és minőségi időt töltsenek együtt
  • a szabad (nem irányított) játék során a gyerekek megtanulják, hogyan működjenek együtt, hogyan osztozzanak, rendezzék a konfliktusokat, jussanak egyezségre, érvényesítsék az akaratukat úgy, hogy az a többiek számára is elfogadható legyen

A történelem során soha nem vette körül annyi játék a gyerekeket, mint most, mégis: talán soha nem volt olyan nehéz játszani, mint a XXI. században. Hogy ez miért baj? Ezért:

A gyerekek számára a játékként értékesített olcsó, rossz minőségű tárgyak és a digitalizált világ látszólag sok lehetőséget teremtenek, azonban nekik nem „dolgokra”, hanem a fantáziájuk szabad kiélésére van szükségük, és az ehhez megfelelő játszóeszközökre.

Miközben az elhúzódó iskolai terhek és feladatok, a rengeteg különóra miatt sokszor már pihenni sincs idejük – és így a játék egyfajta jutalommá, „engedménnyé” válik. Egy macskaszülő pontosan „tudja”, hogy a kölykének muszáj játszania. Mert játék nélkül a kiscica nem tud felkészülni a felnőtt életre. Ezt a tudást kellene bennünk, emberekben is újra felszínre hozni.

Mert egy gyerek számára a játék alapjog. És alapvető szükséglet. Az élethez.

Dr. Gyurkó Szilvia