Függvénytáblázat: merült fel a tudatalattim legmélyebb bugyrából a huszonöt éve nem hallott kifejezés. Utolsó matekórám óta olyannyira a feledés sötét leple fedte el a hozzá tartozó tartalmat, hogy arra sem emlékszem, hogy nekem kellett függvényeket rajzolni bele, vagy a sinus-cosinus táblázathoz hasonlóan valamilyen információt kellett onnan kibogarászni. A ’80-as, ’90-es évek iskolája nem a gyorsan változó világra készített fel. Napjainkban a legendásan sikeres finn oktatás azokat a készségeket tanítja, amelyeket használni fognak később a gyerekek. A finn koncepció mentén és jó húszévnyi, a privát és a kormányzati szektorban, itthon és külföldön szerzett tapasztalatom alapján összegyűjtöttem azokat a technikákat, amelyek tanítását beletenném az akkori iskolai oktatási programba; olyanokat, amelyek a „nagybetűs életben” munkavállalóként hasznosak lettek volna, ha már a tarsolyomban vannak.  

  1. Prezentációs készség

Csoport előtt prezentálni, egy témáról pár mondatban spontán és frappánsan nyilatkozni, vagy akár hosszan előadást tartani a munkám mindennapi részévé vált. Bele lehet rázódni, meg lehet tanulni a trükkjeit, olyan szuper kezdeményezéseken lehet ellesni a technikáit, mint a prezentációs és vezetői készséget fejlesztő Toastmasters-tanfolyam, de jó lett volna az iskolapadban, támogató közegben, konstruktív visszajelzések mellett, tét nélküli gyakorlással elsajátítani a technikáit a porosz módszeres felelések helyett, amelyek réme valahol zsigeri szinten még ma is előjön, ha váratlanul felszólítanak.

  1. Vita-, érvelési- és érdekérvényesítési készség

A sokat szidott amerikai iskolarendszernek van néhány nekem tetsző jellemzője: amellett, hogy a csoporton belüli együttműködést tanítja és gyakoroltatja, a másik kedvencem a középiskolában szabadon választható vitaóra a beszédversenyekkel. Érveket ütköztetni, ellenérveket keresni, saját álláspontot megvédeni, meggyőzni a másik felet nemcsak izgalmas, de a későbbi érdekérvényesítésben is elengedhetetlen.

  1. Nyelvet tanulni – és nem a nyelvről tanulni

Imádtam a nyelvórákat, könnyen átláttam az igeidőket, ismertem a feltételes mód és az igeragozás szabályait, sőt, az egyetem német szakán még gótul is olvastunk száz oldalt. Ám amikor a tettek mezejére kellett lépni, mintha a semmibe párolgott volna a nyelvtudásom: beszélni nem tudtam, hiszen a nyelvről tanultunk, és nem az élő nyelvet gyakoroltuk. Tény és való, hogy a lehetőségeink korlátozottak voltak, hiszen akkor még nem voltak olyan könnyen hozzáférhetők az idegen nyelvű filmek, és az Ifjúsági Magazin levelezőlistáján is csak néha jelent meg egy-egy angol anyanyelvű levelezőpartner címe, így sok időbe telt megtanulni használni a nyelvet, és átlépni azt a gátat, hogy kizárólag stilisztikailag és nyelvtanilag tökéletes mondatokkal lehet kommunikálni.

  1. Kérdezéstechnika

Jól kérdezni nagy előny. Értelmezni a hallott információt, megkeresni a hiányzó láncszemeket, és egyáltalán... merni kérdéseket feltenni, és átlépni a szorongást, hogy valami nagyon nyilvánvalóra kérdezünk rá… van, akinek ösztönösen megy, és van, akinek ezt meg kell tanulnia. Az élményt, hogy a kérdező gyerek az órát és a tanár mondatainak körmölését zavarja meg, utólag nagyon szívesen felcserélném dialógussal, kérdés-felelet módszerrel.

  1. Konfliktuskezelés

Milyen konfliktuskezelési módszerek léteznek egyáltalán? Mit csinálhatunk konfliktus esetén? Hogyan kommunikálhatunk? Hogyan oldjuk fel a problémát? Sok gyakorlati helyzet, osztályon belüli ellentétek, összeütközések... mindezek alkalmat adtak volna a szembenézés, a konfliktus felvállalásának és kezelésének megtanulására, de legalábbis a szemléltetésére.

      +1 Ráadás a lelki egészségért: művészetek és sport

Sajnálom, hogy a pontszámok miatt fontosnak tartott matek-nyelvek-irodalom tantárgyak mellett háttérbe szorultak a művészeti tárgyak: az ének és a rajz. Ahogy azt is, hogy testnevelés csak a hetedik órába besuvasztott csúnya mumus maradt azzal, hogy ha akartam, ha nem (és nagyon nem akartam), terpeszben kellett átugrani a böhöm nagy szekrényt, és akkor is fel kellett mászni a kötélen, ha közben frászt kaptam, hogy le fogok esni. A művészetek szépségére, a testedzés örömére csak felnőtt fejjel sikerült ráéreznem.

S hogy a fenti készségeket, technikákat idővel mégis sikerült többé-kevésbé elsajátítanom, azt a lelkiismeretes tanároknak köszönhetem, akik túlláttak a rendszeren, megmutatták, mi van a tankönyveken és az előírt tananyagon túl. Ági néni, a földrajztanárom azzal a kérdéssel kezdte az órákat: beszélgessünk vagy tanuljunk? És az egyértelmű válasz után távoli országokról, történelmükről, ismeretlen kultúrákról mesélt, és az óra végén megkért minket, hogy a könyvben a következő témát olvassuk el. És mi úgy tanultuk a földrajzot, mint a kisangyal. Egykori orosztanárom, Zsuzsa néni pedig megmutatta, mekkora ablakot jelent a világra egy idegen nyelv ismerete. Az érdeklődést és a tanulni vágyást ők tették bele a csomagomba. Abba, ahonnan a függvénytáblázat idővel eltűnt.

De az én személyes listám negyedszázaddal ezelőtti élményeket idéz fel. A sor természetesen folytatható. A tiedre mi kerülne fel?

Ha tetszett ez az írás, látogass el a szerző Facebook-oldalára, ahol a könyveiről is találsz információkat!

Trembácz Éva Zsuzsa