Baráti összefogásból csodák születhetnek – a kultikus kaposvári Roxínház története

–

Nem fogom tagadni, hogy hosszú kapcsolat fűz a Roxínházhoz, hiszen tinédzserkoromban az életemet töltötte ki a társulat és a tánc. Még úgy is hajlandó vagyok ezt bevallani, hogy valójában sokkoló utánaszámolni: az ötéves jubileumi nyár volt az első szezonom,

jövőre pedig a 25. születésnapját ünnepli a társulat, amely már azokban az időkben is fontos szerepet töltött be Kaposvár és a Dél-Dunántúl kulturális életében.

Azóta is követem a velük kapcsolatos eseményeket, hol közelebbről, hol távolabbról, és amikor meghallottam, hogy idén először ősbemutatóra is készülnek – ráadásul ez nem más, mint gyerekkorom kedvenc meséje, a Szaffi –, azonnal meg akartam ismerni a kulisszatitkokat.

Szemenyei János zenéje, Galambos Attila dalszövegei, valamint Heincz György és Sándor Dávid szövegkönyve hároméves alkotómunka eredménye, és bár egy ideig budapesti ősbemutatót terveztek, több egyeztetés és némi várakozás után, az idei évadban végre a kaposvári társulaté lehetett a színdarab. Ennek bizonyára az is az oka, hogy az elmúlt több mint két évtizednek hála mára szakmai körökben sem kell bemutatni őket: csaknem 40 darabot vittek színre, a kaposvári Csiky Gergely Színház több művésze is közreműködött egy-egy előadásban, a Sose halunk meg című musicalt pedig Koltai Róbert és Dés László maguk is megtisztelték a jelenlétükkel. Sőt, mit több, nagyon szerették az előadást.

Vajon mégis hogyan lett négy fiatal egyetlen előadásra vonatkozó ötletéből meghatározó kulturális tér Kaposváron, amely hosszú évek eredményeként nemcsak a szórakoztatásra, hanem az művészeti nevelésre is nagy súlyt fektet?

Tele volt lépcsőfokokkal az elmúlt 25 év

Minden a Jézus Krisztus Szupersztár színpadra álmodásával indult: a zene és színház iránt elkötelezett barátok úgy gondolták, csinálnak egy előadást a kedvenc rockmusicalükből. Szépen lassan társulatot toboroztak: táncosokat, koreográfusokat, színházi embereket és lelkes, tehetséges amatőröket.

„A dolog annyira jól sikerült, hogy a bemutató után sem akartunk szétválni. Így következett a Hair, az István, a király, A dzsungel könyve és még számos darab. A társulat az évek alatt sokat változott, de még mindig vagyunk néhányan, akik az alapítás óta itt vannak. Például Szabolcsi János, aki a szerepek mellett a vezetésben is részt vesz, Sebesi Tamás, a zenei vezetőnk, vagy Takács László János, a koreográfusunk. A tánckar képzésében és a koreográfiák megálmodásában pedig Merkei Mónika is már csaknem 20 éve velünk van, ezért őt sem hagyhatom ki a sorból. Azt gondolom, éppen ez az évtizedes közös múlt az egyik nagy erősségünk” – mondja Pintér Kata, a Roxínház rendezője.

Időközben a város is elismerte a létjogosultságukat, hiszen 30-40 tinédzsernek és felnőttnek kínáltak értelmes időtöltést, valamint táncos és színházi képzést.

2007-ben ezért az ideiglenes próbatermek után saját épületet kaptak. Nem sokkal később pedig független társulattól szokatlan módon belevágtak a bérletes rendszer kialakításába: minden évben több gyerekelőadás és legalább egy felnőtt vagy családi zenés darab várja a közönséget. A tagok között vannak fiatal felnőttek, középkorúak, és rengeteg kamasz, aki iskola után heti háromszor próbál a színházban, hétvégén pedig előadásokban szerepel.

„A saját épület még valamit lehetővé tett: elindult a tanoda, ezért mára óvodás és kisiskolás csoportok is érkeznek heti kétszer a Somssich utcába, hogy táncoljanak vagy drámaórán játsszanak egyet. Így csaknem 100 gyerek tartozik a Roxínház körébe” – tudjuk meg Pintér Katától.

Velük képzett koreográfusok, profi színészek, zenészek és énektanár foglalkozik. Aki pedig már járt a társulat előadásain, tudja, hogy valódi színházi élményt kap: profi rendezéssel, tartalommal, táncbetétekkel, énekkel és igazi nézői katarzissal.

Küzdelmekből ma sincs hiány az úton

„A Szaffi színpadi változatának születésére a Covid idején figyeltem fel. Szemenyei Jánossal jó kapcsolatot ápoltunk, hiszen a Vuk című darabját is színre vittük korábban. A közösségi médiában posztolt arról, hogy belekezdett a Szaffi zenéjébe, és már akkor megfogalmaztam magamnak: ahogy lehet, megpróbálunk bejelentkezni érte. Meg is tettük, és több kört kellett futni, mert az alkotók eredetileg budapesti ősbemutatót terveztek, de végül megkaptuk a jogokat” – meséli a rendező.

Bár az öröm nagy volt, az ősz folyamán sűrűsödtek a Covid és a kulturális taotámogatások megszűnésével érkező nehézségek következményei: így bevallása szerint azt gondolta, valószínűleg szétfoszlanak a Szaffi-álmok, és a társulat már nem élhet meg több premiert.

Végül a sokadik összefogásnak köszönhetően a január is a próbateremben érte őket, és elkezdték gondolatban előkészíteni a Szaffi próbafolyamatát.

„Sok idő és energia, amíg az ember felméri, hogyan tud civil szervezetként fennmaradni a kulturális piacon. Eleve időbe telt, mire megértettük, hogy ez egy piac, akkor is, ha meg akarjuk őrizni az eredeti mentalitást, hiszen a környezetünkben lévő fiatalok életének fontos része a Roxínház” – mondja.

A Szaffi – azaz az Ahmed Pasa lánya és a cigányok által felnevelt, árván maradt Botsinkay fiú, Jónás története – végül május 25-én bemutatkozik. A címszerepekben két 17 éves lány, Prucsi Rebeka és Csillag Dorina látható, akik felváltva játsszák Szaffit, a lányt, valamint Szaffit, a macskát. „Sokat gondolkodtunk utóbbi megformálásán, és végül egy marionettbábut álmodtunk meg, ami elképesztően élethű lett, és a lányok, mint mozgatók, szinte tényleg macskává lényegülnek általa” – mondja a készülő darab kapcsán a rendező. 

Jónást, a férfi főszereplőt, Kalányos Balázs játssza, egy tehetséges roma fiú, aki régóta társulati tag és már több nagyobb szerepben láthatta a közönség. Az ő gyerekkori énjének megformálóját kihívás volt megtalálni, de végül ez is sikerült: nem is akárhogy.

„Bogdán Mónika, aki a cigány tánc alapjainak megismerésében is segítette a társulatot, kötött össze minket egy nevelőszülőknél élő cigány kisfiúval, Károlyi Tamással, aki fantasztikusan táncol. Reméljük, hogy nemcsak a Szaffi kapcsán dolgozhatunk vele: nagyon bízunk benne, hogy állandó játszótársunk marad a Roxínházban”

– lelkendezik Pintér Kata, aki hosszú éveken át dolgozott rendezőasszisztensként a kaposvári színházban, és akinek eredetileg a színház volt a nagy szerelme, de mára ugyanolyan nagy öröm számára, ahogy végigkísérheti a gyerekek személyiségfejlődését a színpadi munka közben.

A gyerekközönség mindig plusz figyelmet kíván

A közönség bizonyára nagy várakozásokkal ül majd be a nézőtérre, hiszen az 1985-ben készült rajzfilm még ma is sokak kedvence. Kata elmondása szerint a szövegkönyv és a történet is szorosan követi a szeretett mesét. A fő különbség, hogy míg a rajzfilmben a Cigánybáró című operett zenéi jelentették az aláfestést, itt Szemenyei János teljesen új zenéket írt a darabhoz, amelyek nagy része természetesen cigány zenén alapul. Éppen ezért a tánckar is komoly képzést kapott a cigány tánc alapjaiból. „Talán a nyitójelenetet volt a legnagyobb kihívás kitalálni, hiszen itt egy csatáról van szó, ami a rajzfilmben vicces, a zene viszont abszolút illeszkedve a történésekhez, inkább baljós. Szerettem volna úgy színre vinni ezt a részt, hogy minden gyerek annyit tudjon befogadni belőle, amennyit be tud fogadni és fel tud dolgozni” – avat be Pintér Kata abba, hogy a tartalom és a rendezői szándék mellett milyen fontos momentumokra kell figyelemmel lenni egy gyerekelőadás készítése közben.

A Szaffi egy másik emblematikus szerepét, Cafrinkát, Horváth Zita színésznő játssza, aki több évtizedes Csiky Gergely Színházban töltött pályafutása után, a Roxínházban találta meg a szakmai feladatot és örömet. Nemcsak kulcsszereplő az előadásokban, de a tanodában is nagy munkát vállal: ő vezeti a drámaórákat.

A társulat egyébként nem csak az itt játszó gyerekekre fordít nagy figyelmet: még a Covid idején hoztak létre egy programot, amelyen keresztül a nézők nevelőotthonban élő gyerekek számára tették lehetővé a színházi élményt. A karantén idején online előadásokat juttattak el számukra, az idén pedig már 200 hasonló sorsú gyereket láttak vendégül személyesen a közönség soraiban. 

A színdarabért végzett munka felkészít az életre

A premierig másfél hét van hátra, így már mindenki nagyon izgatott: tánclépéseket gyakorol, szöveget mormol és dalokat énekel minden lehetséges percben, miközben a tánckarban és a szereplők között ott lévő kis- és nagykamaszok még az iskolában is helytállnak. Amikor arról kérdezem Pintér Katát, milyen érzés egy olyan társulattal dolgozni, amelynek egy része mindig kirepül a fészekből és el kell engedni, azt mondja: nem könnyű, de muszáj alkalmazkodni ahhoz, mit hoz az élet. „Akad, aki máshová jelentkezik tanulni a középiskola után, vagy jön egy szerelem az életében, ami fontosabb lesz mindennél.

Bevallom, azért, ha nem hatalmas a fizikai távolság, egy ideig még küzdök értük, nem tudom azonnal elengedni őket. Most például van két fiatal, akik 7 éves koruktól vannak velünk, idén pedig felvételiznek a kaposvári és a budapesti színművészetire: itt is egyik szemem sír, a másik persze velük örül, hiszen nagy büszkeség ez nekünk” – teszi hozzá.

Az utánpótlás-nevelésnek köszönhetően azért nem kell félniük: mindig lesznek újabb és újabb tehetséges, érdeklődő és főként kitartó fiatalok, akik nemcsak a szereplést, de az ezzel járó sok-sok munkát is vállalják. A felnőtt tagok is munka mellett vannak jelen a társulatban, és az is különös fűszert ad a csapatmunkának, hogy kilenctől ötvenéves korig kell közösséget alkotni és egy célért küzdeni. 

„Nem mindenki választ színpadi hivatást később felnőttként, de nem is ez a lényeg. Az a fajta munka, együttműködés és küzdés, amit itt megismernek, bárhol a hétköznapokban megtérül számukra. Az életben is bele lehet fáradni olykor a dolgokba, de akkor is menni kell tovább” – mondja Kata. 

A roxínházas fiatalok ezt biztosan megtanulják, és talán éppen emiatt – úgy, mint Szaffi meg Jónás –, a saját meséjükben majd ők is életvidáman néznek szembe a nehézségekkel, és küzdenek meg a boldogságukért.

Kiemelt képek: Roxínház 

Széles-Horváth Anna