WMN Ügy

„Együtt örültünk, hogy megrepedt az orrcsontja, mert akkor az már más büntetőjogi kategória” – Képriport és interjú a korábban SzuperWMN-jelölt Proszonyák Idával

Támogatott tartalom

2021. július 30. | CL | Olvasási idő kb. 15 perc

Amikor elindultam Kaposvár felé, hogy az egykori SzuperWMN-díj civil jelöltjével, Proszonyák Idával találkozzam, biztos voltam benne, hogy fajsúlyos beszélgetést fogunk folytatni, hiszen ő az ottani Krízisambulancián kapcsolati erőszakkal foglalkozik. Magam is érintett voltam a témában, elképesztő energiákat kellett magamban megmozgatnom, hogy ki tudjak lépni belőle, és máig hálával tartozom a barátaimnak és a családomnak, hogy végig segítettek az úton, soha nem engedték el a kezem. Arra azonban valamiért nem számítottam, hogy ez sokkal több lesz, mint egy egymás szavát jól értő, de tisztán szakmai beszélgetés. Ez egy igazi találkozás volt. Chripkó Lili interjúja és képriportja.

Az interjúra készülve valahol azt olvastam Idáról, hogy amiben igazán jónak tartja magát, az az, hogy figyelmesen meg tudja hallgatni az embereket, megérti őket és „jól” beszélget velük. Ezúttal én hallgathattam őt, az állandóan nyitott fül és szív pedig most magáról is elárult sok mindent, amivel nagyon sokan tudunk azonosulni.

Chripkó Lili/WMN: A Borostyánvirág Anyaotthon és a kaposvári Krízisambulancia is a maga nemében első volt az országban. A te személyeden és jövőbe látásodon múlt, hogy ezek létrejöttek?

Proszonyák Ida: Mindig a jogszabályi változások adtak lehetőséget arra, hogy egyik szintről a másikra tudjunk lépni. 1998-ban nyílt meg a Borostyánvirág Alapítvány által létrehozott anyaotthon, mert az előtte néhány hónappal érvénybe lépett gyermekvédelmi törvény lehetőséget adott rá. Majd 2005-ben elkezdtünk specializálódni a bántalmazottak ellátására. Minisztériumi pályázat útján krízisközpontokat lehetett létrehozni. Oda azok mehetnek, akiket akut módon bántalmaztak, és gyorsan el kell menekülniük otthonról. Az anyaotthonnak más a működése, oda inkább szociális problémával kerülnek be. Nagyon rövid úton én lettem az anyaotthon vezetője, noha az első munkanapomat még a védőnői állásom mellett, családgondozóként kezdtem. Aztán hamar elkopott a vezetői gárda, és mint az egyetlen diplomás, én vettem át a vezetői szerepet. Viszont meg kellett szereznem valamilyen szociális alapdiplomát, így szociális munkás lettem. Négy év alatt, munka és gyerekek mellett, negyvenévesen.

Az anyaotthon újító dolog volt. De be kell vallanom, fogalmunk sem volt, hogy mit hogy kell csinálni. Csak egy új törvény volt, egy ideig végrehajtási rendelet nélkül. Aztán kiforrta magát. Úttörő munkát kezdtem, kezdtünk, közösen tanult az egész rendszer.

Proszonyák Ida a Krízisambulancián

A következő lépés az volt, hogy új szolgáltatások jöhettek létre a gyakorló szakemberek közvetítette igények nyomán. Sokat mondogattuk, hogy jó lenne olyan ambuláns tanácsadás, aminek a segítségével meg lehet előzni, hogy valakinek el kelljen jönnie otthonról. Amikor még a problémák nem csúcsosodtak ki, még nincs krízishelyzet a bántalmazó viszonyban, amikor a „nagy baj” előtt még van jogi vagy egyéb megoldás. Így jöhetett létre 2018-ban összesen hét regionális krízisambulancia. Erre sem volt példánk.

C. L./WMN: Azért valamilyen képzés vagy külföldi minta csak elérhető a számotokra, hiszen a szociálismunkás-képzés gyűjtőfogalomnak tűnik, a bántalmazottak segítése pedig speciális feladatnak…

P. I.: Nagy vágyam, hogy legyen ilyen képzés (nevet). De jelenleg ezt a feladatot a szakmában lehet megtanulni, gyakorlattal. Igaz, a bántalmazotti ellátórendszernek vannak néha speciális képzései, amelyek a minisztériumon keresztül zajlanak. Azonban szívesen fogadna a szakma ennél többet is. Önképzés útján, szakirodalom olvasásával fejlődünk. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek vannak jó anyagai, kisfilmjei. De szívesen forgatom a NANE kiváló munkáit és a tanulmányait is.

C. L./WMN: Ha már a forrás főként EU-s, lehetne egy EU-s know-how… Más országok előrébb tartanak ebben, mint mi.

P. I.: A jogszabályaikban is. A mi jogszabályaink szerint elvileg megvan rá a lehetőség, hogy jobban támogassuk azokat, akik rászorulnak, de a gyakorlat még nem ezt mutatja. Nem rosszak az intézkedések, a kivitelezéssel és a szankcionálással van inkább sokszor baj. Például a távoltartási végzések esetében.

Ha végigvinnék, ami a jogszabályban van, az működhetne. Megvan rá elvileg a lehetőség, hogy akár a rendőrség, akár a bíróság a megfelelő módon járjon el. De sokszor egyedi bírói döntések vannak, mi meg tépjük a hajunkat.

Szerintem kevéssé átgondolt döntés, amikor egy anyatejjel táplált csecsemőnél egyáltalán felmerül az elviteles kapcsolattartás több órára. Vagy egy másik eset, amelyben tehetetlenek vagyunk mi, segítők is: felmerült a gyermekkel szembeni szexuális abúzus gyanúja, amit fél év alatt nem sikerült bizonyítani, ezért bizonyíték hiányában lezárták az ügyet, és folytatódott az elviteles kapcsolattartás az óvodás gyermeknél, mintha mi sem történt volna, holott a gyerek szomatikus tüneteket mutatott, szorongott. Fontos megemlíteni, hogy nem kizárólag női és gyermekáldozatok vannak, persze az ő hányaduk a nagyobb. De vannak férfiak is bajban, a sok idős emberről nem is beszélve. Csak őket máshogyan bántalmazzák.

Ida közvetlen munkatársa Bischof Attila, aki rendőrnyomozói múltjával hatékonyan tudja segíteni az ambulancia munkáját

C. L.: Nagyon sok függ attól, hogy akihez segítségért fordulok, az merre, hogyan lendíti tovább az ügyet.

P. I.: Sajnos a gyerekvédelem rendszerében még mindig előfordul az áldozathibáztatás, olykor elképesztő mértékű.

A bántalmazott anyát hibáztatják például, hogy nem tud a gyermekeinek nyugodt, családi környezetet teremteni, vagy amiért nem dolgozik, stb. Holott ezek egyértelműen a bántalmazó viselkedéséből fakadnak.

Ahol a gyámhivatal már képbe kerül, például védelembe vételi eljárás során, nem ritka, hogy az áldozat kerül két oldalról nyomás alá: erőteljesen orientálják, hogy lépjen ki a bántalmazó kapcsolatból. Az elkövető pedig, aki szinte mindig gazdasági előnyben van, és a kapcsolati hálója is sokkal gyümölcsözőbb, azzal tartja sakkban az áldozatot, hogy nélküle nincs lehetősége új életet kezdeni.

Nagyon gyakori, hogy a gyermekvédelem egyik-másik szakembere „jóváhagyja”, és támogatja, hogy látszólag visszarendeződjön a család, de megfenyegeti az anyát, hogy a következő rendőrségi esetnél kiemelik a gyermeket a családból.

C. L./WMN: De mi az oka ennek?

P. I.: Ha az apa eljárást indít, akkor a gyámhatóságnak el kell járnia. Ha nyilvánvaló valótlanságot állít, akkor is. De sokszor a bántalmazó olyan lehengerlően elő tudja adni magát, és olyan okokat tud találni, ami az ő igazát erősíti: a bűnét már leülte, megbánta, nagyon szereti a gyerekeit. Sok bántalmazó azt mondja, hogy „én szeretem, ha bántom is, azért bántom, hogy ő megemberelje magát. Hisz engem is vertek, én is ember lettem.” 

Amúgy azt a jelenséget kevés szakember veszi észre, hogy egy narcisztikus, erőszakos típusú bántalmazó mennyire igyekszik a hatalmát kiterjeszteni a hivatalosan eljáró rendszerre is. Rafinált módszereik közül megemlíthető például a gyengének ítélt hivatalos személy megfélemlítése, személyeskedés, túlzott barátságosság.

A már-már „bratyizós” stílus is elárulhatja, hogy éppen most akarja az őt vizsgáló rendszert behálózni. Persze egy kis gyakorlattal felismerhető, hogy manipulálni akarja a szakembereket egy bántalmazó.

Van még egy „típushiba”, ami az egész gyermekvédelmi jelzőrendszeren belül elő szokott fordulni, hogy kettős erkölcsi mércét alkalmaznak a nő és a férfi esetében. Például kimondva-kimondatlanul azt gondolják: „megérdemelte a nő bántást, hiszen megcsalta a férjét”. De az, hogy a férj folyamatosan külső kapcsolatokat tart fenn, nem akkora baj.

C. L./WMN: Ha ilyen eset bukkan fel nálatok, az anyaotthonba irányítjátok?

P. I.: Bár tartjuk a kapcsolatot az anyaotthonnal, ahol dolgoztam, nem azok a gyakori esetek, hogy nekünk oda kell irányítanunk valakit, éppen azért vagyunk, hogy ez, ha lehet, elkerülhető legyen, és a súlyos problémákat megelőzzük. De ez nem mindig sikerül persze. Volt, hogy egy nagyon súlyosan összevert nő jött be hozzám első egyeztetésre, bekerült egy krízisközpontba, aztán anyaotthonba.

C. L./WMN: Mit érzel, amikor meglátsz egy összevert nőt?

P. I.: Hát együttérzést, fájdalmat. Ilyet azért ritkán látunk, mert nem feltétlenül ide jönnek. Az anyaotthonban viszont láttam sokat. Ennek a nőnek az ambuláns lapján is elképesztő mennyiségű borzalom szerepelt. Kéttenyérnyi zúzódások az egész testén – ami jog szerint könnyű testi sértésnek minősül.

Például, ha „csak” két fog törik ki, az is könnyű testi sértés. Volt olyan, hogy egy nőnek, akit nagyon megvert a párja, iszonyúan fájt az orra, hála az égnek, elment orvoshoz, aztán együtt örültünk, hogy megrepedt az orrcsontja, mert akkor az már más büntetőjogi kategória.

C. L./WMN: Az orvosoknak van jelzési kötelezettségük, ha ilyen jellegű sérülésekkel megy el hozzájuk valaki?

Bischof Attila: Igen, de ha azt mondja, hogy legurult a lépcsőn, akkor a tapasztalat szerint nem fogják jelenteni vagy elküldeni feljelentést tenni. Úgy érzik, nem az ő hatáskörük. De az, hogy a kapcsolati erőszak bűncselekmény a Btk.-ban, sokat segített. Ez mind jobban benne van a rendőrségi gyakorlatban is. De minden új bűnügyi tényállásnak van egy olyan szakasza, amíg megtanulják megfelelően alkalmazni.

Az ambulancia prevenciós foglalkozásán gyerekeknek kell képes kártyákból olyan meséket kitalálniuk, amelyekben nincs semmiféle erőszak – így könnyen kiderülhet, mennyi mindent nem tartanak annak, ami valójában az

C. L./WMN: Hozzátok fordulhat fiatalkorú segítségért?

P. I.: A tizennégy és tizennyolc év közötti személy jogilag korlátozottan cselekvőképesnek számít, ha ide bejön és tanácsot kér, hogy otthon vagy a kapcsolatában bántalmazzák, természetesen eligazítjuk. Ám ügyfelünk csak úgy lehet, ha a szülő vagy a gondviselő aláír. Eddig sem volt gyakori példa erre, de a jövőben ezt még inkább átgondoljuk. A mostani törvénnyel pedig pláne nem tudjuk, hogy az iskolákba ki mehet be, ki kap engedélyt, és milyen témákról lehet majd beszélni.

A középiskolás gyerekeknek pedig bőven vannak már bántalmazó párkapcsolati problémáik. Sokszor egyáltalán nem ismerik a normál párkapcsolati működést, nincs előttük szereteten, egyenlőségen alapuló, egymást támogató, függőségmentes minta. Normálisnak tartanak a zaklatás fogalmát kimerítő, vagy teljes bizalmatlanságról árulkodó, intim szférát sértő dolgokat.

Tizenévesen már túl vannak egy halom olyan dolgon, ami traumatizája őket. És ez a minta öröklődik tovább, találkoztam már aktív párkapcsolatban élő fiatal, akár tizennégy év alatti lányokkal a kistelepüléseken… Hogy az is mennyire legális?

C. L./WMN: Fogyatékkal élők is lehetnek kapcsolati erőszak áldozatai. Hozzájuk ki jut el?

P. I.: Igen, lehetnek, de nem is látjuk, akkora titok. Időseket látunk, a járvány előtt különösen, azóta viszont otthon maradtak, pedig a bántalmazás nem szűnt meg. Sőt. Az időseknél inkább alkoholproblémák, szociális nehézségek vagy valamiféle külső ok van, illetve az egész életen át tartó érzelmi bántalmazás idős korra eléggé el tud vadulni. Pont azért, mert még inkább elzárkóznak és csak maguk között vannak, illetve a fizikai és mentális leépülés tovább ront a helyzeten – akár a bántalmazó, akár a bántalmazott épül le.

Sokszor nemcsak az élettárs veszélyes rájuk, hanem a hazaköltöző felnőtt gyerekük. Továbbá ott van a gazdasági bántalmazás esete is. Elveszi a nyugdíját vagy a nevén lévő házat átíratják, indok nélkül gondnokság alá helyezik…

Nagyon sokan nem tudják, hogy mihez lenne joguk. Van, akinek egy iskolai foglalkozás után a gyerekei szóltak, hogy nincs rendben, ami a családban megy. Az anya tizenhat évi házasság után jött rá, hogy bántalmazó kapcsolatban él. Meg hagyomány is, hogy „ezt el kell viselned, ez a nő sorsa”. Meg egy pofon minden családban elcsattan. Nem.

Óriástársas a gyerektáborban

C. L./WMN: Huszonnégy, ebben a szakmában eltöltött év alatt hány esettel találkoztál?

P. I.: Évi száz, szóval összesen két-háromezer olyan esettel, amiben nem csak érintőlegesen vettem részt.

C. L./WMN: Hogy tudsz ennyi történetet átszűrni magadon?

P. I.: Az a mottóm, hogy én csak mozgatórugója vagyok a megoldásnak, persze próbálom kisebbíteni az ő fájdalmát, de nem feltétlenül az én feladatom az összes problémájának a megoldása. Elismerem és elhiszem neki, hogy baj van. De azt is igyekszem átadni, hogy van segítség. Néha csak ennyit tudok, elhitetni velük, hogy egy kilátástalannak tűnő helyzet is tud kedvezőbb irányba változni. Nem állíthatom, hogy minden biztosan a legjobb módon fog megoldódni, mert egy csomó olyan veszteség adódik egy bántalmazó kapcsolatból való kilépés során, amibe mi, segítők is kicsit belehalunk.

C. L./WMN: Meddig tudod követni a történeteket?

P. I.: Van, aki ad egy kis információt magáról, hagy egy csatornát, de nem mindenkiről tudom, hogy végül mi lett vele, mert egyesek le akarnak választani. Ami természetes. Nagyon sokan vannak, akik visszamennek a bántalmazóhoz. Ez benne van a folyamatban, nagyon sokszor így működik, nem kell szégyellnie magát senkinek. Célunk, hogy a segítő munka során sikerüljön olyan kapcsolatot kialakítani, hogy ezt tényleg nem szégyelli. Sőt, akár előre felkészítsük őt, hogyan ne legyen újra áldozat, vagy hogy újra kérjen segítséget.

C. L./WMN: A fiatalok mennyire követik erőszak tekintetében az otthoni mintát?

P. I.: Ha a családban felmerül az abúzus gyanúja, tudatosan kellene a következő generációt támogatni, és megmutatni, hogy mi a norma, minél korábban. Mert ha csak a családi mintára hagyatkoznak, akkor az a problémamegoldás és az a kommunikációs stílus öröklődik tovább. Oktatófilmekkel bullyinggal kapcsolatos prevenciós előadásokat tartunk tanórákon, gyerektáborokban, sport- és diáknapokon. Holnap például a csurgói Gyermekjóléti Szolgálat nyári táborába megyünk olyan gyerekekhez, akiknek a szülei dolgoznak, és nem tudnak a gyerekeikre vigyázni. Saját fejlesztésű társasjátékot viszünk, aminek lényege, hogy arról beszélgessünk, miként ne váljanak áldozattá.

A nagyobb gyerekekkel filmeket nézünk, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet által készített filmekre tudunk alapvetően támaszkodni. A NANE-nak is van filmje arról, mit él át a gyerek, amikor apa bántja anyát. Megbeszéljük, mit láttunk, meg lehet osztani a saját élményeket. Mindig az adott gyermekek korától függ, hogy mivel készülünk. Illetve a már fennálló problémákhoz – például online veszélyek, online áldozattá válás – kapcsolódunk.

C. L./WMN: Foglalkoztok szakembereknek szóló tanácsadással, képzéssel is?

P. I.: Az ambulanciának három fő feladata van: a segítés, ebben főleg az érintettek támogatása a hangsúlyos, de segítjük és támogatjuk a jelzőrendszer szakembereit is például tanácsadással, konzultálással konkrét eset kapcsán. A második a megelőzés. Ez a prevenciós tevékenység nagyon színes. A harmadik a társadalmi szemléletformálás, amelyben szintén nagyon változatos lehetőségeink vannak az érzékenyítésre, idejétmúlt sémák átírására.

C. L./WMN: Ti kopogtattok be az egyéb szervezetekhez?

P. I.: Igen, mi, de most már azért oda-vissza is működik. Vannak együttműködő partnereink, akik gyakran küldenek eseteket, és kérik a segítségünket. Voltunk Pécsett a pszichiátrián például, a tapasztalatainkról beszéltünk, hogy mit látunk a gyakorlatban, a pszichiáterek pedig lefordították a „saját nyelvükre”, hogy akkor ez egy indulatkezelési zavaros, ez egy narcisztikus. Mi nyilván így nem tudunk diagnosztizálni, de örültünk, hogy végül is egy nyelvet beszéltünk. Ahol jártunk már, ott többnyire kialakul egy szorosabb kapcsolat. Például a pszichiátrián volt egy bántalmazott női kliensük a zárt osztályon, a problémája kezelésére hiányzott a szociális ellátórendszer egy eleme, vagyis mi mentünk a zárt osztályra. Hosszú távon majd az lesz a jó, ha ez nem egy projektként fog „csak” működni.

A védőnők a saját belső képzéseikben sok információt kapnak, és a bántalmazó kapcsolatot nagyon jól felismerik a családokban. Szerencsére bizonyos rendőrkapitányságok rendőrei is nagyon képzettek a kapcsolati erőszak terén.

C. L./WMN: Min lehetne még javítani?

P. I.: Szerencsére jó néhány segítő folyamat már működik elektronikus úton, vagy telefonon is, de azért a megyei ambulanciák megnyitását nagyon várjuk! A kiírás több mint fél éve társadalmi egyeztetés alatt van.

Rendszerszinten az kudarc nekem, hogy bizonytalan helyzetben érezzük magunkat. Elvi szinten támogató ígéretet kaptunk, de konkrétan nem látjuk, hogy miből fogunk majd működni. Illetve, hogy a Krízisambulancia projektidőszakban van, nincs jogszabályban, ezért sokan még most sem vesznek komolyan minket a rendszeren belül. Kis túlzással úgy érzem, könyörögni kell, hogy elmehessünk valamilyen tájékoztató, prevenciós programot tartani ingyen.

Nagyot lendítene az összes ambulancia munkáján, ha birtokunkban lenne egy fölöttes szakmai ajánlólevél, hogy mindannyian hozzáértéssel tevékenykedünk, és nem csak egy EU-s projekt vagyunk.

A társadalmi szemléleten csak akkor tudnánk igazán változtatni – hogy igenis van értelme a segítő, a prevenciós és szemléletváltó munkának –, ha lenne megfelelő garancia a Krízisambulanciák szakértelmére. Például, ha megjelenhetne valamelyik törvényben, ha lenne rá EU-s forrástól független támogatás. A jövőt hepehupásnak látom, de nem kilátástalannak.

C. L./WMN: És a magánéleted szempontjából?

P. I.: Hosszú életre rendezkedem be, rengeteg tervem van. Szépen szeretnék megöregedni. Aktívnak és egészségesnek maradni. Akár klubszerűen szeretnék foglalkozni majd a méltó idősödéssel. De egy magazin létrehozásában is gondolkozom a Facebookon. Bár nem tudok írni, de kis novellaszerű történetekkel már próbálkoztam, tipikus eseteknek egyfajta irodalmibb verziójával – azt nagyon élveztem, nagyon beleéltem magam. Ez a sok terv is segít abban, hogy ne rekedjek benne aktuális problémákban.

C. L./WMN: Azért sokszor vannak valódi sikerélményeid is, ugye?

P. I.: Igen, ezekből táplálkozom, de azt is megtanultam, hogy megvan a munkával eltöltött idő és megvan a szabad énem.

Persze bizonyos gondolatbetöréseket, érzéseket nem lehet megakadályozni, és ez azért rányomja a bélyegét a magánéletemre is. De ezzel tudatosan foglalkozni kell.

Én egyedül vagyok nagyon régóta, de nem magányosan élek, mert a gyerekeimmel, és négy unokámmal töltök értelmes időt. A másik a tánc. A körtánc tíz éve jött az életembe, aztán körtáncoktatói kurzust végeztem. Most három kezdő csoportban tartok órákat.

A Lions Club jótékony segítő emberek közössége. Ida régóta kapcsolatban volt velük, jelenleg folyamatban van hivatalos tagfelvétele. A körtáncpróbák a Jerusalema tánckihívással kezdődtek, de a tagok lelkesedése azután sem szűnt meg

C. L./WMN: Neked ki segít?

P. I.: Beszélgetek egy-egy barátnőmmel. Kölcsönösen segítünk egymásnak.

C. L./WMN: Ida, tudsz segítséget kérni?

P. I.: Nehezen. Nehéz családi körülmények közül indultam, hamar önállónak kellett lennem. Sportoltam, és a sportpénzemből támogattam a családomat tizenhárom évesen.

Adnom nagyon természetes, azt, hogy én kérjek, meg kellett tanulnom.

Családi örökségeket, egy csomó karmikus terhet felszínre kellett hoznom, szóvá kellett tennem saját magamnak, és el kellett engednem. Most úgy érzem, egészen jól vagyok. A súlyommal küszködöm. Tudom az eredetét a problémának: gyerekkori éhezés, ez mindig ott marad az emberben zsigeri szinten. De most valami ebben is átfordult. 

C. L./WMN: Fiatalon megözvegyültél. Döntés kérdése volt, hogy nem házasodtál újra?

P. I.: Gondolkodtam már ezen. Az elején tudatosan nem akartam a gyerekeknek másik apukát, később pedig egy nálam lényegesen fiatalabb társam volt, akiről utólag ismertem fel, hogy a kora miatt sem foglalhatott el pótapaszerepet. Ő nagyon jó ember, több mint tíz évig tartott a kapcsolatunk. Utána nagyon bezárkóztam, és volt egy hosszú nehéz időszak, amikor nem találtam az egyensúlyomat.

C. L./WMN: Úgy nyomtad közben ezt a melót, hogy a saját életed meg nem volt rendben?

P. I.: Igen, akkor nem volt olyan kapaszkodóm, ami előrevitt volna, kivéve a körtánc. Később újabb és újabb örömforrás jött, csak nehéz a negatív spirálból kikerülni. De ahogy egyre följebb jöttem, egyre több dolog nyílt meg előttem. Ezt a környezetem nem biztos, hogy észrevette…

Ida az egyes tánckoreográfiák között rövid ismertetőt tart az adott zene történetéről, illetve mindig különböző díszt készít, amelyet körbetáncolhatnak

C. L./WMN: De itt most már egy jó csapatod van!

P. I.: Nagyon örülök, hogy az Attila itt van, a személyisége is nagyon kell ide, és nagyon jó, hogy férfi.

A krízisközpontokban is vannak férfiak. Kell egy nőnek és pláne egy bántalmazott nőnek, hogy találkozzon „jóember” férfival, ne érezze azt, hogy minden férfi disznó, mert ez nem igaz.

C. L./WMN: A te családi mintázatodban volt kapcsolati erőszak?

P. I.: Igen, az a típus, amelyik iszik és akkor agresszív, viszont józanul áldott jó ember. Ilyen volt az apám és a férjem is. Mindketten a világ legjobb apukái voltak, sokat segítettek a családi munkamegosztásban, amíg át nem vette fölöttük a hatalmat az ital. De mindkettőjükkel imádtuk egymást. Ezért én nagyon meg tudom érteni, ha valaki szeret egy bántalmazót. Csak én láttam ennek a folyamatnak a végét is… Az anyu mintáját követtem abban is, hogy ő sem ment férjhez az apu halála után. Agyilag tudom ezeket a dolgokat, de mostanában láttam be, hogy ennek nem feltétlenül kellene így lennie, ezt a mintát hozom, de felülírható lenne sok minden, ami nem szolgál.

A tagok elhagyják a táncpróba helyszínét, a teniszklubot.

De ahogy mondtam, nekem most sok tervem van.

A szociálgerontológiában van egy fogalom, a sikeres öregedés. Ennek ismérvei: fizikailag és szellemileg jó állapotban lenni, aktívnak lenni, célokat kitűzni. Megmaradni a társadalom tagjának.

A mostani jogszabályok szerint hatvanöt éves kor a nyugdíjkorhatár, tehát még hivatalos munkakörülmények között is van öt évem, hogy befejezzem az alkotómunkát a bántalmazottakkal, és majd kezdjek egy másik alkotást a sikeres öregedéssel.

Chripkó Lili

A képek Samsung Galaxy S21 Ultra 5G géppel készültek

Ajánlom másnak is:

Legfrissebb

„Nem nekem, magadnak köszönheted” – Csak neked mondom 3.0: Alföldi Róbert és Bányai Kelemen Barna (PREMIER!)

Csak neked mondom – 2021. szeptember 28.

Figyelem, figyelem! Végre itt a Csak neked mondom harmadik évada! A színpadon: Alföldi Róbert és Bányai Kelemen Barna!

Maláta, komló, élesztő: belevágtunk a házi sörfőzésbe!

WMN Life – 2021. szeptember 28. – DD

Dián Dóri jó barátja az elmúlt két évben sok sört főzött magának otthon, és most megmutatja, hogyan is néz ki az egész folyamat:

Tényleg amiatt aggódunk, hogy ha felül vagyunk szex közben, akkor látszik a tokánk? – WMN Mindent bele! podcast

Mindent bele! – 2021. szeptember 28. – TF

Nők, testek, mellek, tokák, szőr a lábon és menstruáció, vagyis szinte minden, ami szóba kerül, amikor egymás között beszélünk a testparáinkról. Mert azok nyilván vannak.

< 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 >
Viber LinkedIn Pinterest