„Nem szebb mellekre vágytam, hanem egy élhetőbb életre” – A mellkisebbítő műtétekről

–

Egy (nőnemű) nőgyógyász könyvében olvastam először a mellkisebbítő műtétről, tizenvalahány évvel ezelőtt. Azóta is a fülemben cseng az a mondata, amelyben arról ír, hogy az ismerősei és a páciensei közül, akik mellműtétre vállalkoztak, a mellnagyobbítást volt, aki megbánta, de a kockázatosabb, lassabban gyógyuló, nehezebb operációnak számító mellkisebbítést soha, senki. 

Bár a „mindig–soha” típusú állításokban nem hiszek, már akkor kíváncsi voltam, valóban ennyire pozitív-e az ilyen típusú műtétek kimenetele. Később együtt dolgoztam olyan kolléganővel, akinek a szó szoros értelmében hatalmas melle volt, és akkor szembesültem vele, hogy egy átlagos testalkatú nőnek (is) mekkora terhet jelenthet – bár akkor még csak fizikai értelemben értettem ezt. Azóta sikerült több emberrel beszélnem erről, és igyekeztem annak is utánajárni, pontosan milyen okokból vállalkozik valaki mellkisebbítő műtétre.

Kamaszkoruktól szexistennőként kezelik őket, pedig a legkevésbé sem erre vágynak

Regina (a neveket a megszólalók kérésére megváltoztattuk) beszámolójával először az interneten találkoztam. Ő szívesen osztja meg a tapasztalatát másokkal, szeretne segíteni a döntésben azoknak, akik még hezitálnak. Ahogy elmesélte, korántsem volt sétagalopp a műtét és az utána következő gyógyulási folyamat: hematóma (vérömleny) alakult ki, nehezen ürült a folyadék a sebből, és a heg sem volt szép. Ám még így is azt állítja, mindezeket tudva is újra belevágna.

„A családunkban anyai ágon szinte mindenkinek nagy melle van, de senki sem lelkesedett érte. Én hatodikos koromra már 80 C kosaras melltartót hordtam, és ebből nagyon sok gondom származott.

Mivel magasabb is voltam az átlagnál, sokan idősebbnek taksáltak a valódi koromnál, így gyakran kaptam kéretlen megjegyzéseket, ajánlatokat jóval idősebb férfiaktól is. Ezek szerintem nemcsak egy 12 évest ijesztettek volna meg, hanem egy felnőtt nőt is.

De igazából az a hatás sem szerzett örömet, amit a kortársaim között generált a külsőm. Tudom, hogy sok laposabb fiatal lány álmainak netovábbja a nagy mell, de én inkább gátlásos lettem tőle, egyáltalán nem lubickoltam a »népszerűségben«” – mesélte.

A nagy mellű nők jellemző tapasztalata, hogy idegenek, új ismerősök, de még a közvetlen környezetük, a barátaik, a munkatársaik számára is egyfajta látványosságnak számít a mellük, amit mások sokszor bármiféle szégyenérzet nélkül megbámulnak, vagy akár megjegyzést tesznek rá, és fel sem merül bennük, hogy az érintettnek ez kellemetlen lehet. Sőt, azt feltételezik, hogy ez az illetőnek jólesik, hiszen ez „bók”. Az „ikrekkel” kapcsolatos vicceket még közismert és elismert művészek kapcsán is megengedik maguknak sokan – élő műsorban, tévéadásban is lehet látni nem egyszer. 

Pedig ez a fajta poénkodás még egy olyan embernek is bántó lehet, aki egyébként kifejezetten szereti, ha dicsérik. Ha valaki csak azt hallja, milyen „pornósztárokat megszégyenítő cickói” vannak, érthető módon azt érezheti, minden egyéb külső vagy belső tulajdonsága lényegtelenné silányul. Regina számára is mindennapos volt a sok kéretlen megjegyzés, volt, hogy az egyetemi klubban is azzal szólította le valaki, hogy: „Mondd, a te melled igazi?”

Az ilyen méretű mellet ráadásul már ruhával sem lehet igazán leplezni. Másik beszélgetőpartnerem, Emma, elmesélte, hogy fiatal korától kezdve görnyedten járt, óriási pólókat hordott, így próbálta valamelyest titkolni a mellét, amelyre már melltartót sem nagyon kapott. „Úgy éreztem magam, mint egy gömbnyalóka, pálcika lábak, és nagy felsőtest, miközben meg inkább fiús alkat voltam, a hajam is rövid volt, csak a hatalmas melleim mutatták, hogy nő vagyok. Aztán amikor szültem, a szoptatás miatt még nagyobb lett a mellem.

Persze mindenki azt gondolta, hogy nekem aztán semmi gondom sincs, nyilván nagyon sok tejem van – valójában viszont csak az egyik mellemből tudtam szoptatni, aminek az lett a következménye, hogy a bal mellem jóval nagyobbra nőtt, mint a másik. Ez már végképp rettenetes érzés volt.”

Az sem erősíti az önbizalmat, amit a nők ruhavásárláskor tapasztalnak: melltartót rendkívül nehéz vásárolni (erről korábban ITT írtunk). Többen számoltak be arról, hogy már egészen fiatalon, kamasz lányként is azt élték át, hogy a fehérneműüzlet eladói szinte őket hibáztatták, hiszen hogyan is várhatják, hogy ekkora mellekre melltartót kapjanak. De a ruházkodási problémáknak egyáltalán nincs vége a fehérneműk terén, hiszen felsőruházatot is nehéz találni. Ez még annak is problémás, aki derékban, csípőben is teltebb, de az egyébként karcsúbb, vékonyabb nők számára végképp megoldhatatlan helyzet, amikor még az XL-es blúzt, kabátot sem tudja összegombolni, bár a dereka, csípője, sőt esetleg a válla mérete alapján L-est sem kellene hordania, így szinte minden csinos vagy elegáns darab lötyögős, otromba lesz rajta.

Bőrpanaszok, hátfájás, folyamatos testi diszkomfort

A lelki és esztétikai problémákon túl azonban minden nagy mellű nő szenved fizikai, sőt konkrét egészségi gondoktól is – és ami a meglepő, néha a környezet még ezt sem akarja tudomásul venni.

„A melltartók, amiket aranyárban vettem a méret miatt, árkot vájtak a kulcscsontomnál, főleg miután a gravitáció is kezdte áldásos hatását megmutatni. Alul állandóan ki volt dörzsölve a bőröm” – mesélte Regina.

Másoknál gombásodás alakult ki, volt, aki rendszeresen apró szemölcsöktől szenvedett. A rendszeres hátfájás pedig lényegében mindenkinél előfordul.

Emma orvoshoz fordult a panaszaival, kiderült, hogy kettős gerincferdülésben szenved. Állandó fájdalmai miatt nagyon erősen kezdett foglalkozni a műtét gondolatával, videókat nézett, amikről ma azt mondja, rettenetes látványt nyújtottak, de még ez sem tudta elriasztani. Ő azonban teljes ellenállásba ütközött. Az édesanyja, akinek nem volt nagy melle, ellenezte a műtétet, de a férje sem lelkesedett az ötletért.

„Számára az esztétikai szempontok nem igazán számítottak, sőt kifejezetten szerette a nagy melleimet. Amikor kiderült, hogy az egyoldalú szoptatást követően elváltozás lett az egyik mellemben, rendkívül feldúsult a mirigyállomány, az orvos úgy fogalmazott, szinte egy »mell a mellben« alakult ki. Akkor fogadta el a párom, hogy megcsináltatom a kisebbítő műtétet.”

Ezt érdemes tudni magáról a beavatkozásról

A mellkisebbítő műtét szakmai hátteréről, a felmerülő kérdésekről Hajma Mónikával, a Plasztika Esztétika független döntéstámogató webportál alapítójával beszélgettem. Megerősítette bennem, hogy a mellkisebbítő műtét valóban nehezebb, komplikáltabb, mint a mellnagyobbítás, ennek ellenére az ezt választó nők szinte kivétel nélkül elégedettek a végeredménnyel.

Ilyenkor nagyon nagy zsír- és mirigyállomány eltávolítására kerül sor, ez rendkívül precíz tervezést igényel. Fontos, hogy a végeredmény szimmetrikus legyen, és a méret akkora, ahogy azt a páciens elképzelte. A műtét során több metszést ejtenek a melleken, a mellbimbó körül, lefelé az áthajlási redőig (ez az a pont, ahol a mellek alsó íve találkozik a mellkassal). Eltávolítják a felesleges mirigyállományt, zsírszövetet, bőrt, áthelyezik a mellbimbót az előre megtervezett helyre. Ezután összeillesztik a metszések vonalában a szöveteket, mindezt úgy, hogy a végeredmény 3-6 hónap után egy szép, esztétikus, szimmetrikus mell legyen.

Azt, hogy mekkora teher fizikailag is egy hatalmas méretű mell, jól jelzi, hogy több beszélgetőpartnerem is elmondta: amikor először beszéltek az orvossal, azt kérték, hogy a lehető legkisebb méretű legyen a mellük a műtét után.

„Nem lehet bármennyit eltávolíttatni – fogalmazott Hajma Mónika. – Számít az eredeti méret, de például az is, hogy a mellbimbók elhelyezkedéséhez képest mennyire vannak megereszkedve a mellek. A mellbimbókat a legtöbb esetben maximum 10-12 centiméterrel lehet felemelni.”

Akinek nagyon megereszkedett a melle, előfordulhat, hogy először meg kell elégednie egy kevésbé feszes állapottal. Mellkisebbítő műtétet azonban többször is el lehet végezni. Erre néha azért is sor kerül, mert az évek előrehaladtával a gravitáció hatására újra megereszkednek a mellek, így lehet, hogy 10-15 év múlva újabb műtétet igényel valaki – bár ennek során inkább csak mellfelvarrásról beszélünk, mivel zsír- és mirigyállományt már nem szoktak eltávolítani, inkább csak a mellek feszességét adják vissza ezzel az újabb műtéttel. Ez előfordulhat nagy súlyváltozások, illetve fogyás-hízás miatt is. 

Sok nőben felmerül a kérdés, hogy ilyen jellegű műtétet vajon kizárólag csak szülés után szabad-e végeztetni.

„Elvileg nem okoz gondot a szoptatásban, ha valaki átesik egy ilyen műtéten, de egy minimális kockázat valóban van rá, hogy a hegesedés befolyásolja a szoptatást. Azt szoktuk javasolni, hogy aki pár éven belül tervez gyereket, inkább várja meg. De van olyan is, hogy valaki alig várja már, hogy betöltse a tizennyolcadik évét, annyira rosszul éli meg a lelki részét is, az állandó szexista beszólásokat, hogy azt érzékeli, csak a mellét látja minden férfi, de azt is, hogy akadályozza a hétköznapi tevékenységekben, sportban is. Ha egy fiatal nő még egyáltalán nem tervez családalapítást a közeljövőben, akkor érdemes megfontolni a műtétet.”

Kevesen tudják, hogy lehet rá állami támogatást kérni

„Arról, hogy tb-támogatással igénybe lehet venni mellkisebbítő műtétet, egy orvos világosított fel, akihez egyébként a hátfájásom miatt kerültem – mondta el Regina. – Régen voltam ennél boldogabb!

Nem szebb mellekre vágytam, hanem arra, hogy csökkenjenek a terheim, ne fájjon a hátam, kényelmesebb legyen az életem: tudjak futni mókásan hullámzó mellek nélkül, és a sarki boltban is vehessek melltartót, vagy urambocsá, melltartó nélkül is ki merjem vinni a szemetet. Hogy olyan átlagos legyek.

Úgyhogy rögtön felmentem a netre, és rövid idő alatt sikerült rengeteg információra szert tennem. Beszéltem olyanokkal, akik már túlestek a műtéten vagy készültek rá, és készségesen osztották meg a tapasztalataikat. Ez hatalmas segítség volt, mert részben tudtam, mire lesz szükségem, min fogok keresztülmenni, és mire számíthatok a gyógyulás során. Persze, minden eset egyedi, és az enyém sem teljesen a nagykönyv szerint alakult.”

Az olvasottakon felbátorodva Regina időpontot kért a Szent Imre Kórházba, és mivel jogosultnak találták a tb-támogatásra, megkapta azoknak a vizsgálatoknak a listáját, amelyek elvégzése szükséges volt a következő lépéshez, a műtéti időpont kijelöléséhez. Ezzel kezdetét vette a szervezés időszaka.

„Ez a típusú műtét akkor támogatott államilag, ha a testtömegindex fél százalékát el lehet, vagy kell távolítani a mellből. Ez mellenként nagyjából 450 grammot jelent egy átlagos testsúlyú nőnél. Ami még fontos információ, hogy magánpraxisban is áfamentesen végzik az ilyen műtétet az orvosok. A plasztikai sebészet alapból áfaköteles, de ha egészségmegőrző, -helyreállító beavatkozásról van szó, akkor áfamentesen végzik” – tájékoztatott Hajma Mónika.

Mi várható a műtét után?

Az ár, és a méretváltozás mellett vannak még további, gyakran felmerülő kérdések. Ezek egyike, hogy a korábbi aszimmetria mennyire korrigálható, illetve milyen lesz a műtét után a testük.

„Ahogy minden páros szervünk, úgy a mellünk sem tökéletesen szimmetrikus, bármekkora legyen is. Ez a különbség persze látványosabb lehet, ha eleve nagyobb a mérete – ezt a műtét során igyekeznek kiegyenlíteni az orvosok, ám ahogy telnek az évek, előfordulhat, hogy az egyik picit gyorsabban ereszkedik meg, így újra megjelenik (egy a korábbinál várhatóan kisebb mértékű) aszimmetria.

Amit még fontos elmondani, hogy a mellkisebbítő műtét hegekkel jár, amelyek sosem múlnak el nyomtalanul: van, aki szebben hegesedik, más rosszabbul, és esetleg utókezelést igényel. Ezt mindig jelezzük, de önmagában emiatt senki nem gondolta még meg magát” – mondta el Hajma Mónika. 

Azt is megtudtam, hogy a hegesedés egyénenként teljesen eltérő. Egyeseknél erősebb, látványosabb, míg másoknál nagyon gyorsan gyógyul, és fél év múlva alig látszik. Közvetlenül műtét után azonban még nagyon látványosak a hegek, a mell formája sem igazán szép: általában feszül, be van duzzadva. Ebben az első időszakban azonban a legtöbb nő nem ezzel foglalkozik, sőt még a fájdalom sem igazán zavarja őket (aminek a mértéke szintén egyénenként rendkívül eltérő, volt, aki inkább csak kellemetlen érzésnek nevezte, más arról beszélt, hogy az első pár hétben nagyon fájt a műtét helye). Az első igazán meghatározó élmény a súlykülönbség, az állandó feszülés eltűnése, a hátfájás csökkenése vagy megszűnése.

„Minden megváltozott, eltűnt az az óriási mell, ami már a hónom alá is betüremkedett, a karomat sem tudtam rendesen tartani tőle – idézte fel Emma. – Egyik pillanatról a másikra sokkal könnyebb lett mozogni. Hihetetlen érzés volt. Nekem nagyon nagy mennyiséget távolítottak el, az egyik mellemből 970, a másikból 640 grammot. Maradt heg, azt szeretném eltávolíttatni, mert tényleg nem szép, és az is igaz, hogy erős fájdalmaim voltak a műtét után, de már akkor is azt éreztem, hogy nem érdekel, megérte. 

Szerencsém volt, mert nagyon támogató csapat vett körül. Amikor még csak konzultációra jöttem, minden alkalommal ugyanazzal a három emberrel találkoztam, köztük volt a műtő orvos is, de egy kapcsolattartó-támogató személy is, akit közvetlenül el tudtam érni. Egyszer éjjel fél négykor erős fájdalmaim voltak, aludni sem tudtam, megijedtem, hogy valami nincs rendben, küldtem neki egy sms-t, hogy reggel beszéljünk – erre azonnal visszahívott! El tudtam mondani a kérdéseimet, megkaptam a válaszokat.

Ez nagyon sokat segített, és az is, hogy a műtétet követően az édesanyám véleménye teljesen megváltozott: azt mondta, hogy jól döntöttem. Én is így érzem, azóta is. A vicces az, hogy a műtét után volt olyan ember, aki megkérdezte, hogy szilikont is raktak-e be. Persze erről szó sincs, de a kisebb súlyú mellem feszesebb volt, formásabb. Számomra azonban az életminőségemben lévő változás a legfontosabb” – osztotta meg a műtéttel kapcsolatos tapasztalatait Emma.

Új ruhák, arányok, mozgás és testkép

A legtöbb nő számára a műtét után az első élmény természetesen a mellkasát, hátát terhelő súly eltűnése – ám más, esztétikai és egészségi változások is vannak, amelyekkel többen csak utólag szembesültek.

„Már nem akkora mellbimbóm van, mint egy tükörtojás! – mesélte boldogan Emma. – Ez nagyon tetszik, ez a kis normális mellbimbó. Az is, hogy végre fel tudok venni olyan ruhát, amiben látom a derekamat. És elkezdtem tudatosan figyelni arra, hogy ne járjak görnyedten, ne takarjam magam.

Erre még ma is koncentrálni kell, annyira hozzászoktam, hogy leplezni próbálom a nagy melleimet, most meg már nincs rá szükségem. De nagyon jó élmény volt az is, amikor a mammográfián mondták, hogy milyen szép lett a mellem – és mennyire jó is, mert így sokkal könnyebb vizsgálni. Régen nagyon sok felvételt kellett készíteni, állandóan nyomogatták a mellemet, hogy végre jól látható képek készüljenek – azért az nem volt túl megnyugtató. Most meg egy perc alatt elkészültünk.”

Ha ilyen mértékben csökken az ember melle, óhatatlanul változnak a testarányai is. Erről Regina beszélt. „Így, hogy a mellem kisebb lett, vastagabbnak látszik a derekam, a csípőm. Kellett egy kis idő, amíg hozzászoktam, hogy másképp nézek ki. És persze le kellett cserélni a ruhatáram egy részét. A legmókásabb az volt, mikor nem sokkal a műtét után kifejeztem az együttérzésemet egy nagy mellű hölgynek melltartóvásárláskor. Ő rám meredt, aztán megjegyezte: »Ezt maga honnan tudhatná? Nincs is nagy melle!« 

De a változások, a költségek, a műtét utáni időszak, amikor gyógyultak a sebek, a heg, minden nehézség ellenére, a legrosszabb állapotom idején sem bántam meg, még amikor a mellem korántsem festett jól, és magában hordozta egy gyulladás lehetőségét is.

Legfeljebb csak azt sajnálom, hogy nem tudtam a lehetőségről korábban, és nem csináltattam meg legalább egy évtizeddel ezelőtt” – összegzi Emma. 

A „milyen jó, hogy van ilyen műtét”, és „de jó, hogy rátaláltam” élménye több beszélgetőpartnerem közös tapasztalata, és visszatérő motívum volt a beszámolókban. Ahogy minden műtétnek, természetesen ennek is megvan a maga kockázata, azonban öröm volt hallgatni, mennyi pozitív változást okozott a nők számára, s hogy ezek között az esztétikai kérdések – bár egyáltalán nem voltak elhanyagolhatók – szinte a legkisebbnek számítottak.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Pexels / Laura Tancredi

H. Fekete Bernadett