A tüdőrákkal kapcsolatos alapvetés, hogy az aktív vagy passzív dohányosok betegsége. És igaz is, hogy a betegek nyolcvan százaléka közülük kerül ki, de a maradék húsz százaléknyi érintett ember sohasem cigarettázott. Ezt azért fontos tudni, hogy belássuk: a szűrővizsgálat mindenki számára fontos, akkor is, ha nem tartozik a rizikócsoportba.

Mencser Éva életét pont az egészségtudatosság mentette meg, az, hogy figyelt magára, a testében zajló változásokra.

A négygyermekes közgazdász 51 éves volt, amikor sportolás közben észrevette, hogy fáj a háta. Így mesél a továbbiakról:

„2015. június 15-én mentem el tüdőszűrésre. Visszahívtak. Az orvosok tüdőgyulladásra gyanakodtak, nem sokkal korábban volt felső- és alsó légúti fertőzésem. De egy hónappal később a CT-vizsgálat kimutatta azt a jól körülhatárolható területet a tüdőmben, ami miatt a sebész – dr. Furák József, akinek örök hálával tartozom, dr. Tiszlavicz László patológussal egyetemben – úgy döntött, operálni kell.

Szeptember harmadikán volt a műtét. Kiderült, hogy az eltávolított daganat rosszindulatú volt. Három kemoterápiás kezelést kaptam preventív céllal. A születésnapomat is infúzióval a karomban töltöttem.

Döbbenetes volt belegondolni, hogy az ötvenedik születésnapomat hatalmas bulival ünnepeltem a négy gyönyörű gyerekemmel, a férjemmel, a szüleimmel és a barátaimmal, az ötvenegyediken pedig ez történik velem. De az volt bennem: milyen szerencsés vagyok, hogy időben észrevették a bajt, operálható volt a daganat, és támogató barátok, szerető család vesz kerül, köztük az orvos szüleim, testvérem, akik fogják a kezemet az előttem álló úton.”

Lassan hét év telt el azóta

Éva tünetmentes. Egészségesen táplálkozik, hetente többször fut. Pszichodráma-csoportba jár, ami azt mondja, rengeteget segített neki a múlt megértésében és újraértékelésében, a történtek feldolgozásában. Felnőtt időközben a legkisebb gyermeke is, aki a műtét idején még csak ötödik osztályos volt. 

 

Éva a betegség után elhatározta, radikálisan változtat az életén. Komoly belső számvetéssel kezdte: „Korábban mindenkinek meg akartam felelni: a munkámnak, a családomnak, és mindig a maximumot akartam nyújtani. De ez lehetetlen. Nem vigyáztam magamra. Éveken át hajszoltam magam. Rossz döntéseket hoztam. Nagyon keveset aludtam. Mondhatni, ledaráltam az immunrendszeremet.”

A gyógyulás része volt, azt mondja, hogy leadott bizonyos feladatokat, hogy csökkentse a stresszt. Vezető állásban volt, ott felmondott. Visszatért korábbi hivatásához, a zenéhez. Ma kulturális területen dolgozik, Szűcs Gabi énekesnő menedzsereként számos zenei produkció szervezője, főállása viszont az Operában van a gyermekkar mellett. „Amellett, hogy visszakaptam a zenét, amit imádok, ennek a 170 gyereknek, a szüleiknek, a kollégáknak és a művészeknek hihetetlen szeretete és elfogadása egy védő, támogató inkubátort hozott létre körülöttem.”

Mencser Éva - Forrás: Nagy Attila/Opera

Mencser Éva másik nagy vállalása a Lélek-zet Egyesület vezetése

Ezt dr. Bogos Krisztina alapítóval és Pataki Erika alelnökkel, valamint orvosokkal, mentálhigiénés szakemberekkel, pszichológusokkal, lelki segítőkkel, dietetikusokkal hívták életre 2019-ben. A Lélek-zet az első és egyetlen, kifejezetten a tüdődaganatos megbetegedéssel küzdő betegek és hozzátartozóik támogatására létrejött betegszervezet. Az alapító: dr. Bogos Krisztina, a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Onkopulmonológiai Szekció elnöke. Őt kérdeztem arról – Mencser Éva története nyomán –, gyakori-e, hogy egy egészségesen élő, nem dohányzó, nem idős nő tüdőrákban megbetegedjen? 

– Évtizedek óta és világszerte a tüdőrák a vezető daganatos halálok, az átlagéletkor ebben a betegségben pedig még mindig körülbelül 65 év – feleli. Le kell szögeznünk azt is, hogy ez egy szerzett genetikai betegség, amelyben családi halmozás előfordulhat. És bár a legfőbb kórok a dohányzás, de vannak más tényezők is, amelyek a kialakulásához vezethetnek, ám kevésbé feltárt a miként.

Fiatalabb életkorban is előfordulhat ilyen ritka mutációval járó betegség kialakulása, de nem tudjuk előre megjósolni, hogy kik ezek a betegek, ezért is nagyon fontos a szűrés.

Azt is tudjuk a felmérések alapján, hogy férfiak esetében némileg csökken az új megbetegedések száma, a nőknél viszont nő, különösen Budapest környékén, a pontos okát ennek nem tudjuk egyelőre, ami biztos, hogy a dohányzási szokásokkal nagymértékben összefügg.

Dr. Bogos Krisztina munkája elismeréséért 2022. március 15-én a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült

A betegeknek és hozzátartozóiknak azt a terhet is cipelniük kell, hogy a tüdőrák erősen stigmatizált betegség

Sokan gondolják úgy, hogy a diagnózis maga a halálos ítélet, gyógyulás nincs. Pedig ez nem igaz. A doktornő is hangsúlyozza: „A diagnosztika, a gyógyszerelés az elmúlt tizenöt évben nagyon nagyot lépett előre a tüdőrák ellátásának terén.

A tüdőrák gyűjtőfogalom, nem egyféle betegség, nagyon sok alfaja van, köztük olyan is, amelyet szinte sikerült krónikus betegséggé szelídíteni célzott biológiai terápiák segítségével. Persze nem minden betegnek megfelelő a célzott kezelés. De léteznek még a hagyományos kezelési módok mellett immunológiai kezelések is, amelyek a túlélési időszakot megkétszerezhetik, megháromszorozhatják egy előrehaladott stádiumú betegségben is. A lényeg: mindenkinek egyedi a betegsége, mindenkinek másfajta társbetegségei vannak, más az életkora, tehát személyre szabottnak kell lennie minden terápiának.

Amikor én kezdtem a pályámat harminc évvel ezelőtt, csak nagyon kevés tüdőrákbeteget tudtunk eredményesen kezelni. Fantasztikus számomra is, hogy megélhetem a tüdőrákellátás evolúcióját, és büszkén mondhatom, hogy Magyarországon is elérhető minden olyan gyógyszer, ami nyugaton.”

Mivel ebben a betegségben (is) alapvetően meghatározza a felépülés esélyét a korai diagnózis, nagyon fontos lenne minél korábban kiszűrni a betegeket. Ebben pedig nagy segítséget nyújtana a hagyományos mellkasröntgen mellett az alacsony dózisú CT-vizsgálat. „Hazánkban is több ilyen szűrőprogram zajlott már” – mondja dr. Bogos Krisztina. „Elsősorban a rizikócsoportba tartozókat céloztuk meg ezekkel a programokkal, most folynak a kiértékelések, és bízunk benne, hogy hamarosan bevezetik szélesebb körben a diagnosztikában. Mert egy mellkasröntgen-felvétel csak úgy húsz százalékban tudja a korai stádiumban kiszűrni a daganatokat. Háziorvosi javaslatra indokolt esetben (dohányosok, ötven év feletti életkor, vagy például családi halmozódás esetén) azonban hozzá lehet jutni a pontosabb CT-vizsgálathoz, ám egyelőre szervezett lakossági szűrés nincsen. Reményeink szerint ez hamarosan megváltozik. Ami még nagyon fontos feladatunk a jövőben, az a prevenció már gyermekkorban. Hogy ne is kezdjenek el dohányozni az emberek. Hogy egészségtudatosan éljenek. Mozogjanak. Figyeljenek a táplálkozásra. Nem kellene eljutni a betegségig!”

Kurucz Adrienn

 

A tüdőrák alattomos!

A tüdőrák sajnos rendkívül alattomos megbetegedés. Sokszor nagyon hosszú ideig panasz- és tünetmentes marad. Vannak azonban tünetek, melyek jellemzők lehetnek. Ezek egy része azonban már előrehaladott betegségre utalhat.

  • krónikus köhögés (6–12 héten túl tartó köhögés), vagy dohányosoknál a köhögés jellegének megváltozása
  • véres köpet
  • mellkasi, háti vagy vállfájdalom
  • végtaggyengeség, zsibbadás
  • rekedtség, zihálás, nehézlégzés
  • indokolatlan, hirtelen fogyás
  • fáradtság, étvágytalanság
  • nyelési nehézség
  • gyakori vagy nem szűnő felső légúti megbetegedés

Noha az összes tüdőrákos eset több mint 80 százaléka a dohányzáshoz köthető, sok ember lehetett érintett úgy, hogy soha nem dohányzott, vagy nem volt kitéve passzív dohányzásnak. További kockázati tényezők:

  • Beltéri szennyező anyagok, például radon, szénfüst
  • Azbeszt és más rákkeltő anyagok (fapor, hegesztőfüst, arzén, ipari fémek, berillium és króm)
  • Légszennyezés (beleértve a dízel kipufogógázokat)
  • Korábbi tüdőrák előfordulása a betegnél vagy a családban
  • Sugárkezelés
  • Életkor – 65 éves vagy idősebb
  • Nem megfelelő táplálkozás

Forrás, további információ, betegek és hozzátartozók támogatása: https://lelekzetegyesulet.hu/

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/RUNSTUDIO